Mentális betegséggel élni kemény. Nemcsak azért, mert a mentális problémák az ember egész életét képesek behálózni, mert hatással vannak a munkától a magánéleten át az általános jól-létre, de azért is, mert mi, emberek olyan esetlenül, gyanakvóan állunk hozzájuk. Amíg pontosan tudjuk, hogy például egy vérző sebbel mi a teendő, gyakran fogalmunk sincs, mit tehetnénk akkor, ha valakiből sugárzik a reményvesztettség vagy éppen folyamatosan aggódik, szorong. Ezekben az esetekben hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy elég, ha az illető egyszerűen csak összekapja magát, lerázza a problémákat, de ahogy egy gyomorfertőzést sem tudunk magunkról lerázni, úgy a depressziótól sem ilyen egyszerű megszabadulni.
Pedig az klassz volna. A WHO adatai alapján ugyanis Európában a felnőttek 27 százaléka, azaz több mint 130 millió ember szenved valamilyen mentális problémától, és úgy tűnik, hogy a szív- és érrendszeri betegségek után másodikként a neuropszichiátriai kórképek (elsősorban az unipoláris depresszió, az alkohollal összefüggő rendellenességek, az önsértések és az Alzheimer-kór) okoznak leggyakrabban korai halálozást vagy korlátozottságban eltöltött éveket. Ahhoz, hogy bármit is tudjunk kezdeni a sokakat érintő, sokak életét megnyomorító lelki és mentális problémákkal, elsősorban a tudásunkat kell fejleszteni ezen a téren. Foglalkoztunk már azzal, hogyan nyújthatunk magunknak lelki esősegélyt, most pedig a changedirection nyomán összeszedtük a lelki szenvedés öt figyelmeztető tünetét: hogy felismerhesse, ha valaki bajban van.
A mentális jól-létről tanulni jó
A changedirection egy kampány, amit az amerikai mentális egészséggel foglalkozó szervezetek fognak össze és amelynek céljai között szerepel az, hogy megmutassa az embereknek: a mentális betegségeket éppen olyan fontos komolyan venni, mint a testi betegségeket. Cél az is, hogy megtanítson minket felismerni a lelki szenvedés általános tüneteit, és bátorítson minket, hogy odafigyeljünk a mentális jól-létre: mind a sajátunkéra, mind másokéra.
Amikre mindig érdemes felkapni a fejünket
A személyiség változása. Amikor azt látjuk, hogy valaki hirtelen nagyot változik, hirtelen máshogy viselkedik, mint szokott, amikor „furának”, „másnak” tűnik, amikor a viselkedése nincs összhangban az értékeivel, arra mindig érdemes odafigyelni.
Nyugtalanság. Problémára utalhat az is, ha valaki a szokásostól eltérően dühösebb, szorongósabb, nyugtalanabb vagy szeszélyesebb. Ilyenkor feltűnő lehet, hogy az illetőnek nehéz kontrollt gyakorolni a saját érzelmei felett, hogy könnyen elveszíti a türelmét, nehezen nyugszik meg, hogy apró problémák is teljesen ki tudják akasztani. Ez az állapot gyakran járhat együtt alvászavarokkal is.
Elszigetelődés. Nem árt figyelni olyankor sem, amikor valaki, aki korábban nagy társasági életet élt, hirtelen eltűnik, kikopik, ha keveset érintkezik barátaival, családjával, ha már nem vesz részt korábban kedvelt tevékenységekben, sokat hiányzik a munkahelyéről, az iskolából, arra nem árt felfigyelni. Ha valaki eleve zárkózott, akkor ez a viselkedés nem lesz feltűnő, és talán nem is jelent semmit, de egy korábban szociálisan aktív embernél ez mindenképpen jelzésértékű. (Még akkor is, ha csak azt jelzi, hogy éppen szerelmes vagy elsodorta a munkája.)
Az öngondoskodás elhanyagolása. Ha rendben vagyunk magunkkal, akkor gondoskodunk magunkról, vigyázunk magunkra. Amikor valaki elhanyagolja a megjelenését, a személyes higiénéjét, kockázatos helyzetekbe sodorja magát (például több alkoholt, drogot fogyaszt, ittasan vezet) akkor ott nagy valószínűséggel baj van.
Reménytelenség. A jól-lét tervekkel, energiával, motivációval jár. Ha ezek hiányoznak, ha üresség van, reménytelenség, a haszontalanság érzése, akkor nincs jól-lét. A súlyos reménytelenség idején nem ritkák az öngyilkossági gondolatok sem, így erre a tünetre különösen érzékenynek kell lennünk.
Kiszúrtam a jelet! És most?
Mindannyiunk életében akadnak nehezebb élethelyzetek. Mindannyiunkkal előfordulhat, hogy a fenti tünetek közül egyet vagy néhányat produkálunk. Lehet, hogy ezek mögött nincs súlyos probléma, de egy nehéz időszakban is szükségünk van támogatásra: jó, ha van, aki észreveszi, hogy éppen küzdünk, jó, ha van, aki támogat. Ha mással nem, hát szeretettel.
Ha a szerettén, barátján felfedezi a fenti jeleket (vagy akár csak egyet közülük) beszéljen vele, hallgassa meg, keresse gyakran, támogassa, éreztesse, hogy a másik fontos és értékes. Akkor is, ha ő elsőre elzárkózik, akkor is, ha önnek kicsit erőszakosabbnak kell lennie. Ha pedig úgy érzi, hogy nagy a baj, javasolja szakember segítségét!
