Hogy indulhat jól gyerekkel a napunk?

shutterstock 190221023
Olvasási idő kb. 9 perc

Október van, már szinte nem is emlékszünk arra, hogy volt egy nyár, amikor nem kellett korán kelni és időre menni egyik gyereknek sem. Nem volt “hol a tornazsák?”, “meg mosd meg a fogad!”, “ki megy ma érted?”, csak lusta ébredések és pizsamában legózás. Aztán jött a szeptember, kinek könnyebben, kinek nehezebben a visszarázódás, mostanra pedig újra beállt a megszokott rutin. Melynek minden bizonnyal a reggeli indulás a legstresszesebb része. Tippjeink és tanácsaink abban segítenek, hogy jobban induljon a napunk.

Előfordul persze problémamentes napkezdés is. Jól ébredünk mi és a gyerek is, be van pakolva a táska, nem szakad az eső és még a csomagolt uzsonnának is örül - ilyenkor minden olyan, mint egy reklámban: mosolyogva integetünk egymásnak és boldogan indul a nap. Sajnos ilyenből van kevesebb. Ahogy csökken a napsütötte órák száma, úgy csökken az életkedvünk is, a reggelek pedig egyszer csak hidegek és sötétek lesznek.

Nekünk is nehéz kikászálódni a paplan alól, hát még az iskolába vagy óvodába induló, az ágyat, könyveket, játékokat máris hiányoló gyerekeknek. Ilyenkor jönnek azok az ideges reggelek, amitől aztán van, hogy egész napra megül a rossz érzés a gyomrunkban és bűntudatunk van, amiért türelmetlenek voltunk. Érezzük, hogy máshogy kellett volna és eldöntjük: holnap reggel máshogy is lesz. De mit tehetünk annak érdekében, hogy az ideges kapkodás helyett egy vidám, pörgős reggellel induljanak a napjaink?

shutterstock 62768395

Esti alapozás

Egy igazán jó reggeli ébredésnek már este meg kell alapozni. Bár az alvásigény nem csak korosztály, de egyén szerint is változik, valamint befolyásolja az egészségi állapotunk, a frontok átvonulása és ki tudja még mi minden, érdemes tudni, kinek-mi az ajánlott.

Egy 1,5-3 éves gyermek, aki még a bölcsiben is tud pihenni, éjszakánként 10-12 órát is képes végigaludni, hogy aztán nappal 1-2 órát még hozzá tegyen. Egy 4-5 éves gyereknél ez már 1-2 órával kevesebb lehet, 6-7 évesen tovább csökken, míg végül eljutunk az iskolás korig, amikor már csak az éjszakai pihenésben reménykedhetünk. Éppen ezért nagyon fontos, hogy mikor jön el a valódi elalvás ideje. Hétkor kel az elsősünk? Szerencsés gyerek, ha 9-kor alszik el, már meg is van a 10 órája. De ha ennél korábbi ébredésre van szükség, bizony nagyon oda kell figyelnünk az esti rutinra, hogy időben vacsorázzunk, fürdessünk és meséljünk ahhoz, hogy az elalvás valóban az ideális 8-9 közötti időpontra essen.

Pedig az esték mindig izgalmasak. Végre együtt a család, nem kell viselkedni, nem kell sorba állni, lehet jókat beszélgetni az asztalnál de ha arra gondolunk, hogy a gyerekünk másnapi kialvatlanságával elsősorban nem minket, hanem saját magát bünteti majd, a fél szemünk legyen mindig az órán és igyekezzünk betartani a menetet.

Fontos még: lefekvés előtt már nincs screen time! Nem bámulunk tévét, monitort, kijelzőt, nem eszünk csokoládét, iszunk kólát és ugrálunk az ágy tetején. Akkor sem, ha szeretnénk. Apukák kedvence ilyenkor a közös felpörgés, de próbáljuk megértetni velük, hogy fontos a pihenés mindenkinek.

Kakas, zene, okosóra

Mindenki másra szeret ébredni. Van aki halk zenére, egy bögre kakaóra, vagy a tévé duruzsolására nyitja ki a szemét, ha már muszáj. De az biztos, hogy az ideges kapkodást, a hirtelen világosságot, vagy a fazékba állított csörgőórát (bármennyire is hatásosak), senki sem szereti. Beszéljük meg a gyerekeinkkel, hogy ők mit választanának. Lehet, hogy egy saját, vicces hangon jelző ébresztőóra, egy telefonra beállított zene, vagy a finom puszikkal kísért kakaóillat az, ami náluk beválik. Tudományosan bizonyított, hogy a zene milyen erős hatással van a hangulatunkra. Engedjük nekik, hogy ők válasszanak ébresztőt, talán még egy reggeli torna is kerekedik, amitől meg aztán a jó hangulat végképp garantált.

anya alvás gyerek ps

Sok gyerek, egy fürdő? Jöhetnek a listák és a kódok

A nehéz reggelek lehetnek még nehezebbek is: ha egy több tagú családra csak egy fürdőszoba, főleg ha egy wc is jut, az nagyon megbonyolítja a reggeli készülődést. Akit nem zavar az őrület, inspirálnak a nagy olaszos családi jelenetek és nincs gondja a késéssel, annak ez működhet a természeti törvények szerint, mindenki másnak bizony tervekre van szüksége.

A ébredési és indulási időpontok, illetve az útvonalak már biztos megvannak, októberre már pontosan látjuk, mi működik és mi nem. Az otthoni teendők sorrendje viszoont mindig optimalizálható. Kinek mire van szüksége a fürdőszobában? Hol tartja a ruháit, hol öltözik? Ki visz szendvicset, ki az aki csak pénzt kap? Van közös reggeli?

Az ilyen szervezésekben segítenek a színkódok, amikkel mindenki könnyebben és gyorsabban megtalálja saját holmiját. A törülközőt, fogkefét, nagyobbaknak az egyéb pipereholmit. Ehhez persze az kell, hogy mindig minden a helyén legyen.

Egy checklist sem árthat, hisz figyelemzavaros kisiskolások, álmodozó kamaszok könnyen elfelejtenek olyasmit is, amit egyébként minden áldott reggel végigcsinálnak. Pisilés, fogmosás, arcmosás, öltözés - alapvető dolgok, mégis hányszor szembesülünk az ajtóban csipás szemekkel és pizsamafelsőre húzott pulóverekkel. Ne azzal segítsünk, hogy megcsináljuk helyettük, pláne ne azzal, hogy folyamatosan ellenőrizzük, képesek e egyedül a feladatra. Egy lista valódi segítség, ami közben meghagyja az önállóságot és a bizalmat is építi.

shutterstock 148548557

Az öltözést is kezelhetjük tervszerűen vagy lazán. Az profik a heti outfit tervezésére esküsznek: egy erre felállított tárolóban minden napra előre összekészíteni az aznapi holmit a fehérneműtől a hajgumiig - de ez nem mindenkinél válik be. Hol van ebből a napi hangulat, a pillanatnyi igény, a tiszta ruha mennyisége, vagy az időjárás követése? Sok időt takarítunk meg vele, az igaz, egyszer érdemes lehet próbát tenni, hátha nálunk is beválik.

Az organizálás egyébként is fontos, hiszen ha nem találunk valamit, azzal rengeteg időt vesztünk és csak a feszültség nő tőle. Legyen a helyén minden ruhadarab, legyen elérhető a gyereknek is és a kiegészítők után se kelljen rohangálni! Csatt, hajgumi, fésű, minden legyen kéznél!

