Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ezt hekkelnék meg a japánok azzal, hogy orvosi maszkban keresik az örök szerelmet.
Rapidrandi. Három perc beszélgetés, csengőszó, váltás. Mindez orvosi maszkban. Persze Japánban, hol máshol. Az AJ+ oldalán jött szembe egy riport, amiből kiderült, hogy a maszkos randik az elmúlt években egyre elterjedtebbek Japánban. Hogy mire kell a maszk? A szervezők szerint arra, hogy a résztvevők ne a szépség, hanem a személyiség alapján ítéljék meg egymást. Itt a szerkesztőségben akadtak, akik kételkedtek az elképzelés hatékonyságban, megnéztük hát, mit mond egy ilyen helyzetről a tudomány. A maszkos rapidrandik pszichológiai elemzése következik.
Amikor először találkozunk valakivel, másodpercek alatt benyomások tömegeit alakítjuk ki róla. Figyelembe vesszük a korát, nemét, testalkatát, öltözködését. Olvasunk nem verbális jelzéseiből: tekintetéből, arckifejezéséből, gesztusaiból. Ezeknek a benyomásoknak aztán gyorsan megjelenik bennünk az érzelmi lenyomata: általában nem nehéz eldöntenünk, hogy szimpatikus-e nekünk a másik, esetleg vonzódunk-e hozzá. Ez a folyamat persze nem tudatosan zajlik, viszont ez alkotja azt az alapot, amihez aztán a másikról érkező későbbi információmorzsákat tapasztjuk. Az első benyomások tehát gyorsan kialakulnak, makacsak, és a vonzalomkialakulás szempontjából is gyakran kritikusak. Sőt, a szerelem szempontjából is. A kutatások szerint a másik közelében mindössze öt másodperc elég ahhoz, hogy a szerelemmel együtt járó hormonális változások kialakuljanak.
Bármilyen automatikusan is megy a benyomáskialakítás, ha túl sok az információ, ha túl sokat kell mérlegelni, azzal a legtöbb élethelyzetben túlterheljük az agyunkat, és hajlamosabbak vagyunk heurisztikus döntéseket, vagyis egyszerű, jól látható információk alapján gyors ítéleteket hozni. A rapidrandis helyzetekben pedig a kutatások szerint pontosan ez történik: a kor, a magasság, a testalkat alapján döntünk, és nem olyan információk alapján, amik akár minimális feldolgozást is igényelnek (ilyen például a foglalkozás vagy a végzettség). Ebben mondjuk jelentős nemi különbségek akadnak, a férfiaknak fontosabb a szép arc, a nőket már több dolog érdekli, például a szégyenlősség vagy az, hogy a pasi mennyire szereti az érzelemmentes szexuális viszonyokat. A nőknek általában mindkettőből kevéssé vonzó a túl sok.
A maszkos ötlet tehát annyiban hasznos lehet, hogy megfosztja a résztvevőket a megszokott kapaszkodóiktól: az automatikusan működő ítélkezőapparátust muszáj tudatos működésre állítani. Ez pedig új szempontokat, nagyobb nyitottságot hozhat a párkeresésben. Persze mindezt három percben irtó nehéz - ha nem lehetetlen - megtenni. Különösen, hogy a túl gyors inger - vagyis beszélgetőtárs - váltás eleve leterheli az agyunkat. Nem szeretünk ugyanis sok lehetőség közül választani. Nem is megy jól. A kutatások szerint, amikor sok potenciális partner zsizseg körülöttünk, nehezebben választunk, és végül sikertelenebbül zárjuk a randiprojektet. Ráadásul az sem kizárt, hogy a maszkos helyzetben is a fizikai vonzerő alapján ítélik meg a résztvevők a másikat, csak kevesebb információt tudnak felhasználni. És ki tudja, talán éppen ez az, ami magyarázza műfajnépszerűségét. A beszélgetések során ugyanis más inger híjján a résztvevők többet nézhetnek egymás szemébe, mint egyébként tennék, ami pedig általában növeli a vonzalom kialakulásának esélyét.
A maszkos rapidrandik népszerűségének teljes hátterét persze nyilván nem érthetjük meg, ahogy annyi mindent nem értünk a japánokkal kapcsolatban. A lényeg, hogy bármilyen újítással is áll elő a japán randiipar, érdemes drukkolni, hogy bejöjjön. A japánok ugyanis elég magányosak. Az elmúlt 40 évben az országban a felére esett vissza a házasságkötések száma, és a 25 és 39 év közötti házasodni vágyók fele még nem találta meg a megfelelő partnert.
