Így nem lesz szívás a húsvéti nagybevásárlás

Olvasási idő kb. 4 perc

Belegondolt már abba, mennyi időt vesz el az életéből egy nagybevásárlás, mennyi stresszt okoz a sorban állás, a tömeg, a kapkodás? Ezt az egészet meg lehet spórolni, ha az idén a neten rendeli meg a hozzávalókat, akár a fotelból, az üzletekben töltött idő töredéke alatt. Összeszedtünk, miről szól ma egy „hagyományos” és egy netes bevásárlás, és miért éri meg húsvét előtt ez utóbbit választani.

Miről szól a hagyományos bevásárlás?

  • Ülünk a dugóban

Húsvét előtt pár nappal mindenki bevásárolni indul, szinte garantált a dugó a nagyobb településeken és a bevásárlóközpontok környékén. Tömegközlekedéssel sem egyszerű hazajuttatni a megpakolt táskákat, ráadásul ilyenkor sok utas van hasonló helyzetben - nagy a tülekedés, kevés a hely. A húsvéti nagybevásárlás versenyfutás az idővel - miközben araszolunk, vagy a mozgólépcsőn toporgunk, a legszebb sonkák gazdára találnak.

Nemcsak az út vesz el rengeteg időt az életünkből ilyenkor. Akár a piacon, akár egy hipermarketben vesszük meg a hozzávalókat, hosszú beszerző körútra kell készülni. Tömeg, hatalmas sorok, türelmetlenség. Mindenki szeretne már túl lenni az egészen, közben aggódik, hogy elfogy a húslevesbe való, vagy nem marad a legfinomabb sonkából.

A bevásárlóközpontokban megy a harc a jó parkolóhelyekért, a bevásárlókocsikért, a szép sonkákért, a pékáruért. A békés háziasszonyokból harcos amazonok lesznek, az eladók gyakran stresszesek, az ünnepre való ráhangolódás helyett mindenki kikészül, mire hazaér.

  • Bevásárlólista nélkül elveszünk

Önnel is előfordult már, hogy tanácstalanul keresgélt a polcokon, és fejben próbálta meg összeszedni, mi kell a tojásfestéshez, a süteményekhez, az ünnepi reggelihez és a vendégváró falatkákhoz? Már fél órája vándorolt a sorok között, de még csak néhány terméket sikerült beszereznie?

Egy húsvéti bevásárlás csak akkor hatékony, ha megtervezzük, pontosan mi lesz a menü, és milyen alapanyagokra, milyen mennyiségben lesz ehhez szükség. (Előnyben vannak azok, akik már jó előre feltérképezték a hipermarketet, és ez alapján állították össze a listát.)

Ha nem sikerül beszerezni mindent, akkor B és C terveket kell kitalálni, vagy másik üzletben kell folytatni a keresést. És ez az, amire az ünnep előtti napokban végképp nincs időnk és energiánk, és nyilván kedvünk sem.

  • Impulzív vásárlás

Hiába van esetleg pontos bevásárlólista a kezünkben, egy akció, vagy az előttünk levő kosarában látott termék miatt könnyen elcsábulunk, és megveszünk valami olyat, amire valójában nincs is szükségünk. Borulhat az egész alaposan kidolgozott terv, fejben új húsvéti menük születnek, aztán új bevásárlólista híján csak az alapanyagok egy részét sikerül beszerezni. Mindez persze csak a főzés előtt derül ki.

  • Sokkal többet költünk

Nemcsak a fentiek miatt: ha túl vagyunk a bevásárláson, megéhezünk, beülünk egy közeli étterembe, aztán egy kávézóba, benézünk a szomszédos üzletbe, és máris sokkal több pénzt költöttünk el, mint amennyi tervben volt.

  • Pánikolunk és kapkodunk

Az utolsó pillanatra időzített bevásárlások ritkán végződnek jól – főleg, ha nem terveztük meg, mi kerüljön a kosarunkba. A kapkodós, stresszes bevásárlásból pedig ritkán lehet igazán jó húsvéti menüt összehozni, hacsak nincs otthon egy alaposan összeállított alapkészletünk.

Miről szól a netes bevásárlás?

  • Bárhonnan megoldhatjuk

Akár a fotelból pizsamában, vagy a metrón hazafelé, a telefonról. Csak be kell tölteni a megfelelő oldalt vagy telepíteni az applikációt, és már böngészhetünk is a sok ezer termék között. Nem kell elhagyni a lakást, nem kell elmenni az áruért, csak átvenni egy előre megadott időpontban, otthon.

  • 10 perc alatt kész

Valószínűleg Önnel is előfordult már, hogy nem talált meg valamit egy hipermarket végtelennek tűnő sorai között, és már nem volt türelme megkeresni, vagy megkérdezni egy eladót, így inkább elengedte a dolgot. Az interneten ilyen nem történik: néhány kattintással, villámgyorsan megtaláljuk azt, amire szükségünk van, és még a hasonló termékeket is látjuk.

  • Átlátjuk a választékot

Egy webshopban átlátjuk a teljes kínálatot, és kiválaszthatjuk azt a terméket, ami a leginkább megéri az árát.

  • Van időnk dönteni

Nem ketyeg a parkolóóra, nincsenek a kiborulás határán a családtagjaink, nem lesz egyre hosszabb a sor. Nyugodtan átgondolhatjuk, miből, mennyit érdemes rendelni, megéri-e a nagyobb kiszerelés, és hogy melyik terméket válasszuk a sok közül.

  • Vissza lehet küldeni / vinni

Ez talán az online vásárlás egyik legnagyobb előnye. A leggondosabb tervezés mellett is előfordulhat, hogy túlvásároljuk magunkat, mégsem jönnek el a vendégek, vagy egyszerűen nem figyeltünk, és egy másik terméket húztunk a virtuális kosarunkba. A jobb áruházak azoknak a termékeknek is visszatérítik az árát, amit már felbontottunk, de nem vagyunk elégedettek a minőséggel (ez alól vannak kivételek, mindig nézzünk utána a szabályzatban). Így azért sokkal kevésbé stresszes a vásárlás.

  • A tervezés itt sem árt

A neten nehezebb elcsábulni, de azért nem árt, ha itt is van kéznél egy listánk. Így az egész bevásárlást lerövidíthetjük egy 10 perces elfoglaltságra, és a felszabadult időt azzal tölthetjük, amiről az ünnep igazán szól: pihenéssel, családi programokkal, nyugodt, meghitt készülődéssel.

A cikket a Brand & Content készítette a TESCO  megbízásából, nem a Dívány szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.

Brand & Content
Brand & Content
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.