
Ungár Margit történelmet írt azzal, hogy első nőként megszerezte a jogászdiplomát, majd letette az ügyvédi vizsgát Magyarországon.
17 éves kamasz fiút akasztottak fel 1642-ben az első új-angliai kolónián, miután rajtakapták, hogy nem emberi partnerrel folytat szexuális viszonyt.
Revolveres bankrablás, üldözés és gázolás a Horthy-korszak pesti belvárosában – a munkanélküli elkövetőket a pénzhiány és az éhezés motiválta.
Moziban telefonozás, bizarr okkult rituálék, WiFi-jelszó és facebookos fogadás miatt is öltek már embert.
Gyilkosságot, átverést, műtárgyak ellopását is bevallottak már a halálos ágyukon a tettesek, gyakran hosszú évtizedekkel az elkövetés után.
Freddie szerette a művészeteket, értett is hozzá, és meg is engedhette magának, hogy költsön rájuk. De szeretteivel még nagyvonalúbb volt.
Akinek szerencséje volt, az száraz lábbal kelhet át a Duna alatt.