Rengeteg magyart fertőz meg ez a betegség: százezrekbe kerülhet a kezelése

mutli vitamin gyógyszer
Olvasási idő kb. 3 perc

Banális betegségnek tűnhet a nátha, azonban évente akár többször is elkaphatjuk, így a kezelésére kiadott összegek éves szinten a több százezres nagyságrendet is elérhetik.

A gyermekorvosok szerint míg egy felnőttnél a nátha jelentkezése évente öt-hat alkalommal tekinthető normálisnak, addig a gyerekeknél akár a tizenkét megbetegedés sem ritka éves szinten. A kezelés pedig akár 15 ezer forintba is kerülhet alkalmanként.

Ahogy elkezdődik a szeptember, majd beköszönt a hideg, nyirkosabb idő, a bölcsődés, óvodás, kisiskolás gyerekek szülei készenléti üzemmódba kapcsolnak. Ilyenkor bármikor jöhet egy újabb nátha, torokfájás, köhögés. A beteg gyerek pedig egyik napról a másikra felülírja az előzetes terveket – legyen az munka, utazás vagy bármi más – írja a Femina.

A betegség kezelése egy év alatt akár több százezer forintra is rúghat
A betegség kezelése egy év alatt akár több százezer forintra is rúghatMJ_Prototype / Getty Images Hungary

Sokba kerül a betegség kezelése

Felnőttként általában azzal számolunk, ha épp túl vagyunk egy náthán, vagy torokfájáson, hogy a következő héten jó eséllyel nem kapjuk el újra. A gyerekek esetében viszont gyakran más a helyzet. Szinte minden szülő megtapasztalta már, akinek közösségbe jár a gyermeke, hogy másfél hét otthonlét után a gyerek visszatér a bölcsibe, oviba, majd két nap után újra otthon van, köhögéssel, náthával, lázzal, vagyis valamilyen felső légúti nyavalyával.

A legtöbb kisgyermek és óvodás évente akár 12 megfázást is átélhet, és ez még teljesen normálisnak tekinthető. Az is normális, hogy a gyerekeknél akár 14 napig is fennállnak a tünetek. Sőt, néha a köhögés hat hétig is eltarthat – idézi a lap dr. Nipunie Rajapakse gyermekorvost , a fertőző betegségek specialistáját.

Egy kisebb lázzal járó megfázás leküzdéséhez egy lázcsillapító szirup ára négyezer forint körül alakulhat, a köptetők is 2-4 ezer forintba kerülnek. A vitaminkészítmények ára is kétezer forint körül mozog, ha pedig a drága, több ezer forintos antibiotikum mellé probiotikumot is szed a beteg, az legalább 2500-4000 forinttal dobja meg a gyógyszertári számlát .

Így egy-egy betegség leküzdése akár 13-15 ezer forinttal is megterhelheti a családi kasszát. Egy négytagú család esetén ez évente több százezer forintnyi kiadást is jelenthet.

Az immunerősítés segíthet

A gyerekek gyakori megbetegedésének a hátterében nem csak a közösségekben általános, szorosabb testkontaktus áll, általánosságban gyengébb az immunrendszerük, mint a felnőtteknek. A betegségek megelőzése érdekében ezért érdemes sokat napon lenni, és immunerősítéssel, vitaminokkal is készülni az őszi-téli időszakra.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek