Az Atkins-diéta károsíthatja a szívet, és nem is működik

Olvasási idő kb. 4 perc

Szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy egy legújabb vizsgálat eredményei szerint azok a nők, akik Atkins diétával fogynak nagyobb eséllyel kapnak szívinfarktust vagy stroke-ot, mint azok, akik nem – állítja a bmj.com. A diéta alacsony szénhidráttartalmú, viszont magas fehérjebevitelt követel meg, és igen népszerű, mert gyors súlycsökkenést ígér. A vizsgálat során 43 ezer svéd nő életét követték 15 éven keresztül, közülük 1270-nél fordult elő az évek alatt keringési probléma – állapította meg Pagona Lagiou, az Athéni Egyetem MD, PhD doktora.

Dr. Robert Atkins
Dr. Robert AtkinsMario Ruiz / Northfoto

A szakértők a tesztek során arra jutottak, hogy ha egy nő napi 20 grammal (ez nagyjából egy vékony szelet kenyérnek felel meg) csökkenti szénhidrátbevitelét és 5 grammal növeli fehérjefogyasztását (ez pedig körülbelül egy tojás), akkor 5%-kal nagyobb esélye lesz szívproblémákra. Ez persze nem nagy szám, évente 4-5 szívproblémával több fordul elő azoknál, akik alacsony szénhidráttartalmú diétát folytatnak, mint azoknál, akik nem. Lagiou kutatóin kívül egy amerikai csapat is arra jutott 82 ezer nő 30 éven át tartó vizsgálatával, hogy a kevés szénhidrát fogyasztás összefügg a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásával, ráadásul a kevés szénhidrátfogyasztás hosszú távon nem fogyaszt. Az amerikai kutatás bővebben, angol nyelven itt található.

tk3s mon118074

„A hosszan tartó, alacsony szénhidráttartalmú magas fehérjetartalmú diéta, ha nem vesszük figyelembe a szénhidrátok és a fehérje minőségét (azaz finomított lisztek vs. komplex szénhidrátok és növényi vs. állati proteinek), növelik a szívproblémák kialakulásának esélyét” – írják Lagiou emberei. Részletekbe menően itt megtalál mindent a svédországban folytatott vizsgálatokról.

Az Atkins Nutritionals alelnöke, Colette Heimowitz szerint persze a tanulmány félrevezető, mivel szakembereik, könyveik konkrét tanácsokat adnak arra nézve, milyen szénhidrátokat érdemes fogyasztani, amivel minden egészségügyi probléma elkerülhető. Na de mi is az Atkins diéta?

"Dr. Atkins forradalmian új étrendje" című könyvében egyszerűen összefoglalja a szabályokat és azt ígéri, koplalás és önsanyargatás nélkül lehet módszerével fogyni. A könyv négy szakaszban reformálja meg a táplálkozást, elvileg a cél a hosszan tartó egészséges életmód megalapozása, illetve első szakaszban a zsírégetés, avagy lipolízis beindítása. Ezt sok fehérjét, mérsékelt mennyiségű olajat vagy zsírt és kevés szénhidrátot tartalmazó diétával lehet elérni, tehát például egyáltalán nem szabad gyümölcsöt, kenyeret, tésztát, keményítő tartalmú zöldségeket, tejet, joghurtot, túrót, olajos magvakat, koffeint fogyasztani, de jöhet minden, ami baromfi, hal, kagyló, tojás, vörös hús. A napi 20 gramm szénhidrátot zöldsalátával, zöldségekkel, és kis sajttal szabad bevinni.

Az ilyen, egyes tápanyagtípusokat tiltó fogyókúrákat régóta nem ajánlják, és miért is ajánlanák: ahelyett, hogy vitamin- és tápanyaghiányt idézünk elő a szervezetünkben, sokkal jobb kevesebbet, de változatosan enni, és emellett mozogni. Aki fogyókúrába kezdene, olvassa el a Magyar Dietetikusok Szövetségének fogyókúrával kapcsolatos hírlevelét, mert ha csodaszerek és ultragyors diéták helyett megfontoltan áll neki a dolognak, hosszú távon is megtarthatja normál testsúlyát.

Az Atkins hátrányai - a szívproblémák mellett

A Magyar Dietetikusok Szövetségének összeállítsa szerint az Atkins előnye mindössze annyi, hogy szabadon fogyaszthatóak a magas zsírtartalmú ételek és gyorsan fogy a delikvens, míg hátrányai – jobban mondva a magas fehérjebevitel következményei –  a következők:

- veseműködés romlása, vesekövesség

- magas a Ca vizelettel való ürítése → osteoporosis (csontritkulás, különösen a nőkre veszélyes)

- ún. kopásos ízületi betegségek

- ha a magas fehérjebevitel magas zsírbevitellel jár együtt → májkárosodás

- a magas zsír- és koleszterinbevitel következményei: érkárosodás, szívbetegségek, hiperlipidémia

Az alacsony szénhidrát-bevitel következményei:

- székrekedés

- alhasi görcsök

- bélrendszeri daganatok

- fejfájás, szédülés, ájulás

- izomműködés csökkenése

- koncentrációkészség-, agyi funkciók csökkenése (nem kap elegendő tápanyagot az agy)

- a rostbevitel elégtelensége miatt rossz lehelet (a ketontestek felszaporodása miatt)

- depresszió (nincs elég szénhidrát a szerotonin termeléshez)

- csökkent fogamzóképesség (a női hormonműködés nem megfelelő)

- a központi idegrendszer sejtjei, a vörösvérsejtek, a csontvelő sejtjei, a vese kéregállományának sejtjei, a fibroblasztok nem kapnak elegendő tápanyagot

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek