A történelem legdurvább bosszúsztorijai

A Star Trek II és a Kill Bill óta tudjuk, hogy „a bosszú hidegen tálalva a legjobb fogás”, a történelem pedig hemzseg a legkegyetlenebb (egyben legszaftosabb) bosszútörténetektől. A Ranker ezekből a nem hétköznapi és igencsak vérfagyasztó sztorikból válogatott egy csokorra valót.

Négyszeresen állt bosszút férje gyilkosain a fejedelemasszony

Szent Olga, a Kijevi Rusz (nagyfejedelemség) 10. században élt fejedelemasszonya az ortodox egyház első szentjeként lett kanonizálva, alakját azonban a legtöbben egy véres bosszútörténetből ismerik. Olga férje, Ivan Rurikovics fejedelem a szokásosnál magasabb adót akart behajtani a drevljánokon, az ország területén élő szláv törzsön, mire válaszként a törzs tagjai meggyilkolták az uralkodót. Mivel Ivan és Olga egyetlen gyermeke, Szvjatoszláv még csak hároméves volt ekkor, régensként Olga került a trónra, az újdonsült fejedelemasszony pedig elhatározta, hogy példásan megbünteti férje gyilkosait.

A drevljánok követeket küldtek Olgához, és felajánlották neki, hogy menjen férjhez vezérükhöz, Malhoz, mire a fejedelemasszony óriási gödröket ásatott, beléjük dobatta és élve eltemettette a küldöttséget. Majd megüzente a drevljánoknak, hogy elfogadja a házassági ajánlatot, de cserébe a legjobb embereiket küldjék hozzá követségbe – az új követség tagjaira pedig még durvább sors várt, mint elődeikre: Olga egy fürdőházba vezettette őket és rájuk gyújtatta az épületet. A következő körben a fejedelemasszony tett látogatást a drevljánoknál: az „eljegyzés” örömére kiadós lakomát rendezett számukra, majd miután lerészegedtek, katonáival lemészároltatta a törzs ötezer tagját.

Végül seregével elindult, hogy nyíltan megostromolja a drevljánok fővárosát, Iszkorosztenyt: hadisarcként minden házból három galambot és három verebet kért, amit a drevljánok mit sem sejtve örömmel teljesítettek. Olga katonái kénnel átitatott szalagokat tekertek a madarak lábára, meggyújtották a szalagokat, majd szabadon eresztették a madarakat, akik hazarepülve az egész várost lángba borították. A menekülő drevljánokat a katonák lemészárolták vagy rabszolgasorba vetették.

Nagy Péter üvegben tartósíttatta felszarvazója fejét

Az 1682 és 1725 között uralkodott I. Péter orosz cár kegyetlen bosszút állt hűtlen feleségén és az asszony szeretőjén. Az uralkodót bizalmas szárnysegédje, Willem Mons szarvazta fel, aki sokáig fontos és befolyásos pozícióikat töltött be az udvarban (részben annak köszönhetően, hogy nővére, Anna Mons a cár szeretője volt...), opportunista természete azonban idővel bajba sodorta. 1724 novemberében Monst sikkasztás és hatalommal való visszaélés vádjával letartóztatták, majd szinte azonnal halálra ítélték és lefejezték. Nem tudni, valójában mi volt a bukott szárnysegéd bűne, az udvarban azonban régóta pletykálták, hogy a rendkívül vonzó férfinak tartott Mons és Katalin cárné a kelleténél szorosabb viszonyt ápol egymással.

De Péter cár nem elégedett meg (állítólagos) felszarvazójának kivégzésével: Mons levágott fejét egy üvegben tartósíttatta, majd a cárnénak ajándékozta és megparancsolta, hogy mindig tartsa az ágya mellett, rettenetes mementóként emlékeztetve őt rá, milyen következményekkel jár a hűtlenség.

Julius Caesar keresztre feszíttette elrablóit

A leghíresebb római hadvezér és államférfi sem fukarkodott példásan megbüntetni az ellene vétkezőket: az eset Kr. e. 75-ben történt, amikor Caesar fiatal politikusként retorikai tanulmányok céljából Rodoszra tartott, hajóját azonban kilíkiai kalózok támadták meg. A banditák túszul ejtették Caesart és húsz talentum aranyat követeltek érte, mire ő felháborodottan közölte, hogy ilyen tekintélyes személyiségért minimum ötven aranyat szokás kérni. Húsz arany egy szenátor, ötven egy consul értékének felelt meg – ugyan Caesar ekkor még nem volt consul, ambíciói világosak voltak. Fogsága alatt Caesar úgy viselkedett, mintha ő parancsolna a banditáknak, beszédeket gyakorolt, költeményeket írt, melyeket el is szavalt fogvatartóinak, és azzal fenyegetőzött, ha kiszabadul, keresztre feszítteti mindnyájukat. A váltságdíj összeszedése 38 napig tartott, végül az ötven talentum fejében szabadon engedték az ifjú szenátort.

Caesar állta a szavát, kegyetlenül levadászta elrablóit: fogsága alatt jól megfigyelte a rejtekhelyüket, így könnyű volt néhány hajóval visszatérnie a szigetre, ártalmatlanná tennie a kalózokat és visszaszereznie tőlük az ötven aranyat. A banditákat átadta Marcus Junius ázsiai helytartónak, aki úgy döntött, eladja őket rabszolgának, az értük kapott pénzt pedig megtartja magának. Caesar azonban ragaszkodott hozzá, hogy halállal sújtsák a vétkeseket, és saját felelősségére keresztre feszíttette az összes kalózt.

Kalóznak állt, hogy megbosszulja férje gyilkosait

A történelem egyik leghíresebb női kalóza, Jeanne de Clisson, becenevén Bretagne oroszlánja azért vált törvényen kívülivé, hogy bosszút álljon harmadik férje kivégzéséért. A 14. században élt nemesasszonynak a vagyonos és tekintélyes breton úrtól, Oliver de Clissontól öt gyereke született, a boldog házasság azonban tragikus véget ért: az angol–francia földháborúk idején VI. Fülöp francia király árulással vádolta meg és kivégeztette Clissont. Jeanne bosszút esküdött, és elhatározta, hogy erővel fog igazságot venni férje haláláért: eladta a rámaradt birtokokat, a pénzből három hadihajót szereltetett fel fegyverekkel és legénységgel, és tengeri magánhadjáratra indult a franciák ellen.

A rettegett kalóznő 13 éven át tartotta félelemben a La Manche-csatornán hajózó francia gályákat: a megtámadott hajókat kifosztotta, a legénységet szinte mind egy szálig lemészárolta, a pár életben hagyott tengerésszel pedig megüzentette Fülöpnek, hogy rettegjen a bosszútól. A fekete flottának hívott kalózhad gyakran segített az angoloknak a franciák ellen, például ellátmányt vitt nekik az 1346-os Crécy csata idején. Jeanne végül megelégelte a harcokat, visszavonult a tengeri haramiaélettől és negyedszerre is megházasodott: III. Eduárd angol király egyik szárnysegédje, Sir Walter Bentley oldalán élte le utolsó éveit.

Horrorisztikus bosszút állt szerelme megöléséért a portugál király

Szintén a 14. században élt I. Péter portugál király, akit egyszerre illettek a Kegyetlen és az Igazságos melléknevekkel – bosszúja alapján inkább az előbbi jelzőre szolgált rá. Péter trónörökösként a kor szokásainak megfelelően érdekből házasodott, apja, IV. Alfonz király parancsára vezette oltár elé Constanza kasztíliai hercegnőt, akitől három gyermeke született. Feleségénél sokkal jobban szerette azonban unokatestvérét és udvarhölgyét, Inês de Castrót, aki titokban négy gyermeket is szült neki. Constanza halála után Péter feleségül vette Inêst, Alfonz azonban nem nézte jó szemmel a viszonyt, ugyanis attól félt, hogy a törvénytelen fattyak és az asszony családjának hatalomvágya miatt felbomolhat a szövetsége Kasztíliával.

Fia távollétét kihasználva a király elraboltatta és felségárulás vádjával kivégeztette a „bűnös asszonyt”, mire a feldühödött Péter fegyveres felkelést robbantott ki apja ellen, ami nem volt hosszú életű, és rövidesen békét kötöttek. Két évvel később, 1357-ben Alfonz halálával Péterre szállt a portugál trón, az újdonsült király pedig azonnal nekilátott, hogy kielégítse bosszúszomját: elfogatta az Inês meggyilkolásában közvetlenül résztvevőket, hosszas kínzásoknak vetette alá őket, végül még élve kitépette a szívüket és megetette a többiekkel. A horror itt még nem ér véget: az uralkodó kihantoltatta kedvese két éve bomló holttestét, királyi pompával felöltöztette, maga mellé ültette a trónra, és arra kényszerítette az udvar embereit, hogy a hulla kezét megcsókolva esküdjenek hűséget a királynőnek.

Szabadságharcot hirdetett a rómaiak ellen, amiért megölték a férjét

Az ókori brit történelem leghíresebb nőalakja Boudica (más írásmóddal Boudicca) kelta királynő, aki 60 körül hirdetett nagyszabású felkelést a szigetet megszálló rómaiak ellen, miután férjét, Prastugatus királyt megölték, őt magát megkorbácsolták, lányait pedig brutálisan megerőszakolták a római katonák. Boudica bosszúból egyesítette az incenus és a trinovant törzseket, és a kelta sereg 70 ezer rómait mészárolt le. A hadiszerencse végül mégis a rómaiak mellé állt, és ők kerültek ki győztesen a háborúból.

A 47 rónin megbosszulta gazdája halálát

Az egyik leghíresebb japán szamurájtörténet számos feldolgozást megért, képzőművészetben, irodalomban, színpadon és filmen is számtalanszor megörökítették. 1701-ben Tokugava Cunajosi sógun azzal bízta meg egyik hűbéresét, Aszano Naganorit, hogy ünnepélyes keretek között ő fogadja a sóguni palotában a kiotói császári udvar küldötteit. Aszano járatlan volt az etikettben, ezért a sógun ceremóniamesterének, Kira Josinakának kellett őt felkészítenie a feladatra, a két férfi azonban összekapott egymással, végül Aszano a fogadás napján, valószínűleg egy sértést megtorlandó, kardot rántott Kirára az edói (tokiói) kastélyban. A sóguni rezidencián senkinek sem szabadott kardot rántania, így a súlyos illetlenség miatt Aszano megszégyenült, és kénytelen volt rituális öngyilkosságot, szeppukut elkövetni.

Aszano halálával a földesúr szamurájai gazdátlan földönfutókká, vagyis róninokká váltak – a 47 harcos azonban nem hagyta annyiban gazdája dicstelen sorsát: két éven keresztül tervezték a bosszút, egyikük még a feleségét is eladta egy bordélynak, hogy az akcióhoz szükséges pénzt előteremtse. 1703. január 30-án a 47 szamuráj betört Kira palotájába, foglyul ejtette és lefejezte a ceremóniamestert, majd a fejet Aszano sírjára állították és feladták magukat a hatóságoknak. A szamurájokat szintén szeppukura ítélték tettükért, amit természetesen mindannyian végre is hajtottak uruk sírjánál, az edói Szengakudzsi zen-buddhista templomban.