EGO

Ára van, ha folyton másokhoz mérjük magunkat

Brownie 2017. január 13., péntek 19:58

Ha kicsit jobban igyekeznél, te is simán lehetnél osztályelső. Ha a Laci meg tudja csinálni, te miért nem? Ez a többi gyereknek már gond nélkül megy ebben a korban. 

Vannak szülők, akik a kitűnő eredményeket felmutató kortársakkal példálózva igyekeznek jobb teljesítményre motiválni gyereküket és gyakran jutalmazással vagy büntetéssel reagálnak egy-egy osztályzatra. Márpedig a kortárs közösségekben jelen lévő versengés, valamint a szülők szeretetének a gyerek teljesítményéhez való kötése mérvadó lehet abban, hogy valaki később, felnőtt fejjel is folyton amiatt aggódik, hogy a barátokhoz vagy munkatársakhoz képest mennyire gyenge, buta vagy csúnya. A túlzásba vitt hasonlítgatásban persze nagy szerepe van a médiának is, hiszen nap mint nap az arcunkba tolja a különböző szépségideálokat és azt, hogy milyennek kellene lennünk, vagy hogy miről, hogyan vélekedjünk, ha szeretnénk valamire vinni az életben. Egy bizonyos fokig szükséges és természetes a versengés, vagyis az, hogy saját képességeinket másokéhoz mérjük, a torzított összehasonlítás azonban veszélyes, hiszen egy-kettőre lerombolja az önbecsülésünket. Éppen ezért nem árt tudni, hogy hol a határ.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ez a 3 dolog nehezebb egy férfinak a párkapcsolatban

Sákovics Diana 2017. január 12., csütörtök 19:39

Párkapcsolataink nem mindig csodásak. Nem vagyunk mindig szerelmesek, lelkesek, de még elégedettek se feltétlenül. A jobb és rosszabb időszakok azonban váltakoznak, nehézségek mindenhol akadnak, a kérdés, hogy mihez kezdünk velük. De vajon mi jellemzi a problémás időszakokat? Mivel van leginkább bajunk egy hosszú távú kapcsolatban? 

Távolról sincs vége, olvasson még »

"Józanul még sosem szexeltem, bár 36 vagyok."

Dívány 2017. január 11., szerda 19:28

Az alkoholról, gyógyszerekről, drogokról nem könnyű lejönni. Nemcsak a testi és lelki függőség miatt, nemcsak azért, mert az embernek ilyenkor felfordul az élete, nemcsak azért, mert olyan kitartóan kell küzdeni a tisztaságért. Amikor egy függő az absztinenciát választja, rengeteg belső félelemmel, bizonytalansággal, az ismeretlennel kell szembenéznie. Arról, hogy ezeket milyen megélni Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, felépülő függő, szenvedélybeteg segítő ír.

Szerzőnk sok évig használt intravénásan kábítószereket, főleg ópiátokat (heroin, codein, morfium, methadon) valamint serkentőket (amfetamin, kokain) és nyugtatókat, altatókat, és sok-sok alkoholt. Körülbelül 15 kórházi elvonós leállási kísérlet és több rehabilitációs intézetben eltöltött 40 hónap után már több mint 14 éve él szer és alkoholmentesen, felépülésben.

2222
Fotó: Faludi Péter
Távolról sincs vége, olvasson még »

A testsúlyom és én, avagy a túlfogyasztás lélektana

Sákovics Diana 2017. január 11., szerda 18:47

Időpont: 2017. március 10. , 19.00 óra 

Helyszín: MOM Kulturális Központ – Kupolaterem , 1124 Budapest, Csörsz u. 18.

Még sohasem volt ilyen kövér az emberiség, mint ma. Amennyiben a tendenciák folytatódnak, holnap még kövérebb lesz, még 50 év, és mindenki rémesen el fog hízni! Miért eszik-iszik akkor is az ember, ha éppen le szeretne fogyni, és se nem éhes, se nem szomjas? Az élelmiszerek bőséges elérhetősége, valamint a mozgásszegény, kényelmi életmód vezetett a világméretű elhízáshoz. Ráadásul az életmódbéli változás találkozott az öröklött túlevés hajlamával. Az állandó éhínségben edződött Moho sapiens túlélését segítette, ha az egyedek sok kalóriát voltak képesek tartalékolni, amikor éppen volt mit enni. Ma a fiatalok, és leginkább a nők körében a soványság kultusz, és az ennek következtében kialakuló diétázás rögeszméje terjed.

