A lanzoprazolt, ezomeprazolt vagy omeprazolt tartalmazó savcsökkentő gyógyszerek tájékoztatójában az áll, hogy két hétnél tovább nem ajánlott azok alkalmazása. Hatékonyságuk miatt azonban a refluxban szenvedők éveken, sokszor évtizedeken keresztül szedik ezeket a - függőséget okozó - gyógyszereket, hogy elnyomják a betegség kellemetlen tüneteit és megelőzzék a lehetséges szövődmények kialakulását. Mindeközben a szakértőket egyre jobban nyugtalanítják az utóbbi évek felismerései, amelyek szerint bizonyos reflux elleni szerek rendszeres és hosszú távú alkalmazása sokkal kockázatosabb, mint ahogy azt eddig hittük.
A reflux és ellenszerei
A reflux (latinul refluxio) visszacsorgást jelent. Ilyenkor a gyomorsavakkal és emésztőnedvekkel elkeveredett gyomortartalom a megfelelő iránnyal ellentétesen folyik, a rendellenesen működő, nyelőcső és gyomor közötti záróizmon át a nyelőcsőbe. Súlyosabb esetben egészen a garatig vagy akár a szájüregig is eljuthat a váladék. A gyomorégés, savtúltengés, savas felböfögés, a gyomornyálkahártya felmaródása, illetve fekélyképződés esetén alkalmazott antacidok, vagyis savlekötők feladata a termelődött savak közömbösítése, míg a gyomorsavtermelés csökkentésére hisztaminreceptor-blokkoló (H2-blokkoló) vagy protonpumpagátló szereket használnak. A savtermelés csökkentésével megelőzhető, hogy a maró folyadék visszafolyjon a nyelőcsőbe és károsítsa annak belső falát. A protonpumpagátlók ma már talán a leggyakrabban felírt gyógyszerek közé tartoznak, mivel viszonylag hamar enyhítik a kellemetlen égő, maró érzést a gyomorban és a nyelőcsőben, és ennek persze az orvos is örül, hiszen gyorsan és hatékonyan tud segíteni a betegen.
Lehetséges veszélyek
Néhány tanulmány például a protonpumpagátlók folyamatos szedése kapcsán a Clostridium difficile nevű baktérium okozta komoly fertőzések kialakulásának kockázatára hívja fel a figyelmet. A kutatók magyarázata az, hogy a gyomor savasságának csökkentésével teret adunk a patogéneknek a túléléshez. Más vizsgálatok szerint a gyomor savasságának hosszú távon való megváltoztatása számos vitamin - pl. a B12 - és ásványi anyag felszívódását is gátolja, ami hozzájárul többek között a csontvesztéshez - áll a Scientific American februári számában.
A legnagyobb meglepetést azonban annak a két, tavalyi vizsgálatnak az eredményei okozták, amelyek a protonpumpagátlók rendszeres használatát olyan állapotokkal hozták összefüggésbe, amiknek látszólag semmi köze a gyomorsavtartalom szintjéhez. A JAMA Neurology című szaklapban megjelent tanulmány szerint ezek a gyógyszerek növelik a demencia (beleértve az Alzheimer-kórt) kialakulásának esélyét, míg a másik, a JAMA Internal Medicine című folyóiratban közölt tanulmány veseproblémák kialakulásával hozta összefüggésbe a savcsökkentő szerek alkalmazását. Egyelőre ugyan nem áll a kutatók rendelkezésére elegendő adat ahhoz, hogy dűlőre jussanak a kockázatok terén, több szakértő felhívja a figyelmet olyan biokémiai mechanizmusokra, amelyek hosszú távon valóban kiválthatják ezeket a problémákat. A hogyanok és miértek megválaszolásában pedig már jó nyomon járnak.
Hogyan működnek a protonpumpák?
A gyomorfal sejtjeinek sejthártyájában csatornák találhatók, melyek savasságot okozó hidrogén ionokat termelnek, vagyis protonokat juttatnak a gyomornedvbe. Ez különleges csereakció: a gyomorban lévő kálium ionokat viszont a sejtekbe viszik be, tehát ioncsere megy végbe. Ez energiaigényes, aktív tevékenység, ami a sejtcsatornákban folyik,ezért nevezzük ezeket a sejtcsatornákat protonpumpának.
Ahogy a nevük is mutatja a protonpumpagátlók csökkentik a gyomor savtartalmát és a nyelőcsőbe való jutását azzal, hogy átmenetileg leállítják ezeknek a sejtszivattyúknak a működését. A semlegesített pumpákat azonban a sejtek újakkal helyettesítik, ezért a savcsökkentők csak ideiglenes megoldást nyújtanak. (A Nexium nevű protonpumpagátló a világon az egyik leggyakrabban felírt gyógyszer.) Az úgynevezett H2-blokkolók ugyan kevésbé hatásos módon, de korlátozzák a savtermelést, az ezeknél még gyengébb antacidok pedig csak az alkalmanként előforduló, enyhe diszkomfortérzeten segítenek.
Az említett tanulmányokat olyan korábbi felvetések ihlették meg, hogy a a protonpumpagátlók krónikus használata negatív hatással van az agyműködésre és a vesékre. Egy, a PLOS ONE folyóiratban 2013-ban megjelent tanulmány szerzői például azt fejtegetik, hogy a protonpumpagátlók növelik az Alzheimer-kórt okozó béta-amiloid fehérjék termelődését. Egy másik, 2016-ban végzett vizsgálatba 74 ezer 75 év fölötti férfit és nőt vontak be, és azt találták, hogy azoknál, akik rendszeresen használnak protonpumpagátlót, 44 százalékkal nagyobb esélye van a demencia kialakulásának - szemben azokkal, akik nem élnek ilyen gyógyszereken.
A veseproblémákkal kapcsolatos aggodalmak pedig a BMC Nephrology című lapban közölt megfigyelésekből erednek. A kutatók arról számoltak be, hogy a vesebetegséggel diagnosztizált emberek körében kétszer olyan gyakran írtak fel PPI-t (protonpumpagátlót) az orvosok, mint az átlagos népesség körében. A több mint tíz ezer felnőtt bevonásával készült vizsgálatban az alanyokat 1990. és 2011. között figyelték meg és azt találták, hogy azoknál, akik éveken keresztül savcsökkentő gyógyszereken éltek, 20-50 százalékkal nagyobb eséllyel alakult ki krónikus vesebetegség, mint azoknál, akik nem szedtek ilyen készítményeket. Azoknál pedig, akik napi két dózist is szedtek, még nagyobb volt a kockázata a vesebetegségnek - azokhoz képest, akik beérték napi egy adaggal.
A Houston Metodista Kórház munkatársainak vizsgálatai arra mutatnak rá, hogy ezek a gyógyszerek nem csak a gyomorban, hanem más szerveinken is kifejtik hatásukat. Ez a megállapítás pedig újabb magyarázatot adhat a protonpumpagátlók és a veseproblémák vagy az Alzheimer-kór közötti kapcsolatra. A tudósok ezúttal sejttenyészeteket vizsgáltak meg, és kiderült, hogy a gyomorsejtek mellett más olyan sejtekre is hatással vannak a savcsökkentők, amelyek a vérerek fala mentén helyezkednek el.
"Ahogy sok más sejtnek, az érfalakban lévő sejteknek is szükségük van savra ahhoz, hogy lebontsák a károsodott fehérjéket és megszabaduljanak azoktól. A savat egy speciális belső rekeszben tárolják a sejtek, ami egyfajta molekuláris szemétlerakóként funkcionál. Amikor azonban egy sejtben nem bomlik le a „szemét” – ami túl alacsony savszint esetén fordul elő -, mikroszkopikus törmelékek kezdenek felhalmozódni. Egy olyan sejt pedig, amit eláraszt a saját "szemete", nem tud rendesen funkcionálni, így gyors károsodás lesz a vége” – írja a tanulmányban John P. Cooke, a szív- és érrendszeri betegségek kutatója. Ennek pedig különösen súlyos következményei lehetnek, amik elsősorban az erekben gazdag területeket, vagyis a veséket, a szívet és az agyat érintik.
A magyarázat ugyan észszerű, Cooke konklúziójának bebizonyításához még több kutatásra van szükség és a tudósoknak más olyan tényezőket is meg kell vizsgálniuk, amelyek befolyásolják a PPI-k és a demencia, a szívproblémák vagy a vesekárosodás közötti kapcsolatot. Az azonban köztudott, hogy a dohányzás, az elhízás vagy a zsírban gazdag étrend növeli a reflux kockázatát, így ezekben az esetekben a gyógyszerhasználat egy markere lehet bizonyos egészségtelen szokásoknak – nem pedig egy új, további oka ezeknek az említett egészségügyi állapotoknak.
Komoly mérlegelés és együttműködés kell
Az eddigi vizsgálatok tehát igen árnyalt képet festenek a savcsökkentők hatásáról, így nem csoda, ha a betegekben és az orvosokban is egyre több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy akkor mi a legjobb megoldás. Nem meggyőző adatok hiányában meg kell találnunk az egyensúlyt a reflux megelőzésének szükségessége és a hosszú távú gyógyszerszedés lehetséges súlyos mellékhatásainak elkerülése között. Az orvosok közül sokan attól is tartanak, hogy az esetleges mellékhatások elriasztják a betegeket, holott vannak, akiknél a reflux olyan komoly gyomorégéssel jár, hogy a mindennapi teendőket is nehezükre esik elvégezni gyógyszerek nélkül.
Ráadásul a kezeletlen reflux is komoly szövődményekkel járhat – az akut fájdalom mellett: vizsgálatok bizonyítják, hogy idővel a savasodás annyira és olyan módon megváltoztathatja a nyelőcső belső falát, hogy nagyobb eséllyel alakulhat ki az úgynevezett Barrett-szindróma, ami a nyelőcsőrák előjele. A savcsökkentés tehát a rákos megbetegedés kockázatát is csökkenti, bár tény, hogy a Barrett-szindróma vagy a nyelőcsődaganat a reflux tünetei nélkül is kialakulhat. Amikor a páciensek fel akarnak hagyni a protonpumpagátlók szedésével, Kyle D. Staller, a Massachusettsi Általános Kórház gasztroenterológusa azt szokta tanácsolni a betegeinek, hogy egy hétig próbáljanak egy H2-gátlót szedni a jól bevált protonpumpagátló helyett. (Ha ugyanis hirtelen, helyettesítő szerek nélkül szokunk le, akkor visszájára sülhet el a próbálkozás, és ilyenkor a gyomor a megszokottnál is több savat kezd el termelni.)
A szakértő elsődleges tanácsai közé tartozik még, hogy a próbaidőszak erejéig lehetőleg hanyagoljuk a savas és fűszeres ételek fogyasztását. Egy hét elteltével pedig meg kell vizsgálni, hogy továbbra is fennáll-e a gyomorégés. Amennyiben igen, akkor komolyabb problémáról van szó, így ebben az esetben a savcsökkentő szerek szedésének jótékony hatásai előnyt élveznek a lehetséges szövődmények kialakulásával szemben. Természetesen egyénfüggő, hogy kinél milyen reakciók alakulnak ki a gyógyszerek szedése vagy elhagyása során. Éppen ezért nagyon fontos a betegek és orvosuk folyamatos együttműködése annak érdekében, hogy megfelelő döntés szülessen, vagy felkészülhessen a beteg a változtatásokra, ha egy újabb bizonyíték látna napvilágot.
