A bajauk élete annyira régóta a tenger és a halászat körül forog, hogy még a testük is átalakult, hogy jobban tudjanak a víz alatt létezni. Erre szükségük is van, hiszen életüknek több mint felét lemerülve töltik. A bajauk, a tengeri nomádok hagyományosan nem is nagyon lépnek szárazfölre, életük legnagyobb részét kis hajóikon vagy a víz alatt töltik – ám a modern világban egyre kevésbé marad számukra hely.
A törzs, amely egy király lánya miatt él a vizeken
Évszázadok óta szoros kapcsolatban élnek a bajauk a tengerrel. Hogy pontosan mióta léteznek, arról megoszlanak a vélemények. A nyugati világ először Antonio Pigafettától hallhatott róluk – a velencei tudós-felfedező ugyanis tagja volt Magellán híres Föld körüli útjának 1519 és 1522 között, és részletes jegyzeteket készített az expedíció során. Ekkor találkozott a bajaukkal, akikről a következőket jegyezte föl:
„A sziget lakói csónakokban laknak, és kizárólag így élnek.”
Magának a törzsnek írásos feljegyzései nincsenek, ám létezik egy szájhagyomány útján megőrzött eredettörténetük. E szerint a törzs valaha egy szárazföldi nép tagja volt, ám egy nap királyuk lányát elsodorta a viharos tenger – vagy egy másik törzs rabolta el. Az uralkodó mindenesetre a bajauk őseit bízta meg, hogy keressék meg lányát. A feladatot nem sikerült végrehajtani, és annyira féltek a király haragjától, hogy nem mertek visszatérni hozzá, hanem azóta is a tengereket járják.
A vízi alkalmazkodás mesterei a törzs tagjai
Akárhonnan is származik a törzs, az biztos, hogy évszázadok óta élnek a tengertől elválaszthatatlanul a Fülöp-szigetek, Malajzia, Indonézia és Brunei egyes részein. Az idők során olyan szorossá vált ez a kapcsolat, hogy még a testük is megváltozott ennek hatására. Egy 2018-as kutatás eredményeiből kiderült:
a bajau törzs tagjainak mintegy másfélszer nagyobb a lépe, mint a legtöbb embernek.
Ez a szerv több más funkciója mellett oxigénben dús vért tárol, amelyet szükség esetén a keringési rendszerbe tud juttatni. Ennek hatására megnő az az idő, amelyet lélegzet-visszafojtva lehet tölteni. Ahogyan sok tengeri életmódot folytató emlősnek, mint például a fókáknak is nagyobb a szokásosnál ez a szerve, úgy a bajaukat is ez segíti a búvárkodásban. Márpedig ebben ők a világ koronázatlan királyai. Akár 70 méter mélyre is képesek lemerülni, hogy szigonyukkal halakra lessenek, vagy tengeriuborkákat és más, a fenéken élő állatokat gyűjtsenek. Egy lélegzetvétellel 13 percet is el tudnak tölteni a víz alatt.
Sokszor 8 órán át, megállás nélkül újra és újra lemerülnek, napjuknak gyakran akár 60 százalékát is a víz alatt töltik.
A gyerekek már egészen kicsi korukban megtanulnak úszni, sokszor hamarabb sajátítva el ezt a képességet, mint a járást. Az is gyakran megesik, hogy hajón születnek meg. Történelmük során a törzs tagjai állandó lakhellyel sokszor nem is rendelkeztek, életük szinte egészét vízi járműveiken töltötték, újabb és újabb területekre vándorolva, a tenger áramlásait és a halak mozgását követve. Ha pedig mégis építettek maguknak házat, az épületek cölöpökön álltak a víz fölött, hogy minél közelebb lehessenek a tengerhez. Halottaikat csak azért a szárazföldön temették el, mert visszataszítónak találták a gondolatot, hogy olyan halakból egyenek, amelyek szeretteik holttestéből lakmároztak. Amennyiben ez valamilyen okból nem volt megoldható, kieveztek a nyílt tengerre, hogy az elhunytat a mélybe engedjék – súlyokkal gondoskodva arról, hogy örök nyugalomra találjon a tengerfenéken.
Sötét jövő várhat a tengeri törzsre
A bajauk élete idillinek tűnhet, és a legtöbb beszámoló szerint ez így is volt évszázadokon át, bár nomád életmódjuk miatt mindig akadtak nehézségeik. Egyetlen országban sem érezhették magukat igazán otthon, mindenhol kívülállóknak számítottak:
a Fülöp-szigeteken például luwaannak hívják őket – a nem éppen hízelgő elnevezés jelentése „kiköpött”.
Vallásuk miatt is sokszor érték őket támadások: noha legtöbbjük az iszlámot követi, hitükben máig megőriztek bizonyos animisztikus elemeket – tisztelik például Omboh Dilautot, a tenger istenét és számtalan más tengeri szellemet. Emiatt sok helyen civilizálatlan pogányoknak tartják őket.
Az elmúlt évtizedekben ráadásul az is kiderült: tradicionális életmódjuk egyre kevésbé egyeztethető össze a modern világ működésével. Az ipari módszerekkel folytatott halászattal nehezen tudják felvenni a versenyt, amin az sem segít, hogy természetvédelmi zónákká nyilvánítottak több olyan területet, ahol hagyományosan vándoroltak, megtiltva a halászatot ezeken a helyeken. Ráadásul nomád életmódjuk miatt a régió egyik országa sem ismeri el őket állampolgárainak, ami azt is jelenti, hogy meg vannak fosztva az ezzel járó jogoktól is.
Ilyen körülmények között egyre többen kényszerülnek arra, hogy letelepedjenek, feladva nomád életüket, vándorlásukat. Valaha több ezren éltek hajóikon, napjainkban már alig kétszázan vándorolnak a tengeren. Ahogy megpróbálnak betagozódni a szárazföldi életbe, általában a társadalom peremén tengetik mindennapjaikat. Korábbi életmódjuk halovány emlékeként a partvonal mentén, cölöpökre épített házakban laknak, a tengerhez már nem, a szárazföldhöz pedig még nem tartozva.
Olvasd el, hogyan telnek egy afrikai törzs mindennapjai, kattints ide!
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
