Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Szeles Erika alezredessel, az ORFK szakpszichológusával és a menekülteket segítő önkéntes csoportok munkatársaival alaposan körbejártuk a témát.
Bár a szeptember tizenötödikével bevezetett határzár óta jóformán kiürültek a pályaudvarok tranzitállomásai, a civil önkéntesek munkájára továbbra is szükség van, a rendőröknek pedig ezután is helyt kell állni, csak éppen máshol: a déli határmenti településeken vagy a befogadótáborokban. De vajon kik segítenek számukra feldolgozni azt a sok emberi tragédiát és pszichés terhet, amit az elmúlt időszakban koncentrált dózisban kaptak? Bognár Katalinnal, a Menedék Egyesület programvezetőjével, Kékesi Márk Zoltánnal, a MigSzol Szeged egyik koordinátorával, Soltis Lilla szociális munkással, aki a Segítsünk együtt a menekülteknek Facebook csoport tagja, Révész Renáta Lilián pszichológussal, önkéntessel (Migration Aid), valamint Szeles Erika alezredessel, az ORFK szakpszichológusával kerestük a válaszokat.
Röviden az elmúlt hónapok eseményei?
- júniustól tömegével jelentek meg a menedékkérők a magyar pályaudvarokon
- az egyre lehetetlenebb állapotokat civilek próbálták enyhíteni: étellel, itallal, jogi tanácsokkal és orvosi ellátással látták el a menekülteket
- a Facebookon egyre több segítő csoport alakult, amelyekhez bárki csatlakozhatott.
- augusztusra súlyosbodott a krízis, az önkénteseknek a Keleti pályaudvarnál több ezres embertömeget kellett ellátni (erről írtunk is egy beszámolót), majd meg kellett birkózniuk a röszkei gyűjtőpontok áldatlan állapotaival is
- Röszkén naponta több ezer határsértő érkezett, a fokozódó stressz és a rendkívüli helyzet próbára tette a helyszínen szolgálatban lévő rendőri állományt is
- eddigre az önkéntesek kemény magja már hosszú ideje, egyhuzamban dolgozott, egyre több helyen ütötte fel a fejét a kiégés problémája, a csoportoknak szembesülni kellett azzal, hogy az átélt tapasztalatok feldolgozásában szükségük van segítségre, egyre sürgetőbbé vált arról is beszélni, hogy a laikus önkénteseket miként lehetne felkészíteni a menekültekkel való munkára.
Alapesetben egy professzionális, bejegyzett, non profit szervezetnél a jelentkező önkénteseknek személyes találkozón, tréningen, esetenként pszichológiai teszten és tudásfelmérőn kell részt venniük ahhoz, hogy a segítő munkát elvégezhessék. Amennyiben megfeleltek a követelményeknek, szerződést kötnek velük, amelyben rögzítik a feladatkörüket, azok kereteit, majd biztosítanak számukra egy mentort, aki segíti, felügyeli, koordinálja a leendő önkéntes munkáját.Bár az időnket, energiánkat ajánljuk fel, ráadásul ingyen, érthető, hogy az egyesületek megválogatják, és energiát, időt, pénzt nem spórolva felkészítik az önkénteseiket. Végtére is emberekkel fognak foglalkozni, ráadásul speciális területeken, betegekkel, fogyatékkal élőkkel, traumás személyekkel, akiknek legalább annyira fontos a szakszerű segítés, mint az önkéntesek számára az, hogy felkészítsék őket mentálisan a munkával járó érzelmi megterhelésre. A felkészítés szervezetenként változó, általában specifikációjuk szerint adnak át alapismereteket, illetve a segítő szakma alapjaiba is bevonják a tréningen résztvevőket.
„A Menedéknél nagy hangsúlyt fektetünk az önkéntesek felkészítésére, mentorálására, de ugyanezt nem várhatjuk el olyan civil szerveződésektől, amelyek önkéntes alapon egy akut krízis kezelésére jött létre" – mondja Bognár Katalin, a Menedék Egyesület programvezetője, amikor arról beszélgetünk, hogy a bejegyzett szervezetek működésével ellentétben az önkéntes csoportoknál nincs ilyen rendszer, random lehet hozzájuk csatlakozni. Ezt nem lehet a számlájukra írni, hiszen sem idő, sem emberi erőforrás nem volt arra, hogy a jelentkező önkénteseket megválogassák, szakmailag és pszichésen is felkészítsék a munkára. Bognár Katalin tapasztalata szerint a segítőcsoportok a kezdetektől fogva tudatában vannak annak, hogy szükségük van szakmai segítségre és legtöbbjük meg is kereste a Menedéket és egyéb témába vágó szervezetet, hogy útmutatást kérjenek. A kérdések eleinte, érthető módon, a hazai jogi környezetre és a menekültekkel kapcsolatos szakmai ismeretekre irányultak, hiszen a prioritás a menedékkérők minél hatékonyabb ellátása volt. Kékesi Márk Zoltán, a MigSzol Szeged alapítója testközelből ismeri a helyzetet. „Úgy vágtunk bele a menekültek segítésébe, hogy semmi tapasztalatunk nem volt, hogyan kell tömegeket ellátni, mit jelent jól segíteni, hogyan kezeljük a naponta ránk rakódó tragikus történeteket. Hamar rájöttünk, hogy szakmai segítséget kell kérnünk, de elsősorban az volt a kérdés, hogyan oldjuk meg hatékonyan a fáradt, meggyötört tömegek ellátását.”
Józannak maradni
A kompetenciahiányok negatív következményeire nem kellett sokat várni, a tapasztalatok feldolgozása – vagy inkább feldolgozatlansága – egyre gyakrabban okozott problémát, főleg azoknál a segítőknél, akik hosszú hetek óta, folyamatosan a krízis kellős közepén dolgoztak. A szakemberek szerint mindez várható volt, ugyanis sokuk úgy ugrott fejest az intenzív, jellemzően lelkileg is megterhelő munkába, hogy nem tudták, milyen hatással lehet az emberi pszichére egy krízis helyzet, mi az a kiégés, a dehumanizáció, a poszttraumás stressz szindróma vagy a traumatizált személy jellemezői. Révész Renáta Liliána pszichológus szerint – aki a Migration Aid csoport önkénteseként dolgozott a pályaudvarokon – a jövőben mindenképp meg kell találni a módját, hogy a laikus segítők elsajátítsanak alapinformációkat, mert csak így fogják tudni, hogy a gyakorlatban mikor kell meghúzni a határt, hogyan kell távolságot tartani, mikor kell a saját maguk védelmében leállni, kivonódni és pihenni egy kicsit.
Burnout
Az egyik leggyakoribb jelenség az önkéntesek között a kiégés, ami akár viszonylag rövid idő alatt is bekövetkezhet. A burnout általában a segítő szakmában dolgozókon jelentkezik, amelynek oka az érzelmi, mentális és fizikai kimerültség, amit a hosszú időn át tartó, túlzott mértékű stressz okoz. Az önkéntesek információ, felkészítés hiányában nem biztos, hogy tudnak a jelenségről, így azt sem veszik észre, amikor megtörténik velük. A kiégés egyik tipikus jele, amikor a segítő nem tud másra gondolni csak a munkájára, ezt helyezi első helyre és minden egyéb dolgot, tevékenységet, emberi kapcsolatot a háttérbe tol. Jelentkezhet szorongás, alvászavar és erős bűntudat, amiért nem tud mindenkin segíteni vagy nem tud mindig jelen lenni. Kékesi szerint, ha a segítő nem veszi észre magán a figyelmeztető jeleket, akkor a többieknek vagy legalább a helyszíni koordinátornak kellene felhívni a figyelmét rá. Erre a MigSzol Szegednél igyekeznek az elejétől fogva odafigyelni:
„Előfordult, hogy hazaküldtünk olyan önkénteseket, akik már régóta, folyamatosan kint dolgoztak a pályaudvaron és láthatólag a fizikai és a mentális kimerülés állapotában voltak. A hazaküldés dolog nem mindig egyszerű, hiszen ez nem egy munkahely, ahol beosztott-főnök viszony van és megmondhatom az embereknek mikor, mit csináljanak" – mondja Kékesi, majd hozzáteszi: „Mindig elmondom az önkénteseknek, nem lesz rossz ember attól, ha nem tölti az összes idejét a menekültek segítésével. Meg kell érteniük, hogy saját érdekükben nem szabad elszakadni a megszokott életüktől. Sajnos nekem volt olyan segítőm, akinek ráment a párkapcsolata az önkéntes munkára.”
Soltis Lilla szociális munkás szerint ezek a történetek azt igazolják, hogy – bár valóban nehéz kivitelezni egy olyan szerveződésben, ahol minden önkéntes alapon működik – kellenek a meghatározott szabályok, keretek, amelyek kapaszkodót jelenthetnek a segítők számára is. Sőt, szerinte az sem irreális elvárás, hogy a tapasztaltak, vagy a szakmailag felkészültebb koordinátorok minimálisan felkészítsék az újoncokat. „Szociális munkásként tudom, hogy a trauma áttételesen jelentkezhet a segítőn, de azok az önkéntesek, akik civilben más területen dolgoznak, honnan is tudhatnák, mire figyeljenek, amikor traumatizált emberekkel foglalkoznak?” – teszi fel a jogos kérdést, majd így folytatja: „Sok olyan önkéntest láttam, akiken jelentkeztek a túlterheltség tünetei, ezért azt gondolom, itt az ideje elkezdeni foglalkozni a segítők felkészítésével is.”
Míg az önkéntesek felkészítésének, tréningezésének módja egyelőre nagy kérdés a segítő csoportok számára, addig a szupervízió, és a támogató beszélgetések megoldódni látszanak. Mind a MigSZol Szeged, mind a Migration Aid csoportjaiban van lehetőség a szupervízióra, (utóbbinál egy feldolgozó csoport is elkezdett működni), ahol a résztvevők egy kívülálló szakember segítségével átrágják a történéseket, eseteket, problémaköröket. Kékesi elmondása szerint a MigSzol Szegednél egyéni szupervízióra is van lehetőség, amennyiben az illető úgy érzi, számára nem volt elég a csoportos ülés. Soltis a feldolgozásra nem feltétlenül a klasszikus értelemben vett szupervíziót tartja a legjobb megoldásnak, helyette inkább a csoportos megbeszélést preferálja, erre náluk hetente egyszer van lehetőség. Révész Renáta pszichológus egy új Facebook csoportról, a Pszich Aid-ről is beszámol, ahol egyéni és csoportos konzultációk is elérhetők, ők kimondottan azért jöttek létre, hogy segítsék a pszichésen megterhelt önkénteseket.
Teher alatt
Ne feledkezzünk meg a rendőrökről sem, akik az elmúlt hónapokban szintén extra fizikai és mentális terhelés alatt dolgoznak és rendkívüli helyzetekben kell folyamatosan helytállniuk. Az utóbbi idők eseményei nyomán több olyan hírről olvashattunk, hallhattunk, miszerint a rendőrök a kiborulás határán állnak, bevetésük előtt nem kapnak felkészítést és nehezen tudják feldolgozni azt az érzelmi sokkot, amelyet a menekültkrízis során, de leginkább a déli határvidéken megtapasztaltak. Szeles Erika alezredes, az ORFK szakpszichológusa elmondta nekünk, hogy a krízishelyzethez idomulva folyamatosan dolgoznak azon, hogy a déli határszakaszhoz delegált rendőrállomány minél szélesebb körű felkészítést, egyfajta pszichológiai ráhangolódást kapjanak a várható feladatok jellegéről, pszichológiai hátteréről. Ennek nyomán az elmúlt héten már a Készenléti Rendőrség trénereivel és alapellátó pszichológusaival, valamint más rendőri szervek pszichológusaival együtt folytatott egyéni és csoportos beszélgetéseken vettek részt a helyszínre érkező, friss rendőri csapatok.
Szeles Erika felhívja arra a figyelmet, hogy a rendőri pálya alapvetően magas pszichés megterheléssel és igénybevétellel járó hívatás, amely során számolni kell a rendkívüli helyzetekkel. Éppen ezért különös figyelmet fordítanak arra, hogy a rendőrség állományába olyan személyek kerüljenek felvételre, akik ezt a fokozott pszichés igénybevétellel és megterheléssel járó feladatot egészségkárosodás nélkül, jó színvonalon, hosszú távon tudják végezni. „Azoknak a személyeknek, akik rendészeti tanintézetbe jelentkeznek, már a felvételi eljárás során pszichikai alkalmassági vizsgálaton kell részt venniük. A sikeres felvételt követően a próbaidőre történő kinevezés előtt, majd a véglegesítés előtt is történik pszichikai alkalmassági vizsgálat” – mondja a pszichológus alezredes és hozzáteszi: ,,Az a célunk, hogy olyan készségeket és képességeket fejlesszünk folyamatosan az állománynál, amelyeket minden intézkedési helyzetben alkalmazni tudnak. Különböző tréningeket tartanak a pszichológusok a szervezeti igényeknek megfelelően, többek között stressz-kezelési, kommunikációs, intézkedés-lélektani, konfliktuskezelési, csapatépítési témakörökben. Az elmúlt évben mintegy 2300 órában került sor a rendőrök számára különböző tréningekre.”
Ezen túl a hivatásos rendőri állomány számára kétévente kötelező megjelenni pszichikai alkalmassági vizsgálaton, illetve, ha a vezető olyan jeleket tapasztal valakinél, amiből pszichés problémákra következtet, soron kívül is pszichikai alkalmassági vizsgálatra kötelezhető. Arra a kérdésünkre, hogy jelenleg milyen pszichológiai segítség áll a helyszínen dolgozó rendőröknek, azt a választ kaptuk, hogy a pszichológusaik folyamatosan jelen vannak a szolgálatidő alatt és kapcsolatot tartanak a parancsnokkal, figyelemmel kísérik az állomány viselkedéses reakcióit, kommunikációját, és munkájukat nem zavarva, igyekeznek rövid beszélgetéseket folytatni a dolgozó rendőrökkel. Szeles Erika szerint pszichológusaik jelen helyzetben teljes mértékben biztosítják a pszichológiai ellátást a rendőri állomány számára, a jövőben pedig utókezelést is biztosítanak, amennyiben szükség lesz rá. Jelenleg kidolgozás alatt van egy rendszer, amelynek célja, hogy a határmenti helyszíneken dolgozott rendőrök számára csoportos ventillációs beszélgetéseket nyújtsanak a pszichológusok segítségével, annak érdekében, hogy az esetleges későbbi pszichés problémákat megelőzzék, mentális stabilitásukat megőrizzék.
Jó tudni:
Poszttraumás stressz szindróma:
Kialakulására olyan esetekben lehet számítani, amikor az ember valamilyen komoly megrázkódtatáson, stresszhatáson esik át. Korábban elsősorban a háborúkat megjárt katonáknál diagnosztizálták. 3 nagy tünetcsoport kialakulása jellemzi.
- Egyike a folyamatos szorongás és félelemérzés, ami akár a napi tevékenységet is akadályozhatja.
- A beteg újra meg újra akaratlanul is végigéli a történteket, mintegy filmszerűen leperegnek előtte az átélt események. Ezek a szakirodalomban flashbacknek vagy emlékbetörésnek hívott epizódok váratlanul jelentkeznek. Ezek gyakran álmaikban is visszatérnek, alvászavarok is kialakulhatnak.
- A beteg elvonul a külvilágtól, bezárkózik, "beszűkül". Szélsőséges esetben kapcsolataik megszakadnak, munkaképtelenné válnak. Egyfajta "transzállapot" is létrejöhet, melynek segítségével a beteg elmenekül a valós világtól. Nem ritkán depresszióssá vagy alkoholistává válnak, súlyos esetben öngyilkosságot követhetnek el.
A traumatizált személyekkel való segítő munkáról, annak nehézségeiről és hátteréről bővebben itt olvashat.
