Ha le akarsz fogyni, főzz magadra!

Olvasási idő kb. 2 perc

A legkönnyebb rendelni valamit a pizzástól vagy zacskós levest enni. Ez a gyakorlat viszont oda vezet, hogy akkor is enni fogunk, ha nem vagyunk éhesek. Ha szánunk rá időt és fáradságot, ki tudjuk küszöbölni mindezt, és nem hízunk el.

A főzéssel kapcsolatban is működik a szomszéd-kertje-mindig-zöldebb elv. Ha magunknak kell elkészíteni a menüt, kevésbé érezzük ízletesnek, mintha ismerősünkhöz megyünk vendégségbe, és ugyanazt tálalják fel nekünk - írja az AlterNet. Ez amiatt lehet, mert egész délután a konyhában szorgoskodtunk, és estére már a kaja látványától is kiborulunk.

Már nagyon régóta machinálunk az ételekkel

Mostanában egyre több faxnit hajtunk végre az ételeken. Olyan ez, mintha a kaja fogdosása, hámozása, vagdosása, őrlése, főzése, sütése a génjeinkbe lenne égetve. Ma már a régészeti leletekből is arra következtethetünk, hogy az ember már a kezdetektől pepecselt ételekkel. Találtak olyan két és félmillió éves állatmaradványokat, amiknek a csontjain emberi vágásnyomok voltak. A tüzet mintegy 300 ezer évvel ezelőtt vettük birtokba, és 250 ezer évvel ezelőtt már kemencét is építettünk. Nagyjából 12 ezer éve tenyésztünk állatokat és termesztünk növényeket, amik legnagyobb része ehetetlen főzés nélkül. Bőven volt idő arra, hogy kifejlődjön a babrálási hajlamunk. - Elég a gyerekekre gondolni, akik egy kis darab kenyérrel gyurmáznak, labdát csinálnak belőle. -

Kifinomult hormonális és biokémiai jóllakotsági mechanizmusok segítenek minket abban, hogy mennyit és mit együnk. Néhány közülük igen egyszerű: például a változatosság iránti vágy. Ha egy edényben vannak különböző ételek, unalmasabbnak tűnik az evés, mintha ugyanazokat külön-külön szervírozzuk az asztalon. Hasonló a rágás utáni vágy: van, aki inkább egy kisebb és akár kevésbé laktató étket választ (például almát, sárgarépát falatozik), hogy legyen mit ropogtatnia.

Ha kajánkat magunk kotyvasztjuk, kevesebbet fogunk enni

Ha félkész ételt fogyasztunk, hajlamosabbak vagyunk túlenni magunkat. Ha nekünk kell az egészet megfőznünk, akkor kevesebbet szedünk a tányérunkra. Tehát a főzés, az ételkészítés segít abban, hogy egészséges mennyiségű ételt fogyasszunk.

Ma kevesen engedhetik meg maguknak, hogy az ételekkel játszanak. Régen mindenki saját maga szedte a gyümölcsöt, saját maga halászta a halat. Ma a családban rendszerint egy ember felel az ételkészítésért. Ráadásul a főzési idő is lerövidült a sok gyorsfagyasztott, félkész áru miatt. Sokszor nem is otthon eszünk, hanem kifőzdékben, (gyors)éttermekben. Vagy rendelünk valamit.

Nemcsak a nagy adagok miatt eszünk feleslegesen sokat, hanem mert nem mi készítjük el őket - állítja a tanulmány. Ha tehát súlyunkat kontroll alatt akarjuk tartani, minden ennivalónkat magunk készítsük el. Ha azon kapjuk magunkat, hogy a konyhába somfordálunk, pedig nem is vagyunk éhesek, akkor olyasmit kell készíteni, ami jó sok időt vesz igénybe. Úgy kell taktikázni, hogy akkor legyen kész az ételünk, amikor már tényleg éhesek vagyunk.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.