Most először kutatók rámutattak, hogy kényeztető ételek többet nyújtanak, mint gondolnánk - egy nagy kanál karamellának nem csak az íze vagy illata az, amiért fogyasztjuk. Amikor zsíros ételt veszünk a szánkba, azok azonnal jeleket küldenek az agyunkba, melyek eloszlatják a szomorúságot, mondja ki egy új kutatás, amely nagyobb betekintést enged az ételek és a hangulat közötti kapcsolatba.
Kevésbé vagyunk fogékonyak a szomorúságra
Tudósok 12 egészséges, nem túlsúlyos jelentkezőnek szomorú arckifejezésű emberekről készült fotókat vagy szomorú zenét mutattak. Ezt követően a résztvevők beszámoltak telítettség- vagy éhségérzetükről, rosszullétről és a hangulatukról, mialatt mágneses rezonancia felvételeket készítettek róluk. Közben zsírsavas vagy sóoldatos infúziót kaptak szájon keresztül, egyenesen a gyomrukba vezetve.
Akik - tudtuk nélkül - a zsírsavas oldatot kapták, kevésbé voltak fogékonyak a szomorú érzésekre. "Az érzelmeinket nemcsak az az érzékszerveinken át érkező információk határozzák meg, mint a szagok, ízek, látványok, hanem például a tudatalatti jelzések a gyomrunkból, amit a zsírsavak váltanak ki" - magyarázza Lukas Van Oudenhove, a leuveni egyetem kutatója. A kutató és csapata által jegyzett tanulmány mostanában jelent meg a Journal of Clinical Investigation c. folyóiratban.
A tanulmány fontos felfedezéseket tesz több rendellenesség, például az elhízás és a depresszió terén is. További kutatásokra van szükség, hogy a csapat feltevéseit igazolni tudják, például nagyobb mintavételi csoportra, mondja Van Oudenhove. "Tudjuk, hogy a zsírsavak a gyomrunkban különböző hormonok kibocsátásra késztetik az emésztőrendszert, és azt is, hogy ezek a hormonok képesek az agy felé jeleket küldeni a véráramon vagy bizonyos idegek receptorain keresztül."
A stressz-szint növekedése párhuzamba állítható az elhízási kórral
Giovanni Cizza, a marylandi neuroendokrinológiai részleg vezetője szeretné a kutatást elhízott embereken is elvégezni. "Az elhízott emberek ellenállóak a leptin nevű hormonnal szemben. Ez a hormon küldi az üzenetet az agy felé, amikor abba kell hagynunk az evést. Azt szeretném megtudni, hogy az elhízott emberek ellenállóak-e a zsír szomorúságra gyakorolt kedvező hatásával szemben."
Cizza rámutat, hogy a fejlett országokban a stressz-szint növekedése párhuzamba állítható az elhízási kórral. Elhamarkodott lenne az egyre nagyobb derékbőségünket egyszerűen a stresszoldó finomságok számlájára írni, írja más tudósokkal együtt a folyóirat vezércikkében.
Az ügy ennél sokkal összetettebb, az orvosok, az egészségügyi dolgozók és az emberek eszköztára, hogy ezzel megbirkózzanak, "elkeserítően szegényes", írja. (A WHO szerint a világon több mint 1 milliárd ember túlsúlyos, ebből 300 millió elhízott.) Van Oudenhove és csapatának munkája elmozdulást jelent a kutatás területén, mondja Cizza.
"A nyugati filozófia szerint hierarchikus rendszerben működik a tudat, az agy és a test. Azonban testünk nagyban befolyásolja a hangulatunkat." Az átlagos fogyasztó számára, aki az egyedüllét megkönnyítésére bekanalaz egy doboz fagyaltot vagy elfogyaszt 1/2 kg csirkeszárnyat, amikor a csapata veszít, a kutatás megnyugvást hoz. "Ez a kutatás azt mondja, hogy néha öngyógyítással oldjuk meg szomorúságunkat. Nem kell bűnösnek éreznünk magunkat, mert a mechanizmus mélyen a biológiában gyökerezik. Csakis akaraterő kérdése, hogy mit kezdünk vele."
