Szereted a kortárs magyar irodalmat? Tedd próbára tudásodat! – Kvíz

shutterstock 732217162

Te is örömmel olvasol kortárs magyar irodalmat? Figyeled a legújabb megjelenéseket? Sorakozik a polcodon pár könyv Tóth Krisztinától vagy Závada Pétertől? Töltsd ki kvízünket és teszteld le, mennyire ismered a hazai kortárs irodalom nagyjait!

A Libri elkötelezett az olvasás és a magyar kortárs irodalom népszerűsítése ügyében, többek között ezért alapította meg 2016-ban a Libri irodalmi díjak versenyét. Az megelőző évben kiadott szépirodalmi művek nevezhetnek az elismerése, ezek közül idén is a Libri által felkért szakmai bizottság választotta ki azt a tízet, amelyből a szakmai zsűri és a közönség is kiválaszt 1-1 könyvet, amely elnyeri a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. Ha szavazni szeretnél kedvenc kortárs könyvedre, akkor itt megteheted.

Kvízünkből kiderítheted, felismered-e, hogy melyik döntőbe jutott könyvből idézett szöveg, melyik kortárs író tollából származik. Egy kis segítséget is adunk hozzá, olvasd el a 10 döntős könyv rövid bemutatását, majd kezdődhet is a játék!

7926007 5

Egy rózsakertész tudatfolyamába nyerünk betekintést Danyi Zoltán új regényében, A rózsákról című könyvben. A munka rutinjába és saját szabályaiba menekülő főhős monológjából felsejlik, hogyan alakítja a lelket a kiszolgáltatottság, és hogyan próbál az ember ennek ellenállni. Kelet-európai történet, tömegek története. Miképpen veheti vissza valaki a saját történetét? A rózsák erejével? A mesteri módon megírt hosszúmondatok örvényként ragadják magukkal az olvasót.

Keresztury Tibor Hűlt helyem című regénye egy letaglózó önéletrajzi visszatekintés. A testi-lelki megpróbáltatásokon és a különböző kórtermeken keresztül jutunk el a születés pillanatáig és a gyerekkor moccanatlan, valamint az ifjúkor mozgalmas időszakán át a keserű jelenig. A fejezetekben az elbeszélő kíméletlen őszinteséggel vall függőségeiről, betegségeiről, gyógyulásairól és mostani állapotáról. A Kereszturyra jellemző erős atmoszférateremtés és önirónia, valamint a groteszk véres valósága erősebb, mint valaha.

A Herscht 07769, Krasznahorkai László új nagyszabású műve, amely egy felkavaró lét-lelet a politikai és ökológiai klímáról. Napjaink Németországában játszódik, annak is a mélabús keleti felében, amely egyszerre Johann Sebastian Bach műveinek forrásvidéke és a neonáci mozgalmak egyre kevésbé titkos bázisa. Mind több és több megmagyarázatlan és ijesztő esemény történik a szürke mindennapokban: előbb bizarr graffitik a Bach-kultusz kegyhelyein, eltűnő lakosok, később egy majdnem végzetes piknik és végül egy robbanás után a további katasztrófák már elkerülhetetlenek, elindul a vadászat Türingiában.

Mennyi minden adhat okot egy lónak a pánikra? Miért utaznak a vakok a libegőn? Milyen következményekkel jár, ha alacsonyabb házakba költözünk? Szvoren Edina Mondatok a csodálkozásról című novelláskötetében senki sem csodálkozik, az írások mégis csodálkozásra késztetnek. Azt is megtudhatjuk, hogy milyen hatással van egy család életére egy a vasfüggönyön túlról hozott videolejátszó, mit lehet tenni, ha egy anyát túlságosan idegesíti a fia haja. Meglepő és lélegzetelállító olvasmány.

7420661 5

A Bálnadal Tóth Krisztina talán legmegrendítőbb kötete, amely a 2017 és 2020 között írt verseit szedi csokorba. A múlt és a múltbéli emberek felbukkanása, az emlékezés furcsa működése jelenik meg a versekben, hol haikukba sűrűsödve, hol a szonettek ünnepélyességével, máskor szabadabb formákban, hogy a legalapvetőbb kérdéseket tegye fel a mának: miért, hová, mi végre.

Gerlóczy Márton új regénye, a Fikció 1. (A katlan) egy folytatásos identitás-thriller első kötete. A helyszín egy karácsonyra készülődő, völgykatlanban fekvő szicíliai kisváros csöndes sikátora, ahol baljós előjelekkel indul útjára egy feszült visszaszámlálás. Egy ember az igazságra, egy író DNS-eredményekre, egy regény a szereplőire vár. Nemsokára eldördül egy ágyú, megreped a hegy, élők és holtak a nagy zajra összecsődülnek, hogy kezdetét vegye egy monumentális non fiction-regény.

Az emberek inkább érzékelik, mint értik egymást Vonnák Diána Látlak című novelláskötetében. Pedig kívül is mekkora tér van ezekben a novellákban: az egész tágas és ismeretlenül ismerős táj Indiától a Közel-Keletig, Ukrajnától az Atlanti-óceánig, de semmi egzotikum vagy úgynevezett tarkaság, csak drámai szögletek és kiszögellések. Olykor nem tudni, a hősök hol vannak éppen. Merre lehet az Orot-domb? És messze van-e a tajga, ahova egy kislány egyedül indul az altatóktól bódult anyja mellől?

7726835 5

A Lovak a folyóban elbeszélője megírta fő művét, de a várva várt siker elmaradt, és még a házassága is zátonyra futott. Egy különös lakókkal teli ház szuterénjába húzódva próbál leszámolni ambícióival, és rendet tenni mind zavarosabbnak tűnő életében. Bartók Imre regénye a személyes összeomlás fájdalmas és szarkasztikus krónikája.

Bödőcs Tibor új regénye, a Mulat a Manézs, a cirkuszi bravúrokra is képes magyar nyelv karneváli dicshimnusza, szertelen, barokkosan burjánzó szatíra egy országról, amelyben a populizmus hamisítatlan zsenije uralkodik a fejszesuhanás egyszerűségével.

Különös sétát tehetünk az urbánus közegekből és a tág bioszférából felépített költői világban, Závada Péter Gondoskodás című verseskötetében, ahol kafkai szimbólumok elevenednek meg újra, és a történelem romjai, mint fenyegető allegóriák, magasodnak. Elénk kerülnek a hatalom emlékei, a bástyák és az erődök, de az olvasó részt vehet a nyárzáró banketten is.

Ezek lennének az idei év döntősei. Indulhat a kvíz?

Minden kérdés megválaszolására 60 másodperc áll rendelkezésedre. Jelöld meg a helyes választ, vagy várd ki az idő végét, vagy kattints a "Következő kérdés" gombra. A linkre kattintva elindul a játék.

Sajnos nem sikerült :(
Kérjük próbáld meg újra.

Indulhat a kvíz!

A cikket a Libri támogatásával a Brand & Content készítette, nem a Dívány szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek