Ahogy nevéből is látható, komfortzónánk arról szól, milyen körülmények között érezzük magunkat a legnagyobb kényelemben és biztonságban. Életünk során számtalan vonatkozásban tapasztalhatjuk, hogy ez bizony egy nagyon is komoly visszatartó erő lehet, és mint olyan a változás, a fejlődés elsőszámú akadálya. Még egy olyan végtelenül egyszerű helyzetben, amilyen a reggeli felkelés is megélhető, megszenvedhető. A meleg ágyból kikelni, főleg télen, rettentő nehéz tud lenni. A meleg paplan, az a kis plusz félálom, amit a szundigombtól kaphatunk erősen marasztalja az embert, a sötét, hideg szoba viszont minimális vonzerővel sem bír. Mégis ez a kulcsa annak, hogy a reggel nyugodtan teljen, hogy a nap ne zaklatottan induljon, hogy kiegyensúlyozottan érkezzünk meg a munkahelyünkre.
A kényelem azonban nem csak az ágyban, de számos más, hosszú távon nagyon is előnytelen helyzetben tarthat benne. Lehet ez egy párkapcsolat, ahol nem érezzük igazán jól magunkat (langyosvíz), egy állás, ahol semmilyen előrelépési lehetőséget nem látunk (parkolópálya), vagy akár egy olyan szemléletmód, ami megadja számunkra az illúziót, hogy nem tudnánk jobban csinálni a dolgainkat (önáltatás). A mindennapokban hívjuk ezt igénytelenségnek, lustaságnak, önbecsapásnak, az ambíció hiányának, illetve egyházi keretek közt a jóra való restségnek (ami egyébként a hét fő bűn egyike). Annak, hogy mindez mitől ennyire nehéz, több oka is lehet, Andy Molinsky amerikai pszichológiaprofesszor szerint éppen öt. A kifejezés félrevezető lehet, hiszen ha okok vannak, okolni is lehet dolgokat (lásd: önáltatás). Molinsky ezért saját szempontjait kihívásoknak nevezi. Kihívásokat, amikkel szembe tudunk nézni, amiket be tudunk vállalni, amiket le tudunk győzni annak érdekében, hogy sikeresebbek lehessünk mindabban, amit fontosnak tartunk.
A fejlődés és a kényelem egymást kizáró fogalmak, előrelépni csak akkor tudunk az életben, ha kimozdulunk a régi, megszokott, biztonságos pozíciónkból. Minden ilyen változás esetén félelmetes lehet arra gondolni, hogy ezen az új szinten mennyire leszünk hitelesek. Mennyire fognak komolyan venni, ha kiállok magamért? Lenézően mosolyognak-e majd rajtam az interjún, ha megpályázok egy magasabb pozíciót? Kinevetnek-e a nálam jóval edzettebbek a konditeremben vagy a futópályán, ha elmegyek sportolni, hogy jobban érezzem magam a bőrömben? Jól meghatározott, konkrét célok kellenek, olyanok, melyeket képesek vagyunk elszántan követni ahhoz, hogy komolyan vehetőek legyünk. A céljai felé tudatosan és kitartóan törekvő ember önbizalmat sugároz, ez pedig már azokban a helyzetekben is hitelessé teszi, melyek még csak az első lépések az úton.
Céljaink tisztázásában fontos, hogy ezek reális, megvalósítható célok legyenek. Ehhez pedig arra van szükség, hogy tisztában legyünk saját képességeinkkel, de azzal is, hogy céljaink eléréséhez milyen kompetenciákra van szükség. Az ide kapcsolódó legtipikusabb aggodalom a kevés vagyok én ehhez, ami kihívásként megfogalmazva úgy hangzik: miben tudok még fejlődni annak érdekében, hogy kitűzött céljaimat sikeresen elérjem? A kishitűség, a kompetenciákkal kapcsolatos kétségek eszköztelenség-érzésén rengeteget enyhíthet, ha ilyen rövidebb távú fejlődési célokat is ki tudunk magunknak tűzni.
Amikor azt éljük meg, hogy mindenképpen ki kell mozdulnunk a komfortzónánkból ahhoz, hogy egyről a kettőre jussunk, könnyebben észrevesszük azokat az embereket, akiknek erre nincs szükségük. Másban persze nekik is ugyanúgy fejlődniük kell a sikerért, de ilyenkor elsősorban arra figyelünk fel, hogy amiben nekünk kell változnunk, az nekik eleve adott, ők abban komfortosak. Ha például introvertáltabbak vagyunk, felfigyelünk arra, mennyire fontosak a társas készségek az élet számos területén való érvényesülésben. Irigyek, féltékenyek lehetünk ekkor azokra, akik ebben ügyesebbek nálunk. A köznapi társas érintkezés nyelvén ők a seggnyalók. Vannak persze még stréberek, sztahanovisták, törtetők, nyelvzsenik, kockák, cicababák (ribancok), szépfiúk (hímringyók). A végtelenségig lehetne sorolni a címkéket, amiket egymásra aggatunk ilyenkor. Ha megfigyeljük, minden ilyennek erősen negatív felhangja van, egyfajta rosszallást fejeznek ki. Frusztráló érzés, hogy másoknak ennyire könnyen megy, amiért nekünk küzdeni kell, még akkor is, ha nekik meg más dolgokért kell(ene) megharcolniuk, hogy boldog életet tudjanak élni. Az irigység nagy előnye azonban, hogy élesen rámutat a szükséges fejlődési irányokra. Amit ugyanis a leginkább dühítő tulajdonságnak látunk, jó eséllyel éppen az lesz, amiben a leginkább fejlődnünk kell. Persze senki nem akar törtető, kocka vagy seggnyaló lenni (hiszen ezek negatív címkék), az asszertivitás, az informatikai ismeretek és a társas készségek azonban bárki számára rendkívül hasznos tulajdonságok lehetnek. Ezek a címkék pedig éppen ilyen előnyös tulajdonságokat fejeznek ki, melyek azzal a feltételezéssel válnak mégis negatívvá, hogy az illető csak abban jó, csak ahhoz ért, és e tulajdonság mögé bújtatja egyébként végtelenül sekélyes jellemét.
A fejlődés mindig változás, a változás pedig olykor magával hozza a kétséget, szerethetők leszünk-e akkor is, ha személyiségünk átalakul. Az asszertivitás kapcsán felmerülhet például, hogy fog ránk nézni a másik fél vagy a többi ember, ha adott esetben kiállunk magunkért, felvállaljuk a konfliktust, konfrontálódunk. Népszerű maradok-e munkatársaim körében, ha magasabb pozícióba kerülök, akár az irigység, akár az új környezet miatt. Hatással lesz-e a párkapcsolatomra, ha többet fogok keresni, mint a partnerem? Vagy ha éppen kevesebbet, mert azt szeretném csinálni, amiért kevesebbet fizetnek ugyan, de ki tudok teljesedni benne? Az ember sosem lehet teljesen független környezetétől, valamilyen szinten mindannyian társas kapcsolatainkba, rendszereinkbe, közösségeinkbe ágyazódva élünk. Az egyéni fejlődés ezért minden esetben az emberi kapcsolatok átalakulásával jár. Kicsit mindig másképp leszünk a családunkkal, a barátainkkal, ismerőseinkkel. Ahogy a fejlődő gyermek is folyamatosan változó kapcsolatban van a környezetével az újszülött korban megélt teljes függőségtől a felnőttkor önállóságáig. Másképp viszonyul a szüleihez és viszont, más típusú kapcsolatokat alakít ki a külvilágban. A kapcsolatok fenntartásán így is, úgy is dolgozni kell (hiszen a körülmények is változnak), ha pedig el tudjuk fogadni a változás szükségszerűségét, jobban látjuk majd azt is, hol milyen feladatok várnak ránk.
Szerencsés esetben találunk az életben olyan dolgokat, melyek fontosak számunkra, melyekre értékként tudunk tekinteni. Ha egynél több ilyen dolog is van az életünkben, ezek könnyen konfliktusba kerülhetnek egymással. A fejlődéssel és a változással ezért előfordul, hogy erkölcsi dilemmákkal is szembe kell néznünk. Szeretném kipróbálni magam egy magasabb pozícióban, szeretnék többet keresni, de nagyon fontos számomra a család. Sikeres karriert építsek, és sok pénzt vigyek haza, vagy inkább többet legyek otthon a gyerek(ek)kel? Fontos, hogy előrébb jussak a munkahelyemen, de ha előléptetnek, egy olyan ember lesz eddigi beosztottaim közvetlen főnöke, akit nem szeretnek. A kollégák, a „csapat” felé érzett lojalitás vagy az egyéni célok a fontosabbak ilyenkor? Van aki az ilyen döntéseit megvitatja, átbeszéli az érintettekkel, van, aki nyitottan, van, aki úgy, hogy egy már meghozott döntéséhez vár egyfajta jóváhagyást vagy felhatalmazást másoktól. Van, aki csak saját szempontjait nézi, és olyan is, akinek a közös érdek a legfontosabb. Az önismeret mélyítése minden esetben sokat segíthet azonban a következmények megértésében is. Ez lényegében annyit jelent, hogy minél közelebb tudunk kerülni valódi önmagunkhoz, annál világosabbá válik, hogy mit kell tennünk azért, hogy hosszú távon jól érezzük magunkat a kialakuló helyzetben.
A konfortzónából való kilépés nehézségeit mindannyian megtapasztaljuk életünk során. A kényelem igénye van, akinek szűkebb, másoknak tágabb mozgásteret enged, és változó az is, ki mennyire tud ebben rugalmas maradni. Mindenkinek saját felelőssége ugyanakkor, hogy a hosszú távú elégedettséget és boldogságot ne engedje el a rövid távú kényelemért és biztonságért.
Érdekel, hogy maradhat boldog a párkapcsolatod a gyerekvállalás után is?
Ha igen, neked szól következő előadásunk, ahol Kozékiné Dr. Hammer Zsuzsanna pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus, család- és párterapeuta mesél erről az embert, párkapcsolatot és családot próbáló időszakról. Október 12-én a MOM Kult Kupolatermében várunk. Jegyet itt vásárolhatsz.
