Ez a két élelmiszer növeli legjobban a szívinfarktus és a stroke kockázatát

GettyImages-1908197459
Olvasási idő kb. 4 perc

Egy friss kutatás megállapította, melyik az a két leveszélyesebb élelmiszer, ami szívinfarktust és stroke-ot okoz. Az orvosok mindemellett megnevezték azt a további nyolc élelmiszert is, amelyek bár kisebb veszélyforrást, de mégis kockázatot jelentenek az egészségünkre.

Azt már régóta tudjuk, hogy a feldolgozott és a többszörösen feldolgozott élelmiszerek fogyasztása hosszú távon óriási károkat okozhat a szervezetünkben. A kutatók most rangsorolták az ebbe a kategóriákba tartozó ételeket, és kiderült, vannak köztük olyanok, amelyek akár halállal végződő betegséget is okozhatnak.

Megtalálták a szívre legveszélyesebb élelmiszereket a kutatók

A szakemberek a legveszélyesebb többszörösen feldolgozott élelmiszerek közé a feldolgozott húsokat és az extrém édes italokat sorolták. A kutatók szerint mindkét termékcsoport szívkoszorúér-betegséghez, valamint a szív- és érrendszeri betegségek megnövekedett kockázatához vezethet.

A fiatalok körében közkedvelt cukros üdítő italok akár szívbetegséget is okozhatnak
A fiatalok körében közkedvelt cukros üdítő italok akár szívbetegséget is okozhatnakBrothers91 / Getty Images Hungary

Mindemellett a tudósok azonban azt is megállapították, hogy néhány többszörösen feldolgozott élelmiszer, mint például a joghurt és a kenyér, alacsonyabb kockázatot jelent a szívünk, az érrendszerünk és az agyunk egészségét illetően.

A kutatók több mint kétszázezer résztvevő által kitöltött kérdőív alapján gyűjtötték össze a szükséges adatokat a tanulmányukhoz. A vizsgálat során a kutatásba bevont emberek egészségügyi állapotát és étrendjét kétévente ellenőrizték. Az általuk elfogyasztott élelmiszereket az alábbi négy csoportba sorolták: feldolgozatlan vagy minimálisan feldolgozott, feldolgozott kulináris összetevőket tartalmazó, feldolgozott és többszörösen feldolgozott élelmiszerek.

A szívre és érrendszerre káros élelmiszereket a kutatók összetételük alapján kategorizálták
A szívre és érrendszerre káros élelmiszereket a kutatók összetételük alapján kategorizáltákfcafotodigital / Getty Images Hungary

A magas cukor-, zsír-, kalória- és sótartalmú, valamint alacsony rosttartalmú többszörösen feldolgozott élelmiszereket ezután összetételük alapján tíz csoportra osztották. A csoportosítás az alábbiak szerint történt:

  • kenyér és gabonapelyhek;
  • szószok, kenhető ételek és fűszerek;
  • csomagolt édes snackek és desszertek;
  • csomagolt sós rágcsálnivalók;
  • cukorral édesített italok;
  • feldolgozott vörös hús, baromfi és hal;
  • fogyasztásra kész vagy melegíthető vegyes ételek;
  • joghurtos vagy tejalapú desszertek;
  • tömény italok;
  • mesterségesen édesített italok.
A feldolgozott húsok különösen nagy veszélyt jelentenek a szívünk egészségére
A feldolgozott húsok különösen nagy veszélyt jelentenek a szívünk egészségérejoruba / Getty Images Hungary

Nem minden feldolgozott élelmiszer jelent ugyanolyan kockázatot

A kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy összességében minden többszörösen feldolgozott élelmiszer felelőssé tehető a szív- és érrendszeri betegségek és a szívelégtelenség kialakulásáért, de ezek közül is leginkább a cukros italok, azok közül is a szénsavas üdítők, valamint a feldolgozott húsok, mint például a szalámi, a szalonna és a kolbász jelenti a legnagyobb kockázatot. 

A tízes csoport másik nyolc eleme azonban nem jelentett akkora kockázatot, mint az előbb említett két kategóriába tartozó ételek. Ráadásul a kutatók a joghurt, a tejalapú desszertek és a sós rágcsálnivalók esetében is fordított összefüggéseket fedeztek fel a koszorúér-betegség, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kockázatai között.

A reggeli gabonapehely kisebb valószínűséggel járul hozzá az agyvérzéshez
A reggeli gabonapehely kisebb valószínűséggel járul hozzá az agyvérzéshezEms-Forster-Productions / Getty Images Hungary

Kiderült továbbá az is, hogy azok, akik több többszörösen feldolgozott kenyeret és gabonapelyhet ettek, kisebb valószínűséggel kaptak agyvérzést.

A gabonafélékfogyasztása kevésbé jelentett kockázatot a szív- és érrendszeri betegségek kialakulása kapcsán. Mindez az élelmiszerek magasabb rosttartalmával vagy azzal magyarázható, hogy gyakran vitaminokkal dúsítják az említett termékeket.

Nem jó a szívnek, ha sok a cukor, a zsír és a só

A vizsgálat eredménye alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a szív és az érrendszer legnagyobb ellenségei a cukorral édesített italok, a feldolgozott húsok és a gyorsételek, melyeknek magas a kalóriatartalma, sok hozzáadott cukrot, telített zsírokat és túl sok nátriumot tartalmaznak.

A hozzáadott cukrot tartalmazó élelmiszerek mindegyike egészségtelen
A hozzáadott cukrot tartalmazó élelmiszerek mindegyike egészségtelenstock_colors / Getty Images Hungary

Az eredmények tehát arra utalnak, hogy a fentiek szerint csoportosított többszörösen feldolgozott élelmiszerek eltérő mértékben járulnak hozzá a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásához.

Az élelmiszerekben lévő adalékanyagok közül van egy, amely különösen veszélyes: akár bélrákot is okozhat.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek