Az életünk tele van kisebb-nagyobb egészségügyi kockázatokkal: akik gyorsételeken élnek, dohányoznak vagy ülő életmódot folytatnak, netán ezt mind egyszerre csinálják, azoknál nagyobb eséllyel alakulnak ki szív-érrendszeri problémák és daganatos betegségek. A gyorshajtás vagy egy hurrikán több ember életét is veszélyezteti, a levegőszennyezés pedig a föld teljes lakosságára nézve káros. De hogyan lehet minél pontosabban felmérni az egyént fenyegető veszélyek súlyát?
A fenti példákból is kiderül, hogy kétfajta kockázat létezik; az akut és a krónikus. Előbbi megnevezés arra utal, hogy azonnal, ott, helyben megtörténhet a tragédia (pl. motorozás közben), míg utóbbinál az idővel felhalmozódó károk (pl. dohányzás) vezetnek halálhoz. És persze van olyan ártalmas szokás is, ami akut és krónikus kockázattal is bír: a túlzott alkoholfogyasztás előbb-utóbb kikészíti a májat, de az is előfordul, hogy valaki annyira felönt a garatra, hogy elveszíti az egyensúlyát, legurul a lépcsőn és kész, vége. Most pedig jöjjön egy kis matek.
A „micromort” mértékegység neve a mikro és a mortalitás szavak összeolvadásából ered, amivel az akut (közvetlen) halálozás kockázatait számolják ki:
1 mikromort = 1 az 1 millióhoz az esélye az azonnali halálozásnak.
(Az alapkoncepciót és a „mikrovalószínűség" fogalmát Ronald A. Howard, a döntéselemzés modern gyakorlatának úttörője vezette be bizonyos események bekövetkeztének esélyeinek mérlegelése céljából: 1 mikrolehetőség = 1 az 1 millióhoz az esélye egy esemény bekövetkeztének.)
„Az olyan tevékenységekkel, mint a motorozás vagy az ejtőernyőzés, nem ártunk az egészségünknek - feltéve, hogy túléljük. Ha életben maradunk, a mikromortot elfelejthetjük, és másnap tiszta lappal indítunk” – magyarázza David Spiegelhalter statisztikus, a Cambridge-i Egyetem professzora.
A krónikus halálozás, illetve az olyan életmódbeli szokások veszélyeinek kiszámításához azonban, mint a dohányzás vagy a túl sok gyorsétel fogyasztása, már a „microlife”, azaz a mikroélet kockázati egységet használják.
1 mikroélet = 1 millió/1 élet, ami nagyjából 30 percet jelent. Spiegelhalter szerint a rendszeresen dohányzók esetében két szál cigaretta elszívása egy mikroéletbe kerül, vagyis minden második szál cigi 30 perccel rövidíti meg az életüket. Márpedig napi 15-24 szál cigarettával számolva ez azt jelenti, hogy a dohányosok naponta öt órát vesznek el a saját életükből. Ugye, ez már sokkal ijesztőbben hangzik?
Lehet, de mi hasznom van ebből?
„Ezzel a szemléletmóddal megszabadulhatunk a pszichés gátaktól, amiket magunk elé pakolunk, ha a cselekedeteink hosszú távú egészségügyi következményeinek latolgatásáról van szó. Különösen a fiatalokra jellemző az a hozzáállás, hogy nem igazán izgatja őket, mi lesz velük időskorukban, vagy hogy évekkel többet is élhetnének, ha például felhagynának a dohányzással. A mikroéletekkel való gondolkodás lényege az, hogy a jelenbeli döntéseink, viselkedésünk és tetteink miatt öregszünk gyorsabban vagy éppen időt nyerünk magunknak” – érvel a statisztikus.
A módszerrel tehát a laikusok számára is kézzelfoghatóbbá válnak az itt és most végzett cselekvések jövőbeli kockázatai, másrészt össze tudjuk hasonlítani, hogy bizonyos tevékenységek és szokások egymáshoz képest mennyire ártalmasak. Mindezt anélkül, hogy bonyolult technikai egységeket és veszélyességi arányokat használnánk.
Vegyük a motorozás és ejtőernyőzés példáját:
A statisztikák szerint 1 millió ejtőernyős ugrásból 7-10 halállal végződik, ami 7-10 mikromortot jelent. A motorosok 10 km megtételével érik el az 1 mikromortot, így egy ejtőernyős ugrás 80 km motorozással ér fel.
Természetesen a mikroéletnek nemcsak mínusz előjele lehet. Ha például naponta öt adag zöldséget és gyümölcsöt eszel, azzal +4 mikroéletet nyersz, vagyis két órával növeled az élettartamod. Spiegelhalter ki is dolgozott egy olyan mikroélet-számológépet, aminek segítségével te is kiderítheted, hogy a jó vagy a rossz szokásaid vannak-e túlsúlyban, így azt is jobban átláthatod, mire számíthatsz a jövőben.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a dohányzás okozta károkat visszafordíthatjuk vagy hogy a hétvégi kocsmázást „semlegesíthetjük” azzal, hogy rendszeresen mozgunk. És azt is hozzá kell tenni, hogy nem hajszálpontos értékekről, hanem a népesség és az élettartam átlaga alapján számolt durva becslésekről van szó, amelyek az egyéni tulajdonságokat, a rövid távú – és idővel változó – szokásokat, valamint az oksági tényezőket nem veszik számításba. De már csak azért sem egy haszontalan rendszer ez, mert segít tisztábban látni és jobb döntéseket hozni, így akár egy életmódváltáshoz is megadhatja a kezdő löketet.
