A szegények eledele véd egy rettegett daganattípus ellen

GettyImages-1306585961
Olvasási idő kb. 5 perc

A szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát csökkenti, a cukorbetegségben szenvedők étrendjének kötelező eleme kéne, hogy legyen, és a mellrákkal szemben is hatékonyan harcolhatunk a burgonyához hasonlatos csicsókával, amely számtalan egészségügyi előnye ellenére nem túl gyakori a zöldségespultokon.

A burgonya hasonmása, a szintén amerikai rokon csicsóka valójában csak külső jegyeiben és ízében hasonlít a krumplira. Az apasági teszten kiderül, biológiailag az őszirózsákhoz tartozik, azaz sokkal inkább a napraforgóhoz van köze. Ami az egészségünkre gyakorolt hatásait illeti, igazán népszerű zöldség lehetne a csicsóka, de nálunk egyelőre mégsem az.

A szegények eledeleként igen népszerűvé vált, ma mégis ritka zöldség a csicsóka

A csicsóka a 17. század elején került át Észak-Amerikából Európába, és hamar a "szegények krumplijának" vagy a "szegények eledelének" kezdték nevezni, mivel a leggyérebb talajban is szapora terménynek bizonyult, kedvezve így a legkevésbé tehetős néprétegeknek is.

De hiába lett aztán a csicsóka hálás zöldség és nagy kedvenc, könnyen termeszthető, gazdagon termő és még ízletes eledel is, egy ideje valahogy megfeledkeztünk róla. Lassú a zöldség rehabilitációjának folyamata, még mindig messze nem érte el a csicsóka népszerűsége a kívánt szintet, így a krumplihasonmás zöldség jelenleg egyelőre a kelleténél ritkább a hazai zöldségespultokban. Őshazájában a mienknél már előrébb jár a csicsókalobbi, ott ugyanis egyre népszerűbb a zöldség, és presztízse is emelkedőben van. Reméljük, az új hullám nálunk is begyűrűzik, mert a csicsóka egy rendkívül sokoldalú és igazán fontos, a szervezetre számos jótékony élettani hatással rendelkező táplálék.

A cukorbetegségben szenvedők egyik legfontosabb zöldsége lehet, de egyes daganattípusok elleni harcban is segíthet a csicsóka
A cukorbetegségben szenvedők egyik legfontosabb zöldsége lehet, de egyes daganattípusok elleni harcban is segíthet a csicsókaAniko Hobel / Getty Images Hungary

A csicsóka több létfontosságú szerv működését segítő zöldség 

Mivel a hálátlan emberek rengeteg előnye és gyógyhatása ellenére is mellőzték a csicsókát, az olcsó kis finomság gonosz bosszút forralt. Talán így történhetett, hogy az egyébként fantasztikus élettani hatású inulin, a csicsóka egyik legnagyobb erényét jelentő összetevő nem adja magát könnyen: hatására a szervezetben intenzív gázképződés indulhat el.

Pedig az inulin maga a csoda.

Ez a szuperegészséges folyékony rost adja a csicsóka szénhidráttartalmát. De még mindig nem az a legjobb benne, hogy nem keményítőből áll, hanem az, hogy az inulin a hasznos bélbaktériumok tápanyaga. Óvja az emésztőrendszer egészségét, és támogatja annak működését. Ezáltal nemcsak egy egyszerű székrekedés vagy hasmenés szüntethető meg csicsókafogyasztással, hanem helyreállítható a normális bélflóra is, például egy antibiotikum-kúra után. A hasnyálmirigy működése mellett a máj és a lép feladatellátását is támogatja, és a rákos megbetegedések ellen is hatékonynak mutatkozik. De ugyancsak segíti a tápanyagok hasznosulását és a megfelelő pH-érték fenntartását is. Ezzel pedig olyan súlyos következményektől tarthat távol, mint egyes daganatos megbetegedések kialakulása.

Ez a zöldség tényleg megtévesztően hasonlít a krumplira, csak egézségesebb
Ez a zöldség tényleg megtévesztően hasonlít a krumplira, csak egézségesebbbhofack2 / Getty Images Hungary

A mellrák ellen is hatékony lehet ez a vitaminokban gazdag zöldség

A csicsókában nagy mennyiségben fellelhető inulinnal kiegészített táplálkozás hatását a mellrákra klinikai vizsgálatoknak vetették alá. Az egerekkel történő kísérletek eredményeként kimutatták, hogy az inulinban gazdag étrend képes gátolni a tumor növekedését és jelentősen késleltetni a daganat latenciáját. 

Rostjai egyébként is megakadályozzák az elhízáshoz vezető táplálékok felszívódását, így fogyókúra esetén is hatásos fegyver a csicsóka. De ha ez még mind nem volna elég érdem a csicsóka megbecsültségének növeléséhez, akkor azt sem árt tudni, hogy ez a zöldség tele van vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Jelentős kalcium-, kálium-, foszfor-, magnézium- és cinktartalma mellett fontos forrása a C-, B1- és B2-vitaminoknak. Kedvező élettani hatásai közül is kiemelendő, hogy esszenciális aminosavból hatfélét is kínál, és még béta-karotint is tartalmaz, ami pedig antioxidáns hatása miatt fontos.

Ha többet szeretnél megtudni az inulinról, ezt a korábbi cikkünket is ajánljuk figyelmedbe.

Kutyabarátok, készüljetek!

Jön a DOGZ, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten. 

Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek