Így nem lesz rémálom a családi biciklitúra

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy tökéletes családi kerékpártúrához elsősorban biztonságos bicikliutakra, bringabarát szolgáltatásokra és alapos tervezésre van szükség, és persze arra is, hogy ismerjük a saját határainkat. Elmondjuk, hogyan készüljön fel egy ilyen kiruccanásra, és azt is, hogy miért ideális helyszín Karintia az élménybringázáshoz.

kép: Österreich Werbung, Himsl

Gyerekülés, tandem, utánfutó vagy már saját gyerekkerékpár? Melyiken mennyit bírnak ki a család legkisebb tagjai (és mennyit bírunk mi?) Visszük magunkkal a bringákat, vagy a helyszínen fogjuk bérelni őket? Gondot okoz-e a nagy szintkülönbség, és ha igen, belefér-e, hogy elektromos biciklit kölcsönözzünk?

Egy hosszú biciklitúra akkor is sok felkészüléssel jár, ha egyedül, barátokkal, vagy párban indulunk neki, ha pedig gyerekkel, ráadásul ismeretlen terepen, akkor már komoly logisztikát kíván. Hacsak nem ez a program minden második hétvégén, az nem fog működni, hogy az indulás előtti reggelen összedobáljuk a cuccokat, és „majd útközben kitaláljuk”, merre menjünk. Amellett, hogy a felkészülésben segítünk, egy konkrét családbarát úticélt, Karintiát is ajánljuk, ahol a szolgáltatások színvonala és az útvonalak sokfélesége garantálja, hogy mindenki megtalálja számításait kezdőtől profi túrázóig.

A tökéletes bringaút: nemcsak szép, biztonságos is

A konkrét útvonal megtervezésénél a legfontosabb szempont természetesen a biztonság legyen (és ne az, hogy honnan készülhet a legmenőbb szelfi)! Csak akkor iktassunk be olyan útszakaszokat, ahol akár minimális autóforgalom is van, ha a gyerek egy kicsit sem bizonytalan a kormányzásban, és már ismer és tud kezelni néhány közlekedési helyzetet.

Ha a balatoni bringakör már megvolt – aminek egyes szakaszai sajnos nem nevezhetők kisgyerekkel biztonságosnak -, érdemes felfedezni Ausztria legdélebbi tartományát, Karintiát, melynek tavak és folyók mellett vezető 1300 km-nyi kerékpárútja van.

Idézőjel ikon

"Amellett, hogy gyönyörű táj, a régió szinte teljesen sík, és ami a legfontosabb, biztonságos”

– mondja Peter (Paco) Wrolich, egykori Tour de France versenyző, Karintia kerékpáros turizmusért felelős koordinátora. „Nem kell kimenni a forgalomba, szinte soha nem kell letérni a bringaútról és aggódni az autók miatt.”

A csaknem mediterrán klímának köszönhetően már március végén kezdődik a biciklis szezon, és novemberig tart. Az sem ritka, hogy késő ősszel is 20 fok körül alakul a hőmérséklet, meséli a karintiai születésű kerékpáros.

kép: Kärnten Werbung, Franz Gerdl

Elsősorban a Dráva kerékpárutat (Drauradweg) ajánlja a családi tekerésekhez:

Idézőjel ikon

„Ez Európa egyik legjobb minőségű útja, 5 csillaggal tüntette ki az ADFC, a Német Kerékpáros Szövetség”.

Az összesen 366 kilométer hosszú út átszeli az egész tartományt (és egy kicsit ki is lóg belőle): a Dél-Tirolban található Dobbiacótól hat szakaszon át tekerhetünk a Dráva mentén a szlovéniai Mariborig. Tökéletesen ki van táblázva, a felülete aszfaltos vagy murvával felszórt, és nagyjából követi a Dráva vonalát.

Azoknak, akik komolyabb kihívást keresnek és nagyobb gyerekekkel indulnak útnak, Peter Wrolich a Salzburgból induló, Karintián át egészen az Adriáig vezető Alpok–Adria kerékpárút szakaszait javasolja. Az egykori versenyző itt kifejezetten ajánlja az elektromos kerékpárt, mivel vannak komoly szintkülönbségek – érdemes hinni egy profi tanácsainak.

Wrolich a 95 kilométeres, Kötschach-Mauthenből Villachba vezető Gailtal kerékpárutat is nagyon kedveli. Nagyobb gyerekekkel a Kulturradweg Völkermarkt nevű útvonalat is érdemes letekerni, itt templomok, várromok, kastélyok is útba esnek. A Glockner kerékpárút alpesi völgyeken át vezet és érinti a több száz méter magas Jungfernsprung vízesést, az 54 km-es „6-tó-kerékpártúra” pedig a régió hat tavát köti össze. A víz akár 28 fokos is lehetnek, a fürdőruha itt kötelező.

Dráva menti kerékpárút (Kärnten Werbung, Franz Gerdl)

Ahol minden a biciklisek körül forog

Az sem mindegy, milyen szolgáltatások elérhetők a bringautak mentén, hány kilométerenként van étterem, pihenőhely, szerviz, stb. – főleg, ha kisgyerekekkel utazunk. Karintia ebből a szempontból is jó választás: „A régió szolgáltatói tudják, mire van szüksége egy kerékpárosnak, és segítenek mindenben” – mondja Peter Wrolich. „A Drauradweg több mint 50 vendéglátósa saját védjeggyel rendelkezik. Meg lehet szállni akár egyetlen éjszakára is, van lehetőség biztonságosan, a szobákban tárolni a kerékpárt, kimosni és megszárítani a ruházatot”.

A mosdókat ingyen lehet használni, a vendéglátósok szénhidrátdús, a bringázáshoz elég energiát tartalmazó ételeket is kínálnak, hívhatunk kerékpártaxit, ha valami probléma adódna. Gyerekbiciklit napi 10 euróért bérelhetünk, elektromos bringát pedig kb. 30 euróért, de érdemes keresgélni a szálláshelyek ajánlatai között is, mert sok olyan csomag van, aminek a bérlés is részét képezi.

A koordinátor szerint az is nagy előny, hogy Karintiában a kerékpárutakat vasútvonalak kísérik. Ha nem tudjuk megbecsülni, meddig bírjuk a gyűrődést, vagy elkezd esni az eső, bármikor úgy dönthetünk, hogy inkább vonattal fejezzük be a kirándulást. Ilyenkor sem fogunk unatkozni: rengeteg az esőprogram és látnivaló.

A túratervezés szakaszában a lényeg, hogy ez nem egy túlélőshow vagy teljesítménytúra: legyünk magunkkal őszinték, vegyük figyelembe saját igényeinket és képességeinket amikor tervezünk.

Nemcsak a bringát, magunkat is fel kell készíteni

Ha a saját kerékpár mellett döntünk, egy komolyabb túra előtt mindenképp vigyük el egy szerelőhöz a gépet. Fel kell készülni arra is, hogy a semmi közepén nekünk kell orvosolni egy defektet – tanuljuk meg, hogyan kell!

Szintén kihagyhatatlan tényező a saját fizikai állapotunk. Ha egész nap egy irodában ülünk, és nem sportolunk rendszeresen, gyúrjunk rá a tekerésre egy kicsit a nagy túra előtt! Rossz idő van? Vegyünk spinning bérletet, vagy szabadítsuk meg a ráakasztott ruháktól a szobabiciklit, és pattanjunk fel rá, amíg sorozatot nézünk.

kép: © Kärnten Werbung, Zupanc

Ha a családi túrán teljesen edzetlenül csapunk a lecsóba, nagyon kellemetlen izomlázunk lesz, idő előtt kifulladunk, rosszabb esetben meg is sérülhetünk. Mindenki ismeri, hogy milyen fizikai fájdalommal járhat csak az ülés is a hosszú kihagyás utáni első bringázás után – jobb, ha ez az állapot nem a vakáción ér minket utol.

Ha kisbabával, vagy tekerni még nem tudó kisgyerekkel indulnánk útnak és nincs gyakorlatunk, tartsunk főpróbát egy olyan csomaggal, ami pont olyan nehéz, mint az utasunk lesz. Nem könnyű ugyanis egyensúlyban tartani a biciklit ilyen többletsúllyal. Visszatérve a tervezéshez: a kicsik alvásidejét is figyelembe kell venni, hiszen ha a gyerek elszunnyad a bicikliülésben, nem tartja meg magát. Akinek nincs ebben az esetben is kényelmes, dönthető gyerekszállító ülése (javasolt ilyet használni), jobb, ha beiktat ilyenkor egy pihenőt.

Azt, hogy hol vannak gyerekek határai, érdemes letesztelni előre, közeli, egyszerűen megszervezhető biciklitúrán. Nem árt, ha ilyen szempontból is összeszokik a csapat és kitapasztaljuk, kinek, mennyi pihenő szükséges, és hogyan lehet átlendülni a holtpontokon.

Szürke rendszám

Áprilistól elvileg kötelező, ha a bringatartón kerékpárt szállítunk – de az is lehet, hogy nem. A cikk írásakor fennálló ellentmondásos helyzetről itt talál információt. Indulás előtt nézzen utána, hogy alakulnak a jogszabályok, a jelenlegi rendszer szerint a szürke rendszám beszerzése több hetes folyamat is lehet.

Helyszíni előkészületek

Ha a bérlést választjuk, először is kell dönteni, hogy milyen kerékpár passzol a terephez, testalkatunkhoz és a tapasztalatainkhoz. Egy trekking mindig jó választás, mivel kényelmes, jól meg lehet pakolni, és ilyenkor talán a biztonság mellett ezek a legfontosabb szempontok.

A kerékpáros utánfutón akkor is érdemes elgondolkozni, ha sok a cuccunk, és nem gyereket, hanem inkább a kaját, ruhákat vagy a játékokat szállítanánk benne. Bármilyen guruló eszközt is választunk, tegyünk a méretünkhöz beállított bringákkal próbakört. Tartsunk egy villámszervizt is: ellenőrizzük a fékeket, a kerekek rögzítését, a gumikat, nézzük meg, nem csúszkál-e nyereg.

Készüljünk fel információkkal is: tudjuk, hol találjuk a legközelebbi szervizt, honnan tudunk ételt, kávét és vizet szerezni, és van-e olyan hely, ahol tarthatunk egy kis pihenőt, ha szükséges. Mentsük el a telefonunkba a legfontosabb számokat, töltsük le a térképet, és pakoljunk be egy külső akkumulátort is, így nyugodtan fotózhatunk és videózhatunk, nem kell attól tartani, hogy lemerül a telefon.

Ha mindent felpakoltunk, útrakészek a bringák, és kívülről fújjuk az útvonalat, nem marad más hátra, mint a bemelegítés. Nem érdemes kihagyni.

Ami mindenképp legyen nálunk:

  • világítás (első és hátsó lámpa)
  • eszközök egy gyors szervizhez: kulcs- és ragasztó készlet, pumpa, pótbelső, foltok
  • egészségügyi csomag, naptej
  • gumipók
  • láthatósági mellény, kesztyű
  • esőkabát
  • bukósisak
  • energiaszelet, víz
  • külső akkumulátor a telefonhoz
  • ha eső várható, plusz nejlonzacskó az értékeknek, telefonoknak
  • meleg, szélálló ruha a gyerekülésben ülő gyereknek

A nehéz hátizsákot felejtsük el, mert izzaszt és hátfájást is okozhat a nap végére.

Nem kizárt, hogy egy ilyen program sokkal izgalmasabb, mint egy zsúfolt tengerparti nyaralóhelyen pihenni, ahol a szálloda és strand közötti sétára korlátozódik az aktivitásunk. Mindenestere érdemes tenni egy próbát, és ha a néhány napos tekerés bejön a családnak, be lehet tervezni egy igazi nyaralást két keréken.

És persze készüljünk fel arra is, hogy nem fog minden úgy történni, ahogy elterveztük. De éppen ettől lesz izgalmas az egész!

A cikket a Brand & Content készítette a Karintiai Idegenforgalmi Hivatal  megbízásából, nem a Dívány szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.

Brand & Content
Brand & Content
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!