Mi köze az Uzsoki utcának Kárpátaljához és Jókaihoz?

Budapest XIV. kerületében, a Róna utca mellett, a Gyarmat utca és a Horváth Boldizsár utca között húzódik az Uzsoki utca, mely leginkább egykori híres lakóiról és az itt található, azonos nevű kórházról ismert. A tévhitekkel ellentétben „Uzsoki” nem volt híres orvos, sőt még csak személy sem – a névadó kilétét a térképeken és földrajzkönyvekben kell keresnünk.

A ma Herminamező városrészhez tartozó utca 1873-ban Budapest létrejöttekor a VI. és VII. kerület része lett, és 1879-ben a korszak legnépszerűbb írója, Jókai Mór tiszteletére felvette a Jókai utca nevet. A névadás indoka az volt, hogy állítólag Az aranyember szerzője többször megfordult Heckenast Gusztávnak az utcában található nyaralójában. A név csaknem ötven éven át megmaradt, 1925-ben azonban a főváros vezetése Jókai születésének századik évfordulója alkalmából a VI. kerületi Gyár utcát átkeresztelte Jókai utcára, mert úgy gondolták, a legendás író az akkor még igencsak külvárosnak számító Zugló helyett Pest szívében érdemel magának utcát.

Két Jókai utca pedig nem fért meg ilyen közel egymáshoz, ezért a zuglói közterület felvette az Uzsoki utca nevet. Az elnevezés a Kárpátalján, a Keleti-Kárpátok gerincén található Uzsoki-hágóra utal, mely 1915 januárjának végén az osztrák–magyar hadsereg és a cári orosz csapatok között vívott fontos csata helyszíne volt. A monarchia katonái háromnapos küzdelem árán sikeresen elfoglalták a stratégiailag fontos hágót, amelyet az oroszok szívósan, megerősített hadállásokkal védtek csaknem egy hónapon keresztül. A világháborús összecsapások emlékére a hágón közös osztrák-magyar és orosz katonai temető található, amelyet gyakran felkeresnek a környék lenyűgöző természeti szépségéért idelátogató turisták.

A Weil Emil (ma Uzsoki Utcai) Kórház 1964-ben.
A Weil Emil (ma Uzsoki Utcai) Kórház 1964-ben.Fortepan / Fortepan/Album037

Az Uzsoki utca nem csak Heckenast, a híres nyomdász lakhelye volt: itt élt többek között Horvát Boldizsár, a kiegyezés utáni első felelős magyar kormány igazságügy-minisztere, Csáky Károly tábornok, a Bethlen-kormány hadügyminisztere és Benza Károly operaénekes. Az Uzsoki utca 29. szám alatt található kórház épületét 1901-ben adták át, eredetileg az izraelita leányárvaház számára, s csak negyedszázaddal később, 1927-ben lett belőle kórház. Az intézmény a ’60-as évektől a rendszerváltásig Weil Emil Fővárosi Területi Vezető Kórház néven működött, dr. Weil Emil orvos, egyetemi tanár és országgyűlési képviselő emlékére, aki aktív szerepet vállalt a Horthy-korszak illegális kommunista mozgalmában, a világháború után az orvosszakszervezet főtitkára volt, a Rákosi-érában pedig a Magyar Népköztársaság washingtoni nagyköveteként szolgált.

Ha érdekel az utcanevek története, kísérd figyelemmel Térfigyelő sorozatunkat!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek