SZÜLŐSÉG

Januártól fogyózom!

2007. december 30., vasárnap 12:39

Felmérések szerint az emberek többsége különböző fogadalmakkal kezdi az új évet: lefogyok, leszokom a dohányzásról, nem húzom fel magam az anyós beszólásain, lefutom a maratont, és hasonlók. Nők körében valószínűleg a "fogyok x kilót" típusú fogadalom a leggyakoribb, így mi most ehhez adunk tanácsokat.


A sikerhez talán az a legfontosabb, hogy realisztikus legyen a célkitűzésünk. Az érettségizős súlyunkra valószínűleg nem fogunk visszafogyni, egy 20-24 körüli testtömegindex viszont elérhető és vonzó cél. (A testtömegindexet úgy kapjuk, hogy a súlyunkat elosztjuk a méterben mért magasságunk négyzetével, tehát egy 165 centis, 60 kilós nő BMI-je 22.)

Fontos azt is tudni, hogy heti fél kilónál többet egészségtelen fogyni, ráadásul a túl gyors fogyás során ledobott kilók a fogyókúra után általában visszajönnek. Legyünk konzervatívak, és tervezzünk hosszú távra. Ez azzal az előnnyel is jár, hogy nem kell drasztikus változásokat bevezetnünk: elég egy kicsit sportolnunk, egy kicsit jobban odafigyelni az étkezésre, és máris megvan az a heti fél kiló.

Bár a könyvesboltok polcai roskadoznak a különböző csoda-fogyókúrás könyvektől, a fogyásnak egyetlen biztos receptje van: több kalóriát kell elégetni, mint amennyit megeszünk. Tehát vagy kevesebbet eszünk, vagyis fogyózunk, vagy többet égetünk, vagyis többet mozgunk.

Én nem vagyok mazochista típus, úgyhogy a második megoldásra voksolok. Sokkal könnyebb ugyanis mindennap egy órát sétálni vagy heti két-háromszor félórát futni vagy edzőteremben edzeni, mint korgó gyomorral a hűtő ajtaját fixírozni. Szerintem.

Táplálkozás terén sem kell nagy változásokra gondolni: felesleges üres salátákkal kínozni magunkat, mert ez csak azt eredményezi, hogy várjuk a fogyókúra végét, amikor majd megint szalonnát zabálhatunk kenyérrel. Inkább figyeljünk a részletekre: igyunk vizet a gyümölcslevek és kólák helyett, együnk narancsot vagy joghurtot a csokinassolás helyett. Persze néhány kocka csoki belefér néha, de ha egész táblákat falunk fel, akkor muszáj lesz maratonokat futni, ha el is akarjuk égetni a bevitt kalóriát. Sokan nem számolják a sörben-borban-pálinkában megivott kalóriákat, pedig az alkohol is erősen hizlal.

Felejtsük el a napi három nagy étkezést, inkább együnk sokszor, de keveset. A cél a napi öt étkezés (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora), lehetőleg sok gyümölccsel, zöldséggel és folyadékkal. Ha már nem vagyunk éhesek, ne együk meg a maradékot.

Ha semmit nem sportolunk, de naponta 300-500 kalóriával kevesebbet eszünk, akkor nagyjából heti fél-egy kilót fogyunk. Egy kilométernyi séta nagyjából 50 kalóriát éget el, egy kilométernyi futás pedig 80-at. Ne essünk abba a hibába, hogy rögtön szigetkört akarunk futni, ha utoljára a gimnáziumi tornaórán próbáltunk hasonlót. Inkább indítsunk pár héten át gyors tempójú sétával, és ha ez már könnyen megy, váltsunk néha futásra. Az edzőteremben is próbáljuk csak lassan, fokozatosan terhelni magunkat. Az izomláz azt jelzi, hogy túl sokat vállaltunk.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy télen a szervezet természetes bioritmusa szerint többet alszunk és többet eszünk, hiszen a hidegben a zsír remekül szigetel. Ezért ne legyünk ilyenkor túl szigorúak magunkhoz. A téli depressziónak viszont nemcsak a csokievés, hanem a testedzés is kiváló ellenszere.

A fentiek jó kiindulópontot jelenthetnek egy életmódváltáshoz, de ne feledkezzünk meg róla, hogy minden ember más. Lehet, hogy a barátnőnk napi két tábla csokit eszik, és mégis nádszálkarcsú - neki valószínűleg jóval gyorsabb az anyagcseréje. Mindenesetre ha odafigyelünk az étkezésünkre anélkül, hogy kínoznánk magunkat, az csak jó lehet.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2007.12.30 21:54:30annika

    Én a jó öreg 1000 kcal/nap-os fogyókúrára esküszöm!!! Ha odafigyelsz, hogy betartsd, ehetsz kenyeret is, sajtot is, csokit is, amit megkívánsz, de igazából jobb a saláta, csirke, gyümi, light joghurt, light üditő, stb, mert akkor többet ehetsz...

    A Barátnőm és én is nagyon sokat 7 kg-nál többet is tudtunk fogyni így, mindkettőnknek kb. 10 kg-os feleslege volt.

    Természetesen aki szoptat, ne fogyózzon, viszont ne is egyen csokit, meg cukros üditőt.....

