Vajon mennyit szabad tévéznie a gyereknek? Szabadon kell engedni, korlátozni vagy teljesen le kell tiltani? Mi történik azokkal a gyerekekkel, akik túl sokat ülnek a képernyő előtt? A legtöbb szülőt foglalkoztatják ezek a kérdések, a gyerekneveléssel foglalkozó oldalak, a különböző pszichológusok mást és mást mondanak a témában, bár abban szinte mindenhol egyetértés van, hogy a túl sok tévézés rossz. Minden olyan óra ugyanis, amit a gyerek a tévé előtt tölt fizikailag és mentálisan is passzív, és olyan értékes és fejlesztő tevékenységektől veszi el az időt, mint a mozgás, a szocializáció, a szabad játék, az olvasás vagy a tanulás. A Scientific American agykutató szerzője R. Douglas Fields most egy remek cikkben foglalta össze, mit mondanak a témában az elmúlt évek kutatásai.
Korábbi vizsgálatokból kiderült, hogy minden plusz óra, amit a gyerek tévézéssel tölt, növeli a depresszió, a kettes típusú cukorbetegség, az elhízás és a későbbi antiszociális viselkedés, a bűnelkövetés kockázatát. Egy 2013-ban végzett kutatásban 5-18 éves gyerekek és fiatalok agyát vizsgálva japán tudósok arra jutottak, hogy a gyerekek nemétől, korától, a szülők jövedelmétől függetlenül igaz, hogy minél több időt tölt a gyerek tévézéssel, annál jelentősebb változások történtek az agyában, annál jobban csökken a verbális intelligenciájuk és annál valószínűbb esetükben az antiszociális viselkedés megjelenése is.
R. Douglas Fields azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy ezek a vizsgálatok csak együttjárásokat állapítottak meg, de nincs bizonyíték arra, hogy a gyerek fejlődésében a tévézés az, ami a fent felsorolt negatívumokat okozza. Egy tavalyi vizsgálat ezt a hiányosságot igyekezett kiküszöbölni. Amerikai kriminológusok 15 ezer fiatalt követtek nyomon kamaszkortól fiatal felnőttkorig, és a korábbi vizsgálatokkal egybehangzóan megállapították, hogy azok, akik korai kamaszkorban többet néztek tévét, valószínűbben mutattak később antiszociális viselkedést és valószínűbben is tartóztatták le őket felnőttként. De ezek a kriminológusok csináltak valami mást is, ami a korábbi kutatásokból kimaradt: megnézték, mi történik a vizsgálatban résztvevők testvéreivel.
A 3000 testvér bevonásából kiderült, hogy az antiszociális viselkedés előrejelzésében jóval nagyobb szerepe van a genetikai tényezőknek, mint a tévézésnek, vagyis nem önmagában a képernyő előtt eltöltött idő felelős a későbbi problémás viselkedésért. A kutatók azt feltételezik, hogy hasonló örökletes okok húzódnak az antiszociális viselkedés és a kóros tévézési szokások között, vagyis aki hajlamosabb az agresszív viselkedésre hajlamosabb rákattanni a képernyőre is.
R. Douglas Fields az eredményt tyúk-tojás dilemmaként értelmezi, amiben egy dolgot szem előtt kell tartanunk: mindegy mi volt előbb, ez egy ördögi kör.
Mindenki más és más génekkel, más hajlamokkal születik, de az, hogy milyen ember lesz belőlünk nemcsak ettől, hanem a környezetünktől, a génjeink és a környezetünk közötti kölcsönhatásból alakul. Az, hogy mi történik az agyunkkal fiatalon befolyásolja annak felépítését, működését. Ha tehát valaki örökletes rizikófaktorokat hordozva annak a tévé előtt döglés veszelyesebb, mint másoknak. A tévézés ugyanis elősegítheti azokat a neurobiológiai változásokat, amelyek később agresszívabb, antiszociálisabb viselkedéshez vezetnek.
A lényeg tehát az, hogy érdemes figyelnünk arra, hogy a gyerekünk mennyire hajlamos a képernyőfüggésre, és a gyerek képernyő előtt töltött idejét a fejlődése érdekében érdemes limitálnunk. Valószínűleg a totális tiltás ebben a világban nem működik, szóval nem kell lelkifurdalást éreznünk, ha a gyerek megnéz egy-egy mesét, filmet, a fontos az, hogy ne ez váljon a szabadidő eltöltésének elsődleges formájává.