A nap első étkezése > bármelyik étkezés

Aki reggelizik a bölcsiben, oviban, iskolában, gyakran nem szeret otthon nekiülni egy egy igazi, nagy reggeli étkezésnek. Sokszor a hétvégére marad a közös reggelizés, de azért érdemes leülni, ha legalább egy falat müzlire és gyümölcslére is, hiszen még sok idő telik el addig, amíg a “benti” reggelinkhez hozzájutunk.

shutterstock 226262806

Ráadásul pontosan tudjuk, mit adnak a menzákon és milyenek a gyerekek: az egy karika párizsi a fél vizes zsömlén minden, csak nem kiegyensúlyozott táplálkozás, még akkor sem, ha kivételesen nem csak a vajat fogja lenyalni róla. Napi kalóriabevitelünk 15-20%-át a reggelinek kéne biztosítania, ezért fontos, hogy ne hagyjuk ki, együnk közösen valamit, mielőtt elindulunk. A szépen terített asztal, a vicces tányérok sokat segítenek abban, hogy mindenki szívesen üljön le még arra a pár percre és ha az étkezés végén még egy színes gumicukrot is nyer a gyerek, amivel a napi vitamin bevételét is megoldottunk, mindenki csak jól jár.

A reggeli mellett a megfelelő mennyiségű folyadékra is nagyon figyeljünk oda. A gyerekek amúgy is hajlamosak hanyagolni az ivást (kivéve ha aludni kell és már kijöttünk a szobájukból). Kínáljunk nekik teát, egy fél pohárka vizet, felvizezett cukormentes gyümölcslét és ne hagyjuk, hogy legalább 2 deci folyadék nélkül induljanak neki a napjuknak.

A hazai ízeknek nincs párja

A kreatívan csomagolt és összeállított tízórai, vagy uzsonna utolérhetetlen. Én nem csak a fent említett menza minőség miatt, de a vicces uzsonnás doboz, a kedvenc pár szem keksz már otthon, az indulás előtt segítenek jókedvűbbé tenni a reggelt. Beszéljük meg, ki mit kapott, ki mit szeretne legközelebb és ha van rá idő, vagy előző este elkészíthető, akár egy közös program is lehet a tízórai összeállítása.

 

Októbertől sajnos egyre fogy az idénygyümölcsök és zöldségek, ami kapható, annak vitamintartalma alacsonyabb, mint ami szükséges. Gondoljunk a gyerekek egészségére és pótoljuk a hiányt! A legegyszerűbb és kiskorúak körében legnépszerűbb módja ennek a gumicukorra emlékeztető vitaminkészítmény.

Érdemes megnézni az intézményben kifüggesztett heti menüt és ahhoz igazítani az uzsonnát, hiszen egy tésztákkal, cukros feltétekkel, piskótatekerccsel terhelt napon nem biztos, hogy még egy Dörmire szükség van, inkább néhány répaszelet vagy almagerezd, szezonális zöldség-gyümölcs, vagy joghurt az, amivel tehetünk a napi megfelelő mennyiségű vitamin és rost elfogyasztásáért.

nyuszi-rantotta

Az ajtóban

Minél hidegebb van és minél több gyereket kell útnak indítani, annál nagyobb kihívást jelent az előszobai tárolás. Érdemes külön helyet kialakítani mindennek: minden gyereknek saját akasztó, saját polc, saját hely a cipőnek, amiket a fürdőszobában is használt színkódokkal, vagy akár fényképekkel is jelölhetünk. Ha nem kell keresgélni közvetlenül az indulás előtt, azzal rengeteg feszültségtől mentjük meg magunkat és a családunkat is.

Érdemes az órarendet is a bejárati ajtó közelében tartani, mert így pontosan látjuk, mire van aznap szükség: tornazsákra, 73 papírgurigára a technika órára, kimosott tejfölös dobozra vagy a focicuccra.
A checklist itt sem árt, főleg télire jó a sapka-kesztyű-sál feliratot jól látható helyre tenni.

A reggeli őrület minden családot érint, hol gyakrabban, hol ritkábban indulnak nehezen a napok. Az előre tervezés pedig sok szervezést igényel, de ha nem is leszünk tőlük minden reggel olyanok, mint a mindig mosolyogva integető reklámcsalád, érdemes tenni azért, hogy jól induljon a nap.

A cikket a Brand & Content készítette az  Centrum Gumivitamin megbízásából, nem a Dívány szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek