Az angolok Semmelweise egy törékeny nő volt: katonák tömegét mentette meg Florence Nightingale

florence ninghtingale
Olvasási idő kb. 7 perc

Ahogyan Semmelweis Ignác felfedezte, hogy a megfelelő higiénia élet és halál közt dönthet szülést követően, úgy jött rá Florence Nightingale is arra, hogy a krími háborúban harcoló angol katonák ellensége azoknak a szörnyű körülményeknek az összessége, amelyben egy betegség vagy sérülés után lábadoznak. Reformja az anyák megmentőjének munkásságával nagyságrendileg egy időben zajlott, annak fogadtatása azonban nagyban eltért attól, ahogy a magyar orvos ötletét kezelték.

Florence Nightingale-t semmi nem kötelezte arra, hogy a beteg katonák megmentéséért dolgozzon – sőt, családja nagyon is ellenezte, amikor a tehetős család gyermekeként nevelkedő lány húszas éveiben kijelentette, nővérként szeretne dolgozni. A tehetős család második gyermekeként, 1820 májusában Firenzében született lány azonban már gyermekként felfedezte, hogy mások szolgálatának szeretné szentelni életét.

Családja inkább férjhez adta volna

Florence Nightingale korabeli portréja
Florence Nightingale korabeli portréjaGeorgiosArt / Getty Images Hungary

Ez okozott némi feszültséget. Édesanyja, Frances kereskedőcsaládból származott és nagyon fontosnak tartotta, hogy mindig az osztályának megfelelő társasággal, vagy még annál is előkelőbb emberekkel vegye körül magát. Apja, William földbirtokosként is másként képzelte el gyermeke jövőjét – komoly ellenállásba ütközött akarata, de nem engedett.

A viktoriánus kor sztenderdjei szerint megpróbálták őt jól férjhez adni, de a 17 éves lány nemet mondott az ajánlatra. Bár az úriember intellektuális és romantikus értelemben véve is vonzotta, de úgy érezte, ő nem lelné meg boldogságát a kapcsolatban, mivel az aktív életet szereti és morális kötelességeinek is meg akar felelni. Harminc évesen Németországba költözött, hogy egy düsseldorfi intézetben sajátítsa el a szakma alapjait. Három év múlva már egy kórházban dolgozott. Itt hamarosan komoly kihívások elé állította az élet, kitört a kolerajárvány, mellyel ugyanúgy meg kellett birkóznia, mint a rossz higiéniás körülményekkel. Nagyon jól helyt állt, olyannyira, hogy szuperintendánssá nevezték ki, de a java még hátra volt a nehézségeknek életében. Még 1853 októberében kitört a hároméves krími háború.

Borzasztó körülményeket talált a kórházban

A harcokban sok brit katona sérült meg, olyannyira, hogy 1854-ben már 18 ezret ápoltak közülük kórházakban. A helyi kórházakról, a szegényes ellátásról és a borzalmas körülményekről szóló híradások közfelháborodást keltettek Angliában, ezért a nővérként gyorsan jó hírnévre szert tett Florence-t felkérték arra, hogy 38 nővérrel együtt utazzon el a mai Törökország területén fekvő Üszküdárba, és az ottani kórházban tegyen minél többet az angol katonák lehető legteljesebb felépüléséért.

Nightingale el is fogadta a feladatot, amikor azonban a kórházba érkezett, döbbenettel töltötte el az, amit tapasztalt. Bár sokat látott már, erre ő sem készült fel: az intézmény először is egy hatalmas szennyvízgyűjtő fölött volt, annak tartalma pedig folyamatosan szennyezte az ott használt vizet, de a falakba is felszivárgott.

A beteg katonák saját ürülékükben feküdtek az ágyakon, némelyiküknek csak a folyosón jutott hely, ahol rágcsálók és rovarok rohangáltak fel s alá.

Olyan alapvető eszközökből, mint sebkötöző anyagokból vagy szappanból egyre nagyobb volt a hiány, miközben a kezelésre szoruló katonák száma egyre csak nőtt. A vízből is fejadagokat kellett osztaniuk, ráadásul tífusz és kolera is tombolt a kórház falai közt.

Viktoriánus illusztráción, ahogy Florence Nightingale egy kórházat ellenőriz
Viktoriánus illusztráción, ahogy Florence Nightingale egy kórházat ellenőrizKeith Lance / Getty Images Hungary

Florence Nightingale mindenben segített

Az angol nővérek azonnal nekiláttak a munkának, ahogy megérkeztek. Nightingale kefék százait szerezte be, és a legjobb állapotú betegek segítségével szó szerint padlótól plafonig sikáltatta tisztára az épületet. A nővéreknek elmondta: rendszeresen mossanak kezet, mert ezzel lehet a betegségek átvitelét nehezíteni.

Ő maga is szüntelenül a betegek ápolásával foglalkozott, éjjel lámpással járta körbe a kórházat, egyrészt azért, hogy tudjon arról, ha valakinek szüksége lenne bármire – másrészt állítólag azért is, hogy megvédje a nőket a katonák nem kívánatos közeledésétől.

Mindezen túl külön diétás, a betegségek gyógyulását elősegítő ételeket készítő konyhát indított el, valamint kórházi mosodát, hogy tiszta ágyneműben fekhessenek a gyógyulók.

Mindezzel együtt a betegek igen hálásak voltak Nightingale-nek, aki unitárius vallású, istenhívő emberként nemcsak a testükkel, de a lelkükkel is foglalkozott, sőt: kórházi tanfolyamokat indított szellemük építésére. Az itt tapasztaltakat egy 830 oldalas jelentésben foglalta össze, amivel sikerült megreformálnia az angol hadsereg egészségügyi ellátását, majd másfél év után hazatért, ahol legnagyobb meglepetésére hősként fogadták, Viktória királynő kitüntette, magas pénzjutalomban részesítette – valamint barátságában, ettől kezdve ugyanis rendszeresen leveleket váltott az uralkodóval.

Kórházat, nővérképzőt alapított

Otthon aztán részt vett az általa tapasztaltak statisztikai feldolgozásában az ellátás javítására: statisztikusi vénáját mutatja meg, hogy egy poláris diagramot hozott létre, amelyben szemléltetni tudta, milyen drasztikusan csökkentette a halálozási rátát az, hogy a tisztaságra nagyobb hangsúlyt helyezett. A kutatások során megdöbbentő eredményre jutott: 18 ezer halálesetből 16 ezer lett volna megelőzhető, ami egészen elképesztően magas arány.

A krími háború emlékműveként készült londoni szoborcsoportnak tagja Florence Nightingale szobra is
A krími háború emlékműveként készült londoni szoborcsoportnak tagja Florence Nightingale szobra isTonyBaggett / Getty Images Hungary

Hazatérve sem pihent meg az angolok Semmelweise: 1860-ban megalapította a londoni Szent Tamás Kórház, azon belül pedig a róla elnevezett nővérképzőt.

Példaképpé vált, verseket írtak róla, mint igazi hősnőről, és származása a felsőbb osztályba tartozó lányokat is rávette arra, hogy a hagyományosan nem hozzájuk illőnek megítélt nővéri munka iránt kezdjenek el érdeklődni.

Egészségével fizetett küldetéséért

Nagy árat fizetett ugyanakkor a betegek mellett töltött évekért: elkapta a krími lázat – feltehetően fertőzött tejet ivott, és brucellózis alakult ki nála. A betegségre ekkor semmilyen gyógymód nem létezett, élete következő 25 évében kellett azzal küszködnie, nagyrészt ágyhoz kötötten. Ennek ellenére igen magas életkort élhetett meg, 90 évesen hunyt el, de a betegség mellett is igen aktívan dolgozott.

Folyamatosan kikérték tanácsait kórházszervezési kérdésekben, de statisztikával és nőjogokkal egyaránt foglalkozott.

Amilyen volt élete, olyan temetést kívánt magának: egyszerű, csendes szertartást. Neve azonban máig a hősiességgel jelent egyet, a koronavírus-pandémia idején létrehozott sátorkórházakat pedig nem véletlenül nevezték el Nightingale-kórházaknak az Egyesült Királyságban. A frissen végzett nővérek hazájában a hippokratészi eskü mintájára Nightingale-esküt tesznek, mielőtt megkezdenék a munkát. Ez nem meglepő annak ismeretében, hogy Florence Nihgtingale a következőt fogalmazta meg: „egy kórházzal kapcsolatosan az a legelső követelmény, hogy ne okozzon kárt a betegeknek”.

Semmelweis Ignác harca az életekért ennél még komplikáltabb volt: a rendszer vele mindig szembe ment.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek