Komoly gond van a magyar vízhálózattal, ez mindenkinek sok pénzébe kerül

Kovács Eszter
GettyImages-1481041122
Olvasási idő kb. 3 perc

Magyarországon az ivóvíz komoly része folyik el a túlságosan régi vezetékekből, ez pedig hatalmas veszteség: elkerülhetetlen a hálózat rekonstrukciója.

A vizsgálatok szerint a víz közel negyede egyszerűen eltűnik a hálózatból, ennek vetnének véget az országos víziközmű rekonstrukciós programmal. A gondokat az is jelzi, milyen gyakran akasztja meg csőtörés a zavartalan vízszolgáltatást.

Véget vetnek a vízpazarlásnak, ami pénzben is jelentkezik

Lantos Csaba energiaügyi miniszter Szolnokon beszélt arról, hogy a vízpazarlás megakadályozását segítő program kormányzati támogatással újul meg és ezzel a beruházással hosszú távra garantálják a vízközmű szolgáltatás biztonságát, írja a HelloVidék. Erre a célra mintegy 682 millió forintot különítenek el.

Javítják a vízhálózat elöregedett csöveit, ezzel pénzt is spórolhatunk
Javítják a vízhálózat elöregedett csöveit, ezzel pénzt is spórolhatunkKentaroo Tryman / Getty Images Hungary

Idén januárban rendezték a nem lakossági vízközmű-díjakat, mivel az ívóvízdíjak között 49-szeres különbség is volt az országban; immár ezek egységesek. A létrehozott fejlesztési alap a vízrekonstrukciós program elindítását is segíti. Így is nagyon nagy költsége van ugyanakkor azoknak a felújításoknak, amelyekre szükség lenne: Kovács Károly, a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke a Víz Világnapján úgy fogalmazott, lakosonként 20-40 ezer forintra lenne szükséges éves szinten arra, hogy helyrehozzák a hálózatot.

Kicserélik az ivóvíz-hálózat elöregedett csöveit

Hazánkban a háztartások 95 százaléka be van kapcsolva a vezetékes vízhálózatba, amivel mindig jó minőségű és egészséges vizet biztosítanak a szolgáltatók.

Az ivóvíz minőségét a szolgáltatók a népegészségügyi hatósággal egyeztetett ütemtervnek megfelelően rendszeresen ellenőrzik, de a népegészségügyi hatóság saját ellenőrző vizsgálatokat is végez.

A szennyvízhálózatra a háztartások 84 százaléka van csatlakozva.

Azonban jelenleg az ivóvíz-hálózat elöregedett, emiatt a víz több mint 22 százaléka elfolyik és ez jelentős veszteség.

Az induló vízrekonstrukciós programmal ezt szüntetik meg. A javítások során nagyobb szakaszokon kicserélik a csöveket, illetve az ehhez kapcsolódó infrastruktúrát is.

Ez jelentős rekonstrukció lesz, hiszen Magyarországon a vízvezeték-hálózat hossza meghaladja a 90 ezer kilométert. Ebből több mint 40 ezer kilométernyit kellene kicserélni, ami igen komoly munka: évente mintegy 1200 kilométerre van kapacitás.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek