Van, amiben az elektromos cigaretta rosszabb a hagyományosnál

Olvasási idő kb. 11 perc

Összeszedtük az eddigi kutatások eredményeit és szakértőhöz fordultunk, hogy tisztázzuk, a leszokni vágyóknak megéri-e egyáltalán e-cigire váltani.

Károsíthatja az immunrendszert

Korábbi kutatások kimutatták, hogy dohányosok fogékonyabbak a vírusos fertőzésekre, egy új vizsgálat során azonban az e-cigarettázóknál is hasonló eredményekre bukkantak. A kutatók dohányzók, e-cigarettát használó és nem dohányzó emberek orrnyálkahártyájáról vettek mintát, és kiderült, hogy az immunrendszer működésében szerepet játszó gének közül 53-ra van hatással a hagyományos cigaretta, ugyanez igaz az e-cigarettára is, ami még 305 gén szupressziójában játszik szerepet. "Azt azonban nem tudni, hogy emiatt az e-cigarettát fogyasztók körében nagyobb-e a megbetegedések és fertőzések kockázata is  mint a hagyományos cigarettát fogyasztóknál” – nyilatkozta Ilona Jaspers, az Észak-Karolinai Egyetem Tüdőközpontjának igazgatóhelyettese az ArsTechnica.com oldalnak.

Jaspers laboratóriumi vizsgálatai szerint az alternatív dohánytermékekben található ízesítőanyagok még inkább hozzájárulnak az immunválasz elnyomásához, azok közül is a fahéjaroma negatív hatása volt a legerősebb. A szakértő arra is felhívja a fogyasztók figyelmét, hogy az USA Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága (FDA) az aromaanyagokat ugyan biztonságosnak ismeri el, ez azonban csak a termékek orális használatára vonatkozik, nem pedig azok belélegzésére.

Rákkeltő összetevők?

Egy, az American Journal of Physiology című szaklapban tavaly megjelent tanulmány szerint függetlenül attól, hogy tartalmaz-e nikotint vagy sem, az e-cigaretta a hagyományos cigarettához hasonlóan a tüdőszövetet is károsítja, egész pontosan dózisfüggő negatív hatása van a légzésre.A  problémás összetevők között szerepel akrolein is, bár egyes források szerint az e-cigikben elhanyagolható ennek a rákkeltő anyagnak a mennyisége. Bár a vizsgálat nem mondja ki, hogy az e-cigaretta egyértelműen fenyegeti egészségünket, az eredményekre érdemes intő jelként tekinteni azoknak, akik úgy gondolják, hogy teljes biztonságban vannak, ha alternatív dohánytermékeken élnek.

GettyImages-454246592
Dan Kitwood / Europress / Getty

A magzatra is veszélyes lehet

Judith Zelikoff, a New York Egyetem orvosa egérkísérletekkel igazolta, hogy az olyan alternatív dohánytermékek, mint az elektromos cigaretta, a vízipipa, a füstmentes tubák vagy a gutka, ugyanolyan, vagy akár még erősebb változásokat idéznek elő a (mentális egészségért, a fizikai aktivitásért és a skizofrénia kialakulásáért felelős) frontális agykéreg működésében mint a hagyományos cigaretta. A  kísérleti állatok nikotintartalmú, illetve nikotinmentes (e-cigarettában található) aeroszolok közvetlen hatásának voltak kitéve, és a kutatók szülés/születés előtti és utáni állapotukat is megvizsgálta. Kiderült, hogy a nikotinmentes termékek nagyobb génexpressziós változásokhoz vezettek, mint a nikotintartalmú aeroszolok, így a várandós anyukák is tévednek, ha azt gondolják, hogy bármilyen elektromos cigaretta ártalmatlan a baba egészségére. „Tévhit, hogy az elektromos cigaretta biztonságosabb, mint a hagyományos dohánytermékek, megadja a választási lehetőséget a terhes nők számára, hogy a teljes leszokás helyett csak átváltsanak az elektromos cigarettára, és ez az ijesztő jelenség egyre szélesebb körben terjed” – nyilatkozta Zelikoff a Daily Mirrornak.

Meddőséget is okozhat

A Hongkongi Baptista Egyetem kutatói tizenhárom, az elmúlt években egyre népszerűbbé vált e-cigarettát vizsgáltak be, és néhány termékben az elektronikai eszközökben széles körben használt égésgátlót, úgynevezett polibrómozott difenil-étereket (PBDE) is találtak. A PBDE belégzése hormonzavarokhoz és rákos megbetegedések kialakulásához, illetve a termékenység csökkenéséhez vezet és a magzat fejlődésére is károsan hat - írja a South China Morning Post. Ráadásul az olyan környezetszennyező karcinogén vegyületek, mint a policiklusos aromás szénhidrogének (PAH) mennyisége magasabb az elektromos cigarettákban, mint a hongkongi levegőben. És ez nem minden, ugyan vizsgált termékek csomagolásán az állt, hogy nem tartalmaznak nikotint vagy nem is írtak semmit erről, mégis volt bennük.  

Szív- és érrendszeri problémákhoz vezethet

Egy másik friss kutatás is alátámasztja a dohánytermékek szív- és érrendszerre tett káros hatását. „A cigarettafüstben több mint nyolcezer vegyi anyag található, amelyek közül az akrolein jelentős mértékben hozzájárul a kardiovaszkuláris problémák kialakulásához. A rossz hír az, hogy nemcsak a hagyományos, hanem az elektromos cigarettában is találhatók olyan mérgező vegyületek, mint az acetaldehid, a formaldehid vagy az akrolein – hangsúlyozta Daniel Conklin, a Lousville-i Egyetem kutatója egy nemrég megrendezett tudományos konferencián. Conklin egy sor olyan vizsgálatot említett meg, amelyek bizonyították, hogy az e-cigaretta aeroszolja és a dohányfüst nagy mértékben növelte a kísérleti egerek szervezetében a toxikus metabolitok szintjét. A szakértő azt is hozzátette, hogy mindkét verzió, sőt a füstmentes dohányzás is érelmeszesedéshez vezet.

GettyImages-470756401
Joe Raedle / Europress / Getty

Akkor van okunk félni?

„Elhiszem a kutatások által igazolt tényeket, az állatkísérletek eredményei azonban nem mindig igazolódnak be embereken végzett vizsgálatok esetében, és az elektromos cigaretták immunológiai hatását - ami a fertőzésekre való hajlam növekedését illeti - nagyszámú betegen nem igazolták még. A vaporizátorokkal kapcsolatos álláspontokkal az az alapvető probléma, hogy nincsenek elegendő számban végzett klinikai vizsgálatok és hatástanulmányok a hagyományos cigarettával szembeni előnyök és a hátrányok alátámasztására” – nyilatkozta a Díványnak Dr. Hangonyi Csilla tüdőgyógyász, allergológus szakorvos. „Mivel a gyógyítás szempontjából nem ez az elsődleges kutatási terület, talán még jó ideig nem is lesz az e-cigaretta kutatási prioritás. Úgy gondolom azonban, hogy amennyire a dohányzás orvosi szempontból nem javasolt, úgy az e-cigaretta rendszeres használata sem ajánlott senkinek, a kismamák esetében pedig teljes mértékben tiltott a hagyományos és az alternatív dohányzás is” – figyelmeztet a szakértő.

Összetevők és veszélyek

- "A hagyományos cigarettához képest az e-cigarettában nincs sok égéskor felszabaduló káros anyag (szén-monoxid, kátrány) és egyéb, a cigarettában található bizonyítottan rákkeltő anyag (pl. arzén, ólom, higany, nitrogén-dioxid). Tartalmazhat viszont nikotint, ami egy erős méreg, a dohány növény alkaloidja. A nikotinhoz az emberi szervezet fokozatosan hozzászokik, így egy erős dohányos nem ritkán a napi halálos dózis többszörösét is elszívja. A hozzászokás nagyon gyorsan, már az első néhány cigaretta elszívásakor kialakul. Mivel a nikotin lebomlása gyors, 2-3 óra alatt megjelennek az elvonási tünetek, ami a rágyújtást követően néhány másodperc alatt megszűnik a tüdőkeringésből történő gyors felszívódásnak köszönhetően. Ez okozza azt az erős függőséget, ami a kábítószerekhez hasonlóan szenvedélybetegséggé teszi a dohányzást. A nikotin mérgező hatása indokolja, hogy az erős hatású gyógyszerekhez hasonlóan szigorú szabályozást vezessenek be a nikotint tartalmazó termékek előállításánál és forgalmazásánál" – magyarázza dr. Hangonyi Csilla. "Az e-cigarettában tehát 0,1-6,0 százalékban nikotint tartalmazó oldatok vannak, és egy patron húsz szál cigarettának felel meg. A valóságban azonban kaphatók bevizsgálatlan, ellenőrizetlen termékek, amelyeknél a túladagolás, a nikotinmérgezés valós veszély lehet. Mivel az e-cigaretta nem ég el, mint egy szál hagyományos cigi, így aki nem figyel, akár egyszerre komoly mennyiségű nikotint is bejuttathat a szervezetébe" - fűzte hozzá a szakértő.

- Ezenkívül - főleg a nikotinmentes e-cigarettákban - aromák, illóanyagok és más olyan adalékok is lehetnek, amelyek összetétele nem mindig ismert, és mint minden vegyi anyag, amit belélegzünk, irritáló, allergizáló, hosszú távon rákkeltő hatásúak lehetnek. (Ez persze egyéni érzékenységtől is függ.)

- Az e-cigaretta propilén-glikolt is tartalmaz, ami sokak szerint problémás lehet, de egyelőre nem bizonyított a káros hatása. A propilén-glikol egyébként egy növényi glicerin, ami engedélyezett élelmiszeripari adalék (E1520), és az biztos, hogy megengedett mennyiségben nem ártalmas. 

- Laboratóriumi vizsgálatok során nitrózaminok előfordulását is kimutatták az elektromos cigarettákban. Ezek a vegyületek többek között pácolt húsokban, sörben, dohánytermékekben és bizonyos tartósított élelmiszerekben is vannak.

„Mindezek alapján úgy gondolom, hogy az e-cigaretta - ha kevésbé is, mint a hagyományos cigaretta-, de káros az egészségre, és amennyiben ellenőrizetlen forrásból származik, kifejezetten veszélyes” – mondja dr. Hangonyi Csilla.

Segít a leszokásban?

„Vannak dohányosok, akik egyik pillanatról a másikra teszik le a cigarettát és többé nem gyújtanak rá, míg mások a napi adag fokozatos és tudatos csökkentésével szabadulnak meg a szenvedélytől. Számukra nagy segítség lehet az e-cigaretta, de csak abban az esetben, ha valóban rövid ideig használják azt. Egyesek szerint nem lehet vele leszokni a dohányzásról, sőt zavaró, hogy nem adja ugyanazt az élményt, így az érintettek egy idő után visszatérhetnek a dohányzás korábbi formájához. Betegeim között viszont vannak, akik e-cigarettával szoktak le. Azok, akiknek sikerül, fokozatosan, egyre kevesebb nikotint tartalmazó e-cigarettára váltanak, majd nikotinmentes patront használnak és végül azt is elhagyják” – mondta dr. Hangonyi Csilla.

„Az e-cigaretta előnye egyben a hátránya is, hiszen fenntartja a hagyományos dohányzás rítusát, de kérdés, hogy mikor könnyebb leszokni: ha a berögzült szokást elhagyjuk, vagy akkor, ha folyamatosan fenntartjuk. A nem dohányzó fiatalok számára ráadásul vonzó lehet a mindenhol használható, kellemesen aromásított e-cigaretta, így a dohányzásra való rászokás veszélye sem kizárt. Tüdőgyógyászként fontosnak tartom, hogy tegyünk meg mindent a dohányzás visszaszorításáért. Ha az e-cigaretta ideiglenes használata eredményes, elfogadhatónak tartom azt, de mindenképpen javaslom a leszokni vágyóknak, hogy a megfelelő módszer kiválasztásában kérjenek orvosi segítséget. 2014-óta az ország szinte minden tüdőgondozójában végeznek csoportos vagy egyéni dohányzásleszokást támogató rendelést, ahol a beszélgetés, a tanácsadás, illetve a légzésfunkció és CO-szintmérés mellett nikotinreceptorra ható gyógyszert, nikotinpótló és feszültségoldó szereket tudunk javasolni a leszokni vágyóknak” – tette hozzá a szakértő.

Hogyan tovább?

Az Országgyűlés 2015 végén  a hagyományos dohánytermékekkel azonos szabályokat határozott meg az elektromos cigarettákra - írja a hirado.hu.  Az első lépés a termékek széles körű megvásárolhatóságának korlátozása, és a trafikban való árusítást azzal indokolták, hogy a termékeket használók ellátása szakszerű és kielégítő, a fogyasztóvédelmi szempontokat hatékonyan érvényre juttató legyen. A törvény indoklása szerint egy 2014-es uniós irányelv csak a nikotintartalmú termékek szabályozását tartalmazza, de kimondja, hogy a tagállamok szabályozhatják vagy betilthatják a dohánytermékekhez használt tartozékokat, valamint a dohány vagy kapcsolódó termékek bizonyos típusaihoz megjelenésükben hasonló termékeket. Az EMMI szerint pedig az e-cigaretták nikotintartalmuktól függetlenül károsak, ezért kell ugyanazokat a korlátozásokat bevezetni rájuk.

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek