„A modern kapcsolatok az egymással ellentétben álló vágyainknak: a biztonságnak és a szexuális vágynak, a stabilitásnak és a transzcendenciának, a szeretet kényelmének és a szenvedély hevességének olvasztótégelyei. Mindent meg akarunk kapni és mindent ugyanattól az embertől.”
Vagyis egyszerre akarunk nyugalmat és szenvedélyt, kiszámíthatóságot és spontaneitást, egy jó szülőtársat és egy csodás szexpartnert, mindezt egy embertől, folyamatosan, erőfeszítés nélkül. Ezt azonban szinte lehetetlen megvalósítani. Nem csoda, hogy kapcsolatok, családok hullanak szét, ahogy az sem, hogy a hosszú távú viszonyokban olyan gyakran laposodik el a szexuális életünk.
Legalábbis így gondolja Esther Perel belga származású amerikai pszichológus, aki frissen megjelent Szeretkezés fogságban című könyvében olyan tabukat döntöget, olyan kínzó problémákat feszeget, amiket a legtöbb hosszú távú párkapcsolatban, családban élő ember ismer. Szerencsés esetben csak hallomásból.
A Szeretkezés fogságban provokatív könyv: szembemegy a társadalmi és kulturális elvárásokkal és hiedelmekkel, nagyszüleink tanításaival, és rengeteg dologgal, amit magunkról, mint rendes emberekről gondolunk. Hiszen melyik anya ismerné be szívesen, hogy részben azért nincs kedve a szexhez, mert a fizikailag kifejezhető szeretetet megkapja a gyerekeitől és ezt nekik is adja meg, vagy ki látja be örömmel, hogy szexuális élete lanyhulásáért épp annyira felelős ő maga is, mint a partnere? Perel ugyanakkor nem a frankót mondja meg a könyvében, nem könnyen követhető gyakorlati tanácsokat ad, sőt, azt sem lehet kijelenteni, hogy konkrét esetleírásaival feltétlenül azonosulni lehet. Viszont elképzelései olyan új nézőpontot adnak a párkapcsolatok és a szexualitás működéséhez, amiken érdemes elgondolkodni. A legérdekesebb állításokból válogattunk.
Az összeolvadás megöli a vágyat
A hosszú távú kapcsolatok meghatározó része az intimitás. Szeretnénk minél közelebb érezni magunkat partnerünkhöz, alaposan megismerni, megosztani vele az életünket, közös térben, közös szokások és szabályok alapján élni vele együtt: és mindezek érdekében alkalmazkodunk, összeolvadunk. Ez csodás dolog, de az érzelmi intimitás növekedése gyakran a vágy csökkenésével jár. Hogy miért? Mert a szerelem birtoklás, a vágy azonban hiány.
Hiszen mire vágyunk? Arra, ami nem a miénk, amit nem ismerünk. Az újdonság kell, a rejtély, a kiszámíthatatlanság. Ha megkaptuk, amit akartunk már nem sóvárgunk utána, már nem epedünk el, nem akarjuk olyan intenzitással, nem tölti ki úgy az elménket. Egy párkapcsolatban a kezdeti lángolás után eljön ez az időszak, megjelenik a kiszámíthatóság, a biztonság megnyugtató érzése. Eljön az, amikor már nem csodásnak, mámorítónak és veszettül izgatónak látjuk a másikat. És eljön az, amikor már ő sem ilyennek lát minket. A szexuális vágy tipikusan itt indul hanyatlásnak.
„A szexuális vágyak nem engedelmeskednek azoknak a törvényeknek , amelyek a békesség és elégedettség érzésének fenntartásáért felelősek a párkapcsolatokban. Az ésszerűség, megértés, bajtársiasság az intim, harmonikus kapcsolatok szolgálói. A szexualitás azonban gyakran ésszerűtlen megszállottságot, nem pedig körültekintő mérlegelést vált ki belőlünk, illetve önző vágyakat, nem altruista figyelmességet. Az agresszió, tárgyiasítás és hatalom mind ott húzódnak vágyaink hátterében, és a szenvedély nem szükségszerűen táplálja az intimitást. A vágyaink saját törvényeiket követik” – írja Perel.
