Egy friss Google-felmérés szerint a magyar internetezők 30 százaléka hiszi, hogy a net klassz hely az ismerkedésre. Azaz önök közül minden harmadik ember bízik az online társkeresésben. Ez az elképzelés pedig meglepően optimista, különösen ahhoz képest, hogy csak minden tizedik ember jár olyannal, akivel a neten jött össze. Meg persze ahhoz képest is, hogy online mennyire mások a kommunikáció, a flörtölés szabályai és mennyire más a közeledés szokásos menete, mint személyesen.
Eleve az van, hogy egy netes párkeresőn irdatlan mennyiségű potenciális partner tobzódik. Persze nem mindenki felel meg nekünk, és nem mindenkinek vágunk a profiljába mi sem, de legalább tudjuk róluk, hogy valamit keresnek. Lehet, hogy csak megerősítést, lehet, hogy szexpartnert, lehet, hogy szeretőt vagy párt, de valamit biztosan. Ez pedig rögtön eggyel több információ, mint amivel a mindennapi életben rendelkezünk az emberekről. Kevesen tetováltatnak a homlokukra nyitott vagyok feliratot.
Persze egy társkeresős adatlapról és az első levelezésekből nemcsak ez derül ki: előbb ismerjük meg a másik hobbiját, stílusát, előbb tudunk meg róla személyes információkat, minthogy szemtől szemben találkozunk vele. Pedig anélkül nehéz belőni, ki jön be nekünk. Különösen azért, mert a flörtölésben rengeteget számít a nem verbális kommunikáció, az apró jelek, rezdülések, mozdulatok, a tartás, a szemkontaktus. A neten nyilván mindezt mellőznünk kell. Ahogy azt is, hogy milyen a másik szaga, hogy nő-e szőr a füléből vagy lenyalja-e a kést evés közben. Ezek a dolgok ráadásul teljesen más súllyal esnek latba akkor, ha semmit nem tudunk a másikról, és akkor, ha egyébként túl vagyunk vele egy több hete tartó szórakoztató levelezésen. Személyesen és online tehát más-más stratégiákat használunk a másik megítélésére, más-más jellemzők váltanak ki vonzalmat. Jöjjenek az alapok.
Profilképet választani tudni kell
Az egyik legnagyobb amerikai társkereső emberei az adatbázisukban szereplő profilképek kattintékonyságát elemezve rengeteg érdekes megfigyelést tettek. Például azt, hogy az állattal pózoló férfi menő. És érthetetlen módon a nőknek az is bejön, aki a profilképén az izmait mutogatja, de csak akkor, ha tényleg vannak izmai és hozzá még elég fiatal is. 31 felett már nem érdemes a csajoknak muszklit villantani. Általánosságban elmondható, hogy a nők nem szeretik sem a mosolygós, sem a kamerába bámuló férfifotókat, szóval a jó első benyomást a komoly arcú, a külvilágot pásztázó képek keltik. A férfiak bezzeg máshogy szeretik. A női profilképek közül azokra kattintanak leginkább, melyeken a nő a kamerával flörtöl vagy belemosolyog. Azt viszont utálják, ha a csaj egy láthatatlan harmadik fél felé rebegteti szexin a pilláit. Az egyik legkattintékonyabb fotóperspektíva egyébként a fölemelt telefonnal készített szelfi, de a férfiak szívesen nézegetik az ágyban fekvő nők profiljait is. Meg a dekoltázsokat, persze. Mondjuk rendes levélváltás nem a csöcsös képekből indul, sokkal inkább abból, ha a profilkép valamiért meglepő (nem is kell, hogy látszódjon rajta az illető arca), és utal valami érdekes tevékenységre, hobbira.
Ilyen a menő első levél
Szintén az online társkereső belső projektje volt, amikor félmillió első kapcsolatfelvételi kísérletet elemeztek. Ki is derült belőle, hogy a direkt bókolás, tehát annak bizonygatása, hogy a másik például mennyire gyönyörű és szexi, általában nem működik jól. Szóval, a „szió, tetszik a cicid” után felesleges válaszban reménykedni. Az olyan erős érzelmi töltetű szavakra viszont (nyilván nem a másikra használva), mint a csodálatos vagy az izgatott, általában pozitívan reagál a nép. Tudjuk azt is, hogy a levélben érdemes valamilyen nem szokványos üdvözlési formát alkalmazni, és általában jól jön, ha már az első körben említünk valami érdekeset magunkról, amiből el tud indulni egy beszélgetés. Az is jó benyomást kelt, ha rákérdezünk valamire a másik profiljából, bemutatkozójából. Az azt említetted, írtad, jelezted kezdetű mondatok azt jelzik, hogy odafigyelünk a másikra, hogy tényleg érdekel minket. Érdekes, hogy bár a nők elvileg a határozott, magabiztos pasikra buknak, az első kapcsolatfelvételnél az udvarias próbálkozások jönnek be nekik, a bocs, hogy…, elnézést, de…, tudom, hogy fura, mégis … mind bátran használható fordulatok. Ja, és az istenért, az első levélben ne írjon regényt.
Szeretjük a hozzánk hasonlókat
Az ellentétek ugyan vonzzák egymást, de valójában szimpatikusabbnak találjuk a hozzánk hasonló embereket. Ahogy off-, úgy online is. Vonzódunk azokhoz, akik hasonló demográfiai jellemzőkkel, értékekkel, attitűdökkel bírnak, és akik hasonló szinten vannak a vonzósági skálán. Kutatók 65 ezer hetero felhasználó választásait elemezve arra jutottak, hogy a netes párkeresés közben főleg az életút hasonlósága érdekel minket, meg az, volt-e már a másik házas vagy sem, van-e gyereke, de ezeken túl lényegesek a fizikai felépítés, a vonzóság és a dohányzási szokásokban megmutatkozó egyezések is. Ezek ellenére a neten összejött párok esetében nagyobb az eltérés a kor és az iskolázottság tekintetében, mint offline társaiknál.
Jó, de nem béna a neten keresni párt?
Az egyre szélesebb körű elfogadottsága ellenére a netes párkeresés még mindig sokakban kényelmetlen érzéseket kelt: nem az van, hogy ott mindenki hazudik? Nemcsak a lúzerek randiznak neten? A kutatások szerint pedig a válaszok: nem nagyon, és nem, nemcsak ők.
A kamuzás tehát nyilván benne van a pakliban. De nem jobban, mint élőszóban. A mérhető adatok közül a nők inkább a súlyukról, a pasik meg a magasságukról füllentenek, de nem sokat, csak épphogy belecsalnak egy kicsit a valóságba. Hasonló a helyzet a fotókkal is: nem sokkal, de azért általában jobbat mutatnak a valóságnál. Nagyjából az esetek harmadában töltenek fel az emberek fiatalabb, profi vagy retusált képet, és nem ritka az sem, ha a képen és a valóságban más a hajszín vagy a bőr állapota. A nőknél persze ez a fajta csalás gyakoribb.
Úgy tűnik, hogy az online társkeresők igénybevétele nem függ sem a jövedelemtől, sem az iskolázottságtól, és a társkeresőn regisztrálók általában kevésbé szoronganak a randizástól, szeretik a társaságot és van önbizalmuk. Szóval a net nem a végső megoldás, amit csak akkor használnak az emberek, ha teljesen reményvesztettek, nem. Ez csak egy plusz csatorna, még egy terep arra, hogy másokkal megismerkedjünk. Hajrá!
