Mindannyiunkkal előfordul, hogy az előző napi vacsora vagy ebéd maradékát még másnap is elfogyasztanánk, vagy idő hiányában már alapból több napra főzünk. Vannak ételek, amelyeket biztonsággal lehet így fogyasztani, azonban másokat jobb nem meghagyni későbbre, mert betegséget okozhatnak.
Ezért lehet problémás néhány étel másnap
Néha hosszabb idő eltelik, mire a főtt étel a hűtőbe kerül, és az is előfordulhat, hogy a házhoz szállítás késik. Az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) szerint az ételek 4 és 60 Celsius-fok között vannak veszélyben, így az ilyen hőmérsékleten hosszabb ideig hagyott élelmiszerek tökéletes táptalajt biztosíthatnak a baktériumok szaporodásához.
A baktériumokat nehéz észrevenni, sokszor a szennyezett maradék külleme, íze és illata teljesen normálisnak tűnik.
Lehet, hogy azt tanították neked, hogy hagyd az ételt teljesen kihűlni, mielőtt a hűtőbe tennéd, de ez egy régi tévhit, hiszen valójában így nagyobb eséllyel romlik meg. Soha ne hagyd azokat tehát két óránál tovább szobahőmérsékleten, de forró ételt azért ne helyezz a hűtőszekrénybe, főleg ne egyszerre sokat. Ha már csak meleg, biztonsággal elteheted a hűvősre.
1. Tészta és rizs
A nyers tészta vagy rizs tartalmazhatja a Bacillus cereus nevű baktérium spóráit. A spórák apró védőkapszulák, amelyek lehetővé teszik a baktérium számára, hogy hibernálódjon, amíg növekedni nem kezd. Ezek a magas hőmérsékleten is túlélnek, így a főzés nem pusztítja el azokat. Amikor a főtt rizs szobahőmérsékletre hűl, a baktériumok „felébrednek” és növekedni kezdenek. Minél tovább hagyjuk a főtt rizst vagy tésztát szobahőmérsékleten, annál valószínűbb, hogy a baktériumok és a toxinok elszaporodnak.
Fogyaszd el a tésztát és a rizst közvetlenül a főzés után. Ezután gyorsan hűtsd le, és tedd a hűtőbe. A maradékot egy napon belül edd meg. Újramelegítéskor ellenőrizd, hogy az összes rizs gőzölög-e. Ne melegítsd fel újra, ha maradék marad, dobd ki.
2. Alufóliába csomagolt sült burgonya
Az alufóliába csomagolt sült burgonya népszerű és egyszerű köret. Azonban a burgonya tartalmazhat Clostridium botulinum baktérium spórákat, amelyek túlélhetik a sütő hőmérsékletét. Ha az alufólia kizárja az oxigént, a baktériumok szaporodni kezdhetnek, és létrehozhatják a botulizmust okozó halálos toxint – a bénulás és légzési problémák általában 18-36 órával a szennyezett étel elfogyasztása után jelentkezhetnek.
Ha alufóliában sütsz burgonyát, fogyaszd el vagy tedd hűtőbe 2 órán belül.
3. Húsos ételek
Egy másik hasonló baktérium, a Clostridium perfringens inkább a húsos maradékokat kedveli. Általában olyan ételekben található meg, mint a sült marhahús és a pulyka. Ha a szennyezett húst főzés után túl sokáig hagyjuk szobahőmérsékleten, a spórák növekedni kezdenek. A szennyezett étel elfogyasztása után a baktériumok toxinokat kezdenek termelni a szervezetben, ami 6-24 órán belül hasmenést okozhat. Ha svédasztal formájában szolgálod fel, tartsd 60 Celsius-fok fölött melegítőeszközzel. A maradékot azonnal tedd hűtőbe, újramelegítéskor pedig érje el az étel minden része a 74 Celsius-fokot.
4. Tojás
Amikor a szalmonellát tartalmazó tojás sárgája folyékony marad, nem feltétlenül melegszik fel annyira, hogy elpusztuljanak a baktériumok. Szobahőmérsékleten hagyva, ezek a baktériumok káros szintre szaporodhatnak, és néhány órán vagy napon belül hányingert, hasmenést és lázat okozhatnak.
5. Spenót
A spenót egy nitrátban gazdag élelmiszer, amelyet gyakran főzve tálalnak. Annak elkerülése érdekében, hogy e leveles zöldekben lévő nitrátok potenciálisan rákkeltő nitrózaminokká alakuljanak át, a spenótot nyersen vagy enyhén párolva tálald. Azt is fontos megjegyezni, hogy a nitritek, a nitrátban gazdag ételek melegítésének másik melléktermékei nem biztonságosak a hat hónaposnál fiatalabb csecsemők számára – korábban megjelent kutatások szerint.
+1 Ételek, amelyek túl sokáig maradtak kint
A Staphylococcus aureus baktériumok olyan ételekben növekedhetnek, amelyeket túl sokáig hagytak szobahőmérsékleten, például húsban, tojásban, salátákban, tejtermékekben és péksüteményekben. Ezek a baktériumok szinte mindenütt megtalálhatók, a bőrünktől kezdve a konyhapultig, így az ételek könnyen szennyeződhetnek vele. A Staphylococcus nem képez spórákat, de toxinokat termel, amelyek hasfájást és hasmenést okozhatnak. Az újramelegítés bár magukat a baktériumokat elpusztítja, de az általuk termelt toxinokat nem.
Bizonyos hosszúságú áramszünet után vannak ételek, amelyeket már nem biztonságos elfogyasztani, hiába voltak hűtőben – tudj meg többet erről a témáról az alábbi cikkünkből.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés