Jobban tanul a gyerek, ha reggelizik

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Azok, akik rendszeresen reggeliznek, bizonyítottan kiegyensúlyozottabb étrendet követnek és jobban teljesítenek a nap folyamán.

A reggeli a nap legfontosabb étkezése, hiszen megadja a kellő energiát és lendületet, hogy belevethessük magunkat a napi teendőinkbe. Azok, akik rendszeresen reggeliznek, bizonyítottan  kiegyensúlyozottabb étrendet követnek és jobban teljesítenek a nap folyamán.

Ezért is fontos, hogy tisztában legyünk vele, hogy mit teszünk a gyerekek elé. Az egészséges fejlődéshez elengedhetetlen az energiát biztosító tápanyagok (szénhidrátok, fehérjék, zsírok) kiegyensúlyozott bevitele, illetve a vitaminok és ásványi anyagok (mint például az egészséges csontokért felelős kalcium) optimális mennyiségben történő fogyasztása. Ez csak változatos étrenddel valósítható meg, amit egy szimpla vajas kenyér vagy egyéb pékáruk önmagukban hosszútávon nem tudnak biztosítani.

Azok, akik rendszeresen reggeliznek, bizonyítottan kiegyensúlyozottabb étrendet követnek és jobban teljesítenek a nap folyamán, hiszen kevésbé fáradékonyak, jobban tudnak koncentrálni. A reggeliből hiányzó esszenciális tápanyagokat ritkán pótolják a további étkezések, és a tanulási képességeket is ronthatja a délelőtt későbbi óráiban feltámadó éhség.

A teljes értékű táplálkozás kialakításához feltétlenül szükséges, hogy alaposan megfontoljuk, hogy mi kerül a tányérra. „Teljes értékű táplálkozás csak változatos étrenddel valósítható meg, amit egy reggelire elfogyasztott vajas kenyér vagy egyéb pékáruk hosszú távon nem tudnak biztosítani. Ezzel ellentétben a reggelire fogyasztott gabonafélék tejjel vagy tejtermékekkel, friss gyümölccsel megfelelő arányú, megfelelő mennyiségű tápanyagot tartalmaznak, így jelentős forrásai az esszenciális tápanyagoknak” – mondta Mihály Tekla, a Nestlé dietetikusa.

Az ideális reggeli teljes értékű gabonával készült terméket (pl. gabonapelyhet vagy pékárut), valamilyen teljes értékű fehérjeforrást (pl. tejet), nyers zöldséget vagy gyümölcsöt, illetve valamilyen innivalót (pl. ásványvizet, frissen facsart gyümölcslevet,  teát) tartalmaz. A gabonapelyhek közül szintén a teljes értékű gabonával készülteket érdemes fogyasztani.

A teljes értékű gabonával a gabonaszem mindhárom része – a csíra, a korpa és a magbelső is – belekerül az ételbe, míg a finomliszt csak a magbelet tartalmazza. Ennek köszönhetően a teljes értékű gabonával készült termék például több mint négyszer annyi élelmi rostot, kétszer annyi kalciumot, hatszor annyi magnéziumot és négyszer annyi káliumot tartalmaz. Az ilyen élelmiszerek jelentik az egyik legfontosabb élelmirost-forrást. Ezek a rostok nem csupán a jóllakottság érzését keltik bennünk, hanem az emésztőrendszer egészséges működéshez is elengedhetetlenek.

A teljes értékű gabona számos jótékony hatással bír, mivel megmaradnak benne a rostok, vitaminok és ásványi anyagok (pl. magnézium, E-, B-vitamin, kálium). „A tévhitekkel ellentétben a teljes értékű gabonák nem tartalmaznak kevesebb kalóriát, azonban laktatóbbak, mint társaik. Többek közt ezért segíthetnek a testsúly megtartásában, amennyiben a változatos, kiegyensúlyozott étrendre és az egészséges életmódra is odafigyelünk. A teljes értékű gabonák arra is alkalmat teremtenek, hogy beilleszthessük a tejtermékeket az étrendünkbe, gondolva itt a tejjel vagy joghurttal fogyasztott gabonapelyhekre, amely mellé fogyaszthatunk friss idénygyümölcsöket” – teszi hozzá Mihály Tekla.

A kereskedelmi forgalomban számos különböző - például korpás vagy barna - jelzéssel ellátott élelmiszer kapható, ezek a szimbólumok azonban sokszor félrevezetőek és nem feltétlenül jelentik azt, hogy a termék teljes értékű gabona felhasználásával készült. Ennek tudatában jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mégis, hogyan válasszuk ki a legmegfelelőbb terméket. Egyes gabonapehely gyártók – mint a Nestlé – külön feltüntetik a teljes értékű gabonatartalmat, így megkönnyítik a választást.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.