A tegnapi macska-gyerek képek erősen elgondolkodtattak engem is, régóta foglalkoztat ugyanis a kérdés: mi lesz a macskával a gyerek születése után. Ha az embernek hamarabb van állata, mint gyereke, teljesen egyértelmű, hogy az állatot halálra kényezteti, ezért az joggal hiszi azt egy idő után, hogy mi, nagy teremtmények nyilván arra vagyunk, hogy őt kiszolgáljuk, mint ahogy az egész lakás, és annak minden berendezése az ő kényelmét hivatott szolgálni.Szerencsére Zazi mindezekért cserébe legalább jó macska, a babakocsiban is mindössze egy éjszakát töltött, és az igen erélyes hadonászásra megértette, hogy az nem az övé. A szép gömbölyű bébihordozóba ezek után már bele sem ment, csak kívülről szagolgatta.
Előre rettegtem, hogyan leszek képes az ágymeleghez szokott macskát télen kizárni a kertbe, a nemrég nálunk járó állatorvos azonban megnyugtatott, higgyem el, a macska magától fog eltűnni, rettegni fog ugyanis az ordító csomagtól. Ez az elmélet igazán tetszett, ráadásul eszembe is jutott egy ismerősöm, aki mondta, hogy a gyerek születése óta a macska az ágy alatt éli az életét, és csak éjjel jön elő.
Az állatorvos azonban ezek után egy másik elmélettel is előállt, amit azóta is döbbenten emésztünk. Azt tanácsolta ugyanis, ha a bébi három hónapos lesz, szedjük elő a Zazit és eresszük be a gyerekszobába, hadd kapja el a bébi a bélférgeket. Mint mondta, előbb-utóbb a homokozóban úgyis elkapná, és igazából minél hamarabb, annál jobb. Szerinte ugyanis az a gyerek, amelyik csecsemőkorában férges lesz, garantáltan nem lesz soha allergiás semmire, és boldog élete lesz.
Nem mondom, hogy az elméletben nincs igazság, hiszen a leendő apuka nálunk is allergiás, én viszont, aki nagyamamámnál a tyúkudvarban kúsztam a porban, és disznóvágáskor kilószámra ettem a nyers húst, teljes egészében megúsztam ezt a kórt. Ennek ellenére úgy gondolom, egy szülő sosem tudná direkt megfertőzni a gyerekét valamivel, főleg nem több méteresre megnövő bélférgekkel. Akkor már inkább a homokozó.
