5 étel, amit soha nem szabad mikrohullámú sütőben újramelegíteni

GettyImages-BF0788-001
Olvasási idő kb. 4 perc

Vannak bizonyos ételek, amelyeket egyáltalán nem szabad mikrohullámú sütőben melegíteni, mert egyenesen mérgezővé válhatnak. Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány olyan ételt, melyekkel kapcsolatban gondoljuk meg inkább kétszer, hogy betesszük-e a mikrohullámú sütőbe.

A körülbelül 30 évvel ezelőtt népszerűvé vált mikrohullámú sütő villámgyorsan függőséget okozott először az amerikaiak körében, majd világszerte. A fiatalabb generációk szinte már el sem tudják képzelni nélküle a zabpehely, a forró csoki vagy a pattogatott kukorica készítését. Ennek ellenére mégis nagyon sokan használják helytelenül a mikrohullámú sütőt az ételek újramelegítéséhez, mert nem tudják, milyen veszélyes kockázatot rejt.

Rákkeltő anyagok is keletkezhetnek

Az ételek mikrózása több veszélyt is rejt. Egyrészt előfordulhat, hogy a mikrohullámú sütő nem egyenletesen melegíti meg az ételt, ami akár azzal is együtt járhat, hogy az újramelegített ételekben az egyes baktériumok túlélhetik a hőkezelést.

A mikrohullámú sütőben melegített ételek károsak is lehetnek az egészségünkre
A mikrohullámú sütőben melegített ételek károsak is lehetnek az egészségünkreFabrice LEROUGE / Getty Images Hungary

Másrészt vannak ételek, amelyek felrobbanhatnak az ilyen típusú melegítés hatására, ilyen például a főtt tojás. Továbbá a mikrohullámú sütő közvetlenül hozzájárulhat a rákkeltő toxinok termelődéséhez. A kockázatok minimalizálása érdekében vannak ételek, amelyek esetében nem javasolt a mikró használata. Nézzük, melyek ezek.

1. Keményre főtt tojás

Akár hámozva, akár héjastól tesszük a keménytojást a mikrohullámú sütőbe, a benne lévő nedvesség olyan extrém gőzt hoz létre, mint egy miniatűr gyorsfőzőben, így a tojás felrobbanhat. 

A főtt tojás a mikrohullámú sütőben melegítés közben fel is robbanhat
A főtt tojás a mikrohullámú sütőben melegítés közben fel is robbanhatLaurie Ambrose / Getty Images Hungary

Még ijesztőbb, hogy a tojás nem a mikrohullámú sütőben robban fel melegítés közben, hanem utána a kezünkben, a tányéron vagy akár a szánkban.

Annak érdekében, hogy a tojásból ne legyen gőzbomba, felmelegítés előtt vágjuk apró darabokra. Még jobb, ha egyáltalán nem tesszük mikrohullámú sütőbe.

2. Anyatej

Sok édesanya lefagyasztva tárolja az anyatejet későbbi felhasználásra, ami nagyszerű ötlet abban az esetben, ha nem mikrohullámú sütőben melegíti fel fogyasztás előtt. Ugyanis a mikrohullámok egyenetlenül melegítik fel az anyatejet, aminek így lehetnek akár forró részei is, amelyek súlyosan megégethetik a baba száját és torkát. 

A mikróban egyenetlenül felmelegített tej meg is égetheti a baba száját vagy a torkát
A mikróban egyenetlenül felmelegített tej meg is égetheti a baba száját vagy a torkátRunstudio / Getty Images Hungary

De arról sem feledkezhetünk meg, hogy a műanyag melegítésével rákkeltő anyagok szabadulhatnak fel. A balesetek elkerülése érdekében az anyatejet és a tápszert egy edényben, a tűzhelyen, vagy forró csapvízben célszerű felmelegíteni. 

3. Feldolgozott húsok

A feldolgozott húsok gyakran tartalmaznak vegyszereket és tartósítószereket, amelyek meghosszabbítják az eltarthatóságukat. Azonban, ha mikrohullámú sütőben melegítjük meg az ételt, akkor ezek az anyagok ronthatják az egészségünket. Egy kutatás szerint, ha a feldolgozott húsokat mikrohullámú sütőben melegítjük meg, akkor tudtunkon kívül is ki lehetünk téve olyan kémiai változásoknak, mint például az oxidált koleszterin, amely összefüggésbe hozható a szívkoszorúér-betegség kialakulásával.

A feldolgozott húsokból szívbetegséget okozó vegyületek szabadulhatnak fel a mikróban
A feldolgozott húsokból szívbetegséget okozó vegyületek szabadulhatnak fel a mikróbanBurcu Atalay Tankut / Getty Images Hungary

4. Csirkehús

A mikrohullámokkal kapcsolatban a legfontosabb tudnivaló, hogy hőjük nem mindig pusztítja el a baktériumokat, mivel a mikrohullámok kívülről befelé melegítenek, nem pedig belülről kifelé. Emiatt bizonyos baktériumokra hajlamos, újramelegített élelmiszereknél nagyobb a betegség kockázata, ha a baktériumok egy része életben marad. Ezért veszélyes a szalmonellával megfertőzött csirkét mikrohullámú sütőben melegíteni és sütni is.

A csirkehúst semmiképpen ne süssük mikróban
A csirkehúst semmiképpen ne süssük mikróbanEyeWolf / Getty Images Hungary

5. Leveles zöldek, répa

A zellerből, kelkáposztából vagy spenótból készült ételt azért nem célszerű mikrohullámú sütőben megmelegíteni, mert a hő hatására felszabaduló, a természetben előforduló, a szervezetünk számára hasznos nitrátok nitrozaminokká alakulhatnak át, amelyek rákkeltőek lehetnek. Ugyanaz a kémiai átalakulás igaz a nitrátban gazdag répa és fehérrépa újramelegítésére is.

A tudósok most azt vizsgálják, milyen biológiai kapcsolat lehet a daganatos megbetegedések és a szájban élő baktériumok között.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek