Kanadai kutatók először bizonyították, hogy a meditáció egy konkrét típusának rendszeres gyakorlása sejtszinten is pozitívan befolyásolja a mellrákos nők állapotát. A pszichológiai kutatások már korábban is kimutatták, hogy jótékonyan hat a lelkünkre a meditáció, a testedzés, sőt, pusztán már az is, ha megoszthatjuk valakivel a problémáinkat – így pedig segítenek megküzdeni a fizikai gondjainkkal is. Most azonban egy kutatócsoport azt is bebizonyította, hogy ezek a tevékenységek a testünkre is hatnak. Pontosabban a génjeink állapotára.
A kanadai orvosok 88 mellrákon átesett nőt követtek három hónapon át. A fiziológiai vizsgálatokból kiderült, hogy azok, akik rendszeresen, napi szinten gyakorolták a meditáció egy speciális válfaját, az éber figyelem meditációt, és ezt kiegészítették jógával, illetve azok, akik részt vettek önsegítő, támogató csoportokban, a vizsgálati periódus végére hosszabb telomerekkel rendelkeztek társaiknál.
Oké, de mi az a telomer?
A telomer a DNS-szálak két végén található szakasz, ami segít abban, hogy a kromoszómavégek ne tapadjanak össze és a sejtosztódáskor védi a DNS-t a károsodástól. A sejtosztódásnál ugyanis a DNS rövidül, de ha hosszú telomer van a végén, akkor a gének nem károsodnak. Tehát minél hosszabb a telomer, annál többször képes osztódni a sejt anélkül, hogy károsodna a génkészlete. Ezért van az, hogy a telomerek hossza összefüggésben áll a sejtöregedéssel és a sejtek egészségével. Minél hosszabb, annál jobb.
Az éber figyelem meditáció a meditáció egy olyan fajtája, amiben a tudatos jelenlétet gyakoroljuk, a jelenben, a pillanatban élünk, ahol egyszerűen figyelünk, nyitottan, érdeklődően, elfogadóan, nem ítélkezünk, nem reagálunk. Ez a nézőpont hozzásegít ahhoz, hogy tisztábban lássuk a történéseket, hogy tudatosabbak legyünk.
Azoknál a nőknél, akik a vizsgálat három hónapja alatt csupán egynapos stresszcsökkentő kurzuson vettek részt, mérhetően csökkent a telemorek hossza, míg az éber figyelem meditációt rendszeresen, napi szinten gyakorlóknál és a támogató csoportokban érzéseiket aktívan megosztóknál a teleomerek hossza nem változott.
A vizsgálatból tehát úgy tűnik, hogy a súlyos betegségek esetében is számít, hogy az orvosi segítség mellett milyen pszichológiai és szociális eszközökhöz nyúlunk, hogy hogyan próbálunk lelkileg megküzdeni a betegséggel.
