Egy csipetnyi féltékenység megfűszerezi a kapcsolatot, kiváltja a másik ragaszkodását, feléleszti a szunnyadó tüzet.
Nem érzed eléggé, hogy szeretne? Tedd féltékennyé!
Nagyanyáink jótanácsai között gyakran bukkannak fel ilyen és ehhez hasonló praktikák a vágy fenntartására, a kapcsolat megőrzésére. És bár a szenvedélyt sokszor tényleg segíti, ha nem érezzük teljesen nyeregben magunkat, a féltékenység valójában nem a szeretet jele, hanem a bizonytalanságé és a félelemé. A félelem arra vonatkozik, hogy elveszítem amim van. A párkapcsolatomat, a biztonságérzetemet, a büszkeségemet.
Mindenki, aki párkapcsolatban él, érez persze hasonlókat. Minél erősebb azonban valakiben a félelem, annál inkább veszélyben érzi magát. Annál éberebbé, gyanakvóbbá válik, annál több jelet fog találni arra, hogy a másik hűtlen hozzá. Pontosabban: annál több dologról fogja azt hinni, hogy az egy jel. Ettől pedig az egész bizonytalanság-érzés, az egész szorongás még áthatóbbá, még erősebbé válik. Ördögi kör. Akár egy kisebb elbizonytalanodásról, akár egy kész othellói tébolyról van szó, a párkapcsolat szempontjából a legfontosabb mindig az, ki mit kezd a saját félelmeivel.
Ha érdekel a párkapcsolatok pszichológiája
... és szeretnél többet tudni arról, milyen rejtett folyamatok alakítják a szerelmi életed, akkor neked szól következő előadásunk. Sákovics Diana pszichológus június 19-én a Hatszín Teátrumban beszél arról, hogyan ne rontsuk el a párkapcsolatunkat. Várunk szeretettel, jegyeket itt vásárolhatsz.
Az enyém vagy
Az egyik gyakori reakció a féltékenység érzésére a kontroll, a birtoklás. Nem a kapcsolaté, hanem a másiké. Ilyenkor az egyik fél azzal próbálja megteremteni saját biztonságát, illetve csökkenteni saját szorongását, hogy hatalmat gyakorol a párja felett. A kontroll a másik telefonjában matatástól, az ellenőrző telefonhívásokon át, az otthoni elszámoltatásig számtalan formát ölthet. Hosszabb távon pedig a birtokló partner távol tartja, elszigeteli párját másoktól, anyagi függőségbe kényszeríti, aktívan rombolja az önbecsülését. A cél az ilyen fojtogató kapcsolatokban is a saját biztonság érzése. Ez viszont a féltékeny ember számára csak azzal érhető el, ha totális kontrollt gyakorol a partner gondolatai, érzései, és végső soron viselkedése felett. Ugyanígy, az indulatok sem a szeretet fokmérői. Senki nem azért veszekszik, nem azért őrjöng vagy bántalmazza a másikat, mert olyan nagyon szereti, hanem mert ő maga fél. A birtokló partner tehát nem a párját, nem is a kapcsolatát, hanem leginkább saját magát félti.
Szeress jobban
Másokból a kapcsolat elvesztésétől való félelem egyfajta felfokozott ragaszkodást vált ki. Ők abban próbálják megtalálni saját biztonságukat, hogy folyamatosan a másikon lógnak, mindent együtt akarnak vele csinálni. Ha nincsenek a párjukkal, magányosak és kiszolgáltatottak, félelmet, bizonytalanságot, állandó és kielégíthetetlen érzelmi éhséget élnek meg. Ez pedig borzasztó sérülékennyé teszi az embert. Folyamatos megerősítésre van szüksége. Egy telefonhívásra, üzenetre. Minél gyakrabban. Ez pedig gyakran a birtoklás passzív formájához vezet, passzív-agresszív viselkedésben jelenik meg. A nem küldtél üzit-duzzogás, a nem hívtál-hiszti, a menj csak el a barátaiddal, ha neked ez a fontos-mondatok. A cél itt nem az, hogy a féltékeny fél megfossza a másikat saját szabadságától, hanem éppen hogy az illető maga mondjon le arról a másik (vagy a béke) kedvéért.
Kötődési minta
A folyamatos, kínzó féltékenység hátterében legtöbbször egészen a kora gyermekkorból eredő kötődési nehézségeket találunk. Az alapján ugyanis, ahogy szüleink bánnak velünk, már csecsemőként kialakítunk egy sémát arról, mit várhatunk a környezetünktől, hogyan érdemes viselkednünk a kapcsolatainkban, viszonyulnunk a szeretteinkhez.
Ideális esetben a szülők jól reagálnak a csecsemők igényeire: gondozzák, etetik, tisztába teszik, ha kell. Így a gyerek azt tanulja meg, hogy számíthat a másikra, ha gondja van, hogy rábízhatja magát a szeretett személyre. Amikor azonban a szülő következetlen, nem mindig figyel oda, nem mindig törődik a csecsemővel, a gyerek tanulsága az, hogy nem bízhatja rá magát senkire. Mert anya, apa vagy ott lesz, ha szüksége van rájuk, vagy nem. Vagy segítenek, vagy nem. Ahhoz, hogy gondoskodjanak róla, megetessék, tisztába tegyék, folyamatosan fenn kell tartania a rá irányuló figyelmet. Mert ha elveszíti, talán sosem tér vissza. Ennek a félelme van ott a felnőttkori féltékenységben, bizonytalanságban. Aki ezt tanulta gyerekkorában, folyamatosan szüksége van arra a biztonságra, amit a másik konkrét, kézzel fogható jelenléte ad az ő számára. Erről szól később a birtoklás.
Érzéseink nem közvetlenül a másik viselkedéséből vagy az objektív tényekből erednek, hanem abból, ahogyan mi magunk megélünk egy helyzetet, és amit korábban megtanultunk a kapcsolatokról. Nincs ez másként a féltékenységgel sem. Sokat segít ezért az önismeret abban, hogy jobban átlássuk érzéseink valós természetét, és képesek legyünk változtatni azon, ahogyan megéljük őket. Ha azonban a féltékenység érzése olyannyira kínzó és/vagy rendszeresen, minden kapcsolatban visszatér, valamilyen komolyabb kötődési probléma lehet a háttérben. Az ilyen mélyebb nehézségeken önerőből csak egy bizonyos határig tudunk változtatni, mindenképpen érdemes ezért terápiás segítségért fordulni.
