A többségnek szűk, egészségtelen, vizes, sötét zugokban kellett meghúznia magát. Nem csoda, hogy olyan népszerűek voltak a csillogó, fényes kávéházak. Mindenhol jó volt, kivéve otthon – meséli Kordos Szabolcs újságíró, író.
Valóban, a 19. század vége táján mintegy félezer kávéház várta a társadalmi életre vágyó budapestieket tárt karokkal, s közben az igazán jó befektetést már sokak által felismerten, a bérházak építése jelenetette. Nem véletlenül írta Arany János kedélyesen 1852-ben a bérháztulajdonosi létről rímbe szedve: „Hadd lássa mindenki a gömbölyű testen / Hogy te legalábbis háziúr vagy Pesten, / Ki semmit sem téve, nagy boldogságban él, / Még csak nem is olvas egyebet a pénznél.” A reformkori Budapest legnagyobb bérháza a 48 lakásos Orczy-ház volt, amely
az 1822-es esztendőben összesen egymaga 41 ezer forint ház- és üzletbért termelt, miközben Széchenyi István gróf éves vagyona 60 ezer forint volt.
Budapesti bérházépítések
„Budapesten szerencsére ma is rengeteg olyan masszív bérház áll, amely már 100-150 évvel ezelőtt is ott magasodott a korabeli lakók feje fölé – mondja Kordos Szabolcs, a Luxushotel Hungary sikersorozat után fővárosunk épületeinek rejtett történelméből fellebbentő, az Egy város titkai című könyvek írója.
„Gondolhatjuk akár azt is, hogy ha egy épület – az eredetihez hasonló külsővel – kibírta ezt a hosszú időt a történelem viharaiban, akkor a belsejét tekintve sem változott sokat. Nem is tévedhetnénk nagyobbat.”
Több lakást Budapesten!
A bérházépítési kedv Budapesten a 18. század végén és a 19. század elején egyre nőtt, emeletráépítésekkel és épülettoldásokkal is gyarapították a tömegével a városba érkező újdonsült városiak lakhatási lehetőségeinek számát. Az első 3 emeletes bérház a Régiposta utcában az 1800-as évek elején észült el Pollack Mihály tervei alapján.
„Megfordultam például az egykori Balaton kávéház termeiben a Rákóczi úton. Ott, ahol hatalmas csillárok, selyemtapéták és nehéz függönyök díszítették a belső teret, ma pálinkaszaküzlet és egyetemi vizsgaközpont működik. Egyikbe lépve se mondanánk meg, hogy itt valaha a New York-kal vetekedő pompájú kávéház működött. Jártam Jókai Mór két hajdani lakásában is, az író beköltözésekor mindkettő újépítésű háznak számított. A Bródy Sándor utcai 8-10 szobás lakás viszonylag „jól járt”, mindössze két-három részre bontották, ám az Erzsébet körúton, Jókai utolsó otthonában azzal szembesültem, hogy az egykori polgári lakás ma már öt különböző alegységből áll. Új ajtókat nyitottak, Jókai hatalmas dolgozószobája napjainkban két lakáshoz is tartozik: egy garzonhoz és egy nagyobb lakáshoz” – avat be az izgalmas részletekben Kordos Szabolcs.
A budapesti bérházak kisebb lakásokká darabolásának kezdete
Egy-egy bérház eleinte nagyon gyakran egy család tulajdonát képezte, majd később „csupán” egy emelet alkotott egy lakást, később azt is tovább aprították. A hagyományos bérházak nagypolgári lakásainak elrendezésében aztán a mai napig tetten érhetők a régen a kőrfolyosóról külön bejárattal is megközelíthető cselédszobák, amelyek a későbbiekben gyakran a konyhaként szolgáltak. Kiüresedett a hall funkciója, amelyben az érkező vendégek várakozhattak a bebocsájtásig.
Az ilyen nagystílű élet és a magántulajdonok nehezen fértek meg a szocializmus egyenlőségi törekvéseivel, de kommunizmusra a nagypolgári lakások felosztása már régen megkezdődött.
„A nagypolgári lakások feldarabolása jóval a szocializmus beköszönte előtt, az első világháború utáni években megkezdődött” – adja tudtunkra Kordos, hozzátéve: az elveszített háború és a nyomában járó gazdasági válság borzalmas állapotokat eredményezett a városban. Tömegek szegényedtek el, egykori krőzusok, jómódú emberek veszítették el mindenüket, megrendíthetetlennek tűnő vállalatok süllyedtek el, hatalmas volt a munkanélküliség. Emellett az amúgy is felduzzasztott városba tömegével érkeztek az elcsatolt területekről – főleg Erdélyből – a menekültek, akik gyakran egy-egy táskában hozták át minden vagyonukat.
Sokan csak nyomorúságos barakkvárosokban, vagy vasúti kocsikban tudták álomra hajtani a fejüket.
Gyógyír a budapesti lakásínségre
A folyamat további lépéseiről a szerző megjegyzi: a lakásínség és a gazdasági összeomlás közben a 10 szobás, olykor egész emeleteket elfoglaló lakások törpülni kezdtek. Bekerült egy fal ide, egy elválasztó oda, nyíltak a pluszajtók, a kétemeletes épületekre pedig ráépült két-három újabb szint. A leválasztott 20-50 négyzetméterek valóságos palotának tűntek a szörnyű körülmények között élő rászorulóknak.
Egy korszak lezárul
„A hatalmas polgári lakások korszaka a második világháború után vált a múlt emlékévé” – összegzi Kordos Szabolcs a régi budapesti bérházi lakások feldarabolásának rövidre fogott történetét.
„A szocializmusban a megmaradt lakásokat is tovább darabolták, olykor a felismerhetetlenségig szabdalták az ingatlanokat a burzsoák kivéreztetése és a munkások jobb életkörülményeinek biztosítása jelszavával.”
A folyamat még ma is tart...
„A folyamat még ma is létezik, ám más okokból: a nagy lakásokat nehezebb eladni, drága a fenntartásuk, ezért a belvárosi részeken tovább folytatódik a lakások miniatűrré változtatása” – folytatja az író, hozzáfűzve: a munkások helyett most azonban turistáknak szóló szállások, minigarzonok tűnnek fel szép számmal, hiszen három 30 négyzetméteres lakásból több pénzt lehet kisajtolni, mint egy 90 négyzetméteresből.
Ha kíváncsi vagy egyéb érdekes történetekre, vagy hasonlóan izgalmas könyvélményekre vágysz, ez a korábbi cikkünk is érdekelhet.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
