Miért egyre több a pajzsmirigybeteg?

Nem, nem csak a fejlettebb orvosi módszerek miatt. Mérgező vegyületek, túl sok szervetlen jód, stressz és fertőzések állnak a növekvő tendencia hátterében. Prof. dr. Balázs Csaba endokrinológus, immunológus, belgyógyász válaszolt a kérdéseinkre.

A legújabb, nagy európai populációban végzett vizsgálatok szerint a pajzsmirigy-alulműködés 4,4%-ban, a túlműködés pedig 1,4%-ban fordul elő. Utóbbit könnyű diagnosztizálni a betegek panaszai, a klinikai tünetek és a laboratóriumi leletek alapján, csökkent pajzsmirigyműködésre azonban ritkán gondolnak. A pajzsmirigy-alulműködés általában enyhe, nehezebben felismerhető formában mutatkozik és gyakran csak a betegség által kialakult szövődmények kivizsgálása során derül ki, hogy a tünetekért a pajzsmirigy a felelős. (Arról, hogyan ismerheted fel a pajzsmirigybetegséget, nemrég itt írtunk.) 

„Tény, hogy a diagnosztikai módszerek jobbak, és ezért több beteget ki lehet szűrni, ám míg a betegségre hajlamosító gének száma nem növekedett jelentős mértékben, bizonyos külső hatások képesek az emberi génállományt befolyásolni, azaz különböző génmutációkat kiváltani. Többek között a pajzsmirigy működését közvetlenül károsító anyagoknak, az ún. endokrin-diszruptoroknak is sok köze van ahhoz, hogy egyre több a pajzsmirigybeteg” – nyilatkozta a Díványnak prof. dr. Balázs Csaba endokrinológus, immunológus, belgyógyász.

Mindennapi mérgeink

Nap mint nap használjuk a teflon bevonatú edényeket, a mosószereket, a rovarirtókat és műanyag palackokból isszuk a vizet, anélkül, hogy belegondolnánk, hosszú távon milyen káros hatása lehet ezeknek az anyagoknak az egészségünkre.

shutterstock 548958547

„Néhány éve még a DDT botránytól volt hangos a sajtó, ugyanis ekkor kerültek a figyelem középpontjába azok az esetek, melyek igazolták, hogy a rovarölő szer még két-három generációval később is kimutatható a családtagok szervezetében. Vizsgálatok során bebizonyították, hogy a DDT fő bomlásterméke, a DDE gátolja a férfi hormon hatásait, vagyis köze van a férfi meddőséghez és az impotenciához. A fejlett országokban a DDT használatát már legalább harminc éve betiltották vagy korlátozták. Mivel a vegyület nagyon lassan bomlik le (felezési ideje a természetben mintegy száz év) és felhalmozódik, koncentrálódik a táplálékláncban, a vadon élő állatok szaporodására is káros hatással van. Ezzel magyarázható, hogy használatának betiltása ellenére a DDT még ma is kimutatható minden ember szervezetében, főleg a zsírsejtekben. A DDT az endokrin-diszruptorok (EDC, endocrine disrupter chemicals) közé tartozik, és mivel egyre nagyobb mennyiségben állítanak elő ilyen anyagokat, az eddig elhanyagolhatónak számító szennyezések már komoly veszélyt jelentenek az ember és környezete számára” – magyarázta prof. dr. Balázs Csaba.

De ott vannak a főzéshez használt teflon bevonatú edények és a konzervek is, melyek belső felületét egy műanyag borítással látják el annak érdekében, hogy a tárolt élelmiszer ne kapjon fémes ízt. Kiderült, hogy ez a borítás sem mentes a BPA-tól (biszfenol-A), attól a veszélyes anyagtól, ami a hőre lágyuló műanyagokban található meg, így az asványvizek és az üdítők palackjaiban. A gyártók azzal védekeznek, hogy az csak hő hatására oldódik ki, a gyakorlatban azonban nem lehet ellenőrizni, hogy egy palack hányszor és milyen mértékben volt kitéve hő hatásának, mire eljut a fogyasztóhoz.

Életmód

Tudtad, hogy a dohányzás növeli a strúmát, súlyosbítja a gyulladást és a Basedow-kóros betegekben jelentős mértékben hozzájárul a súlyos szemtünetek kialakulását és romlását? De a stressz sem segít a helyzeten, hiszen ma már tudjuk, hogy a stresszfehérjéknek fontos szerepük lehet az autoimmun folyamatok létrejöttében. De ez még nem minden.

Túl sok szervetlen jód sem tesz jót

„Csernobil után jelentősen megnövekedett – főleg a gyermekekben – a pajzsmirigyrákos betegek aránya. Bár hazánkban ezt nem mutatták ki, azt azonban bebizonyították, hogy a Hashimoto-thyreoiditis száma annak köszönhetően nőtt, hogy a radioaktív jód gátlása céljából széles körben és nagy mennyiségben adták az embereknek a szervetlen jódot. Kiderült az is, hogy azokban az afrikai országokban, ahol a jódozást kiterjedten alkalmazták, gyakorlatilag eltűnt a kretenizmus és csökkent a göbös megbetegedések száma, miközben az autoimmun eredetű betegségeké nőtt. Természetesen jódhiány esetén, illetve egészséges egyénekben is fontos a jód pótlása, az anorganikus jód túlzott bevitele azonban káros lehet” – mondta a szakember, majd azt is hozzátette, az utóbbi években leginkább a pajzsmirigydaganatok száma nőtt.

Fertőzések

„Bizonyos vírusoknak és baktériumoknak (Epstein-Barr, herpeszvírus) is köze van a pajzsmirigybetegség kiváltásához; például a rendszerint hasmenést okozó Yersinia enterocolitica után a Hashimoto thyreoditis 14-szer gyakoribb. Miután a kórokozók által kiváltott tünetek, a hasmenés, az ízületi gyulladás vagy a torokfájás elmúlik, a beteg látszólag meggyógyul, néhány hónap elteltével azonban már a pajzsmirigybetegség jellemző tüneteit produkálhatja” – magyarázta prof. dr. Balázs Csaba. 

shutterstock 79060939

Környezettudatos szemléletváltás, az kell

Egyénileg és társadalmilag is. „A megelőzés érdekében az étrendben a mérgező anyagok kiszűrésére és elkerülésére kellene törekedni. Fogyasztás előtt érdemes alaposan megmosni a friss zöldségeket és gyümölcsöket és érdemes a hazai élelmiszereket választani, az itthoni monitoring rendszer ugyanis jobb, mint a külföldi, másrészt ezek a termékek sokkal kevésbé szennyezettek. A szervezetben felhalmozódott méreganyagoktól való megszabadulást pedig segíthetik a komplex egészségmegőrző terápiák: a wellness, a szaunázás, valamint a szabad gyökfogók (szelén, E-vitamin) pótlása” – javasolja a szakember, aki szerint különösen fontos a rendszeres szűrővizsgálat azok körében, akik az átlagosnál nagyobb környezetszennyezésnek vannak/voltak kitéve, de meddőség esetén sem árt magunkat egy endokrinológus szakemberrel is kivizsgáltatni.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek