Deréktól felfelé és térdtől lefelé: így mosakodtak 100 évvel ezelőtt

A higiéniai kultúra előtérbe kerülése a 20. század elején a polgári mentalitás domináns meghatározója lett. Az éljünk higiénikusan gondolat szinte forradalmian próbált változtatni a korábbi évtizedek gyakorlatán.

A 20. század elején lezajlott mentalitásváltás, amely szorosan összefüggött a kor változó gazdasági folyamataival (például a drogériahálózat kiépülésével), a korszerű, új módszerek, a speciális termékek használata és a higiénikus élet gondolata köré összpontosult. De vajon a higiénikus életmód a valódi testi higiéniát is előtérbe helyezte, vagy megmaradt a látszattisztaságnál?

Szerzőnkről

Czingel Szilvia szabadúszó író, kultúrantropológus, évekig volt a Centropa Alapítvány munkatársa. Két könyve, a vallásnéprajzi témájú Ünnepek és hétköznapok és az oral history módszerével készült Szakácskönyv a túlélésért után nemrégiben jelent meg új könyve, A női test alakváltozatai 1880–1945. Tudását és tapasztalatát a hétköznapokra adaptálta, így jelenleg storytelling kurzusokat, városi sétákat és walking coachingot tart. 

Derék fölött és térd alatt

Az a gondolkodásmód, amely főként a század ’20-as éveiben a városi polgárság (elsősorban a nők) szemléletét megváltoztatta, kihatott a higiéniai kultúra teljes egészére is. Ám azt kell mondanunk, hogy – bár a test tisztaságára fordított figyelem így is óriási előrelépésnek számított – a mai értelemben vett valódi tisztaság még ekkor is háttérben maradt. Ez az időszak mégis vízválasztó volt a test újrafelfedezése terén, hiszen a rendszeres tisztálkodás napi igénnyé vált – ha nem is az egész testre vonatkozóan. Általános gyakorlat volt, hogy naponta csak fejtetőtől derékig, illetve térdtől lefele mosakodtak, a derék és térd közötti részt csak a heti nagyfürdésnél tisztították meg.

A meleg víz nem a csapból folyt (1939)
A meleg víz nem a csapból folyt (1939)Fortepan/ Lissák Tivadar

A tisztaság reprezentációs volta háttérbe szorult és felváltotta egy racionálisabb dimenzió, amely a tisztaságot az egészséggel, a szépséggel és a szabadidővel párosította, de a tiszta ruha vagy a tiszta lakás még mindig fontosabb norma maradt. Ezt volt hivatott demonstrálni egyrészt a fürdőszobák tömeges építése, másrészt a higiéniához, a testkultúrához kötődő vásárlások gyakorlata. A polgári réteg asszonyai már nem engedték meg maguknak és családjuknak, hogy házilag készült szappannal mosakodjanak vagy mosassanak: a drogériákban történő vásárlás presztízskérdéssé vált.

Fürdőszobai rutin régen

Általában a polgárosodás hozta magával a testápolás fontossá válását, és igen eltérő időben hatolt be a társadalom egyes csoportjainak az életébe. A polgári réteghez tartozó nőknél jellemző volt, hogy napi egyszer, általában este mosakodtak. Ez a fürdőszobában történt, és a felsőtest – nyak, hónalj, arc – megmosásából és fogmosásból állt. Fogat egyébként reggel is mostak, de reggel ezenkívül csak hajigazításért mentek a fürdőbe. Ebben az időben már csakis bolti szappant használtak: házi szappanhoz egy polgárasszony már nem alacsonyodott le.    

Hajat hetenként, kéthetenként mostak szappannal, később samponnal, de gyakori volt az is, hogy fodrászhoz mentek és a hajukat ott mosatták meg. A tehetősebbekhez naponta járt fodrász frizuraigazítás miatt. Ebben az esetben is hetente mostak hajat. Egy adatközlő erről így vallott: „Anyám hetente egyszer ment fodrászhoz, ott a fodrász a haját megmosta, megszárította, azután ondolálta.” A hajsamponok ’30-as évekbeli megjelenéséig a középpolgári asszonyok is a hagyományos technikákat használták a hajmosásra. Kiváló zsíroldónak bizonyult például az Albus márkanevű szappan, de a hajat, hogy szép fényes legyen, tojássárgájával vagy citrommal is fel lehetett frissíteni. A gyógyszertárakban kapható krémszerű szer, a brillantin is hagyományos kelléke volt az akkori hajápolásnak. A hajszárítás nyáron a napon, télen a kályha mellett történt.

Hintőporral és esővízzel

Hajmosás helyett gyakori eljárásnak számított az ún. hintőporozás – ez ma nagyjából a száraz sampon használatának felel meg. A hintőpor ugyanis kiválóan levitte a hajzsírt. Ilyenkor a nők a nyakuk köré egy törülközőt vagy kifejezetten erre a célra készült, nyak köré köthető ruhavédőt kötöttek, majd az egész fejet behintették hintőporral. Utána a fejüket előrehajtották és sűrű fésűvel átfésülték. Ezt a műveletet általában az udvaron, vagy a bérház folyosóján végezték el. A földre újságpapírt tettek, erre fésülték rá a hajról lejövő piszkot.

Az 1940-es években a városi lakásokban sok helyen volt már fürdőszoba
Az 1940-es években a városi lakásokban sok helyen volt már fürdőszobaFortepan

Az esővizet is nagyon jó hajszépítőnek tartották, így az úri hölgyek is gyakran mosták meg ezzel a fejüket. Bérházakban az eresz alá egy vödröt raktak, abba gyűjtötték össze az esővizet. Bárki, akinek szüksége volt rá, merhetett belőle.

Ahol fürdőszoba volt, gyakran a bidé is része volt a helyiségnek, de csak felnőtt nők használták, különösen a menstruáció alatt. 

Férfiak a fürdőszobában anno

A fürdőszoba használata reggel először a férfit illette meg, mert általában ő ment el elsőként otthonról. A napi tisztálkodás az „úri” férfiaknál szintén a fogmosásra és a kéz, arc, nyak megmosására szorítkozott, illetve az ő esetükben bejött a képbe a borotválkozás is, és gyakrabban (kétnaponta, volt, aki mindennap) mostak hajat. Este a fogukat és a felsőtestüket mosták meg, de a fogmosás célja nem elsősorban a fogbetegségek megakadályozása volt, hanem sokkal inkább a rossz lehelet megszüntetése. Emiatt a mai felfogással ellentétben a régebbi korokban a reggeli fogmosást tartották fontosabbnak.

A borotválkozást a fiúk általánosan 18 éves koruk táján kezdték el. A sötét hajszínűek hamarabb, a szőke és világos hajúak később kezdtek borotválkozni. Az első borotválkozás aktusa, ha nem is volt ünnepélyesnek nevezhető, mégis megkülönböztetett esemény volt. Ha a családban több férfi élt, mindenkinek külön borotva állt a rendelkezésre. A ház férfi tagjai kb. a ’30-as évekig az ún. nyelesborotvával borotválkoztak, amelyben a kés anyaga általában finomacél volt, míg a nyele lehetett fából és csontból. Formái szerint lehetett homorú, félhomorú és ún. franciaélű.

A másik fontos kellék a borotvaszappan volt. Ez egy rúd alakú, 5–10 cm hosszú, sztaniolba csomagolt szappanfajta volt, ami különlegesen dúsan habzott. Persze érteni is kellett a hab felveréséhez, a jó hab kemény volt „megállt benne a pemzli”. A habot egy kör alakú, porcelánból, fémből, később esetleg bakelitből készült lapos edénykében, a borotvatálban készítették borotvapamaccsal vagy pemzlivel. Fontos kelléknek számított még a négyzet alakú tükör is.

Így borotválkoztak a ’30-as években
Így borotválkoztak a ’30-as évekbenFortepan

A férfiak borotválkozási szokásainál a borbélyok is kulcsszerepet játszottak, ám erről sajnos nagyon hézagos információink vannak. Az bizonyos, hogy a polgári réteg férfijai előszeretettel jártak borbélyhoz borotválkozni és hajat mosatni. Gyakori volt az is, hogy a borbély házhoz jött, igény szerint akár naponta. Ilyenkor reggel a megbeszélt időben, általában 7-8 óra között jött és a fürdőszobában borotvált.

Csecsemők a kis kádban

A középosztálybeli anyaszerep a század ’20-as éveiben sajátos átalakuláson ment át. Lényege abban rejlett, hogy az anya maga foglalkozzon gyermekével, és ne bízza a gyereknevelést a különböző háztartási alkalmazottakra.

A gyerekek tisztaságát a polgárcsaládok fontosabbnak tartották a saját személyes tisztaságuknál. Szülés után rögtön megfürdették az újszülöttet, és a csecsemők fürdetését már a szülőotthonokban megmutatták a polgárasszonyoknak, a védőnők erre külön hangsúlyt fektettek. Egyéves korig a gyerek csecsemőnek számított, így fürdetésére külön odafigyeltek. A gyerekmosdatást az anya végezte, illetve ahol volt gyereklány, az anya csak segédkezett. A csecsemőt bádog kis kádban vagy lavórban fürdették, amelyet a fürdőszobában vagy a konyhában, két székre állítva helyeztek el, bár a fürdőszoba-berendezéseket áruló szaküzletekben a kis kádhoz állványt is lehetett vásárolni. Ritkábban a nagy fürdőkádra keresztbe egy gyalult deszkát tettek, és erre helyezték rá a kis kádat vagy a lavórt. Amíg a csecsemő el nem érte az egyéves kort, addig ezeket a tárgyakat másra nem használták. Gyógyszertárakban kapható babaszappannal fürdettek, és a kipirosodott popsit hintőporral kenték be.

A pelenkát a cselédlány mosta naponta a konyhában mosószappannal, a szennyezettebbeket hetente egyszer hamulúgban jól kifőzték. Nyáron előszeretettel szárították a pelenkákat a napon, ugyanis azt tartották, hogy a nap sugarainak fertőtlenítő hatása van. A ’20-as évek második felétől a gyógyszertárakban kapható gumipelenkát és gumibugyit is használtak.

Egy, a kort gyerekként megélt visszaemlékező a tisztálkodás gyakorlatára a következőképp emlékszik vissza: „Mosakodás gyerekkoromban mindennap volt. Fehérneműváltás is mindennap volt. A gyerekek mindig este fürödtek. Mosakodni senki nem tanított meg lavórban, mert mi soha nem mosakodtunk, csak fürödtünk. Amikor elmentem egyszer valahová, akkor majd megevett a piszok, mert nem volt fürdőkád. Úgy lestem el, hogy hogyan kell lavórban mosakodni.” Az anyák néha még titokban is ellenőrizhették a gyerek tisztálkodását, különösen amikor már nem mehettek be a fürdőszobába, főleg a fiúk esetében. „Volt a konyha és fürdő között egy kis ablak, anyám azon nézett minket gyerekkorunkban, hogy hogyan mosakodunk. A fehérneműmet átváltom-e. Péntek este mindig váltottunk fehérneműt” – jegyzi meg ugyanaz az adatközlő.

Esti fürdés a Retek utcában 1945-ben
Esti fürdés a Retek utcában 1945-benFortepan/Lissák Tivadar

Reggel a gyerekek fogat, arcot és kezet mostak. A kisgyerekek egészen 10-12 éves korukig állandóan a háziasszony felügyelete alatt voltak, és nem mehettek addig iskolába, amíg ő le nem ellenőrizte a körmök, a fül és az arc tisztaságát. A gyerekek is hetente egyszer mostak hajat. A gyakori fejtetűk ellen sűrű fésűt használtak, de egyébként az egyedüli védekezés ellenük a petróleum volt. Étkezések előtt és WC-használat után általában kezet mostak, bár az utóbbi szinte ellenőrizhetetlen volt.

Hetente egyszer: fürdés és körömvágás

Általános gyakorlat volt polgári körökben a heti egyszeri fürdés, vagy „nagytisztálkodás”, amikor az egész testüket megmosták. Zsidó családoknál pénteken, a katolikus, református családoknál általában szombaton este végezték ezt el. A fürdés egyik fontos motivációja az ünnepre, templomba készülés volt, azonban az egészség megóvása is egyre inkább hangsúlyt kapott. Először a gyerekeket fürdették meg, utána következtek a szülők. A család tagjai gyakran fürödtek egymás vizében. Ennek praktikus oka is volt, hiszen a meleg víz mennyisége korlátozott volt, és a víz felmelegítése is elég körülményes volt, és csak annyi volt, amennyi egy tartályba belefért. Ilyenkor az egész testet megmosták, és fürdés után mindig tiszta alsó- és felsőruhát vettek.

A fürdőszoba előkészítése a fürdéshez a cseléd feladata volt. Ő fűtött be fával a fürdőszobai kályhába, ami felmelegítette a henger alakú tartályt. Ezután eresztett a kádba vizet, és ha igény volt rá, illatosította. Odakészítette a szappant és a törülközőt a fürdőkád mellé, majd szólt, hogy lehet fürödni. A fürdés befejeztével kitakarította a fürdőszobát, amely a kád kisúrolásából és a padló felmosásából állt. A férfiakkal ellentétben a nők behívhatták a cselédet a fürdőszobába a fürdés alatt, hogy segédkezzen a vetkőzésben és az öltözésben, illetve be- és kisegíteni a kádból a nagyságát, és megmosni a hátát. Gyakran azért hívták be őt a fürdőszobába fürdéskor – egy csengővel –, hogy tanulja meg ő is a helyes tisztálkodást. Férfiaknak a cseléd legfeljebb a lábát moshatta meg, de nem a fürdésnél, hanem este egy lavórban.

Azokban a polgári háztartásokban, ahol nem volt még fürdőszoba, a ház különböző helyiségeiből is kialakíthattak egy részt erre a célra. Egy egykori Ráday utcai lakos, akinek nem volt fürdőszobája, a kamrát alakította át, ahová egy bádog ülőkádat vett, és mosófazékban melegítette vizet minden fürdéskor.

A 20. század eleji higiénés normákat remekül fogalmazta meg a A Hét című újság 1908-ban: „Mert a pesti ember csak a személyére finnyás, de nincs szociális tisztasági érzéke. Budapest a plasztronos emberek városa. Csak arra néznek, ami látszik. A három napos ingre minden nap új gallér és plasztron kerül, s az emberek sokasága nem fürdik, hanem csak mosakodik. A lakás is csak annyira tiszta, amennyire a szem meglátja rajta.”

A család minden tagjának külön törülközője volt, általában hímzéssel megjelölve. Nem volt jellemző az, hogy az alsó- és felsőtest megtörlésére külön törülközőt használtak volna. A fürdés alkalmával kötelező volt a fül és a köröm kitisztítása is, a fül esetében törülközővel vagy egy fogvájóra tekert gézdarabbal, a köröm tisztításához, amire különösen nagy hangsúlyt fektettek nők, férfiak egyaránt, manikűrkészlet állt a rendelkezésükre. A magára valamit is adó úri hölgy és férfi havonta-kéthavonta pedikűröshöz és manikűröshöz is járt, akik igény szerint persze házhoz is mentek. Az idősebb gyerekek körmét is rendszeresen ellenőrizték, mert az iskolában a tanárok gyakran a gyerekek „körmére néztek”, mármint a tisztaságra nevelés jegyében.

Megjelent Mentes Anyu legújabb szakácskönyve!

 

Inzulinrezisztenseknek és mentesen táplálkozóknak főzni nagy kihívás. Ebben nyújt segítséget Nemes Dóra, a Mentes Anyu megálmodója. 
Legújabb szakácskönyvében minden étkezésre és alkalomra található szuper könnyű, mentes fogás. A receptek nemcsak kipróbáltak, de minden étel tápértéke (kalória, szénhidrát, zsír, fehérje) pontosan, adagokra ki van számolva.

Mentes Anyu szakácskönyve 2 ide kattintva már rendelhető!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra