Ebben az életévedben öregszel a legjobban

GettyImages-748345603
Olvasási idő kb. 5 perc

Egy kutatás szerint az öregedés nem egy lassú folyamat eredménye, ráadásul két életkorban kifejezetten gyorsan megy végbe. A tanulmány, amely több ezer különböző molekula átalakulását követte nyomon 25 és 75 év közötti emberekben, két jelentős, életkorral összefüggő változási hullámot mutatott ki 44 éves kor körül, majd 60 éves korban.

Ez az eredmény sok szempontból tanulságos, és magyarázatot adhat egyebek között arra, hogy miért alakulnak ki bizonyos életkorban különféle egészségügyi problémák, például mozgásszervi, valamint szív- és érrendszeri betegségek.

Egyszer csak hirtelen megöregszünk

Egyáltalán nem véletlen, ha valaki egyik napról a másikra azt érzi, hirtelen megszaporodtak a ráncai, a szokásostól eltérően gyakrabban küzd valamiféle fájdalommal, egy szóval úgy érzi, mintha egy szempillantás alatt megöregedett volna. Ennek a gyors változásnak ugyanis tudományos magyarázata van. 

Az öregedést jelző ráncok a 40-es éveink elején megszaporodnak
Az öregedést jelző ráncok a 40-es éveink elején megszaporodnakMindful Media / Getty Images Hungary

A legutóbbi kutatások azt bizonyították, hogy az öregedés nem feltétlenül egy lassú, éveken át tartó folyamat, hanem van két olyan életkor, amikor kifejezetten gyors ütemben megy végbe.

Egy, az ember öregedési folyamatát vizsgáló kutatás, amely több ezer különböző molekulát követett nyomon 25 és 75 év közötti emberekben, két jelentős, életkorral összefüggő változási hullámot mutatott ki 44 éves kor körül, majd 60 éves korban. Az eredmények magyarázatot adhatnak arra is, hogy bizonyos életkorban miért érezhetjük úgy, hogy hirtelen megöregedtünk.

Kiderült ugyanis, hogy bár az öregedés fokozatosan következik be, vannak kifejezetten drámai változást hozó időpontjai, szakaszai az életünknek. Az egyik ilyen a 40-es évek közepe, a másik a 60-as évek eleje.

Nem a menopauza okozza a gyors öregedést

A fenti végeredményt adó kutatásban több mint száz önkéntes vett részt, akiknek hét éven keresztül a vér- és székletminták, valamint a bőr-, száj- és orrváladék-minták alapján havonta elemezték a fizikai állapotukat. A kutatók 135 ezer különböző molekula, valamint a résztvevők bélrendszerében és bőrén élő baktériumok, vírusok és gombák változását követték nyomon.

Az öregedés nem feltétlenül egy fokozatos folyamat, vannak életkorok, amikor kifejezetten felgyorsul
Az öregedés nem feltétlenül egy fokozatos folyamat, vannak életkorok, amikor kifejezetten felgyorsulOliver Rossi / Getty Images Hungary

Megfigyelték, hogy a legtöbb molekula mennyisége nem fokozatosan, lineárisan változott, hanem bizonyos csomópontokban ugrásszerűen. A tudósok észrevették, hogy a molekulák a legnagyobb változáson általában a vizsgált személyek 40-es éveinek közepén és a 60-as éveik elején mentek át.

A negyvenes években bekövetkezett gyors öregedés váratlan volt, és kezdetben azt feltételezték, hogy a menopauza miatti hormonváltozások okán gyorsult fel a folyamat a nők körében szinte kivétel nélkül.

Az adatok azonban azt mutatták, hogy a negyvenes éveik közepén járó férfiaknál is hasonló átalakulások történtek.

Ez arra utal, hogy bár a menopauza vagy a perimenopauza hozzájárulhat a negyvenes éveik közepén járó nőknél megfigyelt változásokhoz, valószínűleg más, jelentősebb tényezők is befolyásolják ezeket a változásokat mind a férfiaknál, mind a nőknél.

A kialakuló betegségek korspecifikusak

A szervezetben bekövetkező változások a 40 éves kor közepén a szív- és érrendszeri betegségekhez kapcsolódó molekulákat, valamint a koffein-, az alkohol- és a lipidlebontó képességet érintette.

A szív- és érrendszeri betegségek a 40-es éveink elején jelentkezhetnek először
A szív- és érrendszeri betegségek a 40-es éveink elején jelentkezhetnek előszörDjelicS / Getty Images Hungary

A 60-as éveink elején az immunrendszer szabályozásában, a szénhidrát-anyagcserében és a veseműködésben részt vevő molekulák átalakulása megy végbe. A bőr és az izmok öregedéséhez kapcsolódó molekulák mindkét életkorban megváltoztak. 

Korábbi kutatások szerint az öregedésben legközelebb 78 éves kor körül következhet be drámai változás, de ezt a legújabb tanulmány nem tudta megerősíteni, mivel a legidősebb résztvevők 75 évesek voltak.

A kutatók szerint az öregedési folyamat lassítható életmódváltással, például testmozgással, amivel megelőzhető a gyors izomvesztés. 

Kiderült, hogyan lassítható az agy öregedése az eddig a szüléseknél alkalmazott módszerrel, ami után olyan lehet az elménk, mint fiatal korunkban.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek