Öt évtizede veszélyes szellemváros a hajdan virágzó település: a postás távozott utoljára

nagy-felfedezes-House-row-BUFF-Rush-HD-CLR-EA-3 2019-4-nps
Olvasási idő kb. 5 perc

Több is áll még a fél évszázaddal ezelőtt elcsendesedett Rush eredeti épületei közül, noha élet ma már csak akkor áramlik benne, ha turisták érkeznek oda kíváncsiskodni. Az egykor virágzó amerikai város máig őrzi a terület nagy felfedezésének nyomait.

Az amerikai Buffalo River Nemzeti Parkban található Rush története az 1880-as években kezdődött, amikor is kutatók érkeztek a területére, hogy az indiai legendákból származó, elveszett ezüstbányák után kutassanak

Nagy felfedezés: ezüstöt kerestek, cinkbánya lett belőle

A Rush-patak mentén 1886-ban egy olvasztót építettek az ezüst kinyerésére, ám legnagyobb meglepetésükre a kohó 1887. januári próbaüzeme során az ezüstnek vélt fémes anyag felhalmozódása helyett zöld cink-oxid-gőzök szabadultak fel. Kiderült, hogy azok a hívogató, sziklákban található csillogó „kőzetek” nem is az ezüst, hanem a cink jelenlétét mutatják. A nagy felfedezés híre annak ellenére terjedt el rövid időn belül futótűzként, hogy a kutatók nem feltétlenül erre számítottak. Az egyébként teljesen lakatlan terület így csakhamar benépesült.

Sós víz pusztította el a falut, hófehér romok maradtak utánaSós víz pusztította el a falut, hófehér romok maradtak utána

Az utcák még jól kivehetők, de az egykori lakók már csak sejtik, mely házak lehettek az otthonaik. Ezreknek kellett elmenekülnie onnan.

Tovább olvasom
Itt találták azt a 6 tonnás, Jumbo nevű cinkrögöt, amelyet az 1893-as chicagói világkiállításon be is mutattak
Itt találták azt a 6 tonnás, Jumbo nevű cinkrögöt, amelyet az 1893-as chicagói világkiállításon be is mutattakField Museum of Natural History / NPS Rush Historic District Cultural Landscape Report

Mindenki gyorsan akart gazdag lenni

Rushtól a legtöbben a gyors meggazdagodásukat várták: míg a kereskedők arra összpontosítottak, hogy kielégítsék a növekvő közösség szükségleteit, addig a földspekulánsok szerencsét reméltek, az ide érkező telepesek – akik többsége farmer, kétkezi munkás, szakképzetlen szerelő, bányász vagy épp egykori katona volt – itt a biztos jövőjükben bíztak. A költözés során lassanként 5000 ezerre duzzadt Rush lakossága, az 1916-os dokumentumok pedig már arról árulkodtak, hogy a település Arkansas legvirágzóbb városává vált.

Virágzó várossá vált Rush

A város hamarosan tele lett irodákkal, szállodákkal, istállókkal, üzletekkel, sőt bíróság és posta is helyet kapott a településen. Ezek mellett malmokat is építettek, miközben egyre élénkebb lett a bányászati tevékenység a legtisztább cinklelőhelyek kimerítéséhez, mi több, a malmok a bányáktól induló emelt villamospályákon fogadták az ércet.

Nagy felfedezésnek számítottak itt az ércszállításhoz kiépített villamospályák is
Nagy felfedezésnek számítottak itt az ércszállításhoz kiépített villamospályák isNational Park Service

A világháború után megváltozott minden

A virágzó városban a bányászat egyre több és több munkást vonzott, ám a 20. század elején a bányászati és a malomipari tevékenység egy időre leállt a cinkérc árának csökkenése és a magas szállítási költségek miatt. 1911 és 1918 között azonban ismét következett egy fellendülés, amelyet az első világháború miatti kereslet indokolt.

A város felfelé ívelő évei azonban 1919-ben, a háború végével befejeződtek, így a cinktermelés is visszaesett.

Így néptelenedett el lassanként a város

A változás természetesen a lakosság életére, sőt a lélekszámra is kihatott: az első világháború utáni évben, 1920-ban már mindössze 344-en laktak a településen, 1931-re pedig már az utolsó feldolgozó is lakat alá került.

Az 1950-es évek közepén a posta is bezárt, amely mindennek tetejében még Rush „személyazonosságának” elvesztéséhez is vezetett.

Az addig ottmaradtak közül így szinte mindenki elköltözött a településről, mígnem 1972-ben Rusht hivatalosan is szellemvárosnak nyilvánították, és a Buffalo National River Park részévé vált. 

Védelmük érdekében a megmaradt épületeket, köztük ezt a kovácsműhelyt is stabilizálták és elkerítették
Védelmük érdekében a megmaradt épületeket, köztük ezt a kovácsműhelyt is stabilizálták és elkerítettékNational Park Service

Védett terület lett a bányaváros

A környék többi bányavárosától eltérően Rushban még mindig vannak eredeti épületek, sőt megmaradt a bánya és más építmények is, amelyek mindegyikét a park szolgálata gondozza. A védett területen át vezet egy ösvény a város távolabbi részeibe is, ám az arra járóknak nem szabad elfelejtenie azt, hogy bármennyire is izgalmas a környék, az időrágta létesítmények miatt egyben veszélyes is.

Ha szeretnéd megismerni a világ legérintetlenebb szellemvárosát is, ajánljuk figyelmedbe az erről szóló cikkünket is.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Szerelmeslevelek a világháborúról: Édesebb az ajkakon, mint a papíron
Szerelmeslevelek a világháborúról: Édesebb az ajkakon, mint a papíron

Ezek a világháborús szerelmeslevelek Jim és Nellie között íródtak: történetük megindító koremlék.

március 1., 18:30

  • Offline
A „szoknyás Chaplin” hangjába Fellini is beleszeretett
A „szoknyás Chaplin” hangjába Fellini is beleszeretett

Giulietta Masina és Frederico Fellini egymás nélkül sem élni, sem alkotni nem tudtak.

március 1., 16:46

  • világom
Megindultak a találgatások a következő pápáról: magyar bíboros a legesélyesebbek között
Megindultak a találgatások a következő pápáról: magyar bíboros a legesélyesebbek között

A külföldi találgatások szerint alig néhányan esélyesek igazán a 138 lehetséges jelölt közül a pápai címre.

március 1., 17:30

  • Offline
Ez volt a legkegyetlenebb büntetés a középkorban: az üvegfogdákba kevesen kerültek
Ez volt a legkegyetlenebb büntetés a középkorban: az üvegfogdákba kevesen kerültek

Ennél a középkori büntetésnél könyörtelenebbet el sem lehet képzelni.

március 1., 19:30

  • Testem
Szokatlan betegséget okozhatnak a fülhallgatók: ez az oka
Szokatlan betegséget okozhatnak a fülhallgatók: ez az oka

Ezek a fülhallgatók megváltoztathatják az agyunk működését, a szakemberek szerint csak mértékkel használjuk.

március 2., 06:30

  • Szülőség
Egy életre rokkanttá válhat, aki teljesíti ezt a TikTok-kihívást
Egy életre rokkanttá válhat, aki teljesíti ezt a TikTok-kihívást

Újabb veszélyes TikTok-kihívás terjed, súlyos sérüléseket okozhat.

5 perce

  • Offline
Így pusztított el mindent maga körül egy Földbe csapódó aszteroida
Így pusztított el mindent maga körül egy Földbe csapódó aszteroida

Óriási pusztítást végzett egy Földbe csapódó aszteroida.

március 1., 19:00

  • Offline
Francia katonából lett uralkodó a tetovált király
Francia katonából lett uralkodó a tetovált király

Életútja szempontjából is meglehetősen bizarr tetoválás díszítette a király mellkasát.

március 2., 06:00

  • Önidő
Érdekli a magyarokat az Oscar-gála? Meglepő válaszokat kaptunk!
Érdekli a magyarokat az Oscar-gála? Meglepő válaszokat kaptunk!

Mennyire érdekli a magyarokat a filmes világ legnagyobb díjátadója? És mit gondolnak az elmúlt időszak hazai filmes alkotásairól?

március 1., 15:10

  • Offline
Tudod, mekkora a Balaton? Földrajzi villámkvíz
Tudod, mekkora a Balaton? Földrajzi villámkvíz

Földrjazi kvízünkkel bebizonyíthatod, hogy mindent tudsz a Balatonról. Vagy mégsem?

március 1., 16:00

  • Szülőség
Vadidegen gyereket hordott ki egy amerikai nő, beperelte a kórházat
Vadidegen gyereket hordott ki egy amerikai nő, beperelte a kórházat

Összecserélték az embriókat a kórházban, más gyerekét kellett kihordania egy nőnek.

március 1., 13:35

  • Offline
Felismered a magasból a világ nagyvárosait?
Felismered a magasból a világ nagyvárosait?

Kvízünkkel egy utazásra hívunk: most megmutathatod, mennyire vagy képben a világ nagyvárosaival kapcsolatban!

március 2., 06:46

  • életem
A kilencvenes évek bulihimnuszai voltak ezek a dalok – sokat ma már ciki elindítani
A kilencvenes évek bulihimnuszai voltak ezek a dalok – sokat ma már ciki elindítani

Ezek a bulislágerek nosztalgiázásra mindenképpen jók.

március 2., 08:06

  • VIP
„Ennél izgalmasabb, érdekesebb, tartalmasabb életem is lehetett volna” - interjú Mészáros Mátéval
„Ennél izgalmasabb, érdekesebb, tartalmasabb életem is lehetett volna” - interjú Mészáros Mátéval

Mészáros Máté nem elégedetlen a sorsával, de nem bánná, ha bizonyos dolgokból egy kicsivel több jutna neki.

március 1., 14:35

  • Offline
Ez lett volna Leonardo DiCaprio művészneve, ha hallgat az ügynökére
Ez lett volna Leonardo DiCaprio művészneve, ha hallgat az ügynökére

Leonardo DiCaprio nevetségesnek találta azt az álnevet, amit ügynöke kreált neki.

március 1., 14:00

  • életem
Újabb súlyos következményét fedezték fel a Covidnak: rengeteg korábbi beteget érinthet
Újabb súlyos következményét fedezték fel a Covidnak: rengeteg korábbi beteget érinthet

Újabb rossz hírt kaptak a korábbi Covid-fertőzöttek, súlyos következményeket találtak.

március 2., 07:45

  • világom
Ha megnézed ezt a videót, te sem akarsz többé tengerben fürdeni
Ha megnézed ezt a videót, te sem akarsz többé tengerben fürdeni

Ijesztő videó terjed a neten a tengerről.

március 1., 06:30

  • lájfhekk
Minden adatodat ellophatják, ha duplán kattintasz erre az ikonra
Minden adatodat ellophatják, ha duplán kattintasz erre az ikonra

Az egyik legravaszabb trükkel bárkit képesek becsapni.

március 1., 07:25

  • Offline
Alapműveltségi kvíz történelemből: neked is tudnod kell, ki volt Vajk
Alapműveltségi kvíz történelemből: neked is tudnod kell, ki volt Vajk

Szinte kötelező a 10 pont magyar történelmi kvízünkben.

március 1., 06:45

  • Offline
A plafonról is női hajtincsek lógnak a világ legbizarrabb múzeumában
A plafonról is női hajtincsek lógnak a világ legbizarrabb múzeumában

Nincs még egy ilyen bizarr múzeum a világon. Te kíváncsi volnál rá?

március 2., 07:26

  • Offline
Ezeket az akciófilmeket néztük a 80-as, 90-es években
Ezeket az akciófilmeket néztük a 80-as, 90-es években

A korszak legendás színészei között ott van Bud Spencer és Terence Hill.

március 1., 12:40

  • Offline
Fürdés heti egyszer, arckrém helyett esővíz: higiénia a szocializmusban
Fürdés heti egyszer, arckrém helyett esővíz: higiénia a szocializmusban

Mosószappanos mosdás, kátrányos hajmosás, peroxidos öblítés: ilyen volt a higiénia a szocializmusban.

március 1., 08:05

  • Testem
Használd ezt a mondatot, és sokkal elégedettebb ember leszel
Használd ezt a mondatot, és sokkal elégedettebb ember leszel

Egyetlen mondat, ami tényleg segíthet a boldogság felé vezető úton. Próbáld ki, és értékeld át az életedet.

március 1., 10:06

  • világom
Ilyen nőnek lenni Észak-Koreában
Ilyen nőnek lenni Észak-Koreában

Észak-Koreában a férfiak havi két dollárt kapnak munkájukért, így az életben maradásához szükséges minimumot a nők teremtik elő - a feketepiacon.

március 1., 09:05

  • világom
Róma ikonikus látványosságának történetét mindenki rosszul ismeri
Róma ikonikus látványosságának történetét mindenki rosszul ismeri

Már a neve is félrevezető a római látványosságnak.

március 1., 11:10

  • életem
Gyorshajtáscsapdák az utakon: ha erre mész, ne rutinból vezess, csökken a sebességhatár
Gyorshajtáscsapdák az utakon: ha erre mész, ne rutinból vezess, csökken a sebességhatár

Több, forgalmas útszakaszon is csökkentik a sebességhatárt, a táblákat is elkezdték felszerelni már.

március 1., 07:46

  • Testem
Ha ezt tapasztalod fájdalomcsillapító bevétele után, soha többé ne használd
Ha ezt tapasztalod fájdalomcsillapító bevétele után, soha többé ne használd

Van, akinek megoldja a problémáját, másnál akár súlyos gondokat is okozhat.

március 1., 08:20

  • Offline
Ilyen volt Budapest a Rákosi-korszakban: lenyűgöző képek a háború után újjáalakuló fővárosról
Ilyen volt Budapest a Rákosi-korszakban: lenyűgöző képek a háború után újjáalakuló fővárosról

Mi köze van Sztálin 70. születésnapjának Budapest 50-es évekbeli arculatához? Galériás cikkünkből kiderül: nagyon is sok.

március 1., 12:10

  • Offline
Őrültnek hitték a hordóban lakó görög filozófust: szükségleteit is nyilvánosan végezte
Őrültnek hitték a hordóban lakó görög filozófust: szükségleteit is nyilvánosan végezte

Ha ma élne, talán polgárpukkasztónak neveznénk a görög filozófust, aki mindent megtett annak érdekében, hogy már korában is őrültnek bélyegezzék.

március 1., 11:40

  • Testem
Mégsem a halál jön az élet után? Egy harmadik állapotot fedeztek fel
Mégsem a halál jön az élet után? Egy harmadik állapotot fedeztek fel

A harmadik állapot nemcsak kitágítja a biológiai élet határait, hanem új kezelési lehetőségeket is kínál az orvostudományban.

március 1., 08:36

Érdekességek