Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor még a tévét sem kell bekapcsolnunk ahhoz, hogy a függőséggel szembesülnünk kelljen, de tény, hogy ismereteinket tekintve nagyban hagyatkozunk arra, amit a filmekben látunk. De vajon jól tesszük-e? Hiteles képet kapunk-e akkor, ha feltétel nélkül hiszünk a képernyőnek vagy a vetítővászonnak? A kritikus szemünket ne hunyjuk be, amikor popcornt pattogtatunk egy-egy kultikus drogfilm mellé, ugyanakkor mutatunk néhány érdekes példát arra, amikor a filmek tényleg tanítanak bennünket.
Örömöket, majd veszteségeket halmozni
A témát érintő legtöbb film törekszik arra, hogy képet adjon a függőségből adódó leépülésről a kezdeti törékeny boldogság szakaszát követően. A 2006-ban készült Candy sem kivétel, de a néző számára nemcsak a veszteségek sorozata válik nyilvánvalóvá, hanem az is tisztán látható, hogy mi vész el. Adott két ígéretes fiatal művész és az őket eggyé olvasztó szenvedély. Ezt a boldogságot csak a heroin tudja fokozni, mely eleinte a teljességet teremti meg kettejük számára. Erkölcsi határokat még nem lép át az sem, sőt látszólag kettejük szövetségét erősíti, hogy újra és újra pénzt kell kölcsönkérni, majd kisebb-nagyobb lopások árán sikerül fedezni a szerhasználatot.
Kapcsolatuk láthatatlan határai akkor kezdenek fellazulni, amikor a lány először adja prostitúcióra a fejét. Ezzel a párkapcsolat elvesztíti az intimitás védettségét. A nehézségek súlyosbodnak a teherbe eséssel, majd a gyermek elvesztésével, a párkapcsolatot egyre inkább a szükség mozgatja és nem a vállalt egymáshoz tartozás érzése. Kiszámíthatóan elérkezik a mélypont átélésének pillanata, amikor az egyén szenvedése a másik fél bűnbakká tételével vegyül. Külön-külön is meg kell találniuk poklaik legmélyebb bugyrát, hogy jelenről és jövőről lehessen gondolkodni. Ez azonban nem biztos, hogy együtt lehetséges.
A család és a szenvedélybetegség
Amikor szenvedélybetegségről beszélünk, érdemes egy rendszer működését is figyelembe vennünk, márpedig az egyénhez legszorosabban kötődő élő és lélegző rendszer többnyire a család. A függőség általában a diszfunkcionális család fogalmával hozható összefüggésbe, ami azt jelenti, hogy a család struktúrájában vagy funkcióinak ellátásában működési zavar mutatkozik.
A Rachel esküvője című 2008-as filmdráma egy ilyen családot mutat be. Érdekességképpen ez nem az a drogfilm, ami a szerhasználat misztériumát járja körül, de annál többet megtudunk előzményekről és következményekről. A film apránként leplezi le a családi traumákat és tabukat, melyek a családon belüli kommunikációt blokkolják. Amellett, hogy a tabutémák kerülendőek, a kommunikáció folyamatossága sem adott, ami részben köszönhető annak, hogy bizonyos negatív érzések –köztük a gyász, a harag, az elkeseredés – nem tartoznak a vállalható és kifejezhető érzések közé. Ez aztán meghatározza a szerepvállalásokat is, illetve terepet biztosít a játszmaviselkedésnek Az a kimondatlan konszenzus, mely szabályként fekteti le, hogy mely életeseményekről és érzésekről lehet beszélni és melyekről nem, kártyavárként omlik össze. Innen próbál meg a történetben szereplő család és a való életben is számos család felállni.
Gyökereinktől a függőségeinkig
Sokszor felteszi az érintett vagy a hozzátartozó a kérdést: „Mi az oka a függőség kialakulásának?” Erre nincs egyértelmű válasz, mégis, ha dióhéjban össze akarjuk foglalni, azt mondhatjuk, hogy biológiai, pszichológiai és szociológiai faktorok eltérő arányú összjátéka tehető felelőssé. Nem elvethető az az elképzelés, hogy ebben szerepet kap a függőségre való hajlam öröklése, és valóban nem ritka, hogy szenvedélybeteg szülő(k) gyermeke maga is függő lesz. Ugyanakkor az ilyen esetekben felmerül a kérdés, hogy a mintakövetés és a szociális tanulás milyen szerephez jut a függőség átörökítésében, vagyis saját szerhasználati szokásainkat mennyiben befolyásolja az, ha szüleink esetében jellemző a kontrollálatlan és mértéktelen alkohol- vagy drogfogyasztás.
Ezek a kérdések is felmerülnek a 2012-es Mocsokváros utcáin című film kapcsán, ami a fiatal Nick Flynn életének lejtőit és magaslatait mutatja be, miközben a fiú megtapasztalja saját függőségének arcait. A háttérben az alkoholista apa, aki sosem akart igazán a fiú életének része lenni. Az egyszülős modellben az édesanya jut csak szülői szerephez, a hiányzó apakép nem kompenzálható az anya oldalán megjelenő férfipartnerek gyakori váltakozása mellett. Traumatikus, ahogy az édesapa kilép a családból és ahogy leveleiben fenntartja annak illúzióját, hogy az érzelmi kapcsolat aktív részese. Ennél is drámaibb az édesanya öngyilkossága, az egyedüli stabilitásra törekvő szülő elvesztése.
Ezek a szociokulturális összetevők – a sokszoros traumatizáció, az érzelmileg távolmaradó édesapa és az apakép hiánya, majd az édesanya elvesztése – jellemzően előfordulnak a szenvedélybetegek mútjában. Nem csak a filmvásznon, nincs ez másként a való életben sem.
Függőként kapcsolatban élni
A függőség előrehaladott szakaszában korántsem közhely azt állítani, hogy a szer felülír mindent. Egyfajta beszűkülést jelent az, hogy az egyén gondolatai túlnyomórészt a szerhasználat körül mozognak, a napi tevékenységek középpontjában a beszerzés és a fogyasztás áll. A kapcsolatok is ehhez képest alakulnak át, végül csak a szerhasználó társak maradnak, a kapcsolat magja a pszichoaktív szer. Ez a jellegzetesség észrevétlenül nyer érvényt azokban a párkapcsolatokban is, ahol mindkét fél addikcióban szenved.
Kaptunk erre példát a Candy mellett a Rekviem egy álomért című klasszikusnak számító film kapcsán is, de ezt állítja fókuszba a Szárazon című 2012-es film is. Utóbbi választ ad arra is, mi történhet, ha az egyik fél felépülésre szánja el magát. Ez esetben felborulhat az a rendszer, amely két fél között kialakult, és amelyet a szer tartott össze. (Fontos megjegyezni, hogy ez akkor is megtörténhet, ha kodependens és függő viszonyában csak az egyik fél fogyaszt és ezzel felhagy.)
A film példáját követve tehát adott egy felépülő függő és egy aktív szerhasználó, akik életük egyik közös szakaszában már mást akarnak. Egyikük a szert, míg másikuk egy új perspektívákat kínáló jelent és jövőt alkohol nélkül. A két akarat pedig két külön irányba tereli a férfit és a nőt. Az ilyen kapcsolatok felbomlása azért sem ritka, mert a felépülés során lelepleződhetnek a kapcsolatot mozgató indítékok, továbbá fontos, hogy a szerhasználatot serkentő ingereket kerülni tudja az, aki józanságra adja a fejét. Kerülendőek a ivócimborák, a kocsmák, a rizikós szituációk, vagyis azok a kockázatos helyzetek és ingerek, melyek a szerhasználatot támogatják.
Film és valóság
Biztonságot adhat a nézőnek, ha tudja hogy a televízió távirányítója, vagy éppen a kezében szorongatott mozijegy elválasztja őt a látottaktól. A távolság azonban korántsem ekkora, ha arra gondolunk, hogy hazánkban hány embert érint a függőség. Nem érdemes a filmek alapján azt hinni, hogy csak a rossz szociális körülmények közt élőket érinti a függőség vagy csak meghatározott illegális szerek tudnak visszafordíthatatlan károkat okozni. Nem érdemes azt hinni, hogy a börtön, a kórház vagy a halál csak filmes fogás. Ugyanakkor érdemes tudni, hogy segítséget kérni bármikor érdemes és lehetséges.
