Amikor legutóbb Magyarországon “munka-nyaraltam, és körbelakmároztam néhány vegán, vagy vegán-barát helyet, kaptam érte hideget-meleget is. Érdekes módon a Facebook oldalamon sokkal többeket zavart, hogy hogy merek panaszkodni a hideg és gumis pizzára, ha az éjszaka közepén jut eszembe rendelni, mint mondjuk az, hogy a felhozatal a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető kimeríthetetlennek.
Hiszek benne, hogy fontos értékelnünk a jót, és abban is, hogy a konstruktív kritikával segíthetünk még jobbat alkotni. Mi viszont még mindig hajlamosak vagyunk magunknak panaszkodni, de ha kritikusan és diplomatikusan véleményt kell alkotni, leblokkolunk. Pedig nem ciki kifogástalan minőséget várni egy szolgáltatásért, amiért fizetünk - ettől még senki sem lesz bunkó, vagy sznob.
Ám szerencsére arra is figyelmeztettek, hogy a vegán-radarom elmulasztott jelezni néhány igazán menő helyet – így aztán amikor idén nyáron ismét Budapestre utaztam, ellátogattam néhány olyan helyre, amelyeket a magyar vegán társadalom kihagyhatatlannak ítélt meg a Vegan in Hungary Facebook csoportban. Elmesélem, mi mindent ettünk, és mindenhol leírom, mi lehetne a következő lépés, hogy Budapesten valóban világszínvonalú legyen a vegán étterem-kultúra.
A békebeli
Ismertem a Napfényes éttermet a Rózsa utcában – korábban egy baráti piknikhez ott vásároltam be, mindenféle pogácsákból, sütikből. Tudtam, hogy jó hely, de bevallom, eszembe se jutott ott vacsorázni, mert a pincehelyiség cuki ugyan, de én valahogy szeretem az eget közel érezni magamhoz. Ezért is örültem annyira, mikor hallottam a hírt: új belvárosi éttermükben végre nem csak a nevük napfényes.
Anna barátnőmről nemrég alapos vizsgálatok után kiderült, hogy komoly glutén-érzékenységben szenved, így különös kihívást jelentett lenyűgözni minket – de sikerült. Anna gluténmentes grilltálat rendelt – amely mindenféle grillezett zöldségekből és füstölt, grillezett tofuból állt – egy elképesztően ízes és ízletes mártással tálalva, amit a salátabár kínált.
A férjem és én megfeleztünk egy magyaros pizzát – egy vegán online-haverom tippje volt, hogy ezt ne hagyjam ki, és berendeltünk egy kijevi töltött szejtánt, diós bundában, és a rizs köretet steak burgonyára cseréltük. Ez utóbbira elképesztően kíváncsiak voltunk, mert Matan is és én is rántotthúsos gyerekek voltunk, tízéves korunkig semmi mást nem voltunk hajlandóak fogyasztani, csak rántotthusit sültkrumplival.
Mindhárom marhajó választás volt. A zöldségek addig pirultak, amíg kell, a pizzán olvadt a vegán sajt, és füstölt gabonakolbász illattal töltötte meg az orromat, a kijevi pedig... leírhatatlan. Pont úgy éreztük magunkat, mint L'Ecsó című rajzfilmben a kajakritikus, akit megszállnak a gyermekkori emlékek.
A következő napok során kétszer is visszamentünk a Napfényesbe – egyszer pizzát és rántott(nem)sajtot meg somlói galuskát kaptam fel a Rózsa utcából egy családi murira, végül az Everness fesztiválon a Napfényes sátornál utolsó ebédünket fogyasztottuk el Magyarországon: chilis babot, és tofu curry-t. Igazi nemzetközi fesztivál-kaja fílingje volt.
Kovács Zoltán, a Napfényes séfje a Gundelben tanult, tudományát akkor fordította le “vegán nyelvre” a konyhában, amikor hét éve maga is vegán lett – állatvédelmi és egészségügyi okokból. A Napfényes egyébként vegán főzőtanfolyamoknak és mindenféle témába vágó előadásoknak is otthont ad. Röviden azt mondanám: a Napfényes specialitása a szó legjobb értelmében vett régimódi vendéglátás – új ideológiába és előremutató világképbe ágyazva.
Ha muszáj kötekednem valamivel, a salátabár lehetne kicsit színesebb (még akkor is, ha az a'la cart fogások közt vannak ígéretes salik) – de persze tudom, hogy sajnos Magyarországon friss zöldséget, nagy mennyiségben vásárolni és tárolni drága és kockázatos. Már csak azért is mert nem vagyunk egy salátázós kultúra – sajnos. Számomra, aki Tel Avivban élek a saláta bár roskadozik a friss zöldségektől, sokféle mártástól, és pirított magvaktól. Jó lenne, ha ez Magyarországon is megvalósítható lenne – mert a tizedik napra annyira vágytam egy nagy, kiadós salira, és egyetlen helyi vegán barátom sem tudod tippet adni, hol kaphatok magam elé egy hatalmas tál frissen szelt, színes zöldségekből álló csodát.
A reggeliző
Nagy reggelizők vagyunk, ezért egyik nap ismét a Vegan in Hungary segítségét kértem: hol ehetnénk egy finom napindító vegán lakomát egy baráttal. A Portéka Gasztro volt az első javaslat, én pedig le is csaptam rá, mert eszembe jutott: valaki korábban már írt a mesés “tofu bacon” szendvicsükről.
A magyar kézműves termékeket is kínáló delikátesz üzlet helyben készült vegetáriánus, vegán ételek lelőhelye is – Jakab Arina olyan kis meseboltot álmodott meg, mint ahol a csillagokat árulta Corry néni a Csudálatos Mary-ben. A füstölt tofus szendvics és a vegán sajtburger is friss, ropogós péksüteményben érkezett – kifogástalan városi reggeli volt, és jó érzés volt látni, hogy a város kevésbé frekventált helyein is pezseg az élet.
A nagy Szabó Ervin és a Mikszáth-tér környéke mindig kedvenceim közé tartozott – hiszen itt jártam gimibe, és “vörösmarty-s”-ként rengeteget időztem errefelé tesi órák helyett. Stőhr Gréta neve nem ismeretlen azok számára, akik jártasak a magyar vegán kulinária világában: szakácskönyveket publikált, magazinokban szerepel, saját “tündérkonyhát” üzemeltet, sőt tévéműsort is vezetett - sok finomságot ő készít a Portékának.
Kukacoskodni való: jó lenne, ha lenne „kiülős” rész, mert bár nagyon kedves és bájos, hogy egy asztalt igény esetén rögtönöznek az utcára, igazán csábító akkor lenne a deal, ha jó időben a szabad ég alatt fogyasztanánk a finomságokat.
A "sarki kínai" vegán módra
Tartozom egy őszinte vallomással: szenvedélyesen rajongok a kínai kajáért. Mindenféle változatban imádom: ettem már flancos, adalék-anyag mentes, „házias” kínaiban is, de igazi junkie vagyok, ami a narancssárga enyhén zselés szószban úszó ropogós káposztával és szójaszósszal megbolondított „sarki kínai” életérzést illeti.
A Zen a Kálvin téren mindkettőt magába sűríti, ráadásul MINDEN vegán. Van curry-s tofu, csípős-savanyú leves, szecsuáni szejtán (azaz búzahús), tavaszi tekercs, sőt, még dim sum, azaz gőzgombóc is. Számomra ez több, mint megvalósult álom – evőpálcikával a kezemben turkálni a mindenféle színes-illatos szószokban, rizst és pirított tésztát hempergetni a mártásokba... felülmúlhatatlan élmény. Se puccos teríték, de hajlongó pincérek, mégis ez lett az egyik kedvencem a budapesti utam során. És biztos vagyok benne, hogy Miranda a Szex és New Yorkból abszolút egyetértene velem.
Utoljára a londoni Sohoban ettem vegán kínaiban – ott még „nem-rák” nyársat és pekingi „nem-kacsát” is kínáltak autentikus mini-palacsintával, tehát mindig van hová fejlődni (például a glutén-mentesen étkezőknek kedvezni, akik nem ehetnek szejtánt). Ám összességében azt tudom mondani: Sijesije – azaz „köszönöm” kínaiul.
A romantikus
A sors úgy hozta, hogy pont megéheztünk egy ebédre, és pont a Károlyi kert környékén tébláboltunk – így elugrottunk egy gyors ebédre a Csendes M-be. Aki ismerős a környéken, tudja, hogy a “Csendes” évek óta baromi menő hely – az ő legújabb kezdeményezésük ez a vegetáriánus kávézó-bisztró az Egyetem térnél.
Lenyűgözően finom dószát, azaz indiai palacsintát ettünk, amelyet mango csatnival tálaltak, és friss salátával körítettek. A napi menü kreatív és változatos, a pincérlány kedves és segítőkész, a galérián pedig – amely néhány plusz asztalnak ad helyet – úgy érzi magát az ember, mintha egy Jane Austen regény díszleteibe toppant volna be.
A minestrone levesben a tészta mállós volt – nem terveztem, hogy megjegyzem a felszolgálónak, de egyszerűen meghagytuk. Amikor a tányérokért érkezett, a pincér lány kedvesen megjegyezte: ő előre sejtette, hogy túlfőtt a tészta.
A kozmo(sz)polita
Hírből ismertem már a Vegán Kozmoszt – egyszer az én receptemből készült “malai koftát” kínálták két héten át heti specialitásként, ekkor leveleztünk egymással. Elutazásunk előtti utolsó óráinkban az Andrássy-t kóboroltunk – bevallom, az Instvanffi Burgerbe tartottunk, de mivel egyszerűen nem kaptunk taxit, a gyorsan átfutottam az étteremlistát, amivel érkeztem, és ráeszméltem a Kozmosz épp mellettünk van. Nem bántuk, hogy így alakult: isteni "pörköltet" ettünk nokedlivel, kovászos uborkával, és – csak hogy csillapítsuk csalódottságunkat, hogy a híres mandula-majonézes burgert csak legközelebb kóstolhatjuk meg – rendeltünk egy csodás gombaburgert csilis ananásszal. Elvégre ha már fúziós konyha, legyünk kövérek.
Az egyetlen averzióm: sötét van. Értem, hogy ez egy szuterén, de a falaknak és a bútoroknak nem kellene feltétlen ilyen sötét színekben pompázniuk. Illetve kicsit sokat kellett várnunk a fogásokra – de ezt betudom annak, hogy már fejben a reptéren voltam, így minden újabb öt perc újabb fél órának tűnt.
A "futottak még"
Óriási rajongója vagyok a nyers-vegán konyhának. Aki rendszeresen olvassa a kulináriáról szóló cikkeimet sokszor találkozhatott már a Crucina Restaurante nevével – egy madridi nyersvegán étteremmel, ahol életem egyik legfantasztikusabb vacsoráját fogyasztottam el. Magasak az elvárásaim tehát, ezt nem tagadom, de sajnos minden ajánlás ellenére az Élet Éttermét drágának és kevésbé izgalmasnak találtuk.
Félreértés ne essék: csodálatos lehetőség azoknak, akik nem szeretnek pepecselni a konyhában, de ehhez hasonlatos nyers vegán ételeket tényleg könnyű elkészíteni. Zöldségreszelékek és pürék ízesítve, egymásra halmozva. Frissítő, egészséges, üdítő színfolt, de ha valaki elmélyül a nyersveganizmus izgalmas világában, ennél a “salátabár” stílusú étkeztetésnél sokkal kacifántosabb lehetőségekkel találja magát szemben.
Szintén szomorkás csalódás volt a budai Atma, ahol délután négyre elfogyott a rizs, "de már fő", viszont addig is ehettünk volna krumplis curry-t sült krumplival. Ékes példája annak, hogy nem minden vegán kaja kiegyensúlyozottan tápláló: szerintem nagyon fontos odafigyelni rá, hogy ha egy étterem vegán kosztot kínál, megfelelő szénhidrát-fehérje arányokról, vitamin és ásványi anyag bevitelről gondoskodjanak.
És az édesség...
Utoljára hagytam a desszerteket. A város legautentikusabb vega - előrendelés esetén vegán - burgerlelőhelye mellett ékeskedik a Naspolya Nassolda – egy kis ékszerdoboz, ahol hintaként felerősített farönkön ülve lehet kávézgatni, és gluténmentes, nyers édességeket majszolni. A mi választásunk a sós karamellás kosárka volt, és egy almás tortaszelet – az előbbi lenyűgözött, a második is kellemes volt.
Üröm az örömben, hogy sok sütihez mézet használnak – ami nem vegán -, köztük olyanokban is, amiket nagyon megkóstoltam volna, és agave vagy juhar sziruppal is tökéletesek lehettek volna.
A tortavadászat csúcspontja azonban egy kézműves “nem-süteményeket” készítő srác eper és raffaello tortája volt. Kakuk Bálintra a weben leltem rá, nyers, vegán, gluténmentes édességeket készít. Mindjárt kettőt is rendeltünk – egy körtés karamellásat egy családi ebédre, ami bár zseniális, az én ízlésemnek kicsit tömény volt, és epres-kókuszosat egy baráti szülinapra, amely egyenesen mennyei volt, és az ehető ajándék óriás sikert aratott.