Az előadó a tömeges elhízás és a kényszeres fogyásvágy evolúciós és társadalomlélektani okait járja körül. Felhívja a figyelmet a média - evésre vonatkozó - double bind üzeneteire, valamint azokra az információtechnikákra melyekkel tartósan és tömegesen lehetne csökkenteni az elhízást.

Az előadó az ELTE Pszichológia Kar tanára, valamint a Corvinus Egyetem Pszichológiai Központ vezetője, kb. 100 cikket közölt a gasztropszichológia témakörében. Az evés lélektana című könyve az Akadémiai Kiadónál 2004-ben, majd 2013-ban jelent meg. Ötször választottak az év oktatójának különböző egyetemeken.

Jöjjön el és hallgassa meg Dr. Forgács Attila gasztropszichológus előadását a tömeges elhízás és a kényszeres fogyásvágy okairól!

Kapunyitás: 18.15-kor

Jegyet a képre kattintva vásárolhat!

Miért küzdünk annyit a testsúlyunkkal 640x360.png
Távolról sincs vége, olvasson még »

Nem ufó vagyok, csak introvertált

Farkas Edina Lina 2017. január 10., kedd 19:54

Félénk, szomorú, távolságtartó, flegma. Sokszor ilyen és ehhez hasonló jelzőkkel illeti a környezet az általában csendes, visszahúzódó introvertáltakat. Pedig zömében se nem antiszocok, se kockák nem vagyunk, egész egyszerűen mások a belső szükségleteink és a kommunikációs igényeink. A téma egyik legújabb feldolgozása, Sylvia Löhken A csend ereje című könyve egy sor tévhitet helyre tesz és egyúttal tanácsokat is ad arra, hogyan érvényesíthetők az introvertáltak erősségei. De a könyv jó útmutatóul szolgálhat azok számára is, akik nem értik a néha remete üzemmódba kapcsoló ismerőseiket.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Megélni a pillanatot – de minek?

Sákovics Diana 2017. január 9., hétfő 14:13

A tudatos jelenlét hatása a testi és lelki egészségre

Időpont: 2017. február 10., 19.00 óra 
Helyszín: MOM Kulturális Központ – Kupolaterem , 1124 Budapest, Csörsz u. 18. 

Az utóbbi időben egyre gyakrabban hallhatunk a tudatos jelenlét kedvező hatásairól. De vajon miért lenne pozitív hatása annak, ha tudatosan figyelek egy kellemetlen, negatív eseményre és a hozzá kapcsolódó érzéseimre, ahelyett, hogy hagynám, hogy elterelődjön a figyelmem? Miért hatna pozitívan a testi és lelki egészségemre, a kapcsolataimra, a hatékonyságomra ez a fajta figyelmi állapot? Miért csökkentené a stresszre adott válaszom intenzitását?

A tudatos jelenlét fontosságát évezredek óta hangsúlyozzák különféle filozófiai-vallási hagyományok, ma pedig már tudjuk, hogy ez a fajta működésmód bárkinek beépíthető az életébe, függetlenül a szellemi-vallási hátterétől. A modern pszichológiai, orvosi és neurológiai kutatások egyértelműen igazolják, hogy a figyelem tudatos irányítása és ehhez kapcsolódó elfogadó, kíváncsi, nyitott attitűd megélése számos hosszútávú pozitív hatással jár. A testi és lelki egészség javulásán túl élményeinket intenzívebben éljük meg, hatékonyabban reagálunk a minket érő kihívásokra és valóban jelen vagyunk az életünkben.  

A tudatos jelenlét gyakorlásához nem szükséges drasztikusan megváltoztatunk az életünket: a meditációról általában egy aszkétikus életet élő, barlangban élő szerzetes képe ugrik be – pedig ugyanúgy válhat meditációvá a reggeli kávé elfogyasztása a munkahelyen. Előadásomban az elméleti áttekintés mellett ahhoz is adok ötleteket, hogy a zajos és gyors városi életben hogyan élhető meg minél gyakrabban a tudatos jelenlét.

Jegyet a képre kattintva még vásárolhat!

Megélni a pillanatot 640x360

Hogyan maradhat jó a szex egy hosszú távú kapcsolatban?

Sákovics Diana 2017. január 9., hétfő 14:12

Dr. Hevesi Krisztina szexuálpszichológus előadása a Dívány.hu szervezésében

Időpont: 2016. november 4. , 19.00 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ – Kupolaterem , 1124 Budapest, Csörsz u. 18.

A monogámia a párkapcsolatok legnagyobb próbatétele, s talán emberi létünk egyik legnehezebb kihívása. Egy szerető felbukkanása tönkre tudja tenni a legjobb házasságot, azonban meg tudja menteni a legrosszabbat is. A megcsalás a vészharang arra nézve, hogy a kapcsolatban elakadás van, valami nem működik, hírzárlat állt be. Mai inger-gazdag világunk amúgy sem a párkapcsolatoknak kedvez. Fogyasztói szemléletre buzdít: ha valami elromlott, dobd el, ne bíbelődj a megjavításával - úgyis jön a következő! Ebbe a rohanásba azonban mi is belefásulhatunk, előbb-utóbb kiéghetünk. A tartós viszonyok próbatételeivel való megküzdésről ráadásul gyermekként sem hallunk: ahol a mesék véget érnek, ott kezdődik a házasság. Mi a tartós kapcsolat titka, ami emberi természetünk sajátosságaira épít, emellett segít kivédeni azt, hogy illúziók rabolják el a boldogságunkat?

Hogyan maradhat jó a szex  banner 640x360 .PNG

 

Hogyan lehetünk boldogabbak?

Sákovics Diana 2017. január 9., hétfő 14:12

Dr. Szondy Máté klinikai szakpszichológus előadása a Dívány.hu szervezésében

Időpont: 2016. szeptember 20., 19.00 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ – Kupolaterem, 1124 Budapest, Csörsz u. 18.

Mitől lehetünk boldogabbak? Magasabb fizetéstől? A házasságtól? Több szextől? Vagy a boldogságunk csak rajtunk múlik? Elég „pozitívnak” lenni, elég jó dolgokra gondolni? A boldogság csak döntés kérdése?

A boldogsággal kapcsolatban számos mítosz él a fejünkben – a fenti tényezők közül például egyik sem tesz minket boldogabbá. Sőt, ezek az elképzelések nem csak, hogy hamisak, de követésük nagy eséllyel egyre boldogtalanabbá tesz minket.

Előadásomban nem mutatom be a boldogság receptjét – hiszen nincs ilyen recept.  Ehelyett összefoglalom azt, amit a pozitív pszichológia a teljes, tartalmasan megélt életről tud. Arról az életről, amelyben elkerüljük a „boldogságcsapdát” (azt az állapotot, amikor a boldogságra törekedve egyre rosszabbul érezzük magunkat) és elfogadjuk, hogy a negatív érzések és gondolatok elkerülhetetlenek, ha tartalmas életet szeretnénk élni. A görcsös boldogságkeresés helyett az élményeink tudatos megélése, a tartalmas emberi kapcsolatok, az áramlat-élmények eredményezhetnek valóban tartós boldogságot.

hogyan legyünk boldogabbak 640x360

Miért nem talállak?

Sákovics Diana 2017. január 9., hétfő 14:12

Tari Annamária pszichoanalitikus, pszichoterapeuta előadása a Dívány.hu szervezésében

Időpont: 2016. november 29. , 19.00 óra
Helyszín: Symbol Budapest, 1036 Budapest, Bécsi út 56.

Összetalálkozunk valakivel, tetszik, randevúzunk. Elkezdjük megismerni, a vonzalmunk mélyül, az érzelmeink alakulnak, megjelenik a bizalom, lassan formálódik, majd kiforr a kapcsolat. Ez egy párkapcsolat kezdeti szakaszának tipikus forgatókönyve. Pontosabban ez volt régen. De mi van ma? Hogyan zajlik ma az ismerkedés, és milyen hatása van ennek a párkapcsolataink alakulására? Hogyan változtatta meg az online tér a párkapcsolatok formálódását, az egymásra találást és az érzelmek fejlődését? Miért nem működik gyorsan az, ami régen lassan, de biztosan alakult?

miért nem talállak 640x360 uj

 

Így szabadulhat meg könnyen a rosszkedvétől

Sákovics Diana 2017. január 8., vasárnap 16:32

Tudjuk, hogy a rágódás az egyik legrosszabb dolog, amit a lelki egészségünkkel tehetünk. Tudjuk, hogy amikor újra és újra végigpörgetjük a fejünkben közeli vagy távoli múltunk fájdalmas eseményeit, kudarcunk, megszégyenülésünk, csalódottságunk történetét, amikor parttalanul ostorozzuk magunkat, és az agyunk vissza-visszatér a fájdalmas gondolatokra, akkor - ha meg akarunk szabadulni a fájdalomtól - ki kell rántani magunkat ebből az ördögi körből. De vajon hogyan? 

shutterstock 264524723

Azt nem tudjuk megtenni, hogy tudatosan nem gondolunk a fájdalomra, hogy izomból letiltjuk a rágódást. A gondolatelnyomásnak ugyanis paradox hatása van: minél inkább igyekszünk nem gondolni valamire, az annál erősebben tölti ki az elménket. Éppen ezért kétféle megoldás közül választhatunk: vagy igyekszünk lekötni a figyelmünket valamivel – bármivel, amire nagyon kell koncentrálni –, vagy maradunk mégis a rágódnivalónknál, csak éppen megpróbáljuk máshogy megközelíteni Legalábbis Ed Watkins az Exeter Egyetem pszichológus professzora ezt a megoldást ajánlja a PsyBlog oldalán.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Megőrülök tőle, de nem bírom nélküle. Mit tegyek?

Kurán Zsuzsa 2017. január 7., szombat 20:01

Vannak párkapcsolatok, melyekben hiába szeretjük egymást, hiába vágyunk egymásra, hiába akarjuk a kapcsolatot, nem megy. Egyszerre vonzzuk és taszítjuk egymást, egyszerre olvadunk össze és marjuk egymást szét. De vajon mi áll ezeknek a kapcsolatoknak a hátterében? Mi a se veled, se nélküled viszonyok pszichológiája? Egy kedves olvasónk - hívjuk Juditnak - levele kapcsán pszichológus szerzőnk erre válaszol. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ezekkel érdemes tisztában lennie, ha szorong

Brownie 2017. január 7., szombat 13:41

Az állandó nyugtalansággal és irracionális félelemérzéssel járó szorongás az egyik leggyakoribb mentális rendellenesség napjainkban, nem véletlenül foglalkoznak vele annyit a tudósok. A PsyBlog segítségével összegyűjtöttük, hogy a legújabb kutatások szerint mi mindent érdemes figyelembe venni, ha a szorongás kisebb-nagyobb tüneteit észleljük magunkon vagy az ismerősökön.

Távolról sincs vége, olvasson még »

10 dolog, amitől 2017-ben boldog lesz

Sákovics Diana 2017. január 5., csütörtök 17:00

Az Action for Happiness alapítványnál hisznek abban, hogy a boldogság soha nem egy készen kapott dolog, hanem valami, amiért mi magunk aktívan tehetünk. Hogy pontosan mit? A pozitív pszichológia elmúlt éveink kutatásai alapján az alapítvány munkatársai tíz olyan kulcsmomentumot fogalmaztak meg, amelyek hozzájárulnak egy boldogabb léthez. Ráadásul nemcsak 2017-ben. 

shutterstock 58305580
Távolról sincs vége, olvasson még »

Az online játék menekülőút a kellemetlen jelenből

Marjai Kamilla 2017. január 4., szerda 18:58

Már rég nem azokat az időket éljük, amikor csak a heroinról és az alkoholról jut eszünkbe a függőség fogalma. A viselkedési függőségekről egyre többet tudunk, sőt egyre több viselkedési függőség létezését ismerjük el. Ennek részben az az oka, hogy ma már jobban felismerjük, ha egy viselkedésben felbukkannak a függőség jellegzetességei, másrészt a technológia fejlődésének köszönhetően egyre több dolgot csinálhatunk a szabadidőnkben (így egyre több dologtól is függhetünk). Emellett bármilyen termékről vagy szolgáltatásról legyen szó, a piaci kommunikáció arra bíztat hogy egyél, vegyél, fogyassz, használj minél többet. Hát ennek a kornak a terméke az az addikció, amit online játék zavarnak nevezünk.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Az ideális korkülönbség mást jelent a pasiknak

Sákovics Diana 2017. január 3., kedd 18:38

Vajon mennyi az ideális korkülönbség egy párkapcsolatban? Egy-két év? Vagy akár öt-tíz? Egyáltalán számít az a kapcsolat jövője szempontjából, hogy mennyi idősek vagyunk? 

Ez utóbbi kérdésre a bennünk élő romantikus könnyen rávághatja, hogy ó, dehogy, csak közöttünk lévő érzelmek számítanak, de sajnos a korábbi kutatások mást mutatnak. Kiderült ugyanis, hogy minél nagyobb a felek közötti korkülönbség, annál valószínűbb, hogy egy házasságnak válás a vége. Azokhoz képest, akik egyidősek, egy év korkülönbség esetén 3, öt év esetén 18, tíz év esetén 39, húsz évnél pedig 95 százalékkal nő a válás valószínűsége. Eszerint tehát a gyakorlatban - pontosabban a hetero házasságok gyakorlatában - a nagy korkülönbség szívás. Persze az, hogy mit mutatnak a válási statisztikák, és miben gondolkodunk a párkereséskor, nem igazán esik egybe. 

shutterstock 390517459
Távolról sincs vége, olvasson még »

Ezért érdemes megbékélni a negatív érzéseinkkel

Sákovics Diana 2017. január 2., hétfő 19:25

Nem akarom, hogy fájjon. Nem akarom magam kevésnek érezni. Nem kell a szégyen, a düh, a kényelmetlen feszültség, a lelkifurdalás. Nem akarok félni a jövőtől, attól, hogy nem sikerül, hogy úgysem jön be, hogy rosszra fordul, hogy úgysem az lesz, amit szeretnék. Nem akarom érezni, nem akarok beszélni róla, nem akarok gondolni rá. Mégis itt forog bennem: újra és újra felbukkan, kitölti az elmém, lehúz, elkeserít. Tudom, hogy jól kellene csinálnom, de nem megy. Ha elég lennék, meg tudnám tenni. De mindig elrontom. Már sohasem lesz jó. 

Negatív érzési mindenkinek vannak. Az ezekhez tapadó, öntudatlanul, szinte azonnal megjelenő, gyakran ismétlődő negatív gondolataink pedig attól függően bukkannak fel, hogy mit tanultunk magunkról és a világról gyerekként. Ha ezek a gondolatok uralják az elménket, az nemcsak a mindennapjainkat teszi boldogtalanabbá, nemcsak magunkat látjuk így értéktelennek, kevésnek, silánynak vagy akár rossznak, de az a kép is torz lesz, amit a világból láthatunk. A negatív gondolatok beszűkítik a valóságot, korlátozzák a körülöttünk zajló események értékelését.

De vajon mindez azt jelenti, hogy a negatív érzések és gondolatok rosszak? Hogy küzdenünk kell ellenük? Hogy meg kell tanulnunk pozitívnak lenni, pozitívan gondolkozni? Korántsem. Ezzel a témával 2016-ban számos cikkben foglalkoztunk, most pedig összeszedtük, mit érdemes ebből az egészből mindenképpen megjegyezni. 

shutterstock 546471319
Távolról sincs vége, olvasson még »

A tudatos alkoholfogyasztás menő, a kontrollvesztés nem az

Marjai Kamilla 2016. december 31., szombat 19:14

Karácsonyi beiglimorzsák és pukkanásra váró pezsgősüvegek közt aligha elmélkedünk azon, hogyan alakulnak át fogyasztási szokásaink az ünnepek idején. Jobbára ez az ünnepek utáni teendők egyike, amikor megfogalmazódnak az újabb fogadalmak, szemlesütve lépünk le a szobamérlegről, és talán kissé fejfájósan nyúlunk egy nagy pohár hideg víz után a „soha többet nem iszom” közhelyet hangoztatva. Jó esetben tényleg nem az efféle elmélkedéseknek van itt az ideje, hanem az önfeledt ünneplésnek, de némi tudatossággal hozhatjuk a (leg)jobb formánkat.

Távolról sincs vége, olvasson még »

5 dolog, amit 2016-ban tanultunk a szexről

Sákovics Diana 2016. december 30., péntek 17:51

A szexről általában szeretünk olvasni, legalábbis ez látszik az éves olvasottsági statisztikákból. Meg a korábbiakból is. Idén is volt sok érdekes anyagunk a vonzalomról, a párkapcsolatokról, ahogy készült jó néhány izgalmas anyag a szexről is. Ezekből szedtem most össze azt az öt legfontosabb dolgot, amit mindenképpen érdemes megjegyezni.  

