Hangulatingadozás, ingerlékenység, feszültség, szorongás, düh, alvászavarok, hányinger. Ez csak néhány abból a több mint 150 különböző tünetből, amit a nők tapasztalhatnak a menstruációjukat megelőző 7-14 napban. (Nem, a hiszti, egyáltalán nem elégséges jelző.) A tünetek sokfélék, ráadásul mindenkinél mások, mindenkit más intenzitással érintenek, így elég nehéz pontosan definiálni ezt az állapotot, amit PMS-nek, vagyis premenstruációs szindrómának becéznek az okosok. De miért történik ez? Mi zajlik ilyenkor a szervezetben? És mi okozza ezt az időszakos megkattanást? Az AsapScience megmondja. Megint.
Ovuláció idején a petesejt a petefészekből a méhbe vándorol, ahol az esetleges beágyazódáshoz szükséges szuper klassz körülmények fogadják. Ezt a közeget a ösztrogén készíti elő, majd az ovuláció után a progeszteron nevű hormon veszi át a testben az irányítást – ezek a hormonok azonban nemcsak a méhben melóznak, hanem a véráramon keresztül az agyba is eljutnak. Itt aztán egy kicsit megkavarják más kémiai anyagok, a testen belüli információáramlásban szerepet játszó neurotranszmitterek működését. Na, akkor kezdődik a PMS.
A progeszteron szintje az ovulációtól a menstruáció megkezdéséig folyamatosan nő, így a PMS tünetei is erősödhetnek, ahogy közeledünk a menstruációhoz. De a hormonváltozás mellett más dolgok is történnek ilyenkor, például megnő a női agyban az érzelmekért felelős amigdala aktivitása, míg a kellemes érzésekért és nyugiért felelős szerotonin szintje csökken, ahogy a GABA nevű ingerületátvivő-anyagé is, ami szorongást és fokozott stressz szintet okoz.
A PMS kellemetlen tünetei csak a menzesz kezdetéig tartanak, akkor aztán az ösztrogén és progeszteron szint lezuhan, és ha nem görcsölnénk olyan átkozottul, talán még a kedvünk is jobb lenne.
