Távkapcsolatban élni kemény. Különösen akkor, ha az ember átkozottul szerelmes, és szívesen töltené minden szabad pillanatát a másikon csimpaszkodva. A távkapcsolatban ugyanis nemcsak az értékes együtt töltött időről, de a napi szintű testi érintésről, az ölelésről, a szexről, az együtt alvásról is le kell mondani, pedig ezek a dolgok mind lényegesek két ember közötti kötődés kialakításában és fenntartásában. A másik hiányát persze meg lehet próbálni kompenzálni véget nem érő cseteléssel, skype-olással és telefonbeszélgetésekkel, de még így is rengeteg feladat marad a képzeletünkre. Nem véletlen hát, hogy a távkapcsolatban élők az átlagnál elégedetlenebb párkapcsolatukkal. Következzen nekik néhány tudományos tanács a túléléshez.
Szevasztok, védőfaktorok!
Egy 2013-as vizsgálat szerint a távkapcsolatok annál jobban működnek, minél mélyebb a kapcsolat, minél több intim információt osztanak meg egymással a felek, és minél idealizáltabban látják a másikat. Vagyis beszélni kell az érzésekről. Sokat. Akik erre képesek voltak, azoknál a fizikai távolság ellenére is nagyon magas volt a bizalom szintje, és nagyon közel érezték magukat partnerükhöz.
Minden jó kapcsolat alapja, hogy biztonságban érezzük a viszonyunkat, hogy a felek között meglegyen a bizalom, a hit abban, hogy ez jó, az elköteleződés. Na, ezt elérni a távolból igencsak nehéz. A kutatások alapján azonban van néhány olyan tényező, alapvető viszonyulásmód, amik hozzásegítenek a nyugodt, boldog távkapcsolathoz. Ott van rögtön a pozitív gondolkodás, az, hogy optimisták vagyunk a viszony jövőjével kapcsolatban. Ez persze csak részben ered a két ember közötti viszonyból, kell hozzá az alapvetően pozitív személyiség, az önbizalom, az énerő, a kreativitás és persze egy nagy adag humorérzék. A jól működő távkapcsolathoz kell még nyitottság, az érzések megosztása, az, hogy a felek elfogadják a másikat. Kell az elköteleződés biztosítása és a kell a támogatás is.
Az okosok szerint megkönnyíti a távkapcsolatok fenntartását, ha a felek együtt terveznek, ha fantáziálnak a jövőben együtt töltött időről. Ez klassz érzés, kiszámítható, megnyugtató, és lehet rá várni. Fontos az is, hogy a másikkal meg lehessen osztani a problémákat anélkül, hogy az rögtön azon kezdene szorongani, hogy nem tud ezek megoldásában segíteni. Ugyanis már csak az, hogy van kivel megosztani, átbeszélni, együtt gondolkozni olyan támogatás a mindennapi életben, ami rengeteget ad hozzá a kapcsolathoz.
És amit nem árt kerülni…
Az a negativitás. Nyilván. Ha valaki nem hisz a kapcsolatban, nem hisz a másikban, az érzelmekben, ha nem képes arra, hogy megtalálja a viszonyban az örömöt, akkor az nem is lesz benne. Lesz viszont sok konfliktus, egymás felesleges kínzása és lesz jó sok szorongás. Ez meg hosszú távon senkinek sem jó. A távkapcsolatokban különösen nehéz, hogy ha az egyik fél elkezd negatívan viszonyulni, az a másikban azonnal felébreszti a védekezés és a távolságtartás ösztönét, és mivel nem lehet szemtől-szemben alaposan átbeszélni a parákat, ezek csak tovább duzzadnak odabent.
Hasonlóan megnehezíti a távkapcsolatokat, ha nem bízunk, nem hiszünk a másikban, ha kényszeresen követeljük, hogy a másik bizonyítsa a szerelmét, hogy erősítsen meg minket sokszor, nagyon. Végül pedig ott van a másik átvágása. Minden kapcsolatban nehéz kimozogni, feldolgozni a hazugságot, a félrelépést, a másik becsapását, de egy távkapcsolatban még a szokásosnál is nehezebb. Ott ugyanis kevés lehetőség van a bizalom újraépítésére.
