Egy olyan testben élni, amit nem akarunk elfogadni, folyton kritizálunk és takargatunk, óriási és mindennapos kihívást jelent. Sokszor nemcsak a testképzavarral küzdő személy, hanem a család, a barátok, de leginkább a partner számára, aki tehetetlenségében őszinte bókokkal igyekszik enyhíteni az önostorozás mértékét: ha látnád magad az én szememmel, nem aggódnál a kinézeted miatt vagy tudod te, hány nő lenne eszméletlenül boldog a te testedben? De vajon ezzel tényleg segít vagy inkább csak ront a helyzeten? Mi egyáltalán a testképzavar? Hogyan alakul ki? Meg lehet szabadulni tőle egy életre? Szalai Tamás Dömötör pszichológust kérdeztük arról, hogy miként befolyásolja a testünkhöz való viszonyunk szociális életünket és kapcsolatainkat.
Elég egyetlen rossz poén
„A barátnőm többször mesélt már arról, hogy mennyire megérintették azok a testével kapcsolatos kritikák, amiket 12-13 éves korában kapott. A legelsőt ráadásul pont a tornatanárától: Nem ártana csinosítgatnunk rajtad, ezért járhatnál délutánonként is tornázni. Pedig vékony és arányos testalkata volt, és ekkor még rendesen evett. A serdülőkor alatt több családtagtól is kapott kevésbé elismerő szavakat: na mi az, tán növeszted a feneked?
Ekkor kezdődtek küzdelmei az evéssel; először hetekig koplalt és nagyon lefogyott, mert úgy érezte, nem fogadják el, nem szeretik őt úgy, ahogy van. Radikális fogyókúrákkal és látványos változással akarta kivívni az elfogadást, a törődést és a szeretetet. Éveken keresztül harcolt a kilókkal, jojózott a testsúlya, hánytatta magát, aminek mára már szerencsére vége, de az elhízástól való félelme nem szűnt meg. Sokat fejlődött az állapota, mióta együtt vagyunk, de továbbra is negatív véleménnyel van magáról, hiába próbálom meggyőzni arról, hogy mennyire gyönyörű, csak hárít és kinevet” - mesélte nemrég egy barátom, aki másfél éve él együtt testképzavarral küzdő párjával.
„Úgy érzem, túlságosan megtervezett és egyben kiszámíthatatlan minden, mivel párom hangulata általában az étkezésektől függ, és attól, hogy éppen milyennek látja magát a tükörben. Megvan a konkrét, jól bevált étrendje, magának mindig külön főz és sok időt szentel a testmozgásra, ezért nem sűrűn tudunk spontán programokat csinálni. Ünnepnapnak számít például, amikor együtt elmegyünk lángosozni, ami mások számára teljesen természetes és mindennapos dolog. Sokszor látom rajta, hogy legbelül vívódik, még akkor is, ha ezt nem mutatja. Olyan, mintha minden gondolata a teste és az evés körül forogna és mindent, amit csinálunk, vagy épp nem csinálunk, ez az állapot határozna meg.”
Mik a negatív testkép jelei?
„A testkép a saját test összetett belső tapasztalata, amely képeket, élményeket, és a testünkhöz való viszonyt, vonzóságról való ítéleteinket is magába foglalja - meghatározva, hogyan látjuk magunkat. Negatív testkép alatt a saját testünkkel kapcsolatos negatív attitűdöt, kritikus viszonyulást, egyes testi aspektusainkkal való elégedetlenséget, vagy általánosan rosszabb benyomást értünk. Ha rendkívül sokat foglalkozunk megjelenésünkkel, sokat ellenőrizgetjük egyes testrészeinket, javítani vagy rejtegetni próbáljuk külső tulajdonságainkat, illetve testünk látványa vagy bizonyos jellemzőinek elképzelése rossz érzést kelt és emiatt nyíltan becsméreljük magunkat, az negatív testképre utalhat. Különösen erős figyelmeztető jel, ha hangulatunk, önértékelésünk szélsőségesen kiszolgáltatottá válik annak, hogy hogyan látjuk az adott napon testtömegünket vagy fizikai tulajdonságainkat” – mondta a Díványnak Szalai Tamás Dömötör pszichológus, családterapeuta.
Mikor van baj?
„Fontos azonban tudni, hogy a testtel való elégedetlenség nem egyenlő a testképzavarral, utóbbi ugyanis a testünk megtapasztalásának összetett zavara, amit a saját kinézettel kapcsolatos szélsőségesen negatív attitűd, illetve a test megváltoztatásának vágya jellemez. A testképzavarral küzdő személy retteg a súlygyarapodástól, és saját testének észlelése eltérhet attól, ahogyan mások látják, például ha anorexiás testtömeg mellett is túlzottan vastag combról vagy nagy hasról számol be az illető. Ez esetben a belátás hiánya nehezíti a felismerést és a kezelésre is kisebb eséllyel kerülhet sor” – figyelmeztet a szakértő.
Mennyire gyakori?
"A klasszikus evészavarok, így az anorexia és a bulimia - amelyek alapjellemzője a testképzavar – 1, illetve 1-3 százalékos gyakoriságúak a fiatal nők körében. Kimondott testképzavar jelenik meg az alacsonyabb gyakoriságú, de a férfiakat érintő izomdiszmorfiában, illetve a testdiszmorfiás zavarban egyaránt. A testtel való elégedetlenség sajnos ennél jóval általánosabb. Egyes vizsgálatok arra utalnak, hogy a nők 40-60 százaléka akár egész életén át elégedetlen egyes testi jellemzőivel, és a férfiak számára is bőven találhatók kritikus pontok, mint a szőrzet, a magasság vagy a péniszméret.
A jelenség kutatásában problémát jelenthet, hogy a negatív testkép keltette szégyen miatt sokan titkolják az ezzel kapcsolatos adatok felfedését. Durva becsléssel tehát azt mondhatjuk, hogy a test egyes jellemzőivel való elégedetlenség akár a társadalom felét, a testképzavar pedig a fiatal nők 2-5 százalékát, illetve a férfiak 1-2 százalékát érintheti" – mondja Szalai Tamás Dömötör.
Mi minden hat a testkép alakulására?
A testkép és az énkép kialakulása és elkülönülése részben összefüggő folyamatok, és az én-kép talán még összetettebb jelenség. „Azt, hogy általában véve hogyan tekintünk magunkra, mennyire vagyunk elégedettek képességeinkkel és teljesítményünkkel, befolyásolhatják az intrauterin folyamatoktól kezdődően genetikailag meghatározott temperamentumvonások, a korai anya-gyerek interakciók, a gondozás minősége, a testi fejlődés és a testkép kialakulása. Az énkép pszichológiai értelemben három éves kor körül kezd formálódni (ezt igazolják olyan érzések, mint a büszkeség vagy a szégyen megjelenése is) és ettől kezdve folyamatosan fejlődik, a személyiség jellegzetességei pedig alakítják a testkép fejlődését is. Tehát mindez rengeteg esemény, introspektív, társas, testi és lelki folyamat eredménye. Kulcsfontosságú jelenség az önbecsülés és az önértékelés. A negatív énkép és rossz önértékelés hajlamosíthat arra, hogy maladaptív, vagyis tévútra terelő, kártékony folyamatokon keresztül próbáljuk fenntartani önértékelésünket. Ilyen lehet a perfekcionizmus, tehát, ha önbecsülés hiányában állandóan egyre jobb teljesítményekre vágyunk. Illetve ilyen lehet a testtömeg, testalak irreális mértékű kontrollálásának vágya. A negatív énkép növeli a rizikót a negatív testkép rizikóját. A perfekcionizmus is hathat negatívan a testképre azáltal hogy túl magas, elérhetetlen testi ideálokat és irreális célokat közvetít" – magyarázza a pszichológus.
Mitől függ a szégyenérzet mértéke?
"Genetikai örökségünk is nagy mértékben meghatározhatja temperamentumunkat; így az ártalomkerülést, az újdonságkeresést, a jutalomfüggést és számos hajlamot. A géneknek köszönhető a depresszió és a szorongásos zavarok családi felhalmozódása, részleges öröklődése is. Ismert tény például, hogy az evészavarosok személyiségét általános érzékenység, szenzitivitás jellemzi. Az persze, hogy kin hatalmasodik el a szégyen, a környezeti interakciók függvényében dől el: ér-e például minket olyan megsemmisítő visszajelzés, bántalmazás, abúzus, becsmérlés, amire a pszichológiai értelemben vett én „megsemmisül” a szégyen terhe alatt? Ez természetesen ugyanúgy függ az egyéni örökségtől, mint az egyéni ellenállóképességtől, illetve a társas és fejlődési eseményektől" – fűzi hozzá a szakértő.
Társadalmi nyomás
Thomas F. Cash nyugalmazott pszichológus, a testképzavarok kutatója szerint a testkép formálódásának része a kulturális szocializáció, amely tartalmazza az adott kor és helyszín testi ideálját; a testtel, testi megjelenéssel kapcsolatos elvárások kulturális üzeneteit, amelyek erőteljesen függnek a nemektől. Ide tartoznak a társadalom azon elvárásai is, amik a test illetve a testi megjelenés változásaival kapcsolatosak (pl. diétázás, edzés, szépészeti és divat termékek stb.). Jól tudjuk, hogy a kulturális szocializációban meghatározó szerepe a médiának van. A társas összehasonlítások, a közösségi- és médiahatások, a „Facebook neurózis” (az állandó önostorozás, mert mindenkit csak legelőnyösebb képén, legszebb nyaralásán látok), illetve a személyes és társadalmi szinten is egyre irreálisabb mértéket öltő tökéletességvágy mind csak frusztráltságot és sorozatos kudarcélményeket váltanak ki azokban, akiknek egyébként is alacsony az önbizalma és elégedetlenek magukkal.
Szeretteink kritikája egy életre belénk éghet?
Mindemellett az interperszonális kapcsolatok is nagy hatással vannak testképünk alakulására: a családtagok, barátok, kortársak, pedagógusok, de még idegenek is folyamatosan közvetítik az elvárásaikat, véleményüket verbális és nem verbális csatornákon keresztül. „Sok testképzavarral vagy negatív testképpel küzdő személy számol be arról, hogy testét vagy annak egyes jellemzőit akár egészen közeli emberektől érkező kritika illette, amelynek következtében szégyent éltek meg. A szégyen pedig az önbecsülés csökkenését, az elrejtőzés és elkerülés vágyát hozhatja, így nem csoda, hogy elkezdik rejtegetni testüket. (Természetesen egyéni érzékenység kérdése is, mennyire tudjuk megvédeni magunkat egy ilyen helyzetben, vagy mennyire mélyül el lelkünkben a negatív kritika.)
A megalázó helyzeteken való rágódásnak, illetve a saját test ismételt, kritikus vizsgálgatásának tehát szintén erős negatív hatása lehet abban, hogy egy-egy meggyőződés elmélyüljön. De sokat számít a korai fejlődési környezetben tapasztalt feltételes vagy feltétel nélküli elfogadás is. Ha a szeretetkapcsolat szülő és gyermek között mindig megkérdőjelezhetetlen – a dorgálás vagy a rossz viselkedés visszajelzése ellenére is –, tehát ha a gyermek megélheti kompetenciáját, az a jó önbecsülés mellett szól. Sokan szeretettel és szeretetmegvonással kontrollálják intim kapcsolataikat (kb. ha azt teszed, amit mondok, szeretlek, ha nem, akkor egy senki vagy), ami nagyon sérti az önértékelés és a kapcsolat biztonságát is” – figyelmeztet Szalai Tamás Dömötör.
Hogyan hat mindez a párkapcsolatokra?
Kutatások bizonyítják, hogy minél jobb valakinek az önbecsülése, annál biztosabb párja elkötelezettségében, vonzódásában, és saját kapcsolati készségeiben, így bevonódik az együttlétbe és boldogabb marad a kapcsolata. „A bizonytalanabb önértékelésűek ritkábban osztják meg intim gondolataikat, bizalmatlanabbak társuk vonzódásában, irántuk érzett szeretetében, elfogadásában, ezért általában a kapcsolatuk is boldogtalanabb. Szinte ugyanez igaz a testkép elfogadásának hatására, mivel a saját vonzerőről alkotott ítélet befolyásolja azt a fantáziálgatást, hogy vajon a párunk is kívánni fog-e minket?
Aki tehát testével kapcsolatban szégyent él meg, intim viszonyában is erősebben szorong. Mivel a visszautasítás élménye fájdalmas – márpedig negatív testképe miatt nagyobb visszautasítási lehetőséggel számol az érintett -, ritkábban kezdeményez érintkezést, kisebb valószínűséggel bocsátkozik viszonyba. Az ezzel a problémával való megbirkózás ismert tévútjai az elkerülés és a túlkompenzálás: ha valaki teljesen elkerüli az emberi viszonyokat, illetve, ha mindig megerősítést provokál - esetleg szexuális kapcsolatok létesítésével. Akinek valóban testképzavara van, és nem „csupán” elégedetlen testével, általában inkább visszavonul az érintéstől, és szexuális vágya és aktivitása is csökkenhet. A saját vonzerőről alkotott meggyőződés pedig a partner kapcsolati elégedettségét is befolyásolja” – magyarázza a szakértő.
Mit tehet a másik fél?
Akik testük bizonyos jellemzőivel "csak mértékkel" elégedetlenkednek, általában a test elfogadásának növekedéséről számolnak be egy kiegyensúlyozott párkapcsolatban. Az ilyen esetekben a kapcsolatban megélt biztonság, az interakció spontaneitása, a társ kitartó, nyugodt, érdeklődő attitűdje és megerősítései fontos tényezők lehetnek, amelyek segítségével a test elfogadhatóságát, vonzóságának, szerethetőségének élményét meg lehet tapasztalni. Míg a bizonytalankodóknak ideig-óráig enyhülést hozhat a külső megerősítés és a direkt bókok; egy evés- vagy testképzavaros érintett esetén ez már nem ilyen egyszerű. Mivel a testképzavarral küzdő személy saját testét irreálisan vagy teljesen negativisztikusan látja, sokkal valószínűbb, hogy a bókot elutasítja, a megerősítést nem hiszi el, talán hátsó szándékot is feltételez, ami akár bizalmatlankodást is okozhat.
"Az érintettek aggódhatnak az érintés, ölelés, meztelenség vagy a szexualitás tapasztalatai miatt is, így gyakran visszavonulnak vagy lefagynak ezekben a szituációkban. Ekkor is fontos a társuk figyelmessége, hogy vegye a jelzést, és ne erőszakoskodjon testképzavaros partnere megmerevedése esetén. Az önértékelés testi szépségtől és annak szubjektív megítéléstől való elkülönítése viszont rendkívül fontos lehet" – mondja Szalai Tamás Dömötör.
Fel lehet oldani a szégyenérzetet?
"A pszichológiában használt korrektív emocionális élmény kifejezés azt jelenti, hogy egy másik társas helyzetben, egy másik kiemelt viszonyban ítélet- és megszégyenítés-mentes alapattitűdöt, elfogadást élhetek meg. Ebben az atmoszférában lehetőségem van másképpen gondolkozni magamról, másképpen látni az adott életeseményt, a másik elfogadása miatt megtanulhatom befogadni ezt az új érzelmi élményt és megbocsátó szemszöget, és úgy válni teljes emberré. Ez egy hosszú folyamat, amit két dolog segíthet: sose szégyenítsünk meg senkit, főleg ne egy már korábban megszégyenített személyt. A másik, hogy ne engedjük, hogy szégyenében az illető mindig bujdokoljon - elkerülve ezzel saját elfogadhatóságának megtapasztalását" – javasolja a szakértő.
Mi a megoldás?
"Vannak jól vizsgált, evidencia-alapú kognitív-viselkedésterápiás módszerek a testképzavarok kezelésében, egy-egy ilyen gyakorlat alkalmazása azonban nem biztosítja feltétlenül a zavar megszűnését. Gyakoriak a maradványtünetek, így a terápia lehetőségei csak a kliens egyéni problémájának megismerése nyomán térképezhetők fel. Erre a térképre építhetők a stratégiák. Van azonban néhány olyan pont, amit akár az önsegítés, vezetett önsegítés vagy egy konzultáció során is alkalmazhatunk. Elengedhetetlen például az önértékelés javítása, és az én-nel illetve a testtel kapcsolatos alapattitűd és napi ítéletek megkülönböztetése.
Át kell gondolnunk a testképünket befolyásoló napi tapasztalatokat. Ennek érdekében feljegyezhetjük, hányszor, milyen eredménnyel nézünk tükörbe, és csökkenthetjük a kritikus testvizsgálgatást. Vezethetünk naplót a konkrét helyzet, viselkedés, érzések és gondolatok megnevezésével és nagyon fontos az önbecsmérlő gondolatok beszüntetése is, illetve azok korrigálása reális, önelfogadó minőségűvé. Gyakorolhatjuk a pozitív belső beszédet külső és belső tulajdonságainkról. Mivel az intenzív negatív érzelmek és azok tolerálási képessége provokálja a tüneteket, egyrészt javítani kell érzelemfelismerést, másrészt elkülöníteni a negatív hangulatot a testi élményektől, illetve megakadályozni a rossz napokban a kritikus önvizsgálatot és szeparálódást.
Érdemes a pozitív testérzetekkel kapcsolatos aktivitásokat keresni – beleértve társas helyzeteket, a kapcsolati élményeket, valamint a szabad interakcióban megélt természetes viszonyt saját testünkkel" – tette hozzá a pszichológus.