  • 2007.12.30 23:04:02oreille

    off

    Másutt! ezen alapélelmiszerek legközelebb szigorúan beszerzendők, ha otthon jársz! :-) a mák darálatlanul üvegben a hűtőben nagyon sokáig eláll. túró/túró rudi a fagyasztóban.

    itteni barátaim nagyon megszerették pl. a háztartási kekszet is, egyikük az erős pistát kanállal eszi, sorolhatnám :-) jó lett a bejgli? repedés? :-)







  • 2007.12.30 23:30:15eino.

    Banyácska, Másutt is leírta, hogy vigyázni kell a tisztítókúrával, teljesen igaza van. Nem hetekig, hónapokig tartóra gondoltam, hanem a szokásos 4 naposra. Sajnos idén csak 2 napig bírtam, elcsábultam egy rögtönzött munkahelyi evészet miatt :(



    Első nap ásványvizet és teát iszom. VÉrnarancs teát csinálok (sajnos a zöldteát megutáltam), citrommal és fél ek mézzel, hogy legyen valamennyi szénhidrát. Az agynak ugyanis szüksége van rá, főleg, ha dolgozik az ember.

    Másnap megfőzök 3 fej céklát annyi vízben, hogy rendesen ellepje. Emellé főzök tömény zöldésglevest is, só és egyéb ízesítők nélkül, zeller meg petrezselyem levél jöhet. A zöldésgeket, a céklát hűtőbe teszem, a kihűlt leveket megcitromozom (különben elviselhetetlenül édesek ). Azon a napon a levek vannak + a szokásos tea, esetleg kevés a zöldségből. A leveket mint gyógyszer iszom, így elviselem őket.

    Harmadnap kevés mustárral és 1 ek olajjal sütőbe teszem a főtt zöldségeket és a darabokra vágott céklát, és megeszem, meg persze iszom a leveket+teát vagy vizet.

    Negyednap a maradék zöldséget eszem, megiszom a maradék leveket, vízben főzök egy adag zabpelyhet, mazsolát és 1 kisebb banánt teszek bele. Aznap tea helyett vizet iszom, van elég szénhidrát a banánban, mazsolában, zabpehelyben.



    Ez saját találmány, és ha végigcsinálja az ember, tényleg felfrissíti, megfiatalítja. A lányom egyszer azt hitte, hogy alapozót tettem magamra, annyira klassz lett a bőröm.

    Utána jöhet a hosszú távú fogyókúra. Na, itt szokott kezdődni a baj. De most, hogy lesz segítségem, igenis, menni fog, és kész :)))

  • 2007.12.30 23:34:36eino.

    Hozzátenném, biztosan jobbak a nyers levek, de sajnos ez számomra megfizethetetlen (rengeteg zöldség kell 7 -8 dl léhez), ráadásul mindig frissen kell készíteni őket. Az meg nagy macera, főleg, hogy nincs gyömölcscentrifugám.

  • 2007.12.31 07:45:42babesz

    én az ellenkező táborba tartozom. Azt fogadtam meg, hogy hízom legalább három kilót. Már egy éve szoptatok - semmi jele, hogy el lehetne a közeli jövőben hagyni - és csak fogyok, fogyok. A nagyobbik gyereknél és így volt, de ő elhagyta a cicit egy éves kora körül. Ráadásul a kicsi - úgy néz ki - tejallergiás, még HA-s tápszert sem kaphat, így marad a szoptatás, amíg el nem fogyok.:)

  • 2007.12.31 08:55:24Atina

    Én amióta nem fogyózom, azóta nincs gond a testsúlyommal (BMI: 20). (Most terhes vagyok, ez nem számít ide.)

    Életmód kérdése. A 3-ra mindig gyalog megyek. A munkahelyem IV. emelet mindig gyalog. Nem eszek édességet, sem édesítőszert. Kávét simán. Sört pedig iszok, mert szeretem.

  • 2007.12.31 10:44:49Különálló

    A fogyókúra marhaság. A többéves felszedek-lefogyom körből tavaly sikerült kilépnem végre végleg, mégpedig úgy, hogy életmódot váltottam. Persze, a férjemmel is megbeszéltem az egészet: ő is leadott jó pár kilót, bár neki nem voltak súlyproblémái. És ezt nyugodtan el lehet kezdeni akár szoptatás alatt - egyébként sokban Atina javaslataira hajaznak ezek a váltások: cukor helyett édesítőszer v. semmi, tészta minimális, helyette köretnek inkább rizs v. barna rizs, sok zöldségfélét és gyümölcsöt fogyasztunk (főleg nassnak - lehet gyüm.saláta is édesítőszerrel), a főzelékeket továbbra is rántom (mert úgy szeretem), de fele-fele arányban teljes kiőrlésű gabonát használok, kenyérféléből is min. félbarna sat, sat. Nem fogyókúráztam, de kb. fél év alatt 15 kilót fogytam (miközben folyamatosan szedtem a Béres cseppet - marhaság, hogy attól hízik az ember), amit azóta sem híztam vissza, bár tény, hogy most, a 9. hónap végén (mikor szülök már meg???) 10 kilóval nehezebb vagyok, mint a terhességem elején, de ez nem számít. :-P



    Ja, és nem tornáztam rendszeresen (a terhesség alatt már igen), és ülőmunkát végzek, *mégis sikerült*!



    Ráadásul a terhesség alatt egy pillanatra sem vizesedtek a végtagjaim, a vérnyomásom végig alacsony volt, nem volt vashiányom és vérszegénységem, az összes laborleletem tökéletes volt.



    Szóval szerintem egyedül a teljes életmódváltás a megoldás, az összes többi csak ideiglenes marhaság - mondom ezt 15 éves fogyókúrás múlttal a hátam mögött. :-D

  • 2007.12.31 12:04:38oreille

    Okoska! biztos van olyan szoptató anyuka, akinek elég a kevés szénhidrát. én próbáltam, nem ment. barnarizs, teljeskiőrlésű tészta (Barilla nagyon finom), nem fehér kenyér, de kell nagyon, mert különben azon veszem magam észre, hogy minden önfegyelem ellenére letéptem a hűtő ajtaját :-)

  • 2007.12.31 15:01:25gyöngy1

    Még mielőtt megismertem a párom tudtam egyszer szépen fokozatosan éshosszútávon fogyni. Nanem kilóra, hanem ruhaméretre. Hetente 2-3 alkalommal jártam tornázni és vacsira semmi szénhidrátot nem ettem.Aztán jött a párom és a két baba...

    Januárelsejétől mi is belépünk azok körébe akik fogyni szeretnének. Délig megpróbálok csak gyümölcsöt enni, és ebédre viszek magammal salátát és abonett/puffasztott rizs/búza szeleteket. Vacsorakor pedig a szénhidrátokra vigyázok.

    Ami a sportot illeti, az a heti 2-3x1 óra most tarthatatlan, ezért megpróbálunk hétvégén egyszer elmenni egy fitnessz-terembe squash-olni (mert a férjemmel együtt mozagtjuk me magunkat, amíg a lányokra egy baráti pár fog vigyázni... a squash-pálya mellett).

    Ez persze csak terv. Remélem az étkezés része betartható lesz. A squash az necces, de próba szerencse (életemben nem fogtam sem teniszütőt, sem squash-ütőt).

    www.gyongy.skyblog.com

  • 2007.12.31 16:19:50Atina

    Szeretem, amikor a munkahelyemen is azt mondják az állandóan súlyukkal küzdő, fogyózó, süteményzabáló nők, hogy szerencsés vagyok.

    Már a nikotin, alkohol posztoknál is a kifejtett véleményemre azt írták, hogy nem vagyok függő alkat. Talán ez szerencse - nem tudom.

    De az endorfint nem csak csokoládéval lehet pótolni. Nekem ha rossz kedvem van, nagyokat sétálok. Vagy a városban kirakatokat nézve, vagy a természetben a kutyámmal. Szeretem az aroma mécseseket is, stb. Ezek mind hozzájárulnak a jó közérzethez.

    Ahogy Okoska is írta, életmód és szemlélet váltás.

    Soha nem volt a BMI-m 24 fölött, de elég húsos voltam, s én is fogyóztam néhányszor.

    A fogyókúrának az a hátránya, hogy olyan dolgokat eszik az ember, amihez semmi kedve, s benne van a tudat, hogy most KÚRA van, s alig várja, hogy vége legyen. Az életmódváltásban nincs tiltás. Ugyan nem eszem minden reggelire péksüteményt, de ha ritkán megkívánom, akkor minden lelkiismeret furdalás nélkül eszek.

    Egyébként nem sportolok rendszeresen semmit, de aktív életmódot élek, aktívan pihenek.

    Pl. barátokkal nyáron strand, strandröplabda, bicajozás, sok gyaloglás.

    Valamint kisvárosban élek, úgyhogy mindenhova gyalog járok. A legtöbb fél óra, s átérek a város túlfelére.

  • 2007.12.31 16:21:24Atina

    Bocs, nem Okoska, hanem Enahma írta a személetváltást.

  • 2007.12.31 17:00:41Guruljka

    Ha valaki komolyan gondolja, hogy egészségesen és karcsúbban szeretne élni, az kezdje olvasgatással. Van egy rakás könyv a témában, ami komplex módon foglalkozik a tápanyagokkal, kalóriákkal, mozgással. Ha valaki 1-et szeretne csak elolvasni akkor B. A. Súlykontrol programját tudom ajánlani. Eléggé jól összefoglalja a lényeget akkor is, ha valakinek maga a módszer esetleg nem szimpis. Ráadásul könnyű a nyelvezete is és mozgásprogramot is tartalmaz.



    Nagyon fontos, hogy csak azok vágjanak neki fogyókúrának, akiknek valóban 25 feletti a BMI-jük! Aki normál BMI-vel elégedetelen a testével, az tornázzon, váltson életmódot, hogy feszesebbéváljon, deSOHA ne fogyozzón, mert az a fogyókúra elindíthatja a valódi elhízás útján!



    Ha valakinek sokat kell fogynia és nem akar visszahízni, akkor olyan kúrát válasszon, ami nem ígér havi 1-1,5 kiló fogyásnál többet. Ha valakinek 35 feletti a BMI-je akkor eleinte felejtse el a mozgást!!! Csak akkor lásson neki, ha már leadta a testsúlya 10%-át diétával. Ugyanez vonatkozik azokra akiknek 30 feletti BMI-jük és sérült térdük vagy bokájuk van. Először pár kiló lefelé. Ugyanis könnyen sérüléshez vezethet ha egyből belevágnak a lecsóba.



    Senki ne higgye, hogy a lemondás nélküli módszerek működnek.



    Mindenkinek sok sikert és egészségesebb testet az új évben!

  • 2007.12.31 17:24:32Atina

    Guruljkához még hozzáfűzném, hogy 30 feletti BMI-sek azért kérjék ki egy dietetikus szakértő tanácsát, v. a háziorvosukét.

    Bár gondolom, a Nagy Fogyásban látottakat senki nem akarja követni.

  • 2007.12.31 17:25:35másutt

    gyöngy, szerintem a

    'Délig megpróbálok csak gyümölcsöt enni, és ebédre viszek magammal salátát és abonett/puffasz... vacsorakor pedig a szénhidrátokra vigyázok.'

    dieta tarthatatlan hosszutavon, mint eletforma... plane telviz idejen.

    ez szamomra egy tipikus 'divatdieta', mint amik a kepesujsagok cimlapjan van.

    (leadsz 3 kilot egy het alatt, majd visszahizzol hatot kesobb)

    nem rosszmajusagbol irom. ;) en atinaval es enahmaval vagyok egy lapon...

    azert sok szerencset...

  • 2007.12.31 17:44:28lii

    Atina: szerintem pont azért mondják rád a "súlyukkal küzdő, fogyózó, süteményzabáló nők", h. szerencsés vagy, mert szerencsésen el tudod kerülni a süteményeket. :)



    a teljes életmódváltás meg egy szép szlogen, amikor ilyesmit viszek véghez, maximálisan hiszek benne én is, propagálom, ahol tudom - de az első zökkenésre ki tud siklani a vonat, vissza a cigihez, csokihoz, ágyban olvasgatáshoz mozgás helyett.

    ebben már próbálok őszinte lenni magamhoz, valszeg sose lesz belőlem egy Monspart Sarolta vagy egy Béres Alexandra. de viszonylag szerencsés géneket örököltem, tehát ha picit odafigyelek, nem leszek elhízott. csak a terhesség alatt felszedett zsírréteg tűnjön el valahogy, aztán ellavírozok a pengeélen életem végéig. :)

  • 2007.12.31 18:09:39cozumel

    Haat, ezt a posztot sem a temaban jaratos szakember irta!

    Ettol fuggetlenul vannak benne jo tanacsok, viszont kapitalis mellenyulas is. Csak jo lenne nem csipobol irni az ilyen jellegu posztokat, mert nehany ember esetleg ezt tekintheti autentikus forrasnak (jo, tudom, nem kellene, de mi van ha valaki kezdo netezo+kezdo kismama+kezdo sulyproblemas?)



    Szoval az egeszseges testsuly kialakitasa es fenntartasa (figyelem, nem FOGYOKURA0 NEM VAGY/VAGY, hanem ES kerdese.



    A kaloriabevitel csokkentese mellett kell a kaloria egetest maximalizalni.

    Az elobbi-ESSZERU TAPLALKOZAS- hianyaban a legtobb no fittebb lesz, de nem sikerul a zsirraktaraitol jelentos mertekben megszabadulnia.

    Az utobbi-SPORT, MOZGAS- hianyaban jelentos zsiveszteseget erhet el, de lottyedt, formatlan marad (igen, ruhaban is).



  • 2007.12.31 21:27:02boglár

    Nem értek egyet Guruljkával. Én normál tartományon belüli BMI-nél kezdtem a Súlykontroll-módszert alkalmazni. 6 hétig csináltam, ezalatt 4 kg ment le, majd már nem tartottam be pontosan, de ennyi elég volt, hogy megszűnjön a szénhidrátfüggőségem, és ettől kezdve "normálisan" ettem. Ez alatt a hat hét alatt teljesen belém ivódott a napi öt étkezés, semmi nassolás, és az ételek szükséges adagjára is ráéreztem. Még egy kg lement, és fél évig tartottam az ideális súlyomat minimális odafigyeléssel. Semmi ingadozás. Most 12 hetes terhes vagyok, lényegéban ugyanígy eszem, bár kicsit éhesebb vagyok, mint azelőtt. ilyenkor kicsit több kenyeret eszem. Edig másfél kg jött fel, és ezzel igen elégedett vagyok, tekintve, hogy 5 évvel ezelőtt 12 hetesen már 5 kg plussznál jártam.



    Vagyis ajánlom a Súlykontrollt, nekem nagyon bejött. És normál BMI-n belül is lehet rajtunk 5 kg plusz, ami kevésnek tűnik, főleg annak, akin plusz 20 van, de egy ruhaméretet is jelenthet.

  • 2008.01.01 14:13:24Guruljka

    Kedves boglár, amit te csináltál az nem fogyókúra, hanem életmódváltás. Az egészségesebb életmódra váltás MINDENKIRE ráfér.

    De ha lehet, ne keverjük a szezont a fazonnal. Kérlek ne tanácsold másoknak azt, hogy ha a normál BMI tartományban tartoznak, de úgy érzik van rajtuk felesleg, akkor fogyózzanak, mert ez könnyen káros lehet. Te a saját igényeid miatt egy kúra által fogytál, de a szokásaid változtatása miatt nem híztál vissza.

    Az elhízott nők nagy része, éppen úgy hízik ténylegsen el, hogy az egyébként normál BMI-s súlyából csak 2-3 kilót akar lefogyni, hogy csinosabbnak érezze magát. Csinál egy kúrát, amivel le is megy a 2-3 kg, aztán visszatér a régi szokásaihoz és visszajön rá immár 4-5 kiló. És már nagyszerűen be is indult az úgynevezett jojo effektus, ami a valódi elhízáshoz vezető biztos út. Ezért kérlek ne írjj olynokat, hogy normál BMI-vel bárkinek fogyásra lenne szüksége, mert ez nem igaz. Roppant káros dolog azt hangoztatni, hogy hiába vagy a normál BMI-n belül, akkor is fogynod kell. Tőlem te úgy és azt csinálsz magaddal amit akarsz. Szíved joga. De kérlek másoknak ezt ne tanácsold!

    Tanácsold azt, hogy éljenek egészségesebben, mert akkor boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak is lesznek. Mert ez igaz és nem káros.

    Egyébként meg az ilyen megjegyzések, hogy 5 kiló kevésnek tűnik annak akin 20 kiló van, pedig az egy egész ruhamére:, szintén azt üzenik, hogy nem az egészség a lényeg, hanem az esztétika. Márpedig a karcsúság vagy a fogyókúra nem jelent egyet az egészséggel!!! Pedig itt az egészségnek kéne a célnak lennie. Mert esztétikai szempontból is igaz, hogy hiába leszel vékony, ha nem leszel egészséges: úgy is szarul fogsz kinézni.

    Egyébként meg dícséretes az életmódváltásod, gratulálok hozzá és kívánom, hogy továbbra is leld benne örömöd. Az is jó dolog, ha példát mutatsz, csak a módját gondold át kérlek.

    Boldog Újévet!

  • 2008.01.01 19:13:50cozumel

    Annyi kiegeszitest hozzatennek, hogy teljesen mindegy, 4-5 kilotol, vagy 30tol akarunk megszabadulni, heti 1-masfel kilonal tobbet nem szabad vesziteni.

    A "crash" kurak nem csak veszelyesek, de hosszutavon ertelmetlenek is, mert beindul az a bizonyos jojo effekt.

  • 2008.01.01 19:59:26boglár

    Guruljka!

    Bocs! Minden igaz, amit írsz.

    DE én tényleg fogyókúráztam, betartottam a Súlykontroll mindhárom szakaszát pontról pontra. És, a fogyókúra HATÁSA volt az, hogy megváltozott az életmódom, hiszen Béres Alexndra maga is mondja a könyvben, hogy ez egy életmódváltó fogyókúra. És tényleg.

    A másik, hogy miért baj az, hogy valaki esztétikai okokból akar fogyni öt kilót? Normál BMI-n belül? Igenis, bikiniben ez sokat jelent. És én 30 évesen még szeretnék egy darabig "jó nő" lenni. Talán van még rá öt évem.

    Úgy gondolom, hogy az egészség és az esztétika egyaránt fontos. Például nem csak azért sportolok, hogy egészséges legyek, hanem hogy szép formás legyen a karom, combom. Persze nem erről szól az életem, nem vagyok fanatikus.

    Öreg koromban is fogok sportolni, az egészségemért, bár akkor már a kutya sem nézi majd a combomat:))

  • 2008.01.02 09:54:27Anatómus

    Életmódváltás, semmi finomított étel, sok séta vagy edzőteremben heti 3X kardioedzés mellé beiktatva 2x súlyzózás, illetve együnk többször kevesebbet... ezek mind nagyon divatos hívószavak. Sajnos egy-két problémát minden divatos cikk/könyv szerzője szeret figyelmen kívül hagyni, mert sajnos a dilettantizmus uralja bolygónkat. (A személyi edzős hallgatóim rendkívül elgyötört "egészséges" teste roppant ijesztő. Szoktami mondani nekik, hogy ilyen terheléssel nem lehet ezt az ipart sokáig bírni, ennyi görcsös izmot ritkán lát az ember!!!)Aki ismeri ezt az ipart, tudja, hogy rengeteg romboló hatású irányzat van (és szerek!!) És gy.k. az edzőteremben azért nem szabad újságot olvasni/tévézni, mert dolgozunk és arra koncentrálunk, a testünkre kell figyelni, az izmait felháborítóan kevés ember tudja uralni (az már nem is mondom, hogy mozgás közben felismeri), így szabálytalanul végzik a gyakorlatokat.

    Emellett kinek van ideje munka, rendelés, gyerekek, iroda, főzés, hisztériás rokonok mellett állandóan az edzőteremben "lógni"????

    Persze, a szezonális ciklusunkat sem követjük, mert mesterséges (télen fűtött és nyáron hűtött) környezetben élünk, keveset alszunk. Nem figyelünk a testünk igényeire, nem ismerjük fel a jelzéseket(szénhidrát kell, víz, vagy zsír).

    A napi állandó eszegetés nem követi az inzulinszint természetes napi ingadozását, nagyobb az időskori diabetes előfordulása, tehát nem divatos, de háromszor célszerű táplálkozni. Édesítőszerrel akarjuk a cukor édes ízét pótolni, pedig sokkal károsabb hatása van. De egyszerűbb pótszereket enni, mint mértékletesnek lenni.

    Tisztítás, méregtelenítés - divat, amiért sok pénzt lehet bevenni. Akinek jól működik a mája, bélrendszere, veséje, tüdeje és a bőre, az megállás nélkül méregtelenít. Annak nem kell SPA-jellegű merülőforralós galvánelemet csinálni a pedikűrös mosófolyadékból. A hypoxitrainer, tekercselés és egyéb botorságokról most nem rántom le a leplet, mert bármit is mondtam eddig, a lényeg a HIT, mindenkin az a módszer segít, amiben a legjobban hisz. És most mindenkinek boldog Újesztendőt, tessék kimenni meghengergőzni a hóban!!!

  • 2008.01.02 10:07:39Atina

    Én sem vagyok híve a mesterséges édesítőszereknek. Vagy nem teszek semmilyen édesítőt az étel-italba (pl.tea, kávé), vagy kevés cukrot,v. mézet inkább, de olyan ritkán, ahogy csak lehet. Joghurt natúr, néha gyümölccsel.

    A sok E betűs adalékanyag ugyanúgy nem tesz jót a szervezetnek (hasnyálmirigy, máj), mint a töménytelen finomított szénhidrát.

    Én inkább teljes kiőrlésű kenyeret eszem, mintsem hungarocellt (azok a préselt négyzet alakú puffasztott rizses valamik).



    Nekem az update diéta alapjai váltak be. Azért alapjai, mert soha nem vettem update termékeket (drága, s glucose-fruktóz valamivel van édesítve), valamint soha nem is tartottam be, amit Update Ugri-bugri Norbi írt. Pl. sört és száraz bort este is iszok, valamint kenyeret is eszem du. 3 óra után. Mégis tudtam fogyni éhezés nélkül, mégis tudom tartani az ideális súlyomat, s semmi erőfeszítés. Aktív élet.

  • 2008.01.02 13:30:45mazsola84

    Jelentem karácsony előtt befejeztem a 90 naposat. Az eredmény mínusz 12 kg! Nem volt könnyű, de nekem rohadtul megérte, és még 2x tervezem megcsinálni. 12 hét alatt ment le a 12 kg, és az ünnepek alatt 0,5 kg jött vissza összesen. Nem mondom, hogy zabáltam, de ettem bejglit, töltött káposztát, mindent. A jó a dologban, hogy összeszűkült a gyomrom, ha akarnék se tudnék többet enni.

    Perverz mondat tudom, de már alig várom, hogy újra elkezdhessem!

  • 2008.01.02 13:37:17Nilüfer

    Mazsola, én két éve 18-at nyomtam le..és lassan 15 visszajött..mert nem választottam szét a cuccokat.Sajnos, gyenge vagyok...nem tudok lemondani a rántott csirkéről egy életre.Szóval azt tanácsolom, hogy az alapokat feltétlenül tartsd be, szénhidrát és keményítő után min. négy óra fehérje után min. hat óra elteltével lehet bármi más egy fajtát enni.Tudom, hogy hülyén hangzik egy visszadagadttól, de ha egyszer megint rá bírnám venni magam a 90 napra, utána betartanám.......

  • 2008.01.02 13:47:43mazsola84

    Nilü én most nem szétválasztom a dolgokat, hanem a felét eszem mindenből. Ez pont arra jó, hogy nem sok, nem dagadok minden falattól, de nem megy el a péterkém semmitől, egy-két falat belefér. Ha ettől is visszamásznak, akkor egye-fene dagadt maradok. De most rohadtul optimista vagyok :)))

  • 2008.01.02 13:52:08verkaverka

    gyöngy1, a salata abonett nem rossz, csak pont most tanultam hogy feherjet is kell enni ebedre kulonben nagyon ehes is lesz az ember meg kell is naponta tobb mint egyszer enni. De az mehet a salataba is tonhal, tojas, sovany hus formajaban...

  • 2008.01.02 13:56:41Nilüfer

    mazsola., úgy legyen..:)én meg éppen most szembesültem, hogy mocsok dagadt vagyok..én az anorexia ellentéte vagyok, de tényleg..nem gondolom magam olyan kövérnek, mint amilyen valójában vagyok.Van ilyen betegség??????????

  • 2008.01.02 14:24:37mazsola84

    Nilüfer, van. Én sem gondoltam annyira vészesnek a helyzetet, amíg meg nem néztem a nyári fényképeket DVD-n. Durva. Most se vagyok nádszál, de elindultam az úton. Csak egy a parám, bár fiatal vagyok úgy tűnik a bőröm nem nagyon akarja követni a fogyást. Vagy a bőr összehúzódásához több idő kell?

    Nilüfer, ha nem durva megkérdezhetem, hogy mekkora magassághoz hány kiló vagy?

  • 2008.01.02 14:32:19Nilüfer

    mazsola..priviben...vagy keress az iwiwen,ott fotó is vagyon:)igaz, nem egész alakos, az nem fér oda:DDDD

  • 2008.01.02 14:37:10szanna

    Nilüfer! Tuti van ilyen betegség, mert én is abban "szenvedek". Az énképem szerint vagy 10 kilóval vagyok kevesebb, mint a tükörben látszik. :)

  • 2008.01.02 14:42:13bongi

    Mazsola, hogy csináltad a 90 napost, honnan vetted a recepteket?

  • 2008.01.02 15:44:02mazsola84

    Na minnyá megnézem az iwiwet.



    Bongi a 90naposdieta.lap.hu-ról töltöttem le az alapelvet, de recepteket nem. Magam találtam ki a dolgokat, de nem túl változatos kajákat. Mivel viszonylag nehéz zöldséget fehérje vagy zsiradék nélkül bármilyen szinten kombinálni ezért maradtam a sima párolt zöldségnél. Ami tápláló viszont íze mint a szaré. Azonban a fogyókúra nem méznyalás, ezt ugye tudtuk előre, úgyhogy nem okozott különösebb lelki törést a dolog. Az elején nagyon betartottam, aztán már megengedtem egy kis light majonézt is. Üdítő nuku, alkohol szintén, kenyeret néha még annyit sem ettem amennyit lehetett volna. És soha nem ettem meg a szénhidrátnapon a kötelező étcsokit. Így is akadozott az emésztésem márcsak az étcsoki hiányzott volna...

  • 2008.01.02 15:50:31mazsola84

    Nilüfer, bejelöltelek az iwiwen! Az én képeim még a hízás előtti állapotokat mutatják, újra az a cél.

  • 2008.01.02 15:50:56Nilüfer

    ÉNnekem vannak saját receptjeim..csak most időm nincs leírni:D

    ha kértek, majd alkalmanként bepötyögök egy párat.Saját kreálmányok.

  • 2008.01.02 16:23:03bongi

    Köszi, mazsola. Egyszer én is elkezdtem, de nekem hiányoztak a főtt ételek és a tuti receptek pl. keményítőnaphoz. Aztán elkaptam valami vírust, amitől semmit nem tudtam enni, de minden kijött belőlem, és nagyon lefogytam. De úgy kikészült a gyomrom stb., hogy nem bírtam folytatni. Vissza is jött minden kiló.

    Nilüfer, megköszönnék pár receptet.

  • 2008.01.02 20:27:52sacoesmaco

    keményítő napra nagyon finom pl. a sárgalencsés-kukoricás rizottó :)Vagy a karfiolpörkölt rizzsel.

    Szereztem finom Barilla rizstésztákat is ( olyan, mint a rendes tészta, csak rizsből ...penne, spagetti) és zöldséges tésztákat ettünk :)

    mima kezdtük a párommal, tavasszal már végigcsináltunk egyet, s imádtuk. Nem égett a gyomrunk, szebb lett a böröm, jól aludtam. Mi megszerettük. Sok olyan ételt eszünk, amit akkor találtam ki.

  • 2008.01.02 23:40:00bongi

    Köszi! Nekem (és a környezetemben többeknek) az sem volt egyértelmű, hogy a rizs inkább keményítő- vagy szénhidrát napra való. De akkor még nem volt netem, majd megnézem az erre szakosodott oldalakat.

  • 2008.01.03 00:03:25cozumel

    A 90 napost felujitottak, epp nehany napja neztem.

    Reszletesen nem tekintettem bele, mert alapbol elutasitom ezeket a dietakat, viszont remelem helyretettek az alapveto fogalmi zavarokat.



    Amikor SZENHIDRATOT emlegetunk, a legtobb embernek a teszta, rizs, kenyer, peksutemeny es tarsai jut eszebe, holott szenhidrat a zoldseg is.

    Vannak ugye egyszeru es osszetett szenhidratok, az egyszeruseg kedveert:D az egyszerueket kell kerulni, az osszetett szenhidratokat viszont fogyasszuk egeszseggel.

  • 2008.01.03 15:00:40énisénis

    Van itt valaki aki meg tudja mondni, hogy ok-e az én életmódváltási tervem Én már eddig is tudámány mai állása szerint egész egészségesen étkeztem és futok is heti 3x. Most arra gondoltam, hogy megfelezném a kajamennyiséget. Kb egy hete csinálom, hogy nagyjából a felét eszem annak, amit eddig norma szerint megennék. Igaz, hamarabb megéhezem, de az átmenti időben benyomok egy szőlőcukrot és azzal helyreáll a vércukorszintem. mellesleg BMI úgy 19-20 között volt mikor ezzel utáljára foglalkoztam.

  • 2008.01.03 15:15:05másutt

    :) enisenis ennek nagyon 'dieta' kinezte van, nem eletmodvaltasi.

    szerintem attol fugg, hogy mekkora porciokat ettel.

    ha 4 db nagy fasirt + krumpli + salata + sutike az eddigi porcio, akkor nyugodtan megfelezheted. ha eddig 1 fasirtot ettel es azt akarod megfelezni, az nem feltetlen azt jelenti, hogy atalltal egeszsegesbe!

    szereny velemenyem szerint sokkal jobb modja is van a vercukorszint helyreallitasanak, mint a szolocukor, amiben nincs vitamin, vagy egyeb tapanyag. egy zacsko repaval, egy joghurttal vagy egy barackkal jobban jarnal. szerintem.

  • 2008.01.03 15:24:08énisénis

    másutt, lehet, hogy igazad van ezzel a diéta dologgal. Az van, hogy nem kell fogynom, csak egy csomó helyen olvastam mostanában, hogy az ember sokkal több kaját eszik meg, mint amennyire a szervezetének szüksége van. Gondoltam, hozzászoktatom a kevesebbhez. Plusz ugye gyerekre gyúrunk és gondoltam, hogy a terhesség alatt úgyis hízik az ember, meg talán többet is eszik, így meg előtte lecsökkentem a mennyiséget, hogy majd az emlet adaig is mormális legyen. Na persze, lehet, hogy az egész elgondolás nem normális, alapból.

  • 2008.01.03 15:39:32manci

    énisénis: nem vagyok nagy szakértője a dolognak, de azt olvastam, hogy ha nincs az ember lányának túlsúlya, nem tanácsos diétázni, ha teherbe szeretne esni, mert a kalóriabevitel csökkenését éhezésként éli meg a szervezet, és inkább megvárja a teherbeeséssel a bőségesebb időket.

