Kudarc után arcoskodni kezdenek a férfiak

Olvasási idő kb. 2 perc

Ha úgy érzik, veszélyben a férfiasságuk, máris kompenzálni kezdenek, mondja egy új tanulmány.

Ha eddig nem értette a keménykedő, erőszakosan kompenzáló férfiakat, egy új tanulmánynak kiöszönhetően most megváltozhat a helyzet: a Washingtoni Egyetem kutatói ugyanis legújabb vizsgálatukban arról számolnak be, hogy azok a férfiak, akiket valamilyen kudarc ért és veszélyben érzik a férfias kisugárzásukat, hajlamosak túlkompenzálni és akár megjátszani a macsót. Ezt az összefüggést azért sokan eddig is sejtették, de most a Social Psychology-ban egy egész tanulmánnyal bizonyították.

A kísérlethez főiskolai férfiakat kértek fel, és azt mondták nekik: a vizsgálattal azt szeretnék kideríteni, hogyan hat a döntéshozatalra az, ha valamilyen feladatot kell közben elvégezni. A résztvevőket ezután arra kérték, hogy nyomjanak össze egy marokerősítőt. Az alanyok ezután megkapták az eredményeiket egy skálán jelölve, amelyből kiderült, hogy a férfiak vagy inkább a nők adataihoz közelítenek az általuk elért eredmények. Az utóbbiak, persze, manipulált adatok voltak.

És hogy hogyan reagáltak azok, akiknek ezzel a férfiassága veszélybe került? Átlagosan két centivel túlbecsülték a magasságukat, túloztak a kapcsolataik számát illetően, de azt is állították, hogy agresszívebbek és sportosabbak, valamint kevesebb érdeklődést mutattak a nőiesebb fogyasztási cikkek iránt. 

A tanulmány ezzel arra (is) rávilágított, hogy a férfiakon óriási a nyomás, hogy a genderspecifikus sztereotípiáknak megfeleljenek. „Sok férfi számára nagyon fontos az, hogy férfiasnak lássák. Kiderült, hogy azok a dolgok, amikről úgy gondolják, hogy a férfiasságukat erősítik, részei a személyiségüknek is" – mondta Sapna Cherian, a kutatás egyik vezetője. Cheryan ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy ez a társadalmi elvárás nemcsak a férfiaknál jelenik meg, ugyanúgy jelen van a nőknél is, akiknek a gondoskodó és emberközpontú nőideálnak kell(ene) megfelelniük. Hogy ezt a képet magukra tudják húzni, a nők képesek az életüket negatívan befolyásoló döntéseket is hozni, csak azért, hogy bizonyítsák: igazak rájuk a sztereotípiák. A kutatás vezetője szerint ez az oka annak is, hogy egyre kevesebb nő tanul tovább a természettudományok területén – bár mi itt a szerkesztőségben nem igazán értjük, hogy miért ne lehetne egy fizikával vagy kémiával foglalkozó nő gondoskodó és emberközpontú. Azt viszont Cherian is kiemelte, hogy a társadalmunkban a vezető tisztséget betöltő férfiak nagyon fontos döntéseket hoznak napi szinten, amiket viszont a kutatás szerint részben az alapján hoznak meg, hogy mennyire érzik férfinak magukat.

Fotó: Shutterstock
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.