Egyensúlyt kell teremteni a szükségleteink között
Életünket gyerekkorunktól kezdve egymásnak ellentétes törekvések kísérik: egyszerre vágyunk a biztonságra és a függetlenségre. Gyerekként – ha elég jó szülők gondoznak – megkapjuk a biztonságot, a bázist arra, hogy kivívjuk a függetlenségünket, hogy felfedezzük a világot, hogy autonóm lénnyé váljunk. Párkapcsolatainkban felnőttként ugyanígy jelen vannak ezek az ambivalens szükségletek. Egyszerre kell a biztonság és az autonómia. Az egyik megnyugtat, a másik felizgat. A monogám párkapcsolatokban akkor maradhat meg a vágy, ha tudatosan formáljuk a kapcsolatot olyanná, amiben ezek az ellentmondásos szükségletek meg tudnak jelenni.
Soha nem ismerjük meg teljesen a másikat
Ahhoz, hogy a partnerünket évek után is ugyanúgy kívánjuk, el kell fogadnunk, hogy a biztonsági szükségletünket a partnerünk nem fogja száz százalékban kielégíteni, el kell fogadnunk a bizonytalanságot, azt, hogy a másik önálló, különálló személy saját gondolatokkal és vágyakkal, akit soha nem ismerhetünk meg teljes mértékben. A monogám kapcsolatokban ugyanis azt hisszük, megszereztük, megvan a másik, azt hisszük, szinte birtokoljuk, hogy hozzánk tartozik. De valóban így van?
„Az elkötelezett szerelem egyik nagy illúziója, hogy azt hisszük, birtokoljuk partnerünket. Pedig különállása megkérdőjelezhetetlen, és mindig lesz, ami rejtve marad előttünk. Amint képesek vagyunk ezt elismerni, a tartós vágy valós lehetőséggé válik” – így Perel.
Elég csak arra gondolni, mi történik egy kapcsolatban, ha a másik félrelép, ha féltékenyek leszünk, hogy mi történik egy nagy veszekedés után. Ilyenkor rádöbbenünk a köztünk lévő távolságra, hogy a másik nem feltétlenül az, akinek a hétköznapokban látjuk, és ettől más szemmel nézünk rá: vonzónak, izgalmasnak látjuk. Ahogy borul a biztonság, megjelenik a vágy. Ahogy megjelenik egy csomó más érzelem is a dühtől a frusztráltságon át a pánikig. Ezek az érzések pedig még inkább táplálják a vágyunkat.
A szexualitás nem éppen pc
Akármennyire törekszünk az egyenlőségre egy kapcsolatban, a kölcsönösségre, egymás tiszteletére a szexualitás természete nem ilyen.
„Az agresszió a szeretet árnyoldala… a szexualitásnak természetéből fakadó komponense, amit soha nem lehet kiűzni az intim kapcsolatokból” – véli a szerző.
A vágyat rengeteg politikailag inkorrekt elem táplálja a dominanciajátékokon át a csábításban felbukkanó tudatos manipulációkon keresztül a hatalom és az agresszió kifejezéséig, amit nagyon nehéz elfogadnunk, és gyakran nehéz megélnünk olyan emberrel, akit szeretünk, tisztelünk. A szexualitásban azonban úgy lehet feloldódni, akkor jön el az erotikus intimitás, ha képesek vagyunk adni és kapni, belevinni vágyainkat, érzéseink pozitív és negatív kavalkádját, ha merünk benne önzőnek lenni, saját jogon igényeket formálni. Akkor vagyunk képesek a szexben eggyé válni, ha merünk két külön ember lenni.
A szexualitáshoz való viszonyunkat a korai tapasztalataink határozzák meg
A szexhez való viszonyunkat rengeteg dolog befolyásolja a szexuális előtörténetünktől kezdve a tudásunkig, a testünkkel való viszonyig, a társadalmi és kulturális örökségünkig. De semmi sem hat úgy a későbbi szexuális életünkre, mint az elsődleges gondozóinkkal megélt történetek. Azaz a szexuális preferenciáinkat kora gyermekkorunk kalandjai, kihívásai, konfliktusai határozzák meg, az, ahogyan megtanultuk az elsődleges gondozónktól, hogy milyen az emberi kapcsolatok dinamikája. Ezek az erotikus tervrajzok határozzák meg, hogy mi hoz izgalomba, mi lohaszt le, mi ragad magával, mi hagy hidegen, mekkora közelséget bírunk és igénylünk, tudunk-e jól szexelni azzal, akit szeretünk.
Szabadon kell engedni és el kell fogadni a fantáziáinkat
A szexualitáshoz való viszonyunkban tehát benne vannak belső feszültségeink, ahogy benne vannak a fantáziáinkban is. A fantáziánk az a terep, ahol megélhetjük, feldolgozhatjuk, átdolgozhatjuk a szorongást, a bűntudatot, a gátlásokat. Ahogy a vágy, úgy a fantázia sem illedelmes, helye van benne a bosszúnak, agressziónak, féltékenységnek és önzésnek. Itt részben azt valósítjuk meg, amit az életben nem merünk, de a képeink legtöbbször szimbolikusak. Amikor például valaki erőszakról fantáziál, akkor azt nem megélni akarja, nem arra vágyik, hogy bárki erőszakot tegyen rajta – inkább szól ez a kontroll feladásáról, arról, hogy az ember végre lehet alkalmazkodó, passzív, és ezt élvezheti is. Az erotikus fantáziáinkat gyakran magunk előtt is szégyelljük, pedig ezekből energiát meríthetünk, segítenek megőrizni a szenvedélyességet, a nyitottságot. Az erotika ugyanis képzeletbeli cselekvés.
A spontaneitás csak mítosz
Hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy a jó szex az spontán, a semmiből érkező, elsöpörő szenvedély. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a kapcsolataink elején még a spontaneitás jellemezte az együttléteinket, aztán ez az egész valahogy elmúlt, jöttek a keretek, a rutin és a megszokás. De ha jól belegondolunk, akkor látszik, hogy az első együttlétünk sem volt spontán. Készültünk a randira, flörtöltünk egymással, vagyis teremtettünk egy erotikus teret, amiben várakozás, vágyakozás alakulhatott ki bennünk. Az erotika egy gondtalan és ösztönös játék a tetszeni akarástól a csábításig.
Erotikus teret nemcsak a kapcsolat kezdetén teremthetünk, hanem később is, amikor már évek óta együtt élünk, munkával, családdal, mindennapi gondokkal a nyakunkon. Termethetünk teret arra, hogy a másik egy új térben megismerhessen bennünket, húzhatjuk, izgathatjuk egymást titkon és rejtetten. Az elkötelezett szexualitás Perel megfogalmazásában a szándékainkat tükröző szexualitás, amihez azonban arra van szükség, hogy ne felejtsük el: mindig van a másikban felfedezendő rész, van benne titok, és van köztünk távolság, amit le kell küzdenünk.
Egy ellaposodott szexuális életet nem mechanikusan kell megszerelni, nem a teljesítményre kell helyezni a hangsúlyt, nem terveket kell szövögetni vagy tudatosan új dolgokat vinni a hálószobába (fürdőbe, lépcsőházba vagy az autóba). A feladat nem ez. Hanem az, hogy megkeressük, felébresszük, és meg- vagy újratanuljuk a vágyat, az örömöt.
A vágy fenntartásához melózni kell
A szexuális vágy hosszú távú fenntartásához nemcsak az erotikus tér megteremtése igényel energiabefektetést, nemcsak az autonómiánkért kell küzdenünk, nemcsak a másikat kell kellő pszichológiai távolságból szemlélnünk, de meg kell próbálnunk megérteni azt is, hogy a másiknak mit jelent a szex, hogy mit fejez ki vele. A testünk az elsődleges anyanyelvünk, ami ösztönösen, tisztán, mélyen beszél, akár egy gyermek. Sokan – főleg a férfiak – olyan dolgokat képesek kifejezni, elmondani a testükkel, amiket szavakkal nem. A szex pedig akkor lesz jó, ha meghalljuk, mit mond a test.
„Az otthonunkban megteremtett erotika aktív elköteleződését, és tudatos szándékot is igényel. Ellen kell állnia a kulturális nyomásnak, miszerint a házasság komoly dolog, inkább munka, mint játék, és a szenvedély a serdülőknek meg az éretleneknek való. El kell engednünk az örömökkel kapcsolatos ambivalens érzéseinket, tekintsük inkább kihívásnak a szexualitással kapcsolatos folyamatos diszkomfort érzésünket, főleg a családi élet kontextusában. Könnyű konvencionális unalomra panaszkodni a szexben. Az erotika megteremtése az otthonunkban nyílt ellenállást igényel.”