  • 2008.01.03 15:42:59énisénis

    manci, erre nem gondoltam. Köszi! Utánanézegetek, hogy ennek mi az alapja.

  • 2008.01.03 15:46:27zolnaid

    Énisénis, ne fogyózz előre, könnyen járhatsz úgy - mint jópáran - hogy az első pár hónapban csak hánysz és émelyegsz. Első gyerekkel én harmadik hóra hét kilót fogytam, szerencsére volt rajtam egy kis felesleg előtte, de ismerek olyat, aki a végén kórházban köttt ki a fogyásokkal. Szóval inkább a terhesség alatt tartóztasd meg magad, ne előtte menj minuszba.

  • 2008.01.04 18:02:29kisbalas

    Nem kapcsolódik szorosan, de valaki nem tudja, hogy a hastánc az tényleg olyan jó-e a szülés utáni alakvisszanyeréshez? Vagy ez csak olyan legenda? Kilóra nem akarok én feltétlenül fogyni, csak az a löttyenet a hasamról elég szívósan ellenáll mindenféle hasizomgyakorlatoknak :((

  • 2008.01.04 18:19:32marcangoló

    Nekem erős az érzésem, hogy a 90 naposnál tök mindegy, hogy szétválasztasz-e, vagy nem, egyszerűen egy négy napos ciklusból egy nap van, amikor kevés egyszerű szénhidrátot magadhoz vehetsz, a többi napon csak összetettet. Én attól mindig fogytam (90 napos nélkül is), ha nem ettem fehér kenyeret, meg édességet. De hát így biztosan könnyebb eladni a módszert. Olyan tudományosnak tűnik.

  • 2008.01.04 18:37:53sacoesmaco

    a kulcsszó a rendszer - tulajdonképpen a 4 napból 2,5 nap csak gyümölcsöt eszel. Egy fél nap ehetsz húst, ami szerintem egészséges. Ma pl. szénhidrát nap van, s finom pirított zöldséges tésztát ettünk. Jól is laktunk. Valahogy egyszerűbb így, ha össze-vissza eszünk, akkor mindig hízunk. Emellé mozgunk, igyekszünk eleget aludni.

    Az biztos, hogy sokkal jobban érezzük magunkat.

    Az egésznek az alapja a sok gyümölcs, zöldség.Az sosem árt.:)

  • 2008.01.04 18:49:10másutt

    énisénis: a 'terhesen ugyis hizik az ember' dolog nem indok a terhesseg elotti fogyokurara, ha jo a jelenlegi sulyod!

    jo biologiai oka van annak, hogy a terhes no hizik. (a szervezet tartalekot gyur, a terhesseg vege fele pl nagyon fontos, hogy legyen eleg kalcium, vitamin, stb es ha beteg leszel a terhesseg, szoptatas alatt, akkor legyen tartalek)



    Nem a koros hizasrol beszelek. de ez most nem megfelelo alkalom panikolni egy picinyke parnacskatol.

    Alkatilag a legtobb terhes nonek NEM CSAK A HASA no meg!

    (ha ezt eddig nem tudtad, akkor sorry a rossz hirert :)



    A terhesseg elott az IDEALIS suly es ero a fontos. Ez mindenkinel mas. Nem feltetlenul az az idealis, amit szeretnel :D

    (nem a poszteren levo divatmodel alakja!) hanem ami a magassagodhoz, testedhez megfelelo (ez egy trukkos dolog. ha alapbol 42-es a labad es 100-as a mellboseged, akkor mas az idealis sulyod, mint a 35-os labu 85-os mellbosegue)



    Szoval, szerintem beszelj egy szakemberrel, mielott megfelezed a porcioidat. Valakivel, aki doki vagy szakember, es ismer Teged, a Te adataidat, stb.



    Azert, mert 'statisztikailag', orszagszinten nagyok a porciok, attol meg nagyonis lehet, hogy TE nem eszel eleg folsavat, kalciumot, vasat, B vitamint, stb, stb es tovabbi megvonassal csak artasz! Amig csak tervezel, addig csak magadnak. terhgesen a picinek is.



    Csak ovatosan ezzel az 'olvastam valahol...'-lal!

Blogok, amiket olvasunk

JÓ FÉNYEKET Szelfi tippek kezdőknek és függőknek

Fejlődni mindig lehet, és garantálom, hogy az itt felsorolt tippek közül még a Kardashian lányok sem ismerik mindegyiket! Sosem értetted, másnak hogy lesznek mindig tökéletesek a képei? Hát így

ÚTIKALAUZ ANATÓMIÁBA Miért olyan makacs az ekcéma?

A világ egyik legelterjedtebb bőrbetegsége, gyakran hosszú hónapokig vagy évekig is eltarthat, ameddig javulni kezd az állapot. Sőt, gyakran a terápia ellenére hullámzó ritmusban, újra és újra visszatérnek a tünetek. Min múlik a tartós gyógyulás?

LELKI ZÓNA A szépség mellékhatásai

Ami szép, az jó is! Ez az összefüggés automatikus működésbe lép, ha más emberekről mondunk ítéltet – akkor is, ha racionális énünk nem ért egyet vele. A kedvező fizikai megjelenés átterjed az egyén megítélésének más dimenzióira is.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta