A jelentős szociális kapcsolatok kialakulása nyomot hagy a személyiség és az életút alakulásán. Önmagában már ez sem kevés, de a fontos találkozások még ennél is látványosabb és maradandóbb hatás kifejtésére képesek. Ezt bizonyítja Gerevich József Teremtő vágyak című frissen megjelent könyve is, mely világhírű képzőművészek maradandó alkotásait új megközelítésből mutatja be. A szerző mindenekelőtt arra kíváncsi, hogy Dalí, Van Gogh vagy éppen Picasso életében mely találkozások váltak oly annyira meghatározóvá, hogy aztán a művészetben visszaköszönjenek. Vagyis mi történik akkor, amikor egy hús-vér ember találkozik egy másik hús-vér emberrel, és a közös út során megszületik valami kézzel fogható: egy műalkotás, amit ma a világ csodál. Hát erre képes egy találkozás? A mi találkozásaink is?
Mit jelent a művészetpszichológia?
Gerevich könyve előszavában kitér arra, hogy egy művészeti alkotást több szemszögből lehet vizsgálni. A művészettörténészek feladata, hogy egy festmény stílusát és formai jellemzőit vizsgálják. Az úgynevezett ikonográfia ettől eltérően a festményeken látható tárgyak és egyéb tartalmi elemek megfigyelésére helyezi a hangsúlyt. A harmadik lehetőség a művészetpszichológia megközelítése. Ez esetben az elsődleges kérdés az, hogy milyen viszony áll fenn az alkotó személye és az alkotás között, vagyis pszichológiai szempontból mit árul el a megszületett mű. Gerevich könyvében említett példákból pedig az derül ki, hogy az inspiráló, szerelemre lobbantó, olykor felkavaró találkozások a hús-vér embert művész szerepbe emelték és az élmény egy alkotás megszületésével vált maradandóvá. Alkotója pedig ezáltal halhatatlanná.
Csak szenvedés árán válhat a művészből legenda?
Frida Kahlo, a mexikói festőnő életéről 2002-ben készült film Salma Hayek főszereplésével. A filmhez hasonlóan Gerevich is azt a Frida Kahlot ismerteti meg olvasójával, aki pokoljárása árán vált naggyá. És ennek a pokoljárásnak a Diego Riveraval történt találkozás is része volt. A könyv megidézi Kahlo szavait: „két súlyos balesetet szenvedtem életemben. Az egyikben egy villamos vágott földhöz...A másik baleset Diego”. Mexikó legelismertebb festője, Diego Rivera eleinte félelemmel vegyes vonzalmat ébresztett a fiatal Fridában. Habár a férfi mindvégig elismerően méltatta Kahlo festészetét, a magánéletben kevésbé bizonyult elkötelezettnek Frida iránt, akivel házasságot kötöttek. A sorozatos félrelépések –többek között Frida húgával -, a spontán vetélések elmélyítik a festőnő sebzettségét. A festményeken pedig visszaköszönnek a nőiség elutasításának és a halál körüli fantáziáknak nyomai. Válás, majd ismételt házasságkötés, ilyen sorrendben alakul tovább Frida és Diego tagadhatatlanul addiktív kapcsolata. A képeken Diego szinte gyermekké minősül át, miközben a testi-lelki fájdalmak nem szelídülnek meg a festményeken sem.
A szerelemnél nincs erősebb ihlet?
Gerevich leírása nem cáfol rá a különc és szélsőségekre hajlamos festőről kialakult képre. Ő Salvador Dalí, akinek szerelmi élete is legalább annyira furcsa, izgalmas és megismételhetetlen, mint művészete. És ahogy az ilyenkor lenni szokott, a történetben szerepel egy titokzatos nő is. Ő Gala, Dalí pályatársának felesége, aki a bizarrnak mutatkozó festővel életre szóló, de viharos szerelemre lobban. Gerevich kitér arra, hogy Gala szerepe Dalí életében mennyire sokrétű: egyszerre pótolja az elhunyt édesanya hiányát, miközben férfivá teszi az érintetlen festőt. Mindeközben teljesíti azokat a női mintákat, amelyek Dalí számára ismertek és megszokottak, és amelyek mellett a férfi „kicsi, szeszélyes, elkényeztetett gyermek” maradhat. Gala azonban múzsaként teljesedik ki Dalí festészetében, és habár a kapcsolat harmóniája megtörik, Dalí képi világában mindvégig Gala marad „a nő”.
Lehet-e a művészet fegyver?
Picasso kapcsán Gerevich példát ad arra, amikor két civakodó szerelmes a művészeten keresztül kommunikál egymással. Persze ennél jóval több történik, hiszen végső soron Fernande Olivier megjelenésének köszönhetjük Picasso rózsaszín korszakát. Ezt a kék korszak előzi meg, ami egy jóbarát halálát követő gyász időszaka, Fernande felbukkanása azonban új fejezetet nyit. Kettejük kapcsolata mesébe illően alakul, első szóváltásuk alkalmával a festő egy ázott kiscicát ad a nő kezébe, majd elhívja őt műtermébe. Azonban megjelennek az első viharfelhők a szerelmespár feje felett és ez a festővásznon is nyomot hagy.
A legendásan hiú Fernande számára igazi sértés, amikor a festő elcsúfítja őt képein, még akkor is, ha ez minden eddigiekhez képest újszerű ábrázolást tesz lehetővé Picasso számára. Picasso közös gyermek iránti vágyának is alkotáson keresztül ad hangot. Egy serdülőkorú lány magukhoz vétele jelenthetné azt is, hogy ők hárman családdá kovácsolódnak, de Pablo és Fernande egyre távolabb kerülnek egymástól. És egyre ritkábban talának vissza egymáshoz. A nő is a művészeten keresztül üzen: modellt áll más festőknek is, akár aktokhoz is. Picasso pedig ecsetjével válaszol: Fernandét megfosztja szépségétől a képein. Sajátos „adok-kapok” alakul ki, aminek terepe a művészet. Habár kettejük szerelme vereséget szenved, a játszmák nyertese az utókor, ami csodálattal hódol Picasso művészete előtt.
Hogyan születik meg a nagy mű?
A művészet misztikuma abban rejlik, hogy erre a kérdésre nincs egyértelmű válasz. Ugyanakkor Gerevich festői meséi azt bizonyítják, hogy a jelentős találkozásoknak teremtő ereje lehet, és a pszichikumban olyan tartalmak összegződhetnek, mely a festővásznon művészetté nemesül. És habár többségünk nem festőzseniként jött világra, lehetőségünk van befogadóként élvezni ezeket a művészeti alkotásokat. És ki tudja, talán saját találkozásainkat is felfedezzük egy-egy festményben.
