A hörgőtágítóm már hozzám tartozik
Anett négyéves kora óta asztmás, de a heves gyermekkori asztma felnőttkorára enyhévé szelídült. Bár alig vannak tünetei, Anett azt mondja, szüksége van rá, hogy használjon enyhe hörgőtágítót, mert úgy érzi, anélkül nem kap rendesen levegőt. „Az orvosom szerint nem lenne feltétlenül szükségem állandó gyógyszeres kezelésre, elég lenne a készenléti spray, én mégis úgy érzem, hogy a gyógyszer egy kapaszkodó a számomra, amit félek elhagyni. Furcsán hangzik, de valahogy hozzám nőtt az egész betegség: az, hogy nem tudok futni, mert kifulladok, hogy párás időben nehezebben kapok levegőt, hogy magas párnán alszom – ezek harminc éve természetes részei az életemnek. Arra az utóbbi időben döbbentem rá, hogy azért ragaszkodom az asztmához, mert félek attól, hogy milyen lennék nélküle – ha nem lenne többé mentségem arra, hogy túlterheljem magam, vagy nem részesítenének többet kivételes bánásmódban emiatt. Mióta rájöttem, hogy pszichésen miért éri meg betegnek lennem, azon dolgozom, hogy képes legyek teljesen felelősséget vállalni magamért. Leginkább azért lett ez fontos számomra, mert nem akarom, hogy a gyerekeim azt lássák, hogy a rosszulléttel meg lehet úszni bizonyos feladatokat. Sajnos a betegség sokszor kimondatlanul is egy olyan mankó, amit akar a fene, de ha már ott van, azért nem olyan könnyű eldobni...”
Felmentés az élet alól
Csehák Hajnalka pszichológus szerint az emberek a kisebb-nagyobb betegségeket sokszor tudat alatt is kifogásnak használják. Ha a betegség kialakulásában nem is játszik szerepet ez a motiváció, idővel az ember könnyen elkényelmesedhet a betegség nyújtotta kedvezményekben.
„A lélek gyakran úgy intézi, hogy a test beteg legyen, így az illető könnyebben és lelkiismeret-furdalás nélkül ki tudja húzni magát a felelősség alól, legyen szó akár egy fontos prezentációról vagy a gyerekek ellátásáról. Ilyenkor az illető nem tudatosan lesz beteg, de a lelke valamiért ezt az utat választja. Olyan kérdések merülnek fel ilyen esetekben, mint hogy az illető mennyire képes felelősséget vállalni önmagáért, a saját életéért, mennyire táplálkozik mások sajnálatából, vagy éppen miért nem engedi meg magának, hogy csak úgy pihenjen. Érthető, hogy a figyelemre, törődésre vágyó ego ragaszkodik a problémához, miközben ez az egész még csak nem is tudatosul a betegben. Először mindenki felháborodik, ha a betegségével kapcsolatban felmerül ez a kérdés, mert a szembesülés általában igen fájdalmas, így sokan szeretnék megúszni a tükörbe nézést.”
A betegség mindig szimbólum
A betegség mindig valaminek a szimbóluma, és bár minden egyén más, a betegségeknek van általános jelentésük is - ez támpont lehet ahhoz, hogy merre felé érdemes tapogatózni. Számos ezzel foglalkozó anyag található a neten, illetve a könyvesboltok polcain, például Rüdiger Dahlke: A betegség mint szimbólum c. kötete.
Nagyobb probléma, nagyobb betegség
A pszichológus szerint ez a mechanizmus súlyos betegségek kialakulásához is vezethet, hiszen egy nagyobb probléma elől nagyobb betegségbe menekülünk. A lényeg, hogy minél előbb felismerjük, ha a betegségünkben igazolást, felmentést keresünk, vagy valami elől ki akarunk térni - sajnos van olyan, aki az egész életét meg akarja úszni. A lényeg, hogy a beteg képes legyen őszintén szembenézni magával, a helyzetével, elakadásaival, még akkor is, ha a vége esetleg az lesz, hogy mindent borítani kell. Aki folyamatosan tagad és elodázza a szembesülést, annak érdemes azon elgondolkodnia, hogy miért nem számít annyit saját magának, hogy foglalkozzon testi-lelki épségével.
Utazás a lélek legsötétebb bugyraiba
Ha érzelmi trauma ér minket, vagy tartósan olyan helyzetbe kényszerülünk, ami negatívan befolyásolja a pszichés működést, a testi szinten megnyilvánuló betegség jelzi, hogy valami nincs rendben. Ilyenkor meg kell találni azt az érzelmi gócpontot, ahonnan a probléma ered. „Sajnos ez egyszerűbbnek hangzik, mint amilyen – magyarázza Csehák Hajnalka – Az ember, ha beteg lesz, többnyire nem lélekbúvárhoz megy, hanem orvoshoz. Pedig szinte minden esetben van valamilyen érzelmi szál a betegség hátterében, még akkor is, ha az életmódbeli problémák vagy a genetikai hajlamok a közvetlen felelősök. Mivel az orvosoknak szinte mindig van instant megoldásuk a tünetek kezelésére (ami természetesen nagyon fontos, de nem kizárólagos módja a kezelésnek), így kevesen veszik a fáradságot, hogy alaposabban utánajárjanak a miérteknek.”
Az ember saját magát könnyen átveri
A feldolgozatlan gyerekkori traumák szintén gyakran vezetnek különböző betegségekhez, az ilyen esetekben hosszadalmas és bonyolult folyamat megkeresni a probléma gyökerét. Ehhez általában valamilyen külső segítségre van szükség, de Csehák Hajnalka szerint nincs tuti módszer, mindenki azt válassza, amit magáénak érez, legyen ez holisztikus orvoslás, kineziológia vagy pszichoterápia. "A lényeg, hogy amit elkezdtünk, azt csináljuk is végig. Nagyon hosszú időbe is telhet, míg leásunk a lélek legmélyebb bugyraiba, és megtaláljuk az okokat. Ilyenkor a betegnek szembesülnie kell azokkal az érzelmi traumákkal, amik már testi szinten is manifesztálódtak, és ezeket fel is kell oldani. A gyógyulás során fel kell épülnie egyfajta új, egészséges identitástudatnak is. Ezeket a belső folyamatokat általában kívülről is támogatni kell, mert az ember saját magát könnyen átveri. Mindenképpen kitartásra és nagy akaratra van szükség, mert nincsenek azonnali eredmények.”
A családnak is engednie kell a gyógyulást
Egy krónikus vagy hirtelen jött, súlyos betegség az egész család működésére hatással van. De ugyanaz a helyzet akkor is, mikor a gyógyulás következik be: minden felborul, majd újrarendeződik. „Optimális esetben, ha a család együtt vészeli át a betegséget, arra vannak legkevésbé felkészülve, hogy a gyógyulás csakúgy felülírja a régi működési mechanizmusokat, mint anno a betegség. Ha valaki meggyógyul, az hatalmas öröm, de mégis minden megváltozik a volt beteg körül. Nemcsak annak kell belül megváltoznia, aki meggyógyult, de a családnak is vele együtt kell alkalmazkodnia az új helyzethez. Ha továbbra is úgy állnak hozzá, hogy a széltől is óvják az illetőt (különösen súlyos betegségből felépült gyerekek szüleinél jellemző ez), akkor a betegségtudat megmarad, és nem történik valódi, többszintű gyógyulás. A család minden tagjának külön-külön és egységként is fel kell dolgoznia az újabb változást, és meg kell történnie annak a fontos momentumnak, mikor a beteg újra a család „teljes jogú” tagjává válik, annak minden felelősségével, terhével és persze örömével együtt.”
A válás óta nyoma sincs a cisztáknak
Előfordul, hogy a gyógyulás kulcsa éppen az adott helyzetből, kapcsolatból való kilépésben rejlik. Régóta fennálló, megoldatlan párkapcsolati gondok gyakran okoznak például nőgyógyászati tüneteket. Zsófi petefészkében újabb és újabb cisztákat találtak, míg rá nem jött az okára: „A férjemmel régóta elhidegültünk egymástól, ő mégis követelte tőlem a heti kétszeri együttlétet, amit sem a testem, sem a lelkem nem kívánt már – ez a probléma egyébként jól szimbolizája az egész házasságunk erőviszonyait. Talán egész életemben halogattam volna a döntést a gyerekekre és az anyagiakra hivatkozva, ha a testem nem jelzi, hogy mit művelek vele, és én nem veszem a bátorságot, hogy szembesüljek a helyzetemmel. A megalázott, elnyomott nőiességem jelképei voltak a ciszták, amiknek a válásom óta nyomuk sincs. Nincs olyan kapcsolat, ami megéri, hogy belebetegedjünk.”
Ne a betegség ellen, hanem az egészségért
Azoknál a betegségeknél sem zárható ki a lélek-faktor, amelyek genetikai eredetűek. A gondolataink hatással vannak a testünkre, így mindenféle betegség esetén döntő lehet, hogy milyen a viszonyunk magához a betegséghez, és a saját testünkhöz. A pozitív gondolkodás kulcsfontosságú, a lényeg, hogy ne a betegség ellen, hanem az egészségért harcoljunk. A betegség ellen való küzdelem ugyanis olyan energiákat mozgósít, amelyek a problémát csak felerősítik, ezzel szemben ha az egészségre koncentrálunk, akkor a gondolataink a szervezetet az egészséges működés felé terelik.
„Léteznek egyedül is alkalmazható vizualizációs vagy vezetett meditációs gyakorlatok, mikor gyakorlatilag egy egészséges, harmonikus állapotot vizionálunk magunknak, vagy különböző gyakorlatok segítségével gyógyulunk. Érdemes konkrétan elképzelni, ahogy elengedjük a betegséget, ahogy megtisztul a testünk. Minél gyakrabban vagyunk képesek egészségesnek képzelni magunkat, annál közelebb kerülünk egy valódi, optimális állapothoz. Ezekkel a módszerekkel akkor is érdemes élni, ha csak ettől nem remélhetünk gyógyulást. Nagyon sokszor alábecsüljük, mekkora szerepe van a gondolatainknak abban, hogy milyen a fizikai állapotunk. Ha azt mondom, hogy placebohatás, akkor nem is kell tovább magyaráznom a jelenséget" – mondja a pszichológus.
A képzelt barát
Bármilyen abszurdnak is hangzik, elfogadott és működő pszichológiai módszer, ha elképzelünk magunk mellé egy láthatatlan segítőt. A képzelt barátnak az a feladata, hogy segítsen a betegség elleni küzdelemben, például asztma esetén azt a víziót köthetjük hozzá, hogy segít kitágítani, kipucolni a hörgőket. Ha nehezen kapunk levegőt, akkor el kell képzelni, ahogy a segítőnk szabaddá teszi a légutakat, és ha jól csináljuk, átverjük saját magunkat, és az agyunk elhiszi, hogy fizikai változás történt. Persze nem baj, ha az újdonsült barátunkról nem mesélünk a kollégáknak, különben könnyen a pszichiátrián köthetünk ki.
A betegségek kezelésében a lelkiállapotunk nagyon fontos tényező, de erre természetesen életmódváltással, és a nyugati medicinákkal is rá kell segíteni. Hiába lelki eredetű egy betegség, ha elég régóta fennáll, akkor fizikai elváltozásokat is okoz, amelyeket viszont kizárólag pszichológiai módszerekkel nem lehet kezelni. A gyógyulás viszont végső soron rajtunk múlik: ha igazán akarjuk, és mindent megteszünk érte, többnyire be is következik.
