Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Hát a dívány új pszichoblogja, dinókkal, push-up melltartókkal és épp az ön szomszédjával.
Nem, nem Hajdú Péter maga. Ahogy nem is az egoista, az arrogáns, az önző vagy a narcisztikus megtestesítője. Az ego egyszerűen az én, a személyiség központi magja. Rengeteg formában fordul elő, mérete néha vetekszik a szuperszauruszéval, néha pedig csupán akkora, mint egy sztreptokokkusz baktérium. Viszont, ha beteg, az még az arcüreggyulladásnál is jobban fáj.
Az ego már ősidők óta él velünk, ő intézte, hogy két lábra emelkedjünk, hogy tüzet szerezzünk, irányította a trú paleók vöröshússzerzési kísérleteit, tőle lett baltánk, egyházunk, hajhálónk, gazdasági válságunk, atombombánk, meg persze push-up melltartónk (alleluja!). Az ego hajtotta, hogy felfedezzük Amerikát, az ego miatt vágyunk a Marsra, meg olyan városra, amiben gutaütés nélkül be lehet reggel jutni a munkahelyünkre. Az egészséges ego célja, hogy alkalmazkodjon a környezethez, hogy hatást gyakoroljon rá, hogy manipulálja. Vagyis az, hogy mi hatékonyabban bánjunk a körülöttünk lévő emberekkel, tárgyakkal, természettel, hogy jobban eligazodjunk a világban. Persze az eligazodáshoz az sem árt, ha kontrollálni tudjuk az életrendet felborító impulzusainkat, és ki más regulázná meg ezeket, mint az ego? Ő az, aki miatt nem csapunk rá a szomszéd - egyébként csodaszép - fenekére a liftben, vagy nem nyújtunk nyelvet az öreg nénire, aki a helyünkre pályázik a villamoson.
Az ego az identitás, az önmeghatározás, az önbizalom forrása. Ha ez egészséges, akkor nem félünk a kockázattól, bele merük vágni az elképzeléseinkbe, mindegy, hogy repülő autót sorozatgyártanánk, rendszerezni tanítanánk a népet, vagy mégis inkább kávézni hívnánk a szomszédot fenékfogdosás helyett (előtt). Később, ha mégis elbukunk, az ego az, ami a sebeket nyalogatja. Ő küzd meg a szorongással, ha tud konkrét, racionális lépésekkel, ha nem, hát a valóság eltorzításával. Látott már embert, aki cigivel a kezében magyarázta, hogy valójában nem dohányzik? Olyat, aki holnap kezd fogyókúrázni, mert ma már úgyis megevett egy kocka csokit? Aki láthatóan szenved egy viszonyban, de büszkén szónokol arról, hogy ez neki így igenis jó? Aki a híradóval kiabál, egy kínzóan kellemetlen munkanap után? Ezt mind az ego csinálja. Csak csavar egyet a valóságon, tagad, racionalizál, eltol, és még rengeteg észrevétlen trükköt alkalmaz.
Mert ez az ego dolga: úgy kezelni a valóságot, hogy a lehetőségekhez képest a legjobban kapcsoljon minket össze a környezetünkkel. Ennek érdekében pedig az ego mérlegel, elemez, tapasztalatokat összegez, és információt gyűjt. Sokat. Hiszen minél biztosabban ismerjük a környezetet, annál hatékonyabban tudjuk kezelni. A környezetünk legfontosabb elemei pedig az emberek, a gyerekünktől a főnökön át a szomszédig (meg a fenekéig persze), így fontos, hogy minél többet tudjunk róluk. Ez a blog pedig éppen erről fog szólni: önről, a szomszédról, mindenkiről, és a hétköznapi dolgok lelki hátteréről, azokéról, amikbe minden ego beleszalad napjában tucatszor, meg olyanokról is, amikbe sohasem. Kövesse, fogyassza, és növesszen közben erős, egészséges egot, és kérdezzen bátran bármiről. Várjuk.