Távolról sincs vége, olvasson még »

2016 három legjobb pszichológus interjúja

Sákovics Diana 2016. december 29., csütörtök 19:46

Az újságírásban az az egyik legjobb dolog, hogy egy csomó érdekes emberrel lehet találkozni, beszélgetni, és persze tanulni is lehet tőlük. Jó sokat. 2016 különösen klassz volt ebből a szempontból, hiszen számos izgalmas interjú jelent meg pszichológia rovatunkban, amit az olvasottsági adatok alapján önök is eléggé kedveltek. Így év végével alaposan átnéztük ugyanis, hogy önök mit olvastak, mit osztottak meg leginkább az év során, és a statisztikákra támaszkodva összeszedtük a három legnépszerűbb interjúnkat. Jöjjön mindegyikből egy-egy maghatározó részlet, ha pedig korábban lemaradt a teljes cikkről, most a linkekre kattintva pótolhatja. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ha sokat kérdez az exről, a kapcsolatát teszi tönkre

Böszörményi Edina 2016. december 28., szerda 20:46

Megismerkedünk egy új emberrel, elkezdjük építeni olykor szépen lassan, máskor gyorsabban a közös életünket, és igyekszünk megismerni egymást minél jobban. Általában ez a folyamat azt is magában foglalja, hogy elkezdünk kíváncsiskodni a párunk volt kapcsolatai iránt. Sőt, vannak olyan szituációk is, amikor azon találjuk magunkat, hogy vele együtt az exe is része életünknek, mivel olyan szorosan összefonódtak köztük a szálak. Mit tehetünk ilyenkor? Hevesi Kriszta szexuálpszichológussal jártuk körbe az ex témát.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A kreatív emberek agya tényleg máshogy működik

Dívány 2016. december 27., kedd 11:11

A Hollywood Reporter annak próbált utánajárni, vajon mennyire különböznek a kreatív emberek (vagy művészek) a többiektől, egyelőre ugyanis kevés olyan kutatás volt, ami a kreativitás biológiai hátterét vizsgálta volna. Novemberre a John Templeton Foundation támogatásával meg is lettek a Big C nevű projekt eredményei a Society for Neuroscience of Creativity számára.

A kutatásba 30 művészt és 30 tudóst vontak be, meg persze 30 okos, de nem túl kreatív embert kontrollcsoportnak. A szóasszociációs feladatuk után kiderült, hogy a tudósok agyának szerkezetében van valami véletlenszerűség, ami nem volt annyira jellemző a kontrollcsoportra, a művészek pedig valahol a két csapat között helyezkedtek el. De ez minek köszönhető? Egyelőre senki nem tudja, de legalább bebizonyosodott, hogy az agy szerkezete és a kreativitás között igenis van kapcsolat. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Annak van önkontrollja, aki nem is esik kísértésbe

Brownie 2016. december 26., hétfő 22:09

Annak idején a Paradicsomban Éva nem tudott ellenállni a Tudás fáján termő almának, aminek aztán az egész emberiség itta meg a levét. Mindenki ismeri a bűnbeesés történetét, de míg a Biblia erkölcsi bukásnak és büntetendőnek tartja, ha a kísértés legyőzi az önuralmat, a mai pszichológusok nem hibáztatják a tettéért Évát. Szerintük ugyanis a kísértésbe esés semmiben sem különbözik más döntéshelyzetektől, és nem kellene annyira rosszul éreznünk vagy büntetnünk magunkat, amikor nem tudunk ellenállni a csábításnak.

Távolról sincs vége, olvasson még »

3 gyakorlat, melyekkel teljesebbé teheti a mindennapjait

Sákovics Diana 2016. december 25., vasárnap 18:32

A hála csodás dolog. Az, hogy képesek vagyunk örülni és értékelni azt, amink van a kutatások szerint a boldogságunk egyik nélkülözhetetlen eleme. A kutatásokból tudjuk azt is, hogy a hála érzése megnyugtat, jót tesz a szívnek, erősíti az immunrendszert és növeli a mentális ellenállóképességünket, ráadásul olyan agypályákat aktivál, amiktől élvezetesebbnek éljük meg a társas érintkezést, és a figyelmi fókuszunkat az életünk pozitív részére tereli. A hála az egyik elsődleges fegyverünk a lelki elsősegélynyújtásban, az eszköz, amit alkalmazhatunk, ha éppen a padlón vagyunk, és segít abban is, hogy jobban értékeljük a párkapcsolatunkat, könnyebben megoldjuk kapcsolati problémáinkat. Főleg, ha ezt az érzést képesek is vagyunk kifejezni a másiknak. 

Ennek ellenére a mindennapokban ritkán gondolkozunk el azon, miért is lehetünk hálásak az életben. De talán most, az ünnepi nyugalomban akad néhány perce arra, hogy befelé forduljon, foglalkozzon egy kicsit a saját lelkével. A Greater Good összeszedte, hogyan is érdemes ebbe belekezdeni. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

10 tipp, a garantáltan pocsék karácsonyért

Sebők Franciska , Kurán Zsuzsa 2016. december 24., szombat 13:42

A karácsonyt lehetetlen érzelmek nélkül megúszni. Az ünnep előtt másfél hónappal már karácsonyi pompában díszelegnek a boltok, az arcunkba ömlik a karácsonyi kínálat, a város feldíszítve, szól a karácsonyi zene, bennünk pedig egyre nagyobb a nyomás. Nemcsak azok lesznek egyre feszültebbek és idegesebbek, akik irtóznak a karácsonytól, de azoknak sem könnyebb, akik már hónapokkal előtte ezt várják minden évben, akik készülnek arra, hogy nekiállhassanak végre a karácsonyi készülődésnek. Aki utálja ezt az ünnepet, annál egyértelmű, miért is nyomasztó a karácsony. De a mi a helyzet a többiekkel?

shutterstock 525688093

Nálunk gyakran arról van szó, hogy a tökéletesre vágyunk. Arra, hogy megtaláljuk a tökéletes ajándékot, elkészítsük a tökéletes vacsorát, megteremtsük a tökéletes hangulatot. Mindezt úgy, hogy az egyéb dolgainkat, a munkánkat, a családi teendőinket is rendben, időre elvégezzük. Az ünnepi teendőkből tehát teljesítményhelyzetet kreálunk. Ezt pedig legtöbbször kapkodás, bosszankodás, szorongás kíséri. Mi más kellene egy pocsék karácsonyhoz? Szóval, ha idén is ezt az utat kívánja követni, már nem kell, hogy egyedül rontsa el, szívesen segítünk. Pszichológus csapatunk ugyanis összeállított egy listát azokról a dolgokról, amiket feltétlenül érdemes megtennie egy pocsék ünnepért.   

Távolról sincs vége, olvasson még »

Túlélni vagy átélni akarjuk az ünnepeket?

S-W. Zsó 2016. december 23., péntek 21:08

A hanuka, a Yule, a Saturnalia, a Mithrász-kultusz, a kara csun, az advent és a karácsony más-más kultúrák és vallások hagyományai, ám mind az emberiség egyik legősibb ünnepéhez, a téli napfordulóhoz kötődnek. A szertartásoknak nagy szerepe van a számunkra fontos események megünneplésében, ezért a hanuka alatt, karácsonykor vagy egy-egy születésnap alkalmából összejövünk szeretteinkkel, hogy együtt köszöntsük egy újabb év eljövetelét. A kultúrák alakulásával persze folyamatosan változnak szokásaink és rítusaink is, így az ünnepi forgatókönyvek idővel "átíródnak". Ám azért, hogy ezek a különleges és meghitt események ne túlélhetővé, hanem átélhetővé váljanak, egyedül mi tehetünk. Ez volt a fő üzenete Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeutának, aki a Pszinapszis Adventi Kavalkádon tartott érdekes és szórakoztató előadást az ünnepek lélektani jelentőségéről.

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43

Blogok, amiket olvasunk

JÓZAN Mit ad az alkohol, mit ad a józanság?

Hazugság lenne, ha azt mondanám, józannak lenni mindig csodás vagy könnyű. Akkor mégis mit ad? Összeszedtem, nekem miért jó nem inni.

KETTŐS MÉRCE Tényleg bezárják a CEU-t, mert... Soros?

Nem lehetne kivételesen a magyar diákok és professzorok érdekeit nézni, meg azt, hogy viszik jó hírünket a nagyvilágban?

SZUBKULTÚR Ez a könyvtár olyan menő, hogy arra nincsenek szavak

Hipermodern űrhajóval a Gutenberg galaxisba? Ezt itt komolyan vették, és építettek egy olyan könyvtárat, hogy a képeket nézve dalra fakad a szívünk. Mennyire menő már!
Ajánlok blogbejegyzést

OnGo beszámolók

Hirdetés