Már sokszor írtunk arról, hogy egy nap legalább 2 liter vizet kell elfogyasztanu, mert a dehidratáltság rossz. Most az is kiderült, hogy az sem mindegy, hogyan juttatja a szervezetébe a folyadékot. A tudomány már számos módszerrel próbál segíteni, hogy ne felejtsen el elég folyadékot magához venni, illetve ne is vigye túlzásba, merthogy az is ártalmas. De kiderült, hogy a legjobban akkor jár, ha nem a palackot emelgeti, hanem sok gyümölcsöt és zöldséget eszik.
Születéskor emberi szervezet 75-80%-a vízből áll, és ez az arány csökken az életkor előrehaladtával, és 50 éves kor körül, mindössze a szervezet 50%-a víz. És még valami, amit talán nem mindenki tud: egy átlagos napon a vízfogyasztás negyedét az elfogyasztott ételek fedezik. Bizony, még egy szelet kenyérnek is vízből áll a 33%-a, a zöldségek és gyümölcsök ennél sokkal több folyadékot tartalmaznak (az uborkának például 95%-a folyadék).
A raktározás a fontos
"Az egészséges hidratáltság arról szól, hogy mennyi folyadékot tud a szervezet elraktározni, nem arról, hogy mennyi halad át a szervezeten" - mondta dr. Howard Murad, a Water Secret című könyv szerzője. Szerinte a túl sok víz gyakran kimossa a vitaminokat és az ásványi anyagokat a szervezetből, amik nem tudnak hasznosulni, ha ideje korán távoznak. "Semmi rossz nincs abban, hogy vizet iszik, de ha nem javít annak a mennyiségnek az arányán, ami a sejtekbe jut és ott is marad, akkor nem sok értelem van" - mondta az orvos. Szerinte lehet, hogy valaki naponta nyolc pohár vizet iszik, de ez mégsem jelent többet annál, minthogy utána nyolcszor megy el a mosdóba. A puffadt szemek, dagadt boka és felfúvódott has mind annak a jele, hogy a víz nem hasznosul megfelelően.
Az étkezéssel bejuttatott folyadék más
A magyarázat: az ételekben lévő más molekulák segítek abban, hogy a víz eljusson a szövetekig és hasznosuljon. "Mikor lédús ételeket eszik, a víz lassabban szívódik fel, és jobban ki tudja fejteni a pozitív hatásait" - mesélt a folyamatról Murad. Kutatások szerint a zöldségek és gyümölcsök kétszer olyan hatékonyan tudják hidratálni a szervezetet mint egy pohár víz. És ha rendszeresen edz, különösen jól jönnek a lédús zöldségekben és gyümölcsökben található természetes cukrok, proteinek, ásványi anyagok és vitaminok.
Más előnyei is vannak a zöldségeknek és gyümölcsöknek
Ha ugyanis ezekkel pótolja az elveszített folyadékot, akkor a bennük lévő anyagoknak köszönhetően erősebb lesz immunrendszere és a rákos megbetegedése kockázata is csökken. Sőt, talán fogyni is fog. "A lédús gyümölcsökben kevesebb a kalória" - sorolta az előnyöket dr. Sarah Schenker, aki emlékeztetett arra, hogy ha az étkezésében a magas kalóriatartalmú ételeket lédús gyümölcsökre és zöldségekre cseréli, sokkal kevesebb kalóriát visz be a szervezetébe, és sokkal jobban eltelítődik.
Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy érdemes zöldségekkel kezdeni, ugyanis ha a túl sok gyümölcs megemelheti a vércukorszintet. Egyúttal azt javasolja, hogy a legjobb ha nyersen vagy gyengén párolva fogyassza a növényeket, mert a főzés során roncsolódnak a sejtfalak, így vizet veszíthetnek és a hasznos anyagoknak is annyi. Ami pedig a legfontosabb, hogy fokozatosan növelje a zöldségek és gyümölcsök adagját, mert a szervezete rosszul reagálhat a túl sok rostra.