Ha egy pszichiátriai vagy addiktológiai osztályra kell gondolnia, mi az első, ami eszébe jut? Talán Rached nővér a Száll a kakukk fészkére című filmből? Bizonyára inkább negatív asszociációink vannak, és legfeljebb borzongással vegyes kíváncsisággal tesszük fel a kérdést, hogy vajon mi történik például egy kórházi addiktológiai osztályon. Nagyobb a súlya ennek a kérdésnek, ha a szenvedélybetegség érintettjében fogalmazódik meg. Mire számíthat egy függő a kórházi addiktológiai osztályra történő befekvéssel? Van-e félnivalója, és miben más a kórházi ellátás más intézményi formában történő segítségnyújtáshoz képest?
Függő vagyok, merre tovább?
Nem túlzás azt állítani, hogy a szenvedélybeteg hatalmas lépést tett meg azzal, ha felismerte saját problémáját, és azt, hogy önállóan nem képes ebből kiutat találni. A lehetséges megoldás azonban nem egy biztos recept szerint történik, több irányból is megközelíthető a szermentes, tartalmas élet célkitűzése. Egyrészt az anonim önsegítő csoportok által, akik tizenkét lépésben határozzák meg feladataikat és a saját tapasztalatokból fakadó élménymegosztáson, az önsegítésen és az egymás iránti aktív figyelmen túl nem hagyatkoznak szakember igénybevételére. Az önsegítő csoportok látogatása azonban nem zárja ki azt, hogy ezzel párhuzamosan szakmai segítséget is igénybe vegyen a segítségre szoruló függő.
A szenvedélybetegség segítő megközelítései egyrészt szociális intézményekben, másrészt az egészségügyben honosodtak meg. Az egészségügy és a szociális terület szolgáltatásai mellérendelt viszonyban működnek, tehát egyik nem jobb vagy több a másiknál. A különbség abban keresendő, hogy az eltérő intézmények más-más igényeket helyeznek előtérbe. A szerhasználat negatív következményeinek sokszínűségében ugyanis eltérő élethelyzetek alakulhatnak ki, az életminőség romlása más-más módon jelentkezhet, ami személyre szabott, megoldásközpontú megközelítést kíván meg. Például egy, az oktatási rendszerből kihulló droghasználó fiatal helyzetén nem biztos, hogy egy addiktológiai gondozó adekvát módon tud segíteni, de lehet, hogy egy szociális intézményként működő civil szervezet igen. Ugyanakkor nem valószínű, hogy ugyanez a szervezet rendelkezik azzal az eszköztárral, ami például egy bipoláris zavarral diagnosztizált alkoholfüggő számára nyújt segítséget egészségügyi tekintetben. Ilyen helyzetben szóba jöhet a kórházi addiktológiai osztály. De mit is jelent ez pontosan?
Mikor kell kórházba mennem?
Fontos leszögezni, hogy a felépülésre fókuszáló addiktológiai ellátás nem egyenlő a detoxikálás teendőivel. Amit detoxként ismerünk, az a sürgősségi ellátáshoz tartozik és nem az addiktológiai osztály végzi ennek feladatait. De akkor mi történik az addiktológiai osztályon, kinek és mikor érdemes vállalni a befekvést? Erre a kérdésre röviden úgy lehet válaszolni, hogy az addiktológiai kórházi kezelés indokolt lehet, ha a szenvedélybeteg orvosi és pszichoszociális segítséget szeretne igénybe venni. Mindezt abból a célból, hogy segítő kontroll mellett tudja kialakítani saját szermentességének feltételeit.
Orvosi jelenlét és segítségnyújtás többek közt akkor lehet szükséges, ha fennáll tisztázott vagy tisztázatlan kapcsolódó pszichiátriai probléma, ami ellátásra szorul. A diagnosztikai kérdések megválaszolhatóak pszichiáter és pszichológus bevonásával. Az esetlegesen indokolt pszichiátriai gyógyszerek dózisa meghatározható. Bizonyos pszichoaktív szerek használata esetén –például benzodiazepin-tartalmú gyógyszerektől való függőségben, vagy a methadon nevű ópiát használatakor– fontos, hogy orvosi felügyelet mellett történjék a függőséget kialakító szer megvonása, ez megtörténhet az osztályon. Az orvosnak és a szakembereknek tehát kiemelt szerepük van a kórházi addiktológiai osztályon, de mégsem övék a főszerep. Akkor kié?
Kórházi osztály, ami nem úgy működik, mint a kórházak általában?
Az addiktológiai osztályon fekvő beteg tehát jó esetben sűrűn kommunikál az orvosával állapotának alakulásáról, hasonlóképpen pszichológussal, addiktológiai konzultánssal, és az ápoló személyzettel is találkozik. Valószínűleg túlcukrozott teát is kap reggelire az apró tégelyes margarin és a két szelet kenyér mellé, pont úgy, ahogy az a kórházi osztályokon történni szokott. Egy dologban, azonban eltér az addiktológia más kórházi osztályoktól. A gyógyulás – vagy hívjuk inkább felépülésnek – első számú felelőse és tevékeny résztvevője maga a szenvedélybeteg. Ezt persze nem egyedül kell véghezvinnie, a személyzet ebben segít, nem kevésbé a felépülő társak. Ugyanakkor a változás motivációjának életben tartása, a változás apró lépéseinek megtétele a nehézségek árán is nem másra vár, mint a felépülni vágyó szenvedélybetegre. Nincs az a szakember, aki ezt a feladatot ki tudná venni a függő kezéből.
Mi történik itt és mi nem?
Mindenekelőtt az orvos nem tud olyan csodaszert adni, vagy olyan varázsigét elmondani, amitől a függőség megszűnne. A szakember nem tud olyan csodatételt végrehajtani, amitől a motiválatlan, változásra nem elszánt kliens elhagyná függőségét. Még akkor sem, ha a szenvedélybeteget kórházba kísérő hozzátartozó egyébként lényegesen jobban szeretné a változást, mint maga a függő. Sem orvos, sem más szakember nem tud általános receptet adni a szermentes élet kialakítására. Ha mindez nem megvalósítható, akkor mi az addiktológiai osztály feladata, és mire képesek a szakemberek?
Többek közt arra, hogy a megélt veszteségek talaján fejlődő felépülési motiváció megerősödjék. A motiváció megcselekedhető lépésekre váltható, melyek előkészítésében és megtervezésében jól jön a külső segítség. Felmérhetőek az egyéni erőforrások és a rendelkezésre álló kapacitás, néven nevezhetőek a fejlődésre váró életterületek. Kijelölhetőek a kapszkodók, megírhatóak a vészforgatókönyvek, ha visszaesés rizikója állna fenn a jövőben. Kijelölhetőek a tervezhető irányok, a kliens akár megismerkedhet olyan segítő szervezetekkel, közösségekkel, akik a kórházi kezelést követően a stabilitásának megtartásában segítik őt.
...és még néhány érv a kórházi kezelés mellett
A zöld csempés kórházi falakon belül történhet néhány dolog, amire nem számít. Például ismertetik az osztály működését meghatározó keretekkel, melyek arra irányulnak, hogy felépülő közösségként erősítsék egymást a betegek. Elfelejtheti a pizsamát és a hálóköntöst, amiben a kórházi mindennapok telni szoktak, itt aktív és tevékeny részese lesz saját betegsége befolyásolásának. Csoportokra járhat vagy egyéni konzultációban részesülhet, ahol a megosztásból és mások meghallgatásából egyaránt profitálhat. A korszerű addiktológiai ellátásban a kórházi osztály nem elefántcsonttoronyként uralja a függőséggel szemben szükséges teendőket, az egészségügy szereplői aktív kapcsolatot ápolnak az ellátás egyéb szereplőivel. Így elképzelhető, hogy már a kórházon belül találkozik az anonim önsegítő közösségekkel vagy olyan partnerintézmények szereplőivel, akikhez a kórházi kezelést követően fordulhat. Habár fontos a betegségtudat kialakítása, az addiktológiai osztály a sorsa alakítására képes, felelős beteg szerepének vállalására ösztönöz. Ezt is választatja, ezt is vállalhatja a szenvedélybeteg. Ez a döntés viszont már a függő kezében van.
Ha önnek is fontos a sorsa, ha szeretne egészségesebb, teljesebb életet élni, csatlakozzon előadássorozatunkhoz, és jöjjön el szeptember 20-án dr. Szondy Máté klinikai szakpszichológus előadására. Nincs már sok hely, de talán önnek még akad: itt regisztrálhat.